12.fejezet

Drága olvasok!


A mostani frisst köszönhetitek AliceHalenek és Esztilinek! Bár volt egy brutális balesetem,amit köszönhetek saját magamnak. Azért megtaláltam a Fejit. Mert sajnos agyrázkodásom lett, így nagyábol mindent elfelejtetem, így ezek után nem tudom mikor lesz Friss. Ahhoz eszembe kéne jutnia a történéseknek. Sajnálom!  Ja AliceHale sajnálom hogy rád hoztam a frászt,és köszi h aggódsz!


Puszi:


Stabby:)


Hatalmas fájdalom járta át a testem minden egyes kis apró részét. A nyakamtól indult s mindenhova beférkőzött. Több százszor megfeszültem és lángokban égtem szinte könyörögtem, hogy hadd haljak, meg mint ezt a kínt érezzem. Nem értettem semmit csak a hangokat figyeltem. Főleg azt nem, hogy miért nem ismerősek. Majd belém nyilallt. Peter, a baba, vajon mi lehet velük? Hol lehetek? A szemeimet ki se bírom nyitni, mert annyira égnek és a fájdalom semmit nem enged! Majd egyszer csak hatalmasat dobbant a szívem a fájdalom megszűnt, ahogy a hangok is. Próbáltam felébredni, de hatalmas fényesség tárult elém mikor megszoktam akkor láttam, hogy tisztább, világosabb és élesebb a látásom. Egy lány ült mellettem, aki megijedt és hátra lépett, meglökött egy asztalt, amiről le akart esni egy pohár, de gyorsabb voltam, mint ő, mert mire odakapott már én vissza is raktam.

- Mi a baj? - értetlenül nézve rá meg akartam kérdezni, hogy ki ő, és hogy mit akar, de ekkor jött egy idősebb férfi.

- Jill, jól van?

- Igen, köszönöm, jól sőt kiválóan csak a nyakam fáj!

- Rendben, emlékszel, hogy ki tette ezt?

- Mit? Az igazság, hogy azt se tudom, hogy maguk kicsodák - vallottam be.

- Jillien! Én Carlisle vagyok a doktora, és a családommal élsz.

- Aha, akkor hol a jegyesem? - kérdeztem mire mindenki megfagyott.

- Ezt nem hiszem el! - lett dühös egy szőke hajú srác mikor szembe került velem nem értetem, hogy miért.

-Jillien tényleg nem emlékszel semmire? - kérdezte közben megfogta a kezem.

- Nem sajnálom! - majd kihúztam a kezemet a kezeiből.

Tovább folytatták a beszélgetésüket én addig kimentem a konyhába körülnézni. Elhaladtam a szekrény előtt és megláttam magam a szemeim zöldes-vöröses színben játszottak. Nem értetem semmit hisz mindig zöldek voltak. A családot sem úgy viselkednek velem, mintha a lányuk lennék. Aztán megjelent egy idősebb nő valószínű az anyuka.

- Kicsim úgy sajnálom! Nem szabadott volna megtörténnie! - átölelt és anyaian vigasztalt.

- Mi történt velem?

- Ezt majd később megbeszéljük. Nem vagy szomjas?

- De, sőt nagyon is - mondtam és hatalmas szomjúság lett úrrá rajtam.

- Mire vágysz? – jött be az ajtón egy barna hajú lány.

- Most, mire vágyok? Egy jéghideg Colára - mondtam mire mindenki berohant a konyhába.

- Jill, te most üdítőt akarsz inni? - kérdezte a szőke hajú lány.

- Miért mi mást?

- Valami nem stimmel, a szemei még, úgy ahogy zöldek, a bőre sem hideg és nincs vérszomja. Hallgassátok! Van szívverése! Nem értem, hogy mi történt akkor! - mondta a doki aztán felviharzott a szobájába és bezárkózott. A többiek értetlenül álltak velem szembe, megkapva a Colámat megittam és egyedül maradtam a hölggyel, aki vigasztalt.

- Mi történt velem? - tettem fel a kérdést ismét.

- Nem tudom Jill, de ígérem Carlisle kideríti. De hívj Esmének - mondta majd felkísért a szobámba ahol magamra hagyott. Kerestem egy tükröt és nézegetni kezdtem magam.
Nem lettem szebb csak a szemem színe változott a látásom jobb lett. A hallásomra se panaszkodhatok. A gyorsasággal sose volt problémám, de még engem is megrémítet, hogy milyen hamar elkaptam a poharat. Észrevettem a harapás nyomot a nyakamon odakaptam és éreztem, hogy még fáj. Vajon mi történhetett, mi tette ezt velem? Több ezer kérdés motoszkált bennem. Az ablakban megjelent egy alacsony lány, ő vajon hogy került ide?

- Jill, emlékszel valamire?

- Nem semmire, de te honnan ismersz?

- Alice vagyok! Velem voltál, amikor megtörtént a baj. Figyelj meg kellet, nézzelek, mert nem láttam a jövődet és megijedtem. Vámpír lettél?

- Hogy mi lettem?

- Semmi, semmi. Most mennem kell, ne haragudj, de nem mondhatod el senkinek sem, hogy itt jártam – és már távozott is.

Vámpír? Hogy én vámpír? Az lehetetlen én nem hiszek bennük, már csak az hiányzik, hogy kiderüljön, vannak vérfarkasok és alakváltók, mert akkor tuti, hogy megőrültem. De akkor hogyan magyarázom meg ezeket a változásokat? Ekkor bejött Carlisle.

-Jillien, egy darabig eltart, mire eszébe jutnak a történtek, de ne próbálja meg siettetni őket. Ha van, valami más észrevétele ezeken kívül akkor azonnal szóljon – mondta és ismét elment.

Na, szép még a dokim se tudja mi a bajom. Akkor én honnan tudjam. Bár tetszik az új énem. Ügyesebb, mint a régi és gyorsabb. Sok jó tulajdonságom lett, de ezt minek köszönhetem? Ez járt végig az agyamban. A szőke lány miért ijedt meg tőlem, és a srác miért lett dühös, vajon ők most hol vannak? Kezdtem bepánikolni, mikor elöntött egy nyugalom hullám, amit tudtam, hogy ezek nem az én érzelmeim. Biztos voltam, mert ilyen könnyen nem nyugszok. Sőt van, mikor képes vagyok órákat dühöngeni. Kezdek félni magamtól. Mi lehet velem? Hirtelen berontott az ajtón egy árny, felkapott és rohant velem az erdőbe, hiába próbáltam küzdeni ellene nem sikerült. Csak rohant és rohant.

Jasper szemszöge:

Nehezemre esett elszakadni tőle, a vére nagyon csábító és finom. Éreztem minden egyes kis fájdalmát, olyan volt mintha ismét én is átváltoznék. De valami nem volt rendben Jillel, miközben szívtam a vérét nem éreztem a mérget. Kerestem, de sehol nem találtam. Majdnem megöltem. Ez az egyetlen, amit sose tudnék megbocsátani magamnak, hogy képes lettem volna életem értelmét meggyilkolni. De várjunk, mi ez? Jill szíve egy utolsót dobbant, de olyat hogy még nekem is fájt. A testében megszűntek a görcsök, ellazultan feküdt a kanapén nem engedtem felvinni nehogy nagyobb baja legyen. Már két napja ezt csinálja most már biztos, hogy átváltozik! Nem akartam még, élvezhette volna az életet emberként. Most hogy magyarázom meg neki, azt hogy mi is történt vele. Jelenleg csak a bosszú fogja hajtani és megvadulhat. Nem akarom elveszteni a dühe miatt. Már nyitogatja a szemeit. Uram add, hogy ne vörösek legyenek! Könyörögtem pedig nekem még lelkem sincs, én már a pokolra vagyok, ítélve csak ő ne legyen!

Rosalie ült mellette, aki megijedt és hátralépett, meglökött egy asztalt, amiről le akart esni egy pohár, de gyorsabb volt nála, mert mire ő odakapott már Jill visszarakta.

- Mi a baj? - értetlenül nézett rá majd apa lépett hozzá, de nem ismerte meg.

- Jill, jól van?

- Igen, köszönöm, jól sőt kiválóan csak a nyakam fáj! - kapott a nyakához éreztem, hogy nagyon fáj neki még az érintése is.

- Rendben, emlékszel, hogy ki tette ezt? - kérdezte apa közben vizsgálta.

- Mit? Az igazság, hogy azt se tudom, hogy maguk kicsodák – vallotta be.

- Jillien! Én Carlisle vagyok a doktora, és a családommal élsz.

- Aha, akkor hol a jegyesem? - kérdezte és úgy éreztem, hogy kitépik halott szívemet a mellkasomból. Semmire nem emlékszik! Rám se, de még a családomra se. De arra a szemét Peterre igen, aki megcsalta, elhagyta és megölte a babáját!

- Ezt nem hiszem el! - nagyon dühös lettem. Megláttam a szemeit amint az zöld és a vörös színekben pompázik. Nem értetem, hogy most miért ilyen. Lenne neki csak zöld vagy csak vörös.

-Jillien tényleg nem emlékszel semmire? - kérdeztem közben megfogtam a kezét hátha eszébe jutok.

- Nem sajnálom! - és kihúzta a kezét a kezeimből, amire még dühösebb lettem.

Nem hiszem el, hogy nem ismer meg. Én szeretem és az érzelmei alapján ő is szeretett, de most semmi. Az érzelmeit nem is érzem. Mintha taszítana, minket nem is lenne kíváncsi arra, hogy mi történt vele vagy bármire. Emlékszem mikor Maria átváltoztatott sok minden érdekelt és legalább két napig csak beszélgetünk arról, hogy mi lettem, hogy mit kell csinálnom. De Jillien nem! Kiment Esmével a konyhába hirtelen mindenki utánuk rohant. Én is mentem, mert nem figyeltem csak azt éreztem, hogy mindenki ideges és izgatott egyben. Emmett volt a legfurcsább, mintha valami kihívás elé állítottuk volna. Ahogy beértem őket azt hallom, hogy Esme faggatja Jillt.

- Ezt majd később megbeszéljük. Nem vagy szomjas?

- De, sőt nagyon is –mondtam és hatalmas szomjúság lett úrrá rajta olyan erős, hogy én is megszomjaztam.

- Mire vágysz? - jött be Bella.

- Most, mire vágyok? Egy jéghideg Colára - válaszolta.

- Jill, te most üdítőt akarsz inni? - kérdezte Rose.

- Miért mi mást?

- Valami nem stimmel, a szemei még, úgy ahogy zöldek, a bőre sem hideg és nincs vérszomja. Hallgassátok! Van szívverése! Nem értem, hogy mi történt akkor! - mondta apa aztán felviharzott a szobájába és bezárkózott. Esme és Jill elmentek fel az emeletre én meg leültem és magamat okoltam ezért, ami vele történt. Nem voltam elég gyors, vagy mi lehetett a baj? Nem hiszem el hogy ez történt vele. Most már illő lenne elbeszélgetnünk Peterrel, Emmett örülni fog neki. Érzem, hogy az ő keze van ebben, mert még szereti. De Em most ment el Rose-al vadászni majd, ha hazajön. Ő az ilyenekből nem szeret kimaradni. Na, és persze kell valaki, aki visszafog, hátha megölöm, mielőtt mondhatna valamit. Pont akkor jött le Esme a lépcsőn mikor indultam volna fel Jillhez remélve, hogy valamit megtudhatok legalább azt, hogy szeret e.

- Esme, Jillien fent van?

- Igen fiam, de hagyd most. Össze van zavarodva, nem ért semmit.

- Bocsáss meg anya tudod, hogy szeretlek, de most fel kell mennem hozzá - kikerültem és felsiettem a szobájába, de csak a hűlt helyét találtam. Éreztem két fajta vámpír szagát. Az egyik édes és émelyítő olyan, mint Alice-nek volt régen. A másik, mint egy nomád vámpíré, majd belém hasított a felismerés. Jill barátnője Alice, és ő volt vele a klubban a fiú pedig a barátja onnan tudta, hogy mit kell tenni, és hogy hova hozza. De ki ez, aki itt volt.

- Nem! - kiáltottam. Mire a család összes tagja bent volt Jillien szobájába.

- Jazz, mi a baj? - kérdezte Rose.

- Valaki elrabolta Jillt! De Alice is itt volt - mindenkin a meglepettséget éreztem kivéve egy embert méghozzá anyánkat. - Anya mit tudsz? - szegeztem hozzá a kérdésemet. Edward felmorgott, hogy vegyek vissza. De hogy? Ő is ilyen volt mikor Belláról volt szó.

- Fiam, nagyon sajnálom. Alice kereste meg Jillt. Nagyon jóba lettek, de ez nem változtat a véleményemen, hogy ő még attól a lányom. Sajnálom, de Jill odament aludni. Alice elhívta, felkészítő edzéseket tartott neki és Reednek, mert Jill megkérte, hogy változtassa át. De Alice nem ment bele. Viszont Reednek már nem sok kell, hogy az legyen ő volt az a srác, aki behozta. Jill sokat mesélt róla, boldog volt, nem akart megbántani téged és mást se. Ezért tartottuk titokban. Még én sem találkoztam vele. Sajnálom - mondta majd kirohant és Bella is, mert Alice a legjobb barátnője volt és úgy érzi most lecserélték Jillre.

 Minden lány elment. Csak mi fiúk maradtunk megbeszéltük, hogy a farkasokat is bevonjuk a keresésbe. Könnyebben, nagyobb távon és remélhetőleg előbb meglesz.