Sziasztok,
bocsesz a késésért, de teljesen el vagyok havazva:( Parancsoljatok most meghoztam a fejit :) Köszönöm a komikat jól estek :) Imádlak titeket: Húgi és Tündi :) Jó olvasást:))
Rosalie szemszöge:
Jill ismét velünk, a lányok boldogabbak, ahogy Jazz is. Mindenki mosolyog bár már rettentő büdös ez a kutyaszag, de a lányok létezni nem bírnak a kedvenc háziállataik nélkül, Nessie és Cassie már tudják, hogy ki lesz a jövendőbelijük, de Charlie még nem. Le is van kicsit törve látszik rajta, hogy unatkozik, mikor a lányok az ebekkel szórakoznak.
- Rosie, nem játszanál velem? - jött hozzám könyörgő szemei könnyesek voltak. Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek?
- Persze, mit szeretnél? - öleltem magamhoz.
- Nem tudom, unatkozom! - jelentette ki.
- Menjünk ki a játszótérre? - próbáltam ötleteket adni a kicsinek.
- Nincs kedvem - hajtotta le a fejét.
- Én ma vásárlást terveztem. Nincs kedved jönni? - kérdeztem, remélem, meg tudom vele szerettetni.
- Persze mehetünk! - ugrott fel és már a szobájába öltözködött.
Felmentem a hálónkba és Em épp valami könyvet olvasgatott. Beleültem az ölébe és egyből elhajította azt. Majd megcsókolt. Fel akart emelni, de visszatartottam.
- Mi a baj cica? - kérdezte aggódva.
- Semmi, csak vásárolni kell, gyere velem és Charlie-val! - jelentettem ki, amin kicsit meglepődött.
- Nekem miért kell mennem? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Drágám, azért mert Jill és Jazz azóta nem is voltak úgy együtt! - kezdtem el dobolni a lábammal. Ő sem bírná már ki, főleg ennyi idő után. Mivel Jill nem sokat tartózkodott itthon.
- Értem, vagyis meglepi lesz nekik! - vigyorodott el.
- Igen, mivel senki nincs itthon Cassie és Nessie elmentek a La Pushba, a többiek járőröznek. Kell nekik is egy kis romantika - indokoltam meg, mert tudtam jól, hogyha nem csinálom, akkor több száz kérdést zúdít felém.
- Oké, értem cica! Én már ennyi idő után tuti rád ugrottam volna! - mondta viccesen, majd megcsókolt, de közben halk kuncogás hallatszódott az ajtó felől.
- Szia, kicsim, de gyors voltál! - mondtam neki, közben Em is felvette a kabátját és már indulásra készek voltunk. Mondtam, hogy üljenek, be csak el elejtettem valamit. Felfutottam a lépcsőn és Jillék szobájába mentem. Egyedül volt pont valami újságot nézegetett.
- Rosalie, miben segíthetek? - kérdezte a maga bájos módján.
- Semmibe, most én segítek nektek! Ma senki nem lesz itthon, mivel Cassie-t elengedtétek, én meg Emmett-el elvisszük Charlie-t vásárolni. Csak a tiétek a ház! - mosolyodtam el. Barátnőm nem szólt semmit. Csak a nyakamba ugrott.
- Köszönöm! - vigyorodott el.
- Annyi idő után megérdemlitek, és a lányok nem sok magánéletet hagynak nektek. Ezért használjátok ki! - kacsintottam rá.
- Sokkal fogok neked tartozni! Főleg Emmett-nek - hálálkodott.
- Most már megyek, mert egyre türelmetlenebbek - indultam kifelé és már a kocsiba ültem, Em indított és hamar a közelbe lévő plázába voltunk.
Charlie-nak tetszett, egy csomó ruhát felpróbált, kivételesen Em is élvezte. Imádja Charlie-t, bármit megtenne neki csak, hogy boldog legyen. Próbáltam elhúzni a vásárlást, ami sikerült is, hisz még Em is talált magának jó ruhákat, ahogy Charlie is, de mivel Ő még ember így megálltunk egy étteremnél enni. Odajött egy idős hölgy és megdicsérte, hogy gyönyörű lányunk van! Elkapott a rosszkedv hisz nem az enyém a drága, de úgy szeretem, mintha a sajátom lenne. Emmett megköszönte és megsimogatta Charlie fejét. Mire ő csak rámosolygott. Miközben sétáltunk a városba, Charlie valamiért megfordult és elkezdett egy butikot nézegetni.
- Valami baj van? - kérdeztem tőle félve, nem szokott ilyet csinálni.
- Semmi - majd egy kis idő után ismét elindultunk. Már későre járt, és fáradt is volt így elindultunk hazafelé.
Csak az, az egy gondolat járt a fejembe, hogy miért volt olyan furcsa a városba, nem szokott ilyeneket csinálni. Hazaérve Jazz felfrissült arcával álltam szembe, látszott rajta, hogy végre élvezhette a barátnője társaságát és boldog, hogy adtunk nekik egy kis szabadságot.
- Tesó, remélem kihasználtátok az időt mivel borzalmas volt két vásárlásmániással egy plázában! - fintorgott Emmett mire Charlie lábon ütötte.
- Mintha te nem élvezted volna - sértődött meg.
- Kedves Charlotte Hale! Nem azért mondtam. Majd ha nagy leszel megérted - vigyorgott rá.
- Nem érdekel Emmett Cullen - és felsiettet a lépcsőn.
- Most jobb? - kérdeztem és felmentem utána.
De nem találtam sehol, megijedtem sosem tűnt el. Sose csinálta még ezt. Kezdtem bepánikolni. De a többieknek nem mondhatok semmit. Kezdem, úgy érezni valamit titkol!
Jill szemszöge:
Mikor Rose kiment a szobánkból, hatalmas boldogság és vágy kapott hatalmába. Már rég voltunk együtt, vagy Volterrában voltam, vagy a lányok nyüzsögtek körülöttünk. Nem panaszkodok, csak azért el kell egy-két ilyen alkalom. A legrosszabb, hogy az esküvőről még szó sem volt a szörnyű veszekedésünk óta. Annyira szeretem Jazzt, sőt ez nem szerelem, hanem imádat, rajongás! Nem is találok szavakat erre az érzésre. Olyan, mint mikor először tartott a karjaiban a sikátornál. Nem bírtam kinyitni a szemem, de tudtam, hogy mellettem van és éreztem a szerelmét, de én nem! Én hűségesen kitartottam a hűtlen jegyesem mellett. Most már gyerekeim vannak tőle és igaza van Ty-nak nekem vannak a legnagyobb igényeim. Sőt nincs még egy ember, akinek annyi társa illetve barátja volt, mint nekem. De nem bíztam meg soha senkibe. Csak Holly-ba, vele úgy kezdtük, hogy megmentette az életemet. "De Jillien! Most mikor végre életed szerelmével egyedül vagytok, nem kéne, ilyeneken gondolkozni, öltözz és indulj! "
Gyorsan bevágódtam a gardróbba és megtaláltam azt a ruhát, amit még ezer éve kaptam Bellától, egy fekete-piros fűzős szoknya. Annyira tetszik és most legalább fel tudom venni. Remélem kellő hatást érek el Jazznél. Majd mire sikerült magamra varázsolni, keresésére indultam, tudtam jól, hogy az íróasztala mögött találom, mivel a lányok sorsa őt is nyomassza. Az irodába belépve Jazz tátott szájjal bámult, nem szólt semmit. Megkerültem az asztalt és őt eltolva felültem rá. Visszahúzta magát, és csak bámult, nem szólt semmit.
- Csak ketten vagyunk, itt ülök az asztalodon és te nem mondasz, nem csinálsz semmit. Akkor jobb, ha megyek! - tetettem a sértődöttet.
- Csak a testemen keresztül! - mondta majd belehúzott az ölébe.
Mély és felfűtött csókokkal halmozott el.A vágy egyre jobban kezdett eluralkodni rajtunk. Nem sokáig bírtuk az ing, amit imádott darabokban volt az asztal mellett. A lágy csókokat felváltotta a kéjesebb és lényegre törőbb. Feleszmélt, hogy még rajtam van a ruha és a keze már lassan letépte volna, de megfogtam és óvatosságra intettem. Legalább ez az egy ruhadarab maradjon ép. Végre megszabadultunk a zavaró holmiktól, testünk egybeforrt, és tudtuk jól, hogy már nincs vissza út. De én nem egy íróasztalon képzeltem el ezt a jelentet, így lassítani akartam a tempón, de nem engedte. Már teljesen fel volt gerjedve, de hamar rájött, hogy nekem nem tetszik a helyzet, így felkapott és már a saját ágyunkba voltunk. Majd lefektetett az ágyra és elkezdett puszilgatni, csókolgatni a testem hol megfeszült, hol elernyedt. Tudta jól, hogy tud teljesen begerjeszteni. Tisztában volt, hogyha csak hozzám ér már tűzben égek. De ez már szó szerint kínzás volt! Kínzott, mert csak kényeztetett nem hagyta, hogy viszonozzam. Kezei és szája érintése csak jobban borzolta a kedélyeket. Csak abban reménykedtem, hogy minél hamarabb megtörténik, mert már nagyon szeretném. De ő kínoz, hogy még mindig nem. Az összes porcikám remegett a kéjes sóhajok gyorsultak. Ha lenne keringésem, akkor biztos, hogy már forrna a vérem vagy pezsegne, de nem ő még szórakozik. Jól esik, de már siettetném, de ahányszor próbáltam, annyiszor lassított, annyiszor megcsókolt.
- Jazz, légy szíves! - könyörögtem két sóhaj között.
- Nem, még kényeztetni szeretnélek - mondta majd visszatért oda ahol eddig volt.
Bármit tettem nem engedte csak simogatott és csókolgatott, már legszívesebben letepertem volna, de nem. Erősebb nálam sokkal erősebb, így hát megadva magam csak élveztem. Majd hirtelen megcsókolt és kezeimet megsimítva, fejem fölé emelve belém hatolt. Halk sóhajaimat felváltották a mélyebb és érzékibb nyögések, tőle is halható volt a kéjes morgások tömkelege. De ismét csak játszadozott velem, hol gyorsított, hol lassított a tempón. Mire elértük volna a gyönyört lassított, már kezdtem egyre idegesebb lenni frusztrált, hogy csak játszik velem. De mikor már ő sem bírta végre gyorsított, majd elérve a gyönyört mellém zuhant.
- Most már érzed mennyire kívántalak - mondta zihálva és megpuszilta fejem búbját.
- Igen, és nagyon-nagyon jó volt - csókoltam meg.
- De türelmetlen voltál, végig - vigyorodott el majd magára húzott.
- Persze, végre több hónap után egymáséi lehetünk, akkor te még húzod! - mosolyodtam el.
- Mert azt szeretem volna, hogy érezd, mennyire szeretlek - kezdett el ismét csókolgatni.
- Én is szeretlek, de ez nem megoldás! Összeveszünk, akkor csak szeretkezünk és kész? Meg kellene beszélnünk. Még a lányunkat is elengedtük egy farkassal La Pushba. A másik itthon maradt és lepasszoltuk Rosie-éknak. Önzők vagyunk! - vettem fel egy farmert és egy toppot.
- Most miért? Szerinted hányszor vigyáztunk Nessie-re mikor Belláékra tört rá a szűkség? - jött hozzám és ölelt át hátulról.
- De én jó anya akarok lenni, nem azért mert Bella rossz lett volna, de én eddig semmit nem tettem a lányokért, sőt elhagytam őket! - fordultam meg és sírtam bele a vállába.
- De te csak azt tetted, amire megkértek, és hidd el a lányoknak te hős vagy! - nyugtatott meg.
Már amennyire sikerült neki. Megcsókolt és elment vadászni én majd csak utána megyek, a házat nem hagyjuk üresen. Sétálgattam és közben lassan a többiek is hazaérnek. A gondolataim csakis az előző észveszejtő együttlétünkön járt. Bár vissza kell, fognom őket, mert Edward tuti cikizni fog érte. De még mindig jobban elviselem, mint Emmett hülyeségeit. Na, ő az a családban, akitől aztán tényleg ki tudok akadni! Bár szeretem, csak néha elveti a sulykot.
Sétálgatásom közben rájöttem, hogy Jazz irodájában kezdtük és rendet kellene tenni mielőtt valaki benézni, az ingjeinek darabkáit összeszedtem bedobtam a kukába, és elkönyveltem, hogy holnap vásárolni kell menni, és ha vásárlás, akkor Alice is jön velünk. Majd az iratokat rendeztem el az asztalon és akkor láttam meg egy női nevet és egy telefonszámot. Elkapott a féltékenység, így felkaptam a telefont és tárcsáztam, kétszeri kicsengésre felvette.
- Halló, Jasper akkor mikor tudunk találkozni? - kérdezte egy női hang a telefon túloldaláról.
A szívem összeszorult, Jazznek barátnője van! Miért? Tudtam, hogy valami baj van, hisz ha akarta volna már rég megtehettük volna. Azért húzta ennyi ideig, mivel más kell neki. Ez is csak a lányok miatt volt! Annyira utálom ilyenkor! Lecsaptam a telefont és siettem az erdőbe, hallottam, ahogy Jazz hazaért és nem akartam vele beszélni, sőt soha nem akarok vele beszélni!
2011. február 27., vasárnap
2011. február 19., szombat
26, fejezet
Sziasztok, lassan be fejeződik a történet, most kiderül ki volt Jill látogatója :) Sajnos akik tippeltek egyik se találta el :) Jó olvasást puszi :)
Egyre idegesebb lettem, hisz tisztába voltam, hogy még itt van a közelbe. A lányok könyörögtek, hogy hadd mehessenek ki az udvarra játszani. Beadtam a derekamat, így felöltöztettem őket. Egyforma kabátjuk van, de mégis meg tudják különböztetni, hogy melyik kié. Mikor végre felhúztam a cipzárt, a lányok eltűntek. Rohantam én is ki, de már késő volt.
Ott állt Ő a lányok előtt. A szívem összeszorult, remegtek a kezeim, de a fejembe csak Edwardot hívogattam és, hogy szóljon a többieknek. Nem tudom, meddig bírom magam visszafogni, már lassan elszakadt a cérna, mikor végre Edward megfogta a vállamat. Mindenki ott volt körülöttem, senki, nem mert mozdulni. Nem szóltak semmit, a lányok csak Őt bámulták. Már nem bírtam így közelebb léptem, de felmorgott, megtorpantam, hisz még csak az hiányozna, hogy bajuk essen.
- Ne tedd ezt velem - mondtam neki könyörgően, sose szerettem könyörögni, de a lányokért még ezt is megengedtem magamnak.
- Mondtam, hogy sose tudnám bántani őket! Te meg nem bízol bennem. Gyönyörűek, olyanok, mint te! - bókolt.
- Lányok gyertek ide! - szóltam nekik, majd odafutottak hozzám. Leguggoltam melléjük, és tüzetesen átnéztem őket, hogy tényleg nem lett bajuk.
- Nem hiszel nekem! - vette a következtetést.
- Nem, és sose fogok! Most már láttad a lányaimat akkor takarodj! - lettem idegesebb. A gyerekek odamentek Jazzhez és a lábához bújtak.
- Nem akarlak elveszteni! - lépett közelebb.
- Csak szólok, ha közelebb jössz, megöllek! Csak a családommal és a lányaimmal vagyok toleráns! - figyelmeztettem, de mit sem ért, hisz csak közelebb jött, a kezeim már nagyon remegtek a vámpír kezdett eluralkodni rajtam. Tudtam jól, hogy baj lesz, ha tovább közeledik.
- Én is a családod tagja vagyok! - mondta közben próbált megnyugtatni, ahogy Jazz is. Irtó nehezemre esett uralkodni magamon.
- Nem, Te azóta nem! - nem tudtam kimondani, hisz tudta jól miről beszélek.
- Jill, sajnálom, szeretlek húgi! - mondat mire én megremegtem és a földre zuhantam, ez a szó "Húgi" felszakította az összes emlékemet, eszembe jutott a fájó múlt. Anyám halála, apámék balesete, Peter és Hydra románca. Majd az is mikor otthagyott és elment.
Odalépett és leguggolt hozzám, semmit nem változott. A lányok odafutottak és rám néztek könnyes szemekkel, teljesen megijedtek a többiek csak lefagyva álltak a ház előtt. Majd Cassie ideges lett és Tyler a földön feküdve hatalmas fájdalom közepette vergődött. Charlie sem akart kimaradni így gondolom valami rémképet mutatott neki. A lányok védeni akartak.
- Lányok nem szabad! - szóltam rájuk.
- Mami, jól vagy? - aggódtak szemeikből sütött a düh és a félelem.
- Minden rendben kicsikéim! - öleltem meg őket, közbe felálltam és visszamentek az apjukhoz.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani - mondat majd az erdőt célozta meg ugrásra kész volt, de megfogtam a karját.
- Tyler, bátyó. Nem katona voltál igaz? - kérdeztem meg az igazat akartam tudni róla.
- Nem, vagyis az első 2 évben igen utána nem! - sütötte le a szemeit.
- Annyira utáltalak! Semmi hírt nem kaptam rólad, itt hagytál, Peterrel! - bújtam kajaiba, mert megenyhültem és megöleltem, mert ez az utálat csak időszerű volt. Csak ki kellet, tomboljam magam.
- Tudom, bíztam benne, hogy az óta nem változott a haragtartásod velem szembe - vigyorodott el.
- Na, meg persze, hogy csak te tudod, milyen vagyok! - ütöttem vállba játékosan.
- Nehéz volt, de sikerült! - kacsintott rám, majd elmosolyodott és a lányokat figyelte - A lányok aranyosak, de veszélyesek is, pont, mint te! - jelentette ki.
- Oh, a francba a család! Bemutatom a bátyámat Tyler Grantet! Ty ők itt a családom, a lányokat ismered, a jövendőbeli férjem Jasper! A családja, Carlisle és Esme, a legjobb barátnőim Rosalie, Bella és Alice. A férjeik Emmett, Edward és Reed! - mutattam be őket. Kicsit még tartottak tőle, de érthető volt, hisz még az előbb meg akartam ölni most meg ölelgetem.
- Üdvözöllek, én vagyok Carlisle a családfő és a gyerekeim nevelő apja! - nyújtott kezet neki apánk.
- Üdvözlöm, Tyler vagyok! - mondta neki óvatosan.
- Szia, Jazz vagyok! - udvariaskodott Jasper.
- Helló - mosolyodott el. - Te, vagy aki feleségül akarja venni a húgomat! Csak óvatosan, mert a harcászati stílusa halálos és többször győzött le, mint amit be szoktam vallani! - mondta neki röhögve.
- Tudom, nekem is nagy, én katona voltam! - jelentette ki Jazz, amin elnevettem magam.
- Na, végre valami normális, nem valami kis aktakukac! Nem mintha meg kéne védeni bármitől is, mert megtudod magad, csak jobb, ha ilyen férfi van a közeledbe, mint Ő! - ecsetelte a pozitívumokat.
- Örülök, hogy szimpatikus! - nevettem el magam ismét.
- Drága húgocskám, neked vannak a legnagyobb igényeid. Így bízok benned, és ha már gyerekeid vannak, akkor tuti jó a fazon! - nevetett ő is.
- Jó, hogy mondod az igényeket. Van neked egy meglepetésem! - mondtam közben reménykedtem, hogy Holly már készen van. Természetesen pontos volt, mint ahogy gondoltam.
- Holly? - sietett kedvenc jegyeséhez.
- Tyler! Szeretlek! - sírta a szavakat Ty vállába.
Aranyosak voltak, majd odajött Charlie és valami olyasmit súgott a fülembe, hogy ezért mentél el? Tudtam, hogy okos a lányom. Csak bólintottam, a lányok elmentek a játszótérre amit Em és Ed építettek nekik. Hintáztak, csúszdáztak, hamar elfáradtak és már mehettek enni és aludni. Az ebédnél ragaszkodtak, hogy Esme csinálja. Én addig kimentem az erkélyre Julie-hoz. Aggódott hisz már egy ideje meg kellett volna érkeznie Davidnek.
- Merre lehet? Mi van, ha baja esett? - nézett rám könnyes szemeivel.
- Ne aggódj, semmi baja nincs, a többiek állandó járőrözésen vannak! - próbáltam megnyugtatni.
Majd halk motorhangot hallottam meg a bekötő út felől, tudtam, hogy Ő jön így gyorsan betessékeltem és beküldtem hozzá Alice-t, hogy hozza rendbe. Nem akarom, hogy így meggyötörve lássa David. Mikor lementem akkor a többiek idegesen álltak a nappaliba. Lassan nyílt az ajtó, majd megláttam Davidet, megnyugodtam, hisz semmi baja nincs. Közelebb jött, és megölelt.
- Sajnálom Jill! - mondta megtörve.
- Ne sajnáld, a feleséged jól van. Itt van! - mondtam kicsit higgadtabban.
- Köszönöm, hogy elhoztad! - mosolygott végre.
- Szívesen, hiszen tudod, hogy társat és ártatlant nem hagyunk cserben! - idéztem vissza azt, amit még ő tanított.
- Rendben, mindig te voltál a legjobb tanítványom - mondat közben Alice is végzett és lejött. Julie a lépcső tetején állt! Nem mert megmozdulni csak állt.
- Julie! - kiabálta és felrohant a lépcsőn - Minden rendben, jól vagy? - kérdezte tőle. De nem tudott válaszolni csak megcsókolta és bólogatott - A baba?- kérdezte félve.
- A babával minden rendben, már rendesen fejlődik, és miden nap megvizsgálom! - biztosította Carlisle.
- Köszönöm, nem tudom, miért csináljátok hisz én becsaptam Jillt és több hónapra elküldtem a családjától, bajba sodortam - jöttek le a lépcsőn és foglaltak helyet az egyik fotelben.
- Azért mert mi is vámpírok vagyunk, az nem azt jelenti, hogy embert ölünk! - sziszegte Rosie, kicsit allergiás erre a témára.
- Sajnálom, nem akartam megbántani! - kért elnézést tőle David.
- Semmi gond, Rose mindig is ilyen! - vigyorgott Emmett.
- David, én megmentem a feleségedet és a gyermekedet! Most mentsd meg a gyerekeimet! Mond meg mi az a legenda! - erősködtem, mert a gyerekeimről volt szó.
- Rendben, a legenda két lányról szól, akik megdöntik a királyi család uralmát és új család fog uralkodni, békében az emberek és a farkasok világába! A lányok erősebbek, mint egy fél vámpír több képességük van! Nagyon gyorsan változnak, és hatalmas erő van a birtokukban! Az új családról csak annyit lehetett megtudni, hogy nem nomádok, vagyis nem embert ölnek és régóta emberek közelben vannak. A lányokról még annyit, hogy az anyjuk ember az apjuk vámpír! Ennyit tudtam csak összeszedni! - mondat majd megcsókolta feleségét.
A szívem most fájt a legjobban, a lányok is pont ilyenek, hatalmas gyorsasággal változnak és több fajta képességük van. Nem ez nem lehet, a királyi család nem tudhatja meg, hogy azok a lányok az én gyerekeim. Nem engedhetem meg! A fejembe csak ezek a szavak keringtek, amiket David mondott, lefagyva ültem a helyemen. Közben Carlisle felajánlotta nekik az itt lakást, hisz veszélyben vannak ők is. Ty és Holly maradtak a családunk hatalmas lett. De mégsem akkora, hogy kiirtson egy királyi családot. Mi lesz a lányaimmal? Már csak az, az egy kérdés keringett a fejemben. Közben ők felébredtek és lefutottak. Ismét ettek, hatalmas étvágyuk van. Kezdem őket félteni. Már ha lehet ennél jobban.
- Mami, milyen nagy lett a család! - örvendezet Charlie.
- Már csak Nessie, Jake és persze Paul hiányzik! - mondta Cassie vigyorogva. A figyelmem megakadt azon, hogy Paul!
- Kicsim, milyen Paul? - néztem rá értetlenül.
- Jake bácsi barátja és falka társa! - a szavak égtek a fejembe. A lányom egy farkas lenyomata lett!
- Jazz! - ordítottam el magam. Jasper sietett le a lépcsőn, de mindenki lesietett.
- Mi a baj drágám? - kérdezte hisz nem tudta, hogy miért akadtam ki.
- A lányunk mióta egy farkas lenyomata? - kérdeztem feldúltan.
- Kicsim, nyugodj meg! - próbált nyugtatni.
- Jazz, a kérdésemre válaszolj! - lettem még dühösebb.
- Mikor elmentél akkor átjött Jake-el és meglátta, de nem tehettem semmit ellene! - mondta félve.
- Mi az, hogy nem tehettél ellene semmit? Dehogy nem szépen szét kellet volna tépni! - mordultam fel.
- Pont, mint Bella! Csak őneki könnyebb volt, mert a kutyuska épp itt volt! - hahotázott Emmett.
- Szerencséje, hogy nincs itt! - mordultam fel. a lányok nem szóltak semmit. Majd nyílt az ajtó Nessie és Jake lépett be, majd úgy fél perc múlva Paul is csatlakozott hozzájuk. Az elmémet ellepte a vörös köd, megremegtem és rátámadtam, volna ha Ty nem kap el még idejébe.
- Engedj el! - üvöltöttem vele. - Nem érted engedj el! Megölöm kár, hogy nem hagytalak ott az erdőben! - üvöltöttem vele, a fejembe csak egy kép volt, amin a lányomat puszilgatja az a kis bolhazsák!
- Jill, ez ellen nem tehetsz semmit! Nem tudnám megbántani! - próbált nyugtatni Paul.
- Te csak ne akarj velem kommunikálni! - nyugodtam meg hála Jazznek.
Majd elsétált mellettem és Cassie felkapaszkodott rá. Annyira ideges voltam, inkább elmentem vadászni. Az erdőben legalább 20 őzet és szarvast elejtettem. Rég voltam ennyire mérges, sőt még vámpír létem ideje alatt sose. Most ki kell, tomboljam, magam a lányok nem láthatnak ilyen állapotban. Úgy 1 óra dühöngés után Alice állt meg előttem. Még nem felejtettem el a szavait. Ami épp a hűségemen ingott meg.
- Jill, azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Láttam valamit. Demetri megmutatta, hogy a Volturi nem jön el. Mostanában nem, és megmutatta, hogy sosem történt meg - hajtotta le a fejét előttem.
- Alice, a barátnőnek bízni kéne a másikban. Arról szól egy barátság! - mondtam neki kicsit leszidva.
- Tudom, de annyira igaza volt Jazznek. Mi a gyerekről csak álmodoztunk, és csak Bellának adatott meg a kihordása. Most meg neked és te már az első héten elmenekültél 4 hónapra, majd ismét 2 hét után 2 hónapra. Mit gondoltam volna rólad? - kérdezte még mindig lehajtott fejjel.
- Rendben, megértelek. De hidd el azért jól esett volna, ha nem csak Jazz előtt mondtad volna ezt, hanem mikor elment akkor is - mondtam.
Majd haza siettünk a többiek mind a Tv előtt ültek és valami mesét néztek a lányokkal, Charlie apja ölébe üldögélt, Cassie Paul-ében Em és Rosie valamit sutyorogtak. Majd Emmett száján széles mosoly lett úrrá és már el is tűntek. Alice épp Reedet csókolta meg, Esme és Carlisle figyelték a lányokat, akik már a földön játszottak valami játékkal. Én csak álltam és azon gondolkodtam, hogy tényleg nekünk kéne lenni a királyi családnak? Jobb lenne a világ, ha nem lennének emberi áldozatai, de egyikünk se lenne képes megölni egy vámpírt. A lányok már ismét nagyobbak lettek, kezdek félni. Ha Aróék nem jönnek, akkor vagy találták egy másik ilyen családot, és csak paranoiás vagyok, vagy valamit terveznek. Egyre rosszabb lesz, ha nem történik, valami megőrülök.
Egyre idegesebb lettem, hisz tisztába voltam, hogy még itt van a közelbe. A lányok könyörögtek, hogy hadd mehessenek ki az udvarra játszani. Beadtam a derekamat, így felöltöztettem őket. Egyforma kabátjuk van, de mégis meg tudják különböztetni, hogy melyik kié. Mikor végre felhúztam a cipzárt, a lányok eltűntek. Rohantam én is ki, de már késő volt.
Ott állt Ő a lányok előtt. A szívem összeszorult, remegtek a kezeim, de a fejembe csak Edwardot hívogattam és, hogy szóljon a többieknek. Nem tudom, meddig bírom magam visszafogni, már lassan elszakadt a cérna, mikor végre Edward megfogta a vállamat. Mindenki ott volt körülöttem, senki, nem mert mozdulni. Nem szóltak semmit, a lányok csak Őt bámulták. Már nem bírtam így közelebb léptem, de felmorgott, megtorpantam, hisz még csak az hiányozna, hogy bajuk essen.
- Ne tedd ezt velem - mondtam neki könyörgően, sose szerettem könyörögni, de a lányokért még ezt is megengedtem magamnak.
- Mondtam, hogy sose tudnám bántani őket! Te meg nem bízol bennem. Gyönyörűek, olyanok, mint te! - bókolt.
- Lányok gyertek ide! - szóltam nekik, majd odafutottak hozzám. Leguggoltam melléjük, és tüzetesen átnéztem őket, hogy tényleg nem lett bajuk.
- Nem hiszel nekem! - vette a következtetést.
- Nem, és sose fogok! Most már láttad a lányaimat akkor takarodj! - lettem idegesebb. A gyerekek odamentek Jazzhez és a lábához bújtak.
- Nem akarlak elveszteni! - lépett közelebb.
- Csak szólok, ha közelebb jössz, megöllek! Csak a családommal és a lányaimmal vagyok toleráns! - figyelmeztettem, de mit sem ért, hisz csak közelebb jött, a kezeim már nagyon remegtek a vámpír kezdett eluralkodni rajtam. Tudtam jól, hogy baj lesz, ha tovább közeledik.
- Én is a családod tagja vagyok! - mondta közben próbált megnyugtatni, ahogy Jazz is. Irtó nehezemre esett uralkodni magamon.
- Nem, Te azóta nem! - nem tudtam kimondani, hisz tudta jól miről beszélek.
- Jill, sajnálom, szeretlek húgi! - mondat mire én megremegtem és a földre zuhantam, ez a szó "Húgi" felszakította az összes emlékemet, eszembe jutott a fájó múlt. Anyám halála, apámék balesete, Peter és Hydra románca. Majd az is mikor otthagyott és elment.
Odalépett és leguggolt hozzám, semmit nem változott. A lányok odafutottak és rám néztek könnyes szemekkel, teljesen megijedtek a többiek csak lefagyva álltak a ház előtt. Majd Cassie ideges lett és Tyler a földön feküdve hatalmas fájdalom közepette vergődött. Charlie sem akart kimaradni így gondolom valami rémképet mutatott neki. A lányok védeni akartak.
- Lányok nem szabad! - szóltam rájuk.
- Mami, jól vagy? - aggódtak szemeikből sütött a düh és a félelem.
- Minden rendben kicsikéim! - öleltem meg őket, közbe felálltam és visszamentek az apjukhoz.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani - mondat majd az erdőt célozta meg ugrásra kész volt, de megfogtam a karját.
- Tyler, bátyó. Nem katona voltál igaz? - kérdeztem meg az igazat akartam tudni róla.
- Nem, vagyis az első 2 évben igen utána nem! - sütötte le a szemeit.
- Annyira utáltalak! Semmi hírt nem kaptam rólad, itt hagytál, Peterrel! - bújtam kajaiba, mert megenyhültem és megöleltem, mert ez az utálat csak időszerű volt. Csak ki kellet, tomboljam magam.
- Tudom, bíztam benne, hogy az óta nem változott a haragtartásod velem szembe - vigyorodott el.
- Na, meg persze, hogy csak te tudod, milyen vagyok! - ütöttem vállba játékosan.
- Nehéz volt, de sikerült! - kacsintott rám, majd elmosolyodott és a lányokat figyelte - A lányok aranyosak, de veszélyesek is, pont, mint te! - jelentette ki.
- Oh, a francba a család! Bemutatom a bátyámat Tyler Grantet! Ty ők itt a családom, a lányokat ismered, a jövendőbeli férjem Jasper! A családja, Carlisle és Esme, a legjobb barátnőim Rosalie, Bella és Alice. A férjeik Emmett, Edward és Reed! - mutattam be őket. Kicsit még tartottak tőle, de érthető volt, hisz még az előbb meg akartam ölni most meg ölelgetem.
- Üdvözöllek, én vagyok Carlisle a családfő és a gyerekeim nevelő apja! - nyújtott kezet neki apánk.
- Üdvözlöm, Tyler vagyok! - mondta neki óvatosan.
- Szia, Jazz vagyok! - udvariaskodott Jasper.
- Helló - mosolyodott el. - Te, vagy aki feleségül akarja venni a húgomat! Csak óvatosan, mert a harcászati stílusa halálos és többször győzött le, mint amit be szoktam vallani! - mondta neki röhögve.
- Tudom, nekem is nagy, én katona voltam! - jelentette ki Jazz, amin elnevettem magam.
- Na, végre valami normális, nem valami kis aktakukac! Nem mintha meg kéne védeni bármitől is, mert megtudod magad, csak jobb, ha ilyen férfi van a közeledbe, mint Ő! - ecsetelte a pozitívumokat.
- Örülök, hogy szimpatikus! - nevettem el magam ismét.
- Drága húgocskám, neked vannak a legnagyobb igényeid. Így bízok benned, és ha már gyerekeid vannak, akkor tuti jó a fazon! - nevetett ő is.
- Jó, hogy mondod az igényeket. Van neked egy meglepetésem! - mondtam közben reménykedtem, hogy Holly már készen van. Természetesen pontos volt, mint ahogy gondoltam.
- Holly? - sietett kedvenc jegyeséhez.
- Tyler! Szeretlek! - sírta a szavakat Ty vállába.
Aranyosak voltak, majd odajött Charlie és valami olyasmit súgott a fülembe, hogy ezért mentél el? Tudtam, hogy okos a lányom. Csak bólintottam, a lányok elmentek a játszótérre amit Em és Ed építettek nekik. Hintáztak, csúszdáztak, hamar elfáradtak és már mehettek enni és aludni. Az ebédnél ragaszkodtak, hogy Esme csinálja. Én addig kimentem az erkélyre Julie-hoz. Aggódott hisz már egy ideje meg kellett volna érkeznie Davidnek.
- Merre lehet? Mi van, ha baja esett? - nézett rám könnyes szemeivel.
- Ne aggódj, semmi baja nincs, a többiek állandó járőrözésen vannak! - próbáltam megnyugtatni.
Majd halk motorhangot hallottam meg a bekötő út felől, tudtam, hogy Ő jön így gyorsan betessékeltem és beküldtem hozzá Alice-t, hogy hozza rendbe. Nem akarom, hogy így meggyötörve lássa David. Mikor lementem akkor a többiek idegesen álltak a nappaliba. Lassan nyílt az ajtó, majd megláttam Davidet, megnyugodtam, hisz semmi baja nincs. Közelebb jött, és megölelt.
- Sajnálom Jill! - mondta megtörve.
- Ne sajnáld, a feleséged jól van. Itt van! - mondtam kicsit higgadtabban.
- Köszönöm, hogy elhoztad! - mosolygott végre.
- Szívesen, hiszen tudod, hogy társat és ártatlant nem hagyunk cserben! - idéztem vissza azt, amit még ő tanított.
- Rendben, mindig te voltál a legjobb tanítványom - mondat közben Alice is végzett és lejött. Julie a lépcső tetején állt! Nem mert megmozdulni csak állt.
- Julie! - kiabálta és felrohant a lépcsőn - Minden rendben, jól vagy? - kérdezte tőle. De nem tudott válaszolni csak megcsókolta és bólogatott - A baba?- kérdezte félve.
- A babával minden rendben, már rendesen fejlődik, és miden nap megvizsgálom! - biztosította Carlisle.
- Köszönöm, nem tudom, miért csináljátok hisz én becsaptam Jillt és több hónapra elküldtem a családjától, bajba sodortam - jöttek le a lépcsőn és foglaltak helyet az egyik fotelben.
- Azért mert mi is vámpírok vagyunk, az nem azt jelenti, hogy embert ölünk! - sziszegte Rosie, kicsit allergiás erre a témára.
- Sajnálom, nem akartam megbántani! - kért elnézést tőle David.
- Semmi gond, Rose mindig is ilyen! - vigyorgott Emmett.
- David, én megmentem a feleségedet és a gyermekedet! Most mentsd meg a gyerekeimet! Mond meg mi az a legenda! - erősködtem, mert a gyerekeimről volt szó.
- Rendben, a legenda két lányról szól, akik megdöntik a királyi család uralmát és új család fog uralkodni, békében az emberek és a farkasok világába! A lányok erősebbek, mint egy fél vámpír több képességük van! Nagyon gyorsan változnak, és hatalmas erő van a birtokukban! Az új családról csak annyit lehetett megtudni, hogy nem nomádok, vagyis nem embert ölnek és régóta emberek közelben vannak. A lányokról még annyit, hogy az anyjuk ember az apjuk vámpír! Ennyit tudtam csak összeszedni! - mondat majd megcsókolta feleségét.
A szívem most fájt a legjobban, a lányok is pont ilyenek, hatalmas gyorsasággal változnak és több fajta képességük van. Nem ez nem lehet, a királyi család nem tudhatja meg, hogy azok a lányok az én gyerekeim. Nem engedhetem meg! A fejembe csak ezek a szavak keringtek, amiket David mondott, lefagyva ültem a helyemen. Közben Carlisle felajánlotta nekik az itt lakást, hisz veszélyben vannak ők is. Ty és Holly maradtak a családunk hatalmas lett. De mégsem akkora, hogy kiirtson egy királyi családot. Mi lesz a lányaimmal? Már csak az, az egy kérdés keringett a fejemben. Közben ők felébredtek és lefutottak. Ismét ettek, hatalmas étvágyuk van. Kezdem őket félteni. Már ha lehet ennél jobban.
- Mami, milyen nagy lett a család! - örvendezet Charlie.
- Már csak Nessie, Jake és persze Paul hiányzik! - mondta Cassie vigyorogva. A figyelmem megakadt azon, hogy Paul!
- Kicsim, milyen Paul? - néztem rá értetlenül.
- Jake bácsi barátja és falka társa! - a szavak égtek a fejembe. A lányom egy farkas lenyomata lett!
- Jazz! - ordítottam el magam. Jasper sietett le a lépcsőn, de mindenki lesietett.
- Mi a baj drágám? - kérdezte hisz nem tudta, hogy miért akadtam ki.
- A lányunk mióta egy farkas lenyomata? - kérdeztem feldúltan.
- Kicsim, nyugodj meg! - próbált nyugtatni.
- Jazz, a kérdésemre válaszolj! - lettem még dühösebb.
- Mikor elmentél akkor átjött Jake-el és meglátta, de nem tehettem semmit ellene! - mondta félve.
- Mi az, hogy nem tehettél ellene semmit? Dehogy nem szépen szét kellet volna tépni! - mordultam fel.
- Pont, mint Bella! Csak őneki könnyebb volt, mert a kutyuska épp itt volt! - hahotázott Emmett.
- Szerencséje, hogy nincs itt! - mordultam fel. a lányok nem szóltak semmit. Majd nyílt az ajtó Nessie és Jake lépett be, majd úgy fél perc múlva Paul is csatlakozott hozzájuk. Az elmémet ellepte a vörös köd, megremegtem és rátámadtam, volna ha Ty nem kap el még idejébe.
- Engedj el! - üvöltöttem vele. - Nem érted engedj el! Megölöm kár, hogy nem hagytalak ott az erdőben! - üvöltöttem vele, a fejembe csak egy kép volt, amin a lányomat puszilgatja az a kis bolhazsák!
- Jill, ez ellen nem tehetsz semmit! Nem tudnám megbántani! - próbált nyugtatni Paul.
- Te csak ne akarj velem kommunikálni! - nyugodtam meg hála Jazznek.
Majd elsétált mellettem és Cassie felkapaszkodott rá. Annyira ideges voltam, inkább elmentem vadászni. Az erdőben legalább 20 őzet és szarvast elejtettem. Rég voltam ennyire mérges, sőt még vámpír létem ideje alatt sose. Most ki kell, tomboljam, magam a lányok nem láthatnak ilyen állapotban. Úgy 1 óra dühöngés után Alice állt meg előttem. Még nem felejtettem el a szavait. Ami épp a hűségemen ingott meg.
- Jill, azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Láttam valamit. Demetri megmutatta, hogy a Volturi nem jön el. Mostanában nem, és megmutatta, hogy sosem történt meg - hajtotta le a fejét előttem.
- Alice, a barátnőnek bízni kéne a másikban. Arról szól egy barátság! - mondtam neki kicsit leszidva.
- Tudom, de annyira igaza volt Jazznek. Mi a gyerekről csak álmodoztunk, és csak Bellának adatott meg a kihordása. Most meg neked és te már az első héten elmenekültél 4 hónapra, majd ismét 2 hét után 2 hónapra. Mit gondoltam volna rólad? - kérdezte még mindig lehajtott fejjel.
- Rendben, megértelek. De hidd el azért jól esett volna, ha nem csak Jazz előtt mondtad volna ezt, hanem mikor elment akkor is - mondtam.
Majd haza siettünk a többiek mind a Tv előtt ültek és valami mesét néztek a lányokkal, Charlie apja ölébe üldögélt, Cassie Paul-ében Em és Rosie valamit sutyorogtak. Majd Emmett száján széles mosoly lett úrrá és már el is tűntek. Alice épp Reedet csókolta meg, Esme és Carlisle figyelték a lányokat, akik már a földön játszottak valami játékkal. Én csak álltam és azon gondolkodtam, hogy tényleg nekünk kéne lenni a királyi családnak? Jobb lenne a világ, ha nem lennének emberi áldozatai, de egyikünk se lenne képes megölni egy vámpírt. A lányok már ismét nagyobbak lettek, kezdek félni. Ha Aróék nem jönnek, akkor vagy találták egy másik ilyen családot, és csak paranoiás vagyok, vagy valamit terveznek. Egyre rosszabb lesz, ha nem történik, valami megőrülök.
2011. február 12., szombat
25. fejezet
Sziasztok! Meg hoztam a 25. fejezetet... Döntsétek el milyen let! A végért bocsi, de igérem a következőbe rá jöttök ki az.. Köszönöm a komikat nagyon jól estek :)) Jó olvasást ;) Pusszi!
Isteni érzés volt a lányaimat ismét látni. Nem hittem el mikor néztem őket, nagyok és szépek voltak. Annyira rossz érzés volt, hogy el kellett hagynom őket. Lemaradtam egy csomó mindenről, főleg a fejlődésükről. Pedig részese akartam lenni annak, ahogy elindulnak vagy, hogy ki mondják az első szavukat, vagy mikor megmutatják a képességüket. De nem én rossz és felelőtlen anya voltam és magam mögött hagytam mindent. De nem csak a gyerekeim, hanem a Jazzt és a családot.
Nagy gondolkodásom közepette Edward állt meg mellettem és csak egyetértően bólogatott, nem szólt semmit. Hisz tudta, hogy elégé rossz érzés kerített hatalmába. Pontosan tudta milyen rossz, amit érzek. Nem kellett hangosan gondolkodnom, mert a többiek is észrevették, hogy baj van. Esme és Carlisle elmentek Hollyval vadászni, hogy jó útra térítsék. Örültem, hogy ő is mellénk áll. De ekkor a lányok egymásra néztek és csak nevettek. A többiek velük mulattak. Ekkor ismét rám tört a rossz érzés, mindenki tudja, min’ kacagnak rajtam kívül. Én, aki az anyjuk vagyok, nem tudok róluk semmit! Teljesen magam alá kerültem.
- A lányok éhesek, és félnek megkérni arra, hogy csinálj te nekik vacsorát! - mosolygott Ed. Amikor meghallottam akkor azt hittem, hogy a nyakába ugrok. A lányaim azt szeretnék, ha én vacsoráztatnám meg őket.
Majd ijedten néztem Rosiera aki csak mosolygott és megfogta a lányok kezét, de ők odafutottak hozzám és megfogták a kezemet. Kicsi kezeik olyan melegek és puhák voltak, mint valami bársony. Aztán elkezdtek a konyha felé húzni. A konyhába érve nem tudtam mit csináljak és a lányok csak halkan vihorásztak.
- Mit szoktatok vacsorázni, vagy mit szeretnétek? - kértem segítséget tőlük. Megint nevettek, ami mindig mosolyt csal a számra.
- Palacsintát kérünk! Apa is szokott csinálni. Rosie néni dühkitörése óta apa sokat van velünk és játszik. Csak van, mikor összekever minket! - kezdte el Cassie a nagy mesélést.
Közben nekiálltam a palacsintának. Sosem voltam egy konyhatündér, de meglepetésemre sikerült. A lányok gyorsan megették és Charlie felkéredzkedett Rosie-hoz, Cassie meg zavartan állt előttem. Mire rámosolyogtam, felkaptam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Charlie féltékenyen nézett tesójára és melléjük sétálva adtam neki is egyet. Az emeleten a lányok kiugrottak a kezeinkből és a fürdő felé futottak, gyorsabbak és ügyesebbek, mint kellene lenniük. De nem baj, az én tökéletes gyermekeim!
Ekkor Rosalie megszólalt. - Tudod, Jill a lányok arról beszélnek, mikor elmentél. Nem volt itthon senki, mindenki elmenekült még Jazz is. Sosem volt együtt a család. Csak Esme és én. Mi vigyáztunk a lányokra, annyira szomorúak voltak miattad és Jazz miatt, hogy nem volt szívem tovább nézni. Így hazudtam a többieknek és kibuktam. Mindenkinek a fejéhez vágtam a dolgot. Tudom, hogy nem szép, de téged felelőtlennek tartottalak. Csak úgy itt hagyni két ilyen szép kislányt! - mesélte el Rosie mire értette Cassie a dühkitörést.
Bementem a fürdőbe a lányok épp a fürdőkádnál próbálták kinyitni a csapot. Odaléptem, de mielőtt én megnyithattam volna egy hűvös kéz megelőzött és megsimogatta a kezemet. Felnéztem és Jazz állt mögöttem és keze a csípőmön pihent. A lányok beleugrottak a vízbe és végig engem figyeltek, ahogy játszottak annyira aranyosak voltak. Jazz még mindig ott volt mellettem és a keze is. Mikor odatettem a kezemet akkor elhúzta az övét. Megrezzentem, amit a lányok is észrevettek. Jazz levett két törölközőt, amit odanyújtott nekik.
- Lányok kifelé! Lassan alvás idő van! - parancsolt viccesen rájuk.
- Apa! Mi még szeretnénk anyuval lenni! - néztek rá könyörgően.
- Elég sok időtök lesz, holnap végig vele lehettek! - mondta kicsit borúsabban.
Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de ha így megnehezíti, akkor sosem fog megbocsájtani. A lányok észrevették a feszültséget így Cassie próbált javítani a hangulaton, de nem ment neki, mert az apja mérgesen nézett rá. Így befutottak a szobába felöltözni. Láttam, hogy ment Rosalie így mikor Jazz ki akart lépni, megfogtam a kezét.
- Jazz, beszélni szeretnék veled miután lefeküdtek a lányok! - mondtam neki, de nem válaszolt. Sőt semmi reakció nem látszott az arcán.
Bementem a szobába, a lányok már az ágyba voltak, nevettek és pusziért hajoltak. Majd gyors puszi osztás után Rosie mesélt nekik. Úgy fél perc elteltével már aludtak is. Rosie rám nézett és tudta mi történt a fürdőben. Így csak bólintott, hogy jobb, ha megyek. A gyomrom összezsugorodott, és ha dobogna még a szívem, akkor már kiugrott volna. Elindultam a szobánk felé. Mikor már az ajtónál voltam, meggondoltam magam, meg akartam hátrálni, de ekkor csak egy hideg testbe ütköztem. Megfordulva Emmett állt ott. Mérgesen nézett rám és az ajtó felé mutatott. Tudtam, hogy nincs menekvés. Be kell, nyitnom, és túl kell, esnem ezen a beszélgetésen. Gondolkoztam, hogy kopogjak vagy sem, de mivel ez az én szobám is nem kopogtam. Csak kinyitottam az ajtót és beléptem. Jazz éppen az íróasztal mögött ült és egy könyvet olvasott. Nem nézett rám nem mondott semmit. Nem mertem belekezdeni, így vettem egy mély lélegzetet és a lányokról kezdtem el beszélni.
- Nagyon szépek a lányok, aranyosak. A képességeik meg lélegzet elállítóak, már mesterfokon tudják használni! - kezdtem el mire Jazz felnézet, de nem lehetett kiolvasni a szeméből semmit. Majd híretlen előttem termet.
- Mintha érdekelnének a lányaid! Ha érdekelt volna nem tűntél volna el aznap este! Ostoba voltál, és felelőtlen. Itt hagytál 2 kisgyermekkel, és azt vártad, hogy mikor hazajössz, mindent felejtsek el. Jill fel kéne már nőnöd!
- Te beszélsz ostobaságról? Aki mikor úgy tudta, hogy meghaltam ment meghalni Volterrába? Jazz, mi a bajod? A lányok is észrevették. Akkor miért nyúltál hozzám, ha nem akarsz kapcsolatot velem? - kérdeztem, remegő hangon hisz én se hittem el azt, amit kérdezek.
- Jill, csak a lányok miatt csináltam! Nem tudok rád úgy gondolni, mint a nő, akit feleségül akartam venni! - szűrte a szavakat a fogain keresztül. Szívem összeszorult, nem hittem el azt, amit mond. Bár tudtam, hogy igaza van, de nagyon fájtak ezek a szavak.
- Miért? Mond meg miért? - kérdeztem vissza sírva.
- Hogy tudnék egy nőt szeretni, aki gyerekeket szült nekem, majd otthagyott velük egy gyönyörű éjszaka után. Majd beáll az ellenséghez, és annak a férfinak az ágyasa lesz, akit szívből gyűlölök! - emelte fel a hangját.
- Tényleg azt hiszed, hogy képes lettem volna megcsalni téged? - már én is emelt hangon beszéltem vele.
- Alice látta! - vágott vissza.
- Alice azt látta amit Demetri akart, hogy lásson. Én mindig egy képet jelenítettem meg, hogy megzavarnak sose történt meg AZ! - emeltem ki az "AZ" szót.
- Persze! Te a hűség mintaszobra vagy! - mondta olyan keserűen, hogy most már teljesen elegem lett, mire Alice törte ránk az ajtót.
- Jasper Hale! Most azonnal fejezd be! Hogy képzeled, hogy nem hiszel a gyerekeid anyjának! - morgott rá Alice.
- Ehhez semmi közöd! - mondta neki majd kiugrott az ablakon és távozott. Ekkor halott szívem darabokra tört. Nem hisz nekem. Bármit tehetek, nem tetszik neki. Még jó, hogy a lányaiba hisz. Alice mellém ált és átölelt.
- Ssssh! - próbált nyugtatni. Ne sokra ment, hisz mindenki tisztában van azzal, hogy egyszer megcsaltam Jazzt én se hinnék magamnak, hogyha csak azt állítanám, hogy sose történt meg. Bánom azt az estét Peterrel, de megtörtént és nem törölhetem ki. Bár megtenném szívesen, de nem tudom.
- Te se hiszel nekem? - kérdeztem Alice-től, aki nem mondott semmit. - Szóval nem! - könyveltem el magamba.
- Jill, én nem tudom, mit higgyek, hisz mindig blokkoltad a képességemet, csak akkor engedted meg, hogy lássak valamit, amikor már hazafelé jöttetek! - mondta majd felállt és elment. A szavai perzselték elmémet. Tudtam, hogy igaza van. De a legjobb barátnőm bíznia kellene bennem.
- Alice, nem teheted ezt velem te is! Még azt sem vetettem a szemedre, hogy nem voltál itt a megérkezésemnél, azt meg főleg nem, hogy Reedet küldted értem! - mondtam neki kicsit dühösen.
- Jill, nem tehetem. Nem tudok a szemedbe nézni! - mondta majd kiment.
A földre zuhantam és csak sírtam, nem tudom, minek töröm magam, miért akartam hazajönni? Senki nem hisz nekem, a lányaimat nagyobb veszélybe sodortam. Most már késő lenne vissza menni, de ez a család már reményt vesztett bennem. Úgy viselkednek velem, mint egy távoli nagyon távoli rokonnal, akit el kell viselni. Mert muszáj! Rosalie jött be a szobába és csak átölelt a földön. Nem szólt semmit. Tudta jól, hogy mi történt eddig. Tisztában voltam azzal, hogy végig hallgatták. Majd felültem az ágyra és folytattam a sírást, könnyek nélkül. Aztán két apró forró kéz nyúlt a kezeimhez.
- Mami, miért veszekedtek? - nézett rám könnyes szemmel Charlie.
- Kicsim, miért nem alszol? - kérdeztem vissza.
- Nem tudok, hallottam mindent! - mondta majd nekiállt sírni odabújt hozzám. Magamhoz szorítottam és hagytam hadd sírjon.
- Kicsim a mami és apu sokat veszekszik, mert szeretik egymást. - próbáltam kicsit nyugtatni, de pár perccel később megjelent Cassie is az ajtóban, ő is sírt majd ő is csatlakozott Charlie-hoz.
- De miért ment el apa? - kérdezték egyszerre.
- Apának egy kis idő kell, hogy megnyugodjon! - próbáltam mosolyogni. Rosalie felállt és magamra hagyott a lányokkal, becsukta az ajtót.
- De mi örülünk, hogy itthon vagy! Annak meg még inkább, hogy számunkra hős vagy, aki megmenti a társait a bajban! - mosolygott Cassie. Letörölve szemeiről a könnyeket.
Majd bebújt a közös ágyunkba Charlie-val. Melléjük feküdtem, simogattam a hátukat és így aludtak el, ahogy szuszogtak halkan elkezdtem sírni. Ahhoz képest, hogy könnyek nélkül nem is sírás a sírás. Akkor még vámpír nem érezte ezt. Nem érezte azt, hogy a szerelme úgy meg tudja bántani, hogy csak sírna. Akár meg is halna, ha nem lennének gyerekei. Vajon miért nem lettem vámpír a diszkós balesetben? Vajon tényleg úgy van megírva, hogy én és Jazz gyerekeinek kell valamit csinálniuk? Csak gondolkodtam a lányok aludtak, ki akartam menni, de féltem. Féltem a többiek reakcióitól és hogy, Jazz merre lehet? Annyira féltem őt, megbántott, de igaza volt. Egy halk koppanás rázott fel a gondolataimból. Kinéztem az ablakon egy sapkás férfi állt az ablak előtt és elindult az erdő felé. Nem tudom miért, de Rosie-nak csak halk suttogásként üzentem, hogy mennem kell. Majd utána vetettem magam és az erdő felé vettem az irányt. Egy kis tisztáson találtam rá.
- Jill, remélem minden rendben! A lányokat láthatom? - kérdezte kíváncsian, szemeiből is az sütött.
- Nem, semmi közöd hozzájuk! Hagyj békén! Semmi közöd hozzám! - kiabáltam rá.
- Több mint hinnéd! Jogom van látni őket! - vágott vissza.
- Soha nem láthatod őket! - ordítottam és siettem vissza hozzájuk, remélem, soha nem találkozok vele. Már csak ő kell és Jazz sose fog hozzám szólni.
Már reggel volt és a gyerekek már túl voltak a reggelin, mert még vadásztam. A lányok a nyakamba ugrottak és csak kacarásztak. Imádtam a hangjukat. Majd Cassie rám mosolygott és adott egy puszit. Láttam, hogy Charlie az elméjével egy vastag könyvet hajít testvére felé. De idejében elkaptam, Charlie elszégyellte magát, majd egy kis idő múlva Cassie morcosan nézett erre elsötétedett és vihar keletkezett. Nem érettem semmit. Cassie felnevetett és kisütött a nap. A többiek értetlenül siettek le az emeletről.
- Mi történt? Láttátok? - kérdezte Carlisle.
- Igen, a lányoknak van más képességük is? - kérdeztem hisz nem említették, hogy lenne más is.
- Nem, mi nem tudunk róla! - rázta meg a fejét Esme.
- Akkor már van! - mosolyodtam el mire Jazz is beért a házba. A lányok odafutottak hozzá és megölelték.
- Apa új képességünk van! - ujjongtak a lányok. Megmutatták, és mindenki csak ámult. Kezdek félni, ha így folytatódik, tényleg bajban lesznek.
- Jill, sajnálom! - lépett oda hozzám Jazz. A halott szívem, ha tudott volna biztos dobbant volna.
- Jazz, én sajnálom. Mind igaz volt, amit mondtál. Rossz és felelőtlen anya voltam! - ismertem be, lehajtott fejjel, Jazz felemelte a fejemet és mélyen belenézett a szemembe. Láttam rajta, hogy kitombolta magát. Felismerhető lett a szemében a tűz, pontosan az a tűz, mint mikor először látott.
- Szeretlek! - mondta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. De ekkor valaki belépett az ajtón. Mikor megláttam a lányok elé álltam. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni!
- Megmondtam, hogy sose! - mondtam neki normál hangnemben.
- Én megmondtam, hogy jogom van hozzájuk! - csukta be az ajtót és lépett közelebb. Halk morgás szakadt fel a mellkasomból mire elvigyorodott.
- Nem olyan vicces! Ha még egy lépést közelítesz, biztos lehetsz benne, hogy egyik sem bír visszafogni! - morogtam rá.
- Jill, Jill, sose változol. De látni akarom őket! - emelte fel a hangját. Mire Emmett és Edward egymás mellé álltak támadó állásba, a kezemet feltartva jeleztem, hogy megoldom. Rosie és Alice megfogták a lányokat. De nem mentek el.
- Ehhez semmi közöd! Takarodj! - ordítottam vele.
- Nem! - válaszolt és közelebb lépett.
Majd odaléptem elé és csak bámultam a szemeit. Vörösek voltak, persze, hogy nem engedem a lányok közelébe hisz ők félig emberek. Nem akarom, hogy bajuk essen.
- Jill szeretlek, sose tudnám őket bántani! - mondta, mire Jazz felmorgott és mellém állt.
- Valahogy ezt a szeretetet nem éreztem akkor mikor 14 évesen meghalt anya és otthagytál! - ordítottam.
- Nem tehettem mást! Szerettelek, de neked jobb volt nélkülem! - mondta majd ismét lépett egyet közelebb ekkor Jazz megfogta a vállam. Érezte, hogy nem akar bántani, de azt is érezte, hogy én igen.
- OH! Most hatódjak meg és boruljak a nyakadba? - kérdeztem eléggé hevesen
.
- Nem, de hadd ismerjem meg őket! Légy szíves! - nézett könyörgően.
- Nem, a lányaimhoz semmi közöd pont, mint hozzám! - mondtam majd, megsértődve kisietett az ajtón.
Nem szóltam semmit, nem kérdeztek semmit, a lányok féltek így felvettem és magamhoz öleltem őket. Nem akarom, hogy ez még egyszer elő forduljon. Nem akarom többet látni se. David is lassan ideér a lányok megnyugodtak, hisz Jazz kicsit oldott a feszültségen. Tudta, hogy én nem szeretem így engem kihagyott. A többiek azért még félve közlekedtek a házba, féltek, hogy visszajön így mindig volt valaki mellettem és a lányok körül.
Isteni érzés volt a lányaimat ismét látni. Nem hittem el mikor néztem őket, nagyok és szépek voltak. Annyira rossz érzés volt, hogy el kellett hagynom őket. Lemaradtam egy csomó mindenről, főleg a fejlődésükről. Pedig részese akartam lenni annak, ahogy elindulnak vagy, hogy ki mondják az első szavukat, vagy mikor megmutatják a képességüket. De nem én rossz és felelőtlen anya voltam és magam mögött hagytam mindent. De nem csak a gyerekeim, hanem a Jazzt és a családot.
Nagy gondolkodásom közepette Edward állt meg mellettem és csak egyetértően bólogatott, nem szólt semmit. Hisz tudta, hogy elégé rossz érzés kerített hatalmába. Pontosan tudta milyen rossz, amit érzek. Nem kellett hangosan gondolkodnom, mert a többiek is észrevették, hogy baj van. Esme és Carlisle elmentek Hollyval vadászni, hogy jó útra térítsék. Örültem, hogy ő is mellénk áll. De ekkor a lányok egymásra néztek és csak nevettek. A többiek velük mulattak. Ekkor ismét rám tört a rossz érzés, mindenki tudja, min’ kacagnak rajtam kívül. Én, aki az anyjuk vagyok, nem tudok róluk semmit! Teljesen magam alá kerültem.
- A lányok éhesek, és félnek megkérni arra, hogy csinálj te nekik vacsorát! - mosolygott Ed. Amikor meghallottam akkor azt hittem, hogy a nyakába ugrok. A lányaim azt szeretnék, ha én vacsoráztatnám meg őket.
Majd ijedten néztem Rosiera aki csak mosolygott és megfogta a lányok kezét, de ők odafutottak hozzám és megfogták a kezemet. Kicsi kezeik olyan melegek és puhák voltak, mint valami bársony. Aztán elkezdtek a konyha felé húzni. A konyhába érve nem tudtam mit csináljak és a lányok csak halkan vihorásztak.
- Mit szoktatok vacsorázni, vagy mit szeretnétek? - kértem segítséget tőlük. Megint nevettek, ami mindig mosolyt csal a számra.
- Palacsintát kérünk! Apa is szokott csinálni. Rosie néni dühkitörése óta apa sokat van velünk és játszik. Csak van, mikor összekever minket! - kezdte el Cassie a nagy mesélést.
Közben nekiálltam a palacsintának. Sosem voltam egy konyhatündér, de meglepetésemre sikerült. A lányok gyorsan megették és Charlie felkéredzkedett Rosie-hoz, Cassie meg zavartan állt előttem. Mire rámosolyogtam, felkaptam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Charlie féltékenyen nézett tesójára és melléjük sétálva adtam neki is egyet. Az emeleten a lányok kiugrottak a kezeinkből és a fürdő felé futottak, gyorsabbak és ügyesebbek, mint kellene lenniük. De nem baj, az én tökéletes gyermekeim!
Ekkor Rosalie megszólalt. - Tudod, Jill a lányok arról beszélnek, mikor elmentél. Nem volt itthon senki, mindenki elmenekült még Jazz is. Sosem volt együtt a család. Csak Esme és én. Mi vigyáztunk a lányokra, annyira szomorúak voltak miattad és Jazz miatt, hogy nem volt szívem tovább nézni. Így hazudtam a többieknek és kibuktam. Mindenkinek a fejéhez vágtam a dolgot. Tudom, hogy nem szép, de téged felelőtlennek tartottalak. Csak úgy itt hagyni két ilyen szép kislányt! - mesélte el Rosie mire értette Cassie a dühkitörést.
Bementem a fürdőbe a lányok épp a fürdőkádnál próbálták kinyitni a csapot. Odaléptem, de mielőtt én megnyithattam volna egy hűvös kéz megelőzött és megsimogatta a kezemet. Felnéztem és Jazz állt mögöttem és keze a csípőmön pihent. A lányok beleugrottak a vízbe és végig engem figyeltek, ahogy játszottak annyira aranyosak voltak. Jazz még mindig ott volt mellettem és a keze is. Mikor odatettem a kezemet akkor elhúzta az övét. Megrezzentem, amit a lányok is észrevettek. Jazz levett két törölközőt, amit odanyújtott nekik.
- Lányok kifelé! Lassan alvás idő van! - parancsolt viccesen rájuk.
- Apa! Mi még szeretnénk anyuval lenni! - néztek rá könyörgően.
- Elég sok időtök lesz, holnap végig vele lehettek! - mondta kicsit borúsabban.
Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de ha így megnehezíti, akkor sosem fog megbocsájtani. A lányok észrevették a feszültséget így Cassie próbált javítani a hangulaton, de nem ment neki, mert az apja mérgesen nézett rá. Így befutottak a szobába felöltözni. Láttam, hogy ment Rosalie így mikor Jazz ki akart lépni, megfogtam a kezét.
- Jazz, beszélni szeretnék veled miután lefeküdtek a lányok! - mondtam neki, de nem válaszolt. Sőt semmi reakció nem látszott az arcán.
Bementem a szobába, a lányok már az ágyba voltak, nevettek és pusziért hajoltak. Majd gyors puszi osztás után Rosie mesélt nekik. Úgy fél perc elteltével már aludtak is. Rosie rám nézett és tudta mi történt a fürdőben. Így csak bólintott, hogy jobb, ha megyek. A gyomrom összezsugorodott, és ha dobogna még a szívem, akkor már kiugrott volna. Elindultam a szobánk felé. Mikor már az ajtónál voltam, meggondoltam magam, meg akartam hátrálni, de ekkor csak egy hideg testbe ütköztem. Megfordulva Emmett állt ott. Mérgesen nézett rám és az ajtó felé mutatott. Tudtam, hogy nincs menekvés. Be kell, nyitnom, és túl kell, esnem ezen a beszélgetésen. Gondolkoztam, hogy kopogjak vagy sem, de mivel ez az én szobám is nem kopogtam. Csak kinyitottam az ajtót és beléptem. Jazz éppen az íróasztal mögött ült és egy könyvet olvasott. Nem nézett rám nem mondott semmit. Nem mertem belekezdeni, így vettem egy mély lélegzetet és a lányokról kezdtem el beszélni.
- Nagyon szépek a lányok, aranyosak. A képességeik meg lélegzet elállítóak, már mesterfokon tudják használni! - kezdtem el mire Jazz felnézet, de nem lehetett kiolvasni a szeméből semmit. Majd híretlen előttem termet.
- Mintha érdekelnének a lányaid! Ha érdekelt volna nem tűntél volna el aznap este! Ostoba voltál, és felelőtlen. Itt hagytál 2 kisgyermekkel, és azt vártad, hogy mikor hazajössz, mindent felejtsek el. Jill fel kéne már nőnöd!
- Te beszélsz ostobaságról? Aki mikor úgy tudta, hogy meghaltam ment meghalni Volterrába? Jazz, mi a bajod? A lányok is észrevették. Akkor miért nyúltál hozzám, ha nem akarsz kapcsolatot velem? - kérdeztem, remegő hangon hisz én se hittem el azt, amit kérdezek.
- Jill, csak a lányok miatt csináltam! Nem tudok rád úgy gondolni, mint a nő, akit feleségül akartam venni! - szűrte a szavakat a fogain keresztül. Szívem összeszorult, nem hittem el azt, amit mond. Bár tudtam, hogy igaza van, de nagyon fájtak ezek a szavak.
- Miért? Mond meg miért? - kérdeztem vissza sírva.
- Hogy tudnék egy nőt szeretni, aki gyerekeket szült nekem, majd otthagyott velük egy gyönyörű éjszaka után. Majd beáll az ellenséghez, és annak a férfinak az ágyasa lesz, akit szívből gyűlölök! - emelte fel a hangját.
- Tényleg azt hiszed, hogy képes lettem volna megcsalni téged? - már én is emelt hangon beszéltem vele.
- Alice látta! - vágott vissza.
- Alice azt látta amit Demetri akart, hogy lásson. Én mindig egy képet jelenítettem meg, hogy megzavarnak sose történt meg AZ! - emeltem ki az "AZ" szót.
- Persze! Te a hűség mintaszobra vagy! - mondta olyan keserűen, hogy most már teljesen elegem lett, mire Alice törte ránk az ajtót.
- Jasper Hale! Most azonnal fejezd be! Hogy képzeled, hogy nem hiszel a gyerekeid anyjának! - morgott rá Alice.
- Ehhez semmi közöd! - mondta neki majd kiugrott az ablakon és távozott. Ekkor halott szívem darabokra tört. Nem hisz nekem. Bármit tehetek, nem tetszik neki. Még jó, hogy a lányaiba hisz. Alice mellém ált és átölelt.
- Ssssh! - próbált nyugtatni. Ne sokra ment, hisz mindenki tisztában van azzal, hogy egyszer megcsaltam Jazzt én se hinnék magamnak, hogyha csak azt állítanám, hogy sose történt meg. Bánom azt az estét Peterrel, de megtörtént és nem törölhetem ki. Bár megtenném szívesen, de nem tudom.
- Te se hiszel nekem? - kérdeztem Alice-től, aki nem mondott semmit. - Szóval nem! - könyveltem el magamba.
- Jill, én nem tudom, mit higgyek, hisz mindig blokkoltad a képességemet, csak akkor engedted meg, hogy lássak valamit, amikor már hazafelé jöttetek! - mondta majd felállt és elment. A szavai perzselték elmémet. Tudtam, hogy igaza van. De a legjobb barátnőm bíznia kellene bennem.
- Alice, nem teheted ezt velem te is! Még azt sem vetettem a szemedre, hogy nem voltál itt a megérkezésemnél, azt meg főleg nem, hogy Reedet küldted értem! - mondtam neki kicsit dühösen.
- Jill, nem tehetem. Nem tudok a szemedbe nézni! - mondta majd kiment.
A földre zuhantam és csak sírtam, nem tudom, minek töröm magam, miért akartam hazajönni? Senki nem hisz nekem, a lányaimat nagyobb veszélybe sodortam. Most már késő lenne vissza menni, de ez a család már reményt vesztett bennem. Úgy viselkednek velem, mint egy távoli nagyon távoli rokonnal, akit el kell viselni. Mert muszáj! Rosalie jött be a szobába és csak átölelt a földön. Nem szólt semmit. Tudta jól, hogy mi történt eddig. Tisztában voltam azzal, hogy végig hallgatták. Majd felültem az ágyra és folytattam a sírást, könnyek nélkül. Aztán két apró forró kéz nyúlt a kezeimhez.
- Mami, miért veszekedtek? - nézett rám könnyes szemmel Charlie.
- Kicsim, miért nem alszol? - kérdeztem vissza.
- Nem tudok, hallottam mindent! - mondta majd nekiállt sírni odabújt hozzám. Magamhoz szorítottam és hagytam hadd sírjon.
- Kicsim a mami és apu sokat veszekszik, mert szeretik egymást. - próbáltam kicsit nyugtatni, de pár perccel később megjelent Cassie is az ajtóban, ő is sírt majd ő is csatlakozott Charlie-hoz.
- De miért ment el apa? - kérdezték egyszerre.
- Apának egy kis idő kell, hogy megnyugodjon! - próbáltam mosolyogni. Rosalie felállt és magamra hagyott a lányokkal, becsukta az ajtót.
- De mi örülünk, hogy itthon vagy! Annak meg még inkább, hogy számunkra hős vagy, aki megmenti a társait a bajban! - mosolygott Cassie. Letörölve szemeiről a könnyeket.
Majd bebújt a közös ágyunkba Charlie-val. Melléjük feküdtem, simogattam a hátukat és így aludtak el, ahogy szuszogtak halkan elkezdtem sírni. Ahhoz képest, hogy könnyek nélkül nem is sírás a sírás. Akkor még vámpír nem érezte ezt. Nem érezte azt, hogy a szerelme úgy meg tudja bántani, hogy csak sírna. Akár meg is halna, ha nem lennének gyerekei. Vajon miért nem lettem vámpír a diszkós balesetben? Vajon tényleg úgy van megírva, hogy én és Jazz gyerekeinek kell valamit csinálniuk? Csak gondolkodtam a lányok aludtak, ki akartam menni, de féltem. Féltem a többiek reakcióitól és hogy, Jazz merre lehet? Annyira féltem őt, megbántott, de igaza volt. Egy halk koppanás rázott fel a gondolataimból. Kinéztem az ablakon egy sapkás férfi állt az ablak előtt és elindult az erdő felé. Nem tudom miért, de Rosie-nak csak halk suttogásként üzentem, hogy mennem kell. Majd utána vetettem magam és az erdő felé vettem az irányt. Egy kis tisztáson találtam rá.
- Jill, remélem minden rendben! A lányokat láthatom? - kérdezte kíváncsian, szemeiből is az sütött.
- Nem, semmi közöd hozzájuk! Hagyj békén! Semmi közöd hozzám! - kiabáltam rá.
- Több mint hinnéd! Jogom van látni őket! - vágott vissza.
- Soha nem láthatod őket! - ordítottam és siettem vissza hozzájuk, remélem, soha nem találkozok vele. Már csak ő kell és Jazz sose fog hozzám szólni.
Már reggel volt és a gyerekek már túl voltak a reggelin, mert még vadásztam. A lányok a nyakamba ugrottak és csak kacarásztak. Imádtam a hangjukat. Majd Cassie rám mosolygott és adott egy puszit. Láttam, hogy Charlie az elméjével egy vastag könyvet hajít testvére felé. De idejében elkaptam, Charlie elszégyellte magát, majd egy kis idő múlva Cassie morcosan nézett erre elsötétedett és vihar keletkezett. Nem érettem semmit. Cassie felnevetett és kisütött a nap. A többiek értetlenül siettek le az emeletről.
- Mi történt? Láttátok? - kérdezte Carlisle.
- Igen, a lányoknak van más képességük is? - kérdeztem hisz nem említették, hogy lenne más is.
- Nem, mi nem tudunk róla! - rázta meg a fejét Esme.
- Akkor már van! - mosolyodtam el mire Jazz is beért a házba. A lányok odafutottak hozzá és megölelték.
- Apa új képességünk van! - ujjongtak a lányok. Megmutatták, és mindenki csak ámult. Kezdek félni, ha így folytatódik, tényleg bajban lesznek.
- Jill, sajnálom! - lépett oda hozzám Jazz. A halott szívem, ha tudott volna biztos dobbant volna.
- Jazz, én sajnálom. Mind igaz volt, amit mondtál. Rossz és felelőtlen anya voltam! - ismertem be, lehajtott fejjel, Jazz felemelte a fejemet és mélyen belenézett a szemembe. Láttam rajta, hogy kitombolta magát. Felismerhető lett a szemében a tűz, pontosan az a tűz, mint mikor először látott.
- Szeretlek! - mondta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. De ekkor valaki belépett az ajtón. Mikor megláttam a lányok elé álltam. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni!
- Megmondtam, hogy sose! - mondtam neki normál hangnemben.
- Én megmondtam, hogy jogom van hozzájuk! - csukta be az ajtót és lépett közelebb. Halk morgás szakadt fel a mellkasomból mire elvigyorodott.
- Nem olyan vicces! Ha még egy lépést közelítesz, biztos lehetsz benne, hogy egyik sem bír visszafogni! - morogtam rá.
- Jill, Jill, sose változol. De látni akarom őket! - emelte fel a hangját. Mire Emmett és Edward egymás mellé álltak támadó állásba, a kezemet feltartva jeleztem, hogy megoldom. Rosie és Alice megfogták a lányokat. De nem mentek el.
- Ehhez semmi közöd! Takarodj! - ordítottam vele.
- Nem! - válaszolt és közelebb lépett.
Majd odaléptem elé és csak bámultam a szemeit. Vörösek voltak, persze, hogy nem engedem a lányok közelébe hisz ők félig emberek. Nem akarom, hogy bajuk essen.
- Jill szeretlek, sose tudnám őket bántani! - mondta, mire Jazz felmorgott és mellém állt.
- Valahogy ezt a szeretetet nem éreztem akkor mikor 14 évesen meghalt anya és otthagytál! - ordítottam.
- Nem tehettem mást! Szerettelek, de neked jobb volt nélkülem! - mondta majd ismét lépett egyet közelebb ekkor Jazz megfogta a vállam. Érezte, hogy nem akar bántani, de azt is érezte, hogy én igen.
- OH! Most hatódjak meg és boruljak a nyakadba? - kérdeztem eléggé hevesen
.
- Nem, de hadd ismerjem meg őket! Légy szíves! - nézett könyörgően.
- Nem, a lányaimhoz semmi közöd pont, mint hozzám! - mondtam majd, megsértődve kisietett az ajtón.
Nem szóltam semmit, nem kérdeztek semmit, a lányok féltek így felvettem és magamhoz öleltem őket. Nem akarom, hogy ez még egyszer elő forduljon. Nem akarom többet látni se. David is lassan ideér a lányok megnyugodtak, hisz Jazz kicsit oldott a feszültségen. Tudta, hogy én nem szeretem így engem kihagyott. A többiek azért még félve közlekedtek a házba, féltek, hogy visszajön így mindig volt valaki mellettem és a lányok körül.
2011. február 6., vasárnap
24. fejezet
Sziasztok!
Meghoztam a 24- fejit. Gondoltam, hogy szörnyű lett a 23-ik de azt a 2 db komit is köszönöm, ebben kisit fel gyorsulnak az események. Remélem tetszeni fog és remélhetőleg több komit kapok. Jó olvasást puszi :)
2. hónap múlva:
- Ezt nem hiszem el! - ordítottam, hisz nem találok semmit Hollyról.
Már az egész palotát átfésültem. Egy szobába nem jutottam még be. Mégpedig Aróéba! De be kell, jutnom, hisz biztos, hogy ott van. Hollynak itt kell lennie. Demetri még mindig nem érti, hogy miért nem tudtunk lefeküdni egymással. Szerencsémre mindig akkor zavartak, vagyis nem, csak ő hitte-látta azt. Rájöttem, hogy mióta "hozzájuk" tartozom, nem blokkolják a képességeimet.
Hiányoznak a lányaim, nagyon. Gyorsabban fejlődnek, mint Nessie, mindenben másak, mint Ő, de én hülye voltam és otthagytam őket. Lassan az összes lány az anyjuk lesz rajtam kívül. Mindenki foglalkozik velük csak én nem. Már 2 hónapja nem láttam őket. Csak egy levelet kaptam, amiben az újszülött és az egy hónappal későbbi képeket kaptam, de úgy néztek ki rajta, mint az 3 évesek. Pedig 5 hónapja születtek. Mi lesz velük, ha 1 évesek lesznek. Ami Nessie-nek 7 az a lányoknak 1 évükbe telik? Annyira elegem van, már rég otthon lehetnék, ha bejutottam volna Aro szobájába. De nem, mert mindenki átmászkál rajta, sose lehetek egyedül.
Egy kis hezitálás után eszembe jutott Heidi, az a lány a "legjobb barátnőm" -nek képzeli magát. De nagyon nem úgy van, ha ő nem lenne még Demetrivel szenvednék. De szerencsére, Heidi sokáig volt az ágyasa így kifaggattam, hogy miket szeret csinálni, de sose jutottunk el, odáig mert ugye "megzavartak" minket. Hirtelen Heidi szobájánál voltam. Még nehezen szokom meg a gyorsaságomat. De élvezem, bár ahogy hallom Ő is, valaki van nála. Majd később beszélek vele. Úgyis elmondja ki is volt az. Úgy 30 percet toporoghattam a szobája előtt, mikor végre nyílt az ajtó és meglepetésemre Felix jött ki. A szám is tátva maradt. Ezt nem is gondoltam volna, hogy Ő és Heidi egyszer is csak arra gondoltak volna. Na, jó hagyjuk, menjünk, mert sose láthatom a gyerekeimet és a családomat.
- Heidi! Mi történt? - kérdeztem, mert mikor beléptem a szobába, minden szanaszét hevert a földön és a törhető tárgyak mind apró darabokba voltak. Akkor láttam meg, hogy Ő ruhája is megszenvedte.
- Jill, szia! Semmi, csak már rég voltunk "úgy" együtt és eldurvult! De ne aggódj, mindent élveztem, annyira jól esett. De azt bánhatod, hogy Dem-el még nem, Ő annyira érzéki és… na, mindegy ki kell, próbálnod vele! – szedte össze magát.
- Rendben, majd ha nem akarnak megzavarni többet - mondtam mosolyt szimulálva, hisz csak az kéne még, hogy lefeküdjek vele!
- Én tudok egy helyet ahol senki nem fog zavarni - nézett, szinte égtek a szemei a vágytól, hogy én és Dem végre együtt.
- Igen, hol? - ismét egy kis hazugság és izgatottság.
- Aro szobája! Ha megmondjátok, neki miért kell, odaadja. Persze, ha nem zavar a szobalánya, mert ő sose jön ki! - fecsegte, végre valami értelmes mondat tőle. Legalább nem kell, magyarázkodnom, hogy miért akarok oda bejutni. De van egy kis gond!
Nem is kicsi! Ahhoz Demetri is kell, és neki mit mondjak hova tűnök az előtt? A mosdóba nem szoktunk vámpírként menekülni! Na, jó a szoba kipipálva, de Demetri még egy jó nagy kérdőjel! A képességemmel kéne, valamit ki okoskodjak, de mit? Már ismét pánikolok, mindig ez van. Mire valami jóra fordul, akkor tuti bejön valami, ami az utamba áll. Most pedig nem más, mint egyetlen "szerelmem". Akit ki nem állhatok. Annyira elegem van belőle. Egy felajzott bika hozzá képest csak valami parkoló pályás impotens. Állandóan azon jár az esze! Bárhol, bármikor képes lenne velem. Csak végre kapjon meg. Ma vadászni mentek, így volt egy kis időm. Gyorsan felkaptam valami ultra kihívó ruhát és Arótól elkértem a kulcsokat.
Végre megérkezett, ismét olyan állapotban volt. Akár itt a folyosó közepén nekem esett volna, ha nem fogom vissza. Olyan erőszakosan csókolt meg, hogyha ember lennék tuti vérzett volna a szám. Szinte falta az ajkaimat. Majd mire végre szabadulni tudtam tőle, hatalmas levegőt vettem. Nincs szűkségem rá, de most kellett.
- Dem, ne itt! Gyere! - mutattam a kulcsokat és elindult velem Aro szobája felé. Szépen lassan mentünk, még emberi tempónak is lassúnak mondható. Nem akartam vele lenni, de meg kell, tennem. Lassan kinyitottam az ajtót, itt már nem bírt az ösztönökkel. Felkapott és becsapta az ajtót, az ágyhoz rohanva letépte a ruhámat. Majd mintha én is szeretném, követtem a mozdulatait. Csókolgatott, simogatott, közben én a szobát pásztáztam. Kerestem Hollyt.
Az egyik sarokba megláttam. A szemei vörösen izzottak, mikor felismert felállt és közelebb jött. Dem felnézett és megcsillant a szeme. Láttam lelki szemeimmel, hogy el tudná viselni, ha ő is beszállna a játékába.
- Szia, szépségem. Mit szeretnél? - hagyta abba a "kényeztetésemet".
- Szia, már rég voltam férfival! Én téged akarlak! - mondta neki közben elkezdett vetkőzni. Rám nézett és tudtam jól, hogy most vagy soha.
- Én benne vagyok! - vigyorodtam el és megcsókoltam Demetrit. Beleharaptam a szájába mikor végeztem vele. Szeme égett a vágytól.
Ránéztem Hollyra aki csak bólintott. Lejátszottam neki, hogy együtt vagyunk vele. Semmi mást csak azt, hogy mi kényeztetjük őt. Megfogtam Holly kezét és odaadtam neki az egyik köntöst én meg felvettem a másikat. Egyikünk sem volt zavarba nem ez volt az első, hogy így láttuk egymást. Sok bevetésen voltunk és csapattagok vagyunk. Mindent megteszünk egymásért, ha kell, akkor lerángatjuk a férfit a másikról.
- Holly, mióta vagy vámpír? - kérdeztem, mert tudtam jól, hogy tisztában vele.
- 3 hónapja! De Jill el kell, tűnnöd! Azt hiszik, hogy mi vagyunk a lányok, akikről a legenda szól! De nem, Jill a lányaid. Rájöttem Aro mindent elmond egy halandónak és mondta a lányaidat meg minket is említett. Összeraktam a képet a lányaid hipersebességgel fejlődnek! Veszélyben vagy, és a családod is - szinte könyörgött, hogy menjek el.
- Nem, nélküled nem! - emeltem fel a hangsúlyomat.
- Jill, David is benne van. A felesége is itt van, azzal zsarolják!
- Akkor megkeressük! Öltözz Demetri még el lesz egy darabig! - vigyorodtam el a végére, elég viccesen nézett ki, mert átélte, amit lát, így csak vigyorogtunk rajta.
Hamar készen lettünk. A palota hatalmas, kész labirintus. De meg kell, találunk a feleségét. Nem volt nehéz, Ő még ember és az illata ellepett mindent, eszembe jutott, hogy Holly nem biztos, hogy bírni fogja az ő közelségét. Neki nincs képessége és nem uralkodik jól magán. Felhagytam a gondolkodással, a lányt egy jól elrejtett szobába találtuk. Össze volt gömbölyödve, nem szólt semmit csak az üres tálcára mutatott.
- Én vagyok Jill! - mondtam közbe odamentem és megérintettem az arcát.
- Jill, akkor David is? - szinte könyörgött, hogy igent mondjak.
- Sajnálom, ő nincs, de kiviszünk! - mondtam majd felkaptam, könnyebb volt, mint hittem.
Elkezdtünk futni, akikkel találkoztunk mindenki úgy látta, hogy Demetrivel sétálok.
A kastélyból kijutottunk, de mi lesz, ha rájönnek, hogy elmentünk. Most hova megyünk? Én idióta! Erre nem gondoltam. Holly lopott egy csónakot és indított, intett, hogy menjek. Beszálltam és letettem Julie-t, mert közben a nevét is megtudtam. Elindultunk a tengeren. Nem tudtuk, hogy merre, de mentünk. Egy kis városnál értünk partot, ahol éppen esett az eső így még bujkálnunk se kellett. Egy fiatal pár jött velünk szembe.
- Elnézést, nem tudjátok, hol találunk egy repteret? - kérdeztem bevetve a vámpír létemet.
- Persze, ha ezen az úton végig mentek, akkor ott találjátok! - mosolyodott el a srác. Mire a lány felhúzta az orrát és elsiettet, ő ment utána, de minket már az nem érdekelt.
Siettünk a reptérre, de a gép úgy 20 perce szállt fel, ami Forks felé ment. Így csak vártunk, nem tehettünk mást. Mivel a következő repülő csak 2 óra múlva indult, így vettünk kaját és leültünk Julie-val látszott, hogy Holly nem nagyon bírja így mondtam, hogy menjen vadászni, mert hosszú lesz az út és sok lesz az ember, nem akarom, hogy vérfürdőt rendezzen. Bólintott és elsiettet, úgy 30 perc múlva visszaért és odanyújtottam a napszemüvegemet, mert az én szemeim már beálltak az arany színre, többet remélhetőleg nem lesz rá szükségem. A fent maradt idő gyorsan elmúlt az emberek csak néha-néha pillantottak ránk. Nem szóltak semmit. A felszállásnál, nem voltunk olyan sokan, mint hittem. A repülőn végig Hollyt figyeltem, nem akartam, hogy valami gond legyen, de szerencsére nem volt. Aztán azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha haza érek.
Már egy ideje görcsben áll a gyomrom tudom, hogy ez emberi szokás. De most végre láthatom, Jazzt és a lányokat, a családot. Nem tudom, mit szólnak majd. Csak úgy otthagytam őket egy régi barátért, bár ezt ők is megtennék, egy régi ismerősükért. Alice ismét ki lesz akadva, hogy blokkoltam a képességét velem kapcsoltban. Rosalie és Esme megkönnyebbül és utána meg jól leszidnak, Edward és a családja csak mosolyogni fog. Carlisle meg, mint mindig kíváncsi lesz mindenre, miért mentem el és miért kellet ez. Hisz ő mindent diplomáciával oldana meg. De ezt nem tudja megoldani, van egy érzésem, hogy hatalmas háború fog kitörni a lányaim miatt. Cassie és Charlie még nem sejtenek semmit, ahogy a többiek sem. Meg kell, akadályozza, de értük ölök. Ha kell én magam ölöm meg Arot és a kis boszorkányt, Jane-t.
- Mi a baj? - kérdezte Holly.
- Csak elgondolkoztam, hogy mi lesz most! Itt vagy te, én meg Julie és menekülünk, a lányaim pedig veszélyben vannak. A családot nem tehetem ki ennek! - mondtam mire ő csak bólintott.
- Ne aggódj, megoldjuk. Ha kell én ölöm meg azt a kis törpe ringyót! - sziszegte.
- Most Jane-ről beszélsz? - nevettem el magam hisz mindennek nevezhető az a lány, de erre még nem is gondoltam. Tetszik az új neve!
- Igen! Annyira utálom, több tucatszor megkínzott - mondta kicsit letörve.
- Ne aggódj! Egyhamar nem jönnek rá, mivel már üzentem fejben Alice-nek és szólt mindenkinek. Így remélhetőleg már Portlandbe költöznek. Nekünk csak odáig kell mennünk. Mert Alice mindent elrendez. Nemsokára ott leszünk! - mondtam neki, hogy tartson ki, mert egyre rosszabb lett az állapota.
Julie végig aludta az egész utat, biztonságba érezte magát. Így nyugodtan pihent, hónapok után először. Tudom jól milyen érzés, hisz mikor először szöktem el akkor én is így voltam. Nagyon rossz volt visszaemlékezni, hisz akkor csaptam be először a családomat, és most megint. Nem tudom, hogy fognak minket fogadni? Szeretem őket, de bajba se akarok sodorni senkit! 10 perccel később már a repülőtéren voltunk. Reed állt velem szembe a szeme a vörös és az aranyszín között volt. A nyakába ugrottam, mert mikor meglátott mosolyogni kezdett.
- Reed! El se hiszem! - ujjongtam.
- Jillien! Remélem, tudod, hogy azért mert Alice lemondta még sokkal jössz! A lányok már legalább 30 fajta ruhát felpróbáltak, mert megtudták, hogy jössz. Imádnivalók a lányaid és nagyon izgatottak, hogy hazajössz! - mondta és elvette a csomagokat, a lányoknak kinyitotta az ajtót, meglátva Hollyt ijedten nézett rám. Megráztam a fejem és beültem hátra Julie-val.
Ennyire hosszúnak még sose éreztem az utat, hirtelen izgatottság szállt meg, egyre jobban izgultam. Majd végre megálltunk. Kiszálltunk és nem láttam sehol senkit. Vagyis akkor ők még nincsenek itt. Kérdőn néztem Reedre, aki csak rázta a fejét. Az előbb még a lányaimról áradozott most meg semmi. Nincs itt senki, csak mi!
Beléptem a házba és felkapcsolódott a villany, utálom a mozgásérzékelős villanyokat! De rájöttem, hogy még nem szabadott volna felkapcsolódni, majd két test csapódott a hasamnak. Lenézve megláttam a lányaimat. Olyanok voltak, mint két 5 éves gyermek. Ha most ember lennék, tuti bőgnék, a lányok olyanok, mint az angyalok. Szőkék mindketten. Bár sajnálom, hogy nem barnák, mint én, de legalább az én lányaim. Majd hirtelen Jasper ölelt meg hátulról, olyan erővel, hogy szinte levegőt nem tudtam volna venni.
- Jazz, ez fáj! - mondtam neki közben megfordultam, hogy szembe legyek vele.
- Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni! - felelt majd megcsókolt, ami lágy szenvedéllyel teli és érzéki volt. Az, amire eddig vártam illetve vágytam. A lányok halk kuncogásba kezdtek mire Emmett felkapta őket és megpuszilgatta arcukat.
- Jill, drága hugicám! Még egyszer elmersz tűnni, ne akard megtudni mit, teszek veled! – szólalt meg aztán felkapott és én is kaptam két puszit.
Megláttam a lányokat, akik egy lépcsőkorlátnak támaszkodnak, odarohantam Rosie-hoz és Esméhez megöletem őket és szapora bocsánatkéréssel árasztottam el mindkettőjüket. Nem mondtak semmit. Feltűnt, hogy Bella és Alice nem voltak otthon.
- A többiek? - kérdeztem.
- Nessie maradt Forksba a farksokkal, Bella és Alice járőrőznek - mondta Carlisle.
- Jill a lányok egy ideig barnák voltak! Most szőkültek ki ismét, úgy 5 napja! - vigyorgott az emeletről lejövő Edward és mellette jött Bella. Megölelt és ő is leszidott, ahogy Edward is. De ha ők itthon vannak, akkor hol van Alice?
- Alice, most élvezi ki, hogy a drágalátos szerelme is vámpír! - hahotázott Emmett.
- De fiam, kérlek a gyerekek! - dorgálta meg Esme.
- Bocsi lányok! - vigyorgott rájuk.
- Nem gond Em bácsi! - mondták egyszerre. A hangjuk csilingelt, olyan volt mintha száz apró harangot szólaltattak volna meg.
Kicsit rosszul esett, hogy barátnőmnek fontosabb a barátja, mint én. De megértem hisz mi is sokat hezitáltunk Jazzel, hogy megmerjük-e tenni vagy se. De megtettük és teherbe is estem, aminek az lett a következménye, hogy lassan Volterra ellenünk fordul. Julie felment a vendégszobába én elvettem Rosie telóját, és felhívtam Davidet, hogy itt van a felesége, jöjjön el és mondjon el mindent a legendáról. Mert Holly nem mindent értett így meg kell, tudnom mi az, ami veszélybe sodorta a lányaimat.
Meghoztam a 24- fejit. Gondoltam, hogy szörnyű lett a 23-ik de azt a 2 db komit is köszönöm, ebben kisit fel gyorsulnak az események. Remélem tetszeni fog és remélhetőleg több komit kapok. Jó olvasást puszi :)
2. hónap múlva:
- Ezt nem hiszem el! - ordítottam, hisz nem találok semmit Hollyról.
Már az egész palotát átfésültem. Egy szobába nem jutottam még be. Mégpedig Aróéba! De be kell, jutnom, hisz biztos, hogy ott van. Hollynak itt kell lennie. Demetri még mindig nem érti, hogy miért nem tudtunk lefeküdni egymással. Szerencsémre mindig akkor zavartak, vagyis nem, csak ő hitte-látta azt. Rájöttem, hogy mióta "hozzájuk" tartozom, nem blokkolják a képességeimet.
Hiányoznak a lányaim, nagyon. Gyorsabban fejlődnek, mint Nessie, mindenben másak, mint Ő, de én hülye voltam és otthagytam őket. Lassan az összes lány az anyjuk lesz rajtam kívül. Mindenki foglalkozik velük csak én nem. Már 2 hónapja nem láttam őket. Csak egy levelet kaptam, amiben az újszülött és az egy hónappal későbbi képeket kaptam, de úgy néztek ki rajta, mint az 3 évesek. Pedig 5 hónapja születtek. Mi lesz velük, ha 1 évesek lesznek. Ami Nessie-nek 7 az a lányoknak 1 évükbe telik? Annyira elegem van, már rég otthon lehetnék, ha bejutottam volna Aro szobájába. De nem, mert mindenki átmászkál rajta, sose lehetek egyedül.
Egy kis hezitálás után eszembe jutott Heidi, az a lány a "legjobb barátnőm" -nek képzeli magát. De nagyon nem úgy van, ha ő nem lenne még Demetrivel szenvednék. De szerencsére, Heidi sokáig volt az ágyasa így kifaggattam, hogy miket szeret csinálni, de sose jutottunk el, odáig mert ugye "megzavartak" minket. Hirtelen Heidi szobájánál voltam. Még nehezen szokom meg a gyorsaságomat. De élvezem, bár ahogy hallom Ő is, valaki van nála. Majd később beszélek vele. Úgyis elmondja ki is volt az. Úgy 30 percet toporoghattam a szobája előtt, mikor végre nyílt az ajtó és meglepetésemre Felix jött ki. A szám is tátva maradt. Ezt nem is gondoltam volna, hogy Ő és Heidi egyszer is csak arra gondoltak volna. Na, jó hagyjuk, menjünk, mert sose láthatom a gyerekeimet és a családomat.
- Heidi! Mi történt? - kérdeztem, mert mikor beléptem a szobába, minden szanaszét hevert a földön és a törhető tárgyak mind apró darabokba voltak. Akkor láttam meg, hogy Ő ruhája is megszenvedte.
- Jill, szia! Semmi, csak már rég voltunk "úgy" együtt és eldurvult! De ne aggódj, mindent élveztem, annyira jól esett. De azt bánhatod, hogy Dem-el még nem, Ő annyira érzéki és… na, mindegy ki kell, próbálnod vele! – szedte össze magát.
- Rendben, majd ha nem akarnak megzavarni többet - mondtam mosolyt szimulálva, hisz csak az kéne még, hogy lefeküdjek vele!
- Én tudok egy helyet ahol senki nem fog zavarni - nézett, szinte égtek a szemei a vágytól, hogy én és Dem végre együtt.
- Igen, hol? - ismét egy kis hazugság és izgatottság.
- Aro szobája! Ha megmondjátok, neki miért kell, odaadja. Persze, ha nem zavar a szobalánya, mert ő sose jön ki! - fecsegte, végre valami értelmes mondat tőle. Legalább nem kell, magyarázkodnom, hogy miért akarok oda bejutni. De van egy kis gond!
Nem is kicsi! Ahhoz Demetri is kell, és neki mit mondjak hova tűnök az előtt? A mosdóba nem szoktunk vámpírként menekülni! Na, jó a szoba kipipálva, de Demetri még egy jó nagy kérdőjel! A képességemmel kéne, valamit ki okoskodjak, de mit? Már ismét pánikolok, mindig ez van. Mire valami jóra fordul, akkor tuti bejön valami, ami az utamba áll. Most pedig nem más, mint egyetlen "szerelmem". Akit ki nem állhatok. Annyira elegem van belőle. Egy felajzott bika hozzá képest csak valami parkoló pályás impotens. Állandóan azon jár az esze! Bárhol, bármikor képes lenne velem. Csak végre kapjon meg. Ma vadászni mentek, így volt egy kis időm. Gyorsan felkaptam valami ultra kihívó ruhát és Arótól elkértem a kulcsokat.
Végre megérkezett, ismét olyan állapotban volt. Akár itt a folyosó közepén nekem esett volna, ha nem fogom vissza. Olyan erőszakosan csókolt meg, hogyha ember lennék tuti vérzett volna a szám. Szinte falta az ajkaimat. Majd mire végre szabadulni tudtam tőle, hatalmas levegőt vettem. Nincs szűkségem rá, de most kellett.
- Dem, ne itt! Gyere! - mutattam a kulcsokat és elindult velem Aro szobája felé. Szépen lassan mentünk, még emberi tempónak is lassúnak mondható. Nem akartam vele lenni, de meg kell, tennem. Lassan kinyitottam az ajtót, itt már nem bírt az ösztönökkel. Felkapott és becsapta az ajtót, az ágyhoz rohanva letépte a ruhámat. Majd mintha én is szeretném, követtem a mozdulatait. Csókolgatott, simogatott, közben én a szobát pásztáztam. Kerestem Hollyt.
Az egyik sarokba megláttam. A szemei vörösen izzottak, mikor felismert felállt és közelebb jött. Dem felnézett és megcsillant a szeme. Láttam lelki szemeimmel, hogy el tudná viselni, ha ő is beszállna a játékába.
- Szia, szépségem. Mit szeretnél? - hagyta abba a "kényeztetésemet".
- Szia, már rég voltam férfival! Én téged akarlak! - mondta neki közben elkezdett vetkőzni. Rám nézett és tudtam jól, hogy most vagy soha.
- Én benne vagyok! - vigyorodtam el és megcsókoltam Demetrit. Beleharaptam a szájába mikor végeztem vele. Szeme égett a vágytól.
Ránéztem Hollyra aki csak bólintott. Lejátszottam neki, hogy együtt vagyunk vele. Semmi mást csak azt, hogy mi kényeztetjük őt. Megfogtam Holly kezét és odaadtam neki az egyik köntöst én meg felvettem a másikat. Egyikünk sem volt zavarba nem ez volt az első, hogy így láttuk egymást. Sok bevetésen voltunk és csapattagok vagyunk. Mindent megteszünk egymásért, ha kell, akkor lerángatjuk a férfit a másikról.
- Holly, mióta vagy vámpír? - kérdeztem, mert tudtam jól, hogy tisztában vele.
- 3 hónapja! De Jill el kell, tűnnöd! Azt hiszik, hogy mi vagyunk a lányok, akikről a legenda szól! De nem, Jill a lányaid. Rájöttem Aro mindent elmond egy halandónak és mondta a lányaidat meg minket is említett. Összeraktam a képet a lányaid hipersebességgel fejlődnek! Veszélyben vagy, és a családod is - szinte könyörgött, hogy menjek el.
- Nem, nélküled nem! - emeltem fel a hangsúlyomat.
- Jill, David is benne van. A felesége is itt van, azzal zsarolják!
- Akkor megkeressük! Öltözz Demetri még el lesz egy darabig! - vigyorodtam el a végére, elég viccesen nézett ki, mert átélte, amit lát, így csak vigyorogtunk rajta.
Hamar készen lettünk. A palota hatalmas, kész labirintus. De meg kell, találunk a feleségét. Nem volt nehéz, Ő még ember és az illata ellepett mindent, eszembe jutott, hogy Holly nem biztos, hogy bírni fogja az ő közelségét. Neki nincs képessége és nem uralkodik jól magán. Felhagytam a gondolkodással, a lányt egy jól elrejtett szobába találtuk. Össze volt gömbölyödve, nem szólt semmit csak az üres tálcára mutatott.
- Én vagyok Jill! - mondtam közbe odamentem és megérintettem az arcát.
- Jill, akkor David is? - szinte könyörgött, hogy igent mondjak.
- Sajnálom, ő nincs, de kiviszünk! - mondtam majd felkaptam, könnyebb volt, mint hittem.
Elkezdtünk futni, akikkel találkoztunk mindenki úgy látta, hogy Demetrivel sétálok.
A kastélyból kijutottunk, de mi lesz, ha rájönnek, hogy elmentünk. Most hova megyünk? Én idióta! Erre nem gondoltam. Holly lopott egy csónakot és indított, intett, hogy menjek. Beszálltam és letettem Julie-t, mert közben a nevét is megtudtam. Elindultunk a tengeren. Nem tudtuk, hogy merre, de mentünk. Egy kis városnál értünk partot, ahol éppen esett az eső így még bujkálnunk se kellett. Egy fiatal pár jött velünk szembe.
- Elnézést, nem tudjátok, hol találunk egy repteret? - kérdeztem bevetve a vámpír létemet.
- Persze, ha ezen az úton végig mentek, akkor ott találjátok! - mosolyodott el a srác. Mire a lány felhúzta az orrát és elsiettet, ő ment utána, de minket már az nem érdekelt.
Siettünk a reptérre, de a gép úgy 20 perce szállt fel, ami Forks felé ment. Így csak vártunk, nem tehettünk mást. Mivel a következő repülő csak 2 óra múlva indult, így vettünk kaját és leültünk Julie-val látszott, hogy Holly nem nagyon bírja így mondtam, hogy menjen vadászni, mert hosszú lesz az út és sok lesz az ember, nem akarom, hogy vérfürdőt rendezzen. Bólintott és elsiettet, úgy 30 perc múlva visszaért és odanyújtottam a napszemüvegemet, mert az én szemeim már beálltak az arany színre, többet remélhetőleg nem lesz rá szükségem. A fent maradt idő gyorsan elmúlt az emberek csak néha-néha pillantottak ránk. Nem szóltak semmit. A felszállásnál, nem voltunk olyan sokan, mint hittem. A repülőn végig Hollyt figyeltem, nem akartam, hogy valami gond legyen, de szerencsére nem volt. Aztán azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha haza érek.
Már egy ideje görcsben áll a gyomrom tudom, hogy ez emberi szokás. De most végre láthatom, Jazzt és a lányokat, a családot. Nem tudom, mit szólnak majd. Csak úgy otthagytam őket egy régi barátért, bár ezt ők is megtennék, egy régi ismerősükért. Alice ismét ki lesz akadva, hogy blokkoltam a képességét velem kapcsoltban. Rosalie és Esme megkönnyebbül és utána meg jól leszidnak, Edward és a családja csak mosolyogni fog. Carlisle meg, mint mindig kíváncsi lesz mindenre, miért mentem el és miért kellet ez. Hisz ő mindent diplomáciával oldana meg. De ezt nem tudja megoldani, van egy érzésem, hogy hatalmas háború fog kitörni a lányaim miatt. Cassie és Charlie még nem sejtenek semmit, ahogy a többiek sem. Meg kell, akadályozza, de értük ölök. Ha kell én magam ölöm meg Arot és a kis boszorkányt, Jane-t.
- Mi a baj? - kérdezte Holly.
- Csak elgondolkoztam, hogy mi lesz most! Itt vagy te, én meg Julie és menekülünk, a lányaim pedig veszélyben vannak. A családot nem tehetem ki ennek! - mondtam mire ő csak bólintott.
- Ne aggódj, megoldjuk. Ha kell én ölöm meg azt a kis törpe ringyót! - sziszegte.
- Most Jane-ről beszélsz? - nevettem el magam hisz mindennek nevezhető az a lány, de erre még nem is gondoltam. Tetszik az új neve!
- Igen! Annyira utálom, több tucatszor megkínzott - mondta kicsit letörve.
- Ne aggódj! Egyhamar nem jönnek rá, mivel már üzentem fejben Alice-nek és szólt mindenkinek. Így remélhetőleg már Portlandbe költöznek. Nekünk csak odáig kell mennünk. Mert Alice mindent elrendez. Nemsokára ott leszünk! - mondtam neki, hogy tartson ki, mert egyre rosszabb lett az állapota.
Julie végig aludta az egész utat, biztonságba érezte magát. Így nyugodtan pihent, hónapok után először. Tudom jól milyen érzés, hisz mikor először szöktem el akkor én is így voltam. Nagyon rossz volt visszaemlékezni, hisz akkor csaptam be először a családomat, és most megint. Nem tudom, hogy fognak minket fogadni? Szeretem őket, de bajba se akarok sodorni senkit! 10 perccel később már a repülőtéren voltunk. Reed állt velem szembe a szeme a vörös és az aranyszín között volt. A nyakába ugrottam, mert mikor meglátott mosolyogni kezdett.
- Reed! El se hiszem! - ujjongtam.
- Jillien! Remélem, tudod, hogy azért mert Alice lemondta még sokkal jössz! A lányok már legalább 30 fajta ruhát felpróbáltak, mert megtudták, hogy jössz. Imádnivalók a lányaid és nagyon izgatottak, hogy hazajössz! - mondta és elvette a csomagokat, a lányoknak kinyitotta az ajtót, meglátva Hollyt ijedten nézett rám. Megráztam a fejem és beültem hátra Julie-val.
Ennyire hosszúnak még sose éreztem az utat, hirtelen izgatottság szállt meg, egyre jobban izgultam. Majd végre megálltunk. Kiszálltunk és nem láttam sehol senkit. Vagyis akkor ők még nincsenek itt. Kérdőn néztem Reedre, aki csak rázta a fejét. Az előbb még a lányaimról áradozott most meg semmi. Nincs itt senki, csak mi!
Beléptem a házba és felkapcsolódott a villany, utálom a mozgásérzékelős villanyokat! De rájöttem, hogy még nem szabadott volna felkapcsolódni, majd két test csapódott a hasamnak. Lenézve megláttam a lányaimat. Olyanok voltak, mint két 5 éves gyermek. Ha most ember lennék, tuti bőgnék, a lányok olyanok, mint az angyalok. Szőkék mindketten. Bár sajnálom, hogy nem barnák, mint én, de legalább az én lányaim. Majd hirtelen Jasper ölelt meg hátulról, olyan erővel, hogy szinte levegőt nem tudtam volna venni.
- Jazz, ez fáj! - mondtam neki közben megfordultam, hogy szembe legyek vele.
- Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni! - felelt majd megcsókolt, ami lágy szenvedéllyel teli és érzéki volt. Az, amire eddig vártam illetve vágytam. A lányok halk kuncogásba kezdtek mire Emmett felkapta őket és megpuszilgatta arcukat.
- Jill, drága hugicám! Még egyszer elmersz tűnni, ne akard megtudni mit, teszek veled! – szólalt meg aztán felkapott és én is kaptam két puszit.
Megláttam a lányokat, akik egy lépcsőkorlátnak támaszkodnak, odarohantam Rosie-hoz és Esméhez megöletem őket és szapora bocsánatkéréssel árasztottam el mindkettőjüket. Nem mondtak semmit. Feltűnt, hogy Bella és Alice nem voltak otthon.
- A többiek? - kérdeztem.
- Nessie maradt Forksba a farksokkal, Bella és Alice járőrőznek - mondta Carlisle.
- Jill a lányok egy ideig barnák voltak! Most szőkültek ki ismét, úgy 5 napja! - vigyorgott az emeletről lejövő Edward és mellette jött Bella. Megölelt és ő is leszidott, ahogy Edward is. De ha ők itthon vannak, akkor hol van Alice?
- Alice, most élvezi ki, hogy a drágalátos szerelme is vámpír! - hahotázott Emmett.
- De fiam, kérlek a gyerekek! - dorgálta meg Esme.
- Bocsi lányok! - vigyorgott rájuk.
- Nem gond Em bácsi! - mondták egyszerre. A hangjuk csilingelt, olyan volt mintha száz apró harangot szólaltattak volna meg.
Kicsit rosszul esett, hogy barátnőmnek fontosabb a barátja, mint én. De megértem hisz mi is sokat hezitáltunk Jazzel, hogy megmerjük-e tenni vagy se. De megtettük és teherbe is estem, aminek az lett a következménye, hogy lassan Volterra ellenünk fordul. Julie felment a vendégszobába én elvettem Rosie telóját, és felhívtam Davidet, hogy itt van a felesége, jöjjön el és mondjon el mindent a legendáról. Mert Holly nem mindent értett így meg kell, tudnom mi az, ami veszélybe sodorta a lányaimat.
2011. február 4., péntek
4-5 Díj!
Mivel fel raktam a frisst, gondolom rá jötettek, hogy marad a blog! Még több jó hír! Meg kaptam a 4-5 díjamat!
Köszönet érte: Dreamea-nak és Becky-nek! Imádlak titekett!! :)
Akinek tovább küldöm :
Esztili:
http://boldogsagoroke.blogspot.com/
Köszönet érte: Dreamea-nak és Becky-nek! Imádlak titekett!! :)
Akinek tovább küldöm :
Esztili:
http://boldogsagoroke.blogspot.com/
2011. február 2., szerda
23. fejezet
Sziasztok!
Szóval, még nem járt le a 1 hét. De úgy döntöttem, hogy amit el kezdek végig viszem! 1. azért mert imádom az olvasóimat. 2. Imádom ezt a történetet. 3. nyitottam egy új blogot! Mivel ezt már be fejeztem, mivel ma meg írtam, a Be fejező fejezetet. Úgy h remélem el nyeri a tetszéseteket. Nem könyörgök komiért. Már csak 7 fejezet van vissza.
Az új blog címe, ha ven kedvetek nézetek át: http://blackangelsecretlife.blogspot.com/
23. fejezet
Jill:Mikor odaértem tudtam jól, hogy bonyodalmas lesz a bejutásom, főleg ha az a kis törpe boszorkány lesz a kapuknál Jane. Szerencsémre nem ő volt, hanem Demetri és Felix, mikor megláttak látszódott rajtuk, hogy vártak. Felix megölelt Demetri viszont csak bólintott. Nem vártam tőle többet, mutatták az utat hisz tudták, miért is vagyok itt. Mikor beértünk a nagyterembe a lélegzetem is elállt, voltam már itt nem egyszer, de még mindig nem tudom megszokni ezt a gyönyörű látványt. Aro felállt és mézes-mázas vigyorát felvéve közeledett felém. A kezeimet zsebre vágtam, nem akartam, hogy bármit tudjon a lányaimról, akik rettenetesen hiányoznak.
- Üdvözöllek Jillien, vagyis Jill. Minek köszönhetjük a látogatásodat? - kérdezte Aro, úgy mintha nem tudná miért is vagyok itt.
- Aro, csatlakozni szeretnék! - mondtam majd összeszűkült szemekkel vártam a válaszát, nem tudtam semmit kiolvasni belőle. Vagyis, de ijedséget, félelmet, és egyben mintha győzedelmet aratott volna Carlisle felett azzal, hogy csatlakozni akarok hozzájuk.
- Megfontolom, ma legyél a vendégünk! Holnap közöljük, hogy döntöttünk - mondta pedig tudta, hogy kellek neki.
- Rendben. Egy kikötésem van! Sose ölök embert! - tudattam velük szándékomat, hogy azért mert csatlakozok, nem fogok embert ölni, Aro elmosolyodott és bólintott.
- Értetem, Demetri vezesd a hölgyet a lakosztályába! - adta utasításba Demetrinek.
- Aro, Jane-nel mi lesz? - kérdezte óvatosan, tudták jól, hogy Jane-el nem jó a viszonyunk.
- Jane most ment el 1 évre külföldre nyaralni! - mondta miközben óvatosan végigmért.
- Rendben - válaszolt és elindultunk a szobák felé, közben eszembe jutottak azok a szörnyű hónapok, amiket itt töltöttem rabságban. Valahol Holly is itt van, nem hagyhatom, hogy baja legyen. Mikor be értünk a szobámba Demetri rám se nézet.
- Valami baj van?- láttam, hogy valami bántja.
- TE! Te vagy a bajom, olyan gyönyörű és csábító vagy! Mindig ellenkezel velem, gyereket szültél egy szerencsétlen vámpírnak most otthagytad és csatlakozol hozzánk, Hozzám! - mondta meggyötörve. Szinte sajnáltam, de közben a lányaimon és a családomon járt az eszem.
- Sajnálom, rájöttem, hogy nem szeretem őket, csak téged! - mondtam rettenetes fájdalommal hisz mindig is szerettem és szeretni is fogom őket!
Majd oda suhantam hozzá. Elkezdtem puszilgatni a nyakát és simogatni, mire csak halk morgás volt a válasz, de nem olyan morgás, ami veszélyt jelezne, hanem ami a kéjt és a feszültséget mutatja. Hirtelen elém került, letepert az ágyra, elkezdett megszabadítani az így sem sokat takaró ruháimtól, mikor a fehérneműig jutott akkor pózt váltottam. Most én voltam felül és én kezdtem vetkőztetni, nem hittem volna, hogy ennyire élvezhetem a munkámat. Amikor eljutottunk a fehérneműig ismét Dem volt felül, megszabadított a zavaró melltartómtól, majd megcsókoltam jelezve, hogy készen állok bármire, amit csak most azonnal szeretne velem. Ajkaival elindult a számtól lefelé, amikor odaért és végre az utolsó ruhadarabomtól megszabadított volna, hirtelen kopogás zavart meg minket.
- Mit akarsz? - morgott dühösen Demetri.
- Alec vagyok, beszélnünk kell! - mondta a kis idegesítő testvére. Látszik, hogy tesók tudják mikor nem kéne zavarni.
- Nem érek rá! - mondta majd folytatni akarta, amit abbahagyott, de ekkor csapódott az ajtó és Alec állt a helyén.
Én csak egy halk sikítást engedtem meg magamnak és Demetri levetett köpenyét húztam magamra, mert Dem már felvette a nadrágját. Így feküdtem az ágyban egy szál bugyiba és Dem köpenyébe.
- Mit képzelsz? Azt mondtad utálod, ki nem állhatod, most meg itt hemperegsz vele, tudod jól, hogy a húgom szeret!- üvöltötte és eltűnt.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ajtón belülre bemerészkedik!- mondta majd megcsókolt és elvéve a köpenyt elment, de előtte visszarakta az ajtót.
Mikor végre távozott, felöltözhettem és elmentem letusolni, nem akartam magamon érezni annak a nyomorultnak a szagát, sose bírtam volna ki, ha Alec elmegy, nem tudtam volna megtenni. Én Jazzt szeretem és nem Demetrit, de csak ez az esélyem van, hogy megtudjam, mi van Hollyval. Sokkal fog tartozni nekem, ha egyszer meg találom, nem akarok lefeküdni Dem-el. De ha ez kell ahhoz, hogy közelebb kerüljek Hollyhoz akkor megteszem, tudtam, hogy ez a munkámmal jár, Petert is "megcsaltam" egy párszor, de nem lehetek másképp tökéletes ügynök, ha nem teszem meg ezeket, melyik ember nem fekszik le a "barátjával”,"szeretőjével". Ezt Holly is tudja, csak abban reménykedhetem, hogy még ember. Bár már ebbe se, mert vagy vámpír, vagy halott már. Minél hamarabb ki kell, derítenem, hogy mi van vele.
Alice szemszöge:Jill már teljes körű tagja a Volturinak, Demetri ágyasa, Reed lassan magához tér. Ha végre átalakul, egyből megyünk és csatlakozunk mi is. Nem hagyom, hogy Jill egyedül szálljon szembe a Volturival. A családnak nem szólók, majd ha hazaértünk Volterrából. A lányok kiválóan vannak, hála Rosalie dühkitörésének. Mindenki foglalkozik velük, nincsenek hanyagolva szerencsére Jazz is sokat van otthon, így nem panaszkodhatnak. Majd láttam, hogy Reed felébred.
- Alice, Alice végre én is! - mosolygott és elkezdett csókolni, végre olyan csókot kapok, amiben benne lehet minden érzelem, nem kell félni, hogy baja, lesz. Nálunk a vámpír lét nem vadászattal indult.
Mikor végre elbírtunk szakadni egymástól, felkapott egy laza mozdulattal és elindult velem a hálószobánk felé. Letett az ágyra és mivel még nagyon friss elég vadul kezdett vetkőztetni óvatosan elkezdtem az ingét gombolni rájött, hogy tökéletesen ráérünk így lassított a vad és durva mozdulatokat felváltották a lágy gyengéd, és erotikus mozdulatok. Amikor felülre kerültem lovagló ülésbe ültem csípőjén. Láttam, hogy tetszik neki, így lassú mégis pontos mozdulatokat tettem, tudtam, hogy még rajtunk van az alsó, de így is kellő hatást értem el nála. Megfogta a csípőmet és maga alá rántott. Nem bírta tovább próbálta visszafogni magát, de már én se bírtam parancsolni az érzéseimnek, akinek már van 1-2 év tapasztalata, és letéptem az alsót, ő is felbátorodott és ugyanezt tette szegény bugyimmal. Sajnáltam az volt a kedvencem. Elkezdett puszilgatni, és már a gyönyör kapuiba voltam, mikor hirtelen lassítani kezdett, nem értetem miért. Majd rájöttem Reed ekkor óvatosan belém hatolt és lassú mégis izgató gyönyörkeltő mozdulatokkal tett magáévá. Mikor mindketten eljutottunk a gyönyör országába mellém zuhant és csak zihált, én ráfeküdtem a mellkasára. Csak hallgattam, ahogy a drága szerelmem kapkodja a levegőt.
- Köszönöm! - mondtam neki és megcsókoltam.
- Mit köszönsz? Én nekem kéne, hogy átváltoztattál és, hogy velem voltál! - mondta majd ismét elkezdett kényeztetni.
Vadászat nem is járt az eszünkbe. Én még nem voltam így együtt Reed-del, mert féltem, hogy kárt teszek benne. Ezért volt már türelmetlen, de megérte, felejthetetlen volt. Jazzel is jó volt, de Reed más, mint Jazz látszik, hogy Jasper és Én csak időszerűen voltunk egymásnak rendeltetve, tudtuk, hogy mindkettőnkre vár az igazai valahol valamikor, de addig se maradhattunk egyedül. Így egymást szórakoztattuk.
A többiek elmondhatatlanul, utáltak mikor rátaláltam Reedre. Pedig csakis Jazznek kellet volna haragudni, de nem haragudott, hogy is haragudhatott volna hisz mi már megbeszéltük. Bár az is benne volt az egyezségbe, hogy nem találkozhatunk a másik szerelmével. De én mégis megkerestem Jillt, mégis beleszóltam mindenbe. Nem akartam, de Jazz félt, hogy nem ő az igazi, pedig igen ő csak most dolga akadt és vissza fog jönni, tudom!
Szóval, még nem járt le a 1 hét. De úgy döntöttem, hogy amit el kezdek végig viszem! 1. azért mert imádom az olvasóimat. 2. Imádom ezt a történetet. 3. nyitottam egy új blogot! Mivel ezt már be fejeztem, mivel ma meg írtam, a Be fejező fejezetet. Úgy h remélem el nyeri a tetszéseteket. Nem könyörgök komiért. Már csak 7 fejezet van vissza.
Az új blog címe, ha ven kedvetek nézetek át: http://blackangelsecretlife.blogspot.com/
23. fejezet
Jill:Mikor odaértem tudtam jól, hogy bonyodalmas lesz a bejutásom, főleg ha az a kis törpe boszorkány lesz a kapuknál Jane. Szerencsémre nem ő volt, hanem Demetri és Felix, mikor megláttak látszódott rajtuk, hogy vártak. Felix megölelt Demetri viszont csak bólintott. Nem vártam tőle többet, mutatták az utat hisz tudták, miért is vagyok itt. Mikor beértünk a nagyterembe a lélegzetem is elállt, voltam már itt nem egyszer, de még mindig nem tudom megszokni ezt a gyönyörű látványt. Aro felállt és mézes-mázas vigyorát felvéve közeledett felém. A kezeimet zsebre vágtam, nem akartam, hogy bármit tudjon a lányaimról, akik rettenetesen hiányoznak.
- Üdvözöllek Jillien, vagyis Jill. Minek köszönhetjük a látogatásodat? - kérdezte Aro, úgy mintha nem tudná miért is vagyok itt.
- Aro, csatlakozni szeretnék! - mondtam majd összeszűkült szemekkel vártam a válaszát, nem tudtam semmit kiolvasni belőle. Vagyis, de ijedséget, félelmet, és egyben mintha győzedelmet aratott volna Carlisle felett azzal, hogy csatlakozni akarok hozzájuk.
- Megfontolom, ma legyél a vendégünk! Holnap közöljük, hogy döntöttünk - mondta pedig tudta, hogy kellek neki.
- Rendben. Egy kikötésem van! Sose ölök embert! - tudattam velük szándékomat, hogy azért mert csatlakozok, nem fogok embert ölni, Aro elmosolyodott és bólintott.
- Értetem, Demetri vezesd a hölgyet a lakosztályába! - adta utasításba Demetrinek.
- Aro, Jane-nel mi lesz? - kérdezte óvatosan, tudták jól, hogy Jane-el nem jó a viszonyunk.
- Jane most ment el 1 évre külföldre nyaralni! - mondta miközben óvatosan végigmért.
- Rendben - válaszolt és elindultunk a szobák felé, közben eszembe jutottak azok a szörnyű hónapok, amiket itt töltöttem rabságban. Valahol Holly is itt van, nem hagyhatom, hogy baja legyen. Mikor be értünk a szobámba Demetri rám se nézet.
- Valami baj van?- láttam, hogy valami bántja.
- TE! Te vagy a bajom, olyan gyönyörű és csábító vagy! Mindig ellenkezel velem, gyereket szültél egy szerencsétlen vámpírnak most otthagytad és csatlakozol hozzánk, Hozzám! - mondta meggyötörve. Szinte sajnáltam, de közben a lányaimon és a családomon járt az eszem.
- Sajnálom, rájöttem, hogy nem szeretem őket, csak téged! - mondtam rettenetes fájdalommal hisz mindig is szerettem és szeretni is fogom őket!
Majd oda suhantam hozzá. Elkezdtem puszilgatni a nyakát és simogatni, mire csak halk morgás volt a válasz, de nem olyan morgás, ami veszélyt jelezne, hanem ami a kéjt és a feszültséget mutatja. Hirtelen elém került, letepert az ágyra, elkezdett megszabadítani az így sem sokat takaró ruháimtól, mikor a fehérneműig jutott akkor pózt váltottam. Most én voltam felül és én kezdtem vetkőztetni, nem hittem volna, hogy ennyire élvezhetem a munkámat. Amikor eljutottunk a fehérneműig ismét Dem volt felül, megszabadított a zavaró melltartómtól, majd megcsókoltam jelezve, hogy készen állok bármire, amit csak most azonnal szeretne velem. Ajkaival elindult a számtól lefelé, amikor odaért és végre az utolsó ruhadarabomtól megszabadított volna, hirtelen kopogás zavart meg minket.
- Mit akarsz? - morgott dühösen Demetri.
- Alec vagyok, beszélnünk kell! - mondta a kis idegesítő testvére. Látszik, hogy tesók tudják mikor nem kéne zavarni.
- Nem érek rá! - mondta majd folytatni akarta, amit abbahagyott, de ekkor csapódott az ajtó és Alec állt a helyén.
Én csak egy halk sikítást engedtem meg magamnak és Demetri levetett köpenyét húztam magamra, mert Dem már felvette a nadrágját. Így feküdtem az ágyban egy szál bugyiba és Dem köpenyébe.
- Mit képzelsz? Azt mondtad utálod, ki nem állhatod, most meg itt hemperegsz vele, tudod jól, hogy a húgom szeret!- üvöltötte és eltűnt.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ajtón belülre bemerészkedik!- mondta majd megcsókolt és elvéve a köpenyt elment, de előtte visszarakta az ajtót.
Mikor végre távozott, felöltözhettem és elmentem letusolni, nem akartam magamon érezni annak a nyomorultnak a szagát, sose bírtam volna ki, ha Alec elmegy, nem tudtam volna megtenni. Én Jazzt szeretem és nem Demetrit, de csak ez az esélyem van, hogy megtudjam, mi van Hollyval. Sokkal fog tartozni nekem, ha egyszer meg találom, nem akarok lefeküdni Dem-el. De ha ez kell ahhoz, hogy közelebb kerüljek Hollyhoz akkor megteszem, tudtam, hogy ez a munkámmal jár, Petert is "megcsaltam" egy párszor, de nem lehetek másképp tökéletes ügynök, ha nem teszem meg ezeket, melyik ember nem fekszik le a "barátjával”,"szeretőjével". Ezt Holly is tudja, csak abban reménykedhetem, hogy még ember. Bár már ebbe se, mert vagy vámpír, vagy halott már. Minél hamarabb ki kell, derítenem, hogy mi van vele.
Alice szemszöge:Jill már teljes körű tagja a Volturinak, Demetri ágyasa, Reed lassan magához tér. Ha végre átalakul, egyből megyünk és csatlakozunk mi is. Nem hagyom, hogy Jill egyedül szálljon szembe a Volturival. A családnak nem szólók, majd ha hazaértünk Volterrából. A lányok kiválóan vannak, hála Rosalie dühkitörésének. Mindenki foglalkozik velük, nincsenek hanyagolva szerencsére Jazz is sokat van otthon, így nem panaszkodhatnak. Majd láttam, hogy Reed felébred.
- Alice, Alice végre én is! - mosolygott és elkezdett csókolni, végre olyan csókot kapok, amiben benne lehet minden érzelem, nem kell félni, hogy baja, lesz. Nálunk a vámpír lét nem vadászattal indult.
Mikor végre elbírtunk szakadni egymástól, felkapott egy laza mozdulattal és elindult velem a hálószobánk felé. Letett az ágyra és mivel még nagyon friss elég vadul kezdett vetkőztetni óvatosan elkezdtem az ingét gombolni rájött, hogy tökéletesen ráérünk így lassított a vad és durva mozdulatokat felváltották a lágy gyengéd, és erotikus mozdulatok. Amikor felülre kerültem lovagló ülésbe ültem csípőjén. Láttam, hogy tetszik neki, így lassú mégis pontos mozdulatokat tettem, tudtam, hogy még rajtunk van az alsó, de így is kellő hatást értem el nála. Megfogta a csípőmet és maga alá rántott. Nem bírta tovább próbálta visszafogni magát, de már én se bírtam parancsolni az érzéseimnek, akinek már van 1-2 év tapasztalata, és letéptem az alsót, ő is felbátorodott és ugyanezt tette szegény bugyimmal. Sajnáltam az volt a kedvencem. Elkezdett puszilgatni, és már a gyönyör kapuiba voltam, mikor hirtelen lassítani kezdett, nem értetem miért. Majd rájöttem Reed ekkor óvatosan belém hatolt és lassú mégis izgató gyönyörkeltő mozdulatokkal tett magáévá. Mikor mindketten eljutottunk a gyönyör országába mellém zuhant és csak zihált, én ráfeküdtem a mellkasára. Csak hallgattam, ahogy a drága szerelmem kapkodja a levegőt.
- Köszönöm! - mondtam neki és megcsókoltam.
- Mit köszönsz? Én nekem kéne, hogy átváltoztattál és, hogy velem voltál! - mondta majd ismét elkezdett kényeztetni.
Vadászat nem is járt az eszünkbe. Én még nem voltam így együtt Reed-del, mert féltem, hogy kárt teszek benne. Ezért volt már türelmetlen, de megérte, felejthetetlen volt. Jazzel is jó volt, de Reed más, mint Jazz látszik, hogy Jasper és Én csak időszerűen voltunk egymásnak rendeltetve, tudtuk, hogy mindkettőnkre vár az igazai valahol valamikor, de addig se maradhattunk egyedül. Így egymást szórakoztattuk.
A többiek elmondhatatlanul, utáltak mikor rátaláltam Reedre. Pedig csakis Jazznek kellet volna haragudni, de nem haragudott, hogy is haragudhatott volna hisz mi már megbeszéltük. Bár az is benne volt az egyezségbe, hogy nem találkozhatunk a másik szerelmével. De én mégis megkerestem Jillt, mégis beleszóltam mindenbe. Nem akartam, de Jazz félt, hogy nem ő az igazi, pedig igen ő csak most dolga akadt és vissza fog jönni, tudom!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)