Sziasztok!
Igen, mivel ezt a blogot már befejeztem, és lassan az Illúzióval is végzünk, nyitotam egy új blogot.
Szeretném, ha oda is át néznétek. Tudom, hogy Az a blog nem Twilight-os, hanem Vámpírnaplós. Ha szeretitek a vámpírokat, és a helyes pasikat, na meg persze a fordulatokat...a tőlem megszokott meglepetésekkel, akkor ott a helyetek. Már fent van 5 fejezet, számítok rátok és a véleményetekre.
Előre Köszönöm:
Ashley :)
A link:
Átok vagy Áldás...
U.I: a linkcserékre csak annyit, hogy: Mindenkit kirakok a fent említtet blogra, én ezt már nem nézem...
2011. május 17., kedd
2011. március 19., szombat
30. és egyben a záró fejezet!
Sziasztok!
Meghoztam az utolsó fejezett. Szeretnék kérni, mindenkitől egy komentárt zárás képp. Remélem nem nagy kérés! De jól esne, hisz ez a vége.
Köszönöm, a húginak, Tündinek és demonnak, hogy mellettem álltak és biztattak. Ki tartottak mellettem.
Köszönöm, a komikat és a díjakat! Mindig jó kedvet csináltatok nekem velük!
Remélem, tetszeni fog a befejezés! Ha szeretnétek még az Én írásaimból olvasni akkor megtaláltok:
Ezekben társ Írókkal dolgozom :) Szeretettel várunk mindenkit! Jó olvasást, és kérek pár komit, azoktól is akik nem szoktak komit írni! Köszönöm!
30. fejezet egyben a befejezés
- Na, jó én már semmit sem értek - szólalt meg Esme.
- Nagyi, nem mi vagyunk terhesek, hanem anyu - mondta Cassie. Majd odajött átölelt és gratulált. Én, meg mint akit leforráztak csak álltam és bámultam.
- Anyádnak nem lehet már gyereke - mondta Jazz idegesen. Bár még moccanni nem tudtam, csak leültem a fotelba és megfogtam a hasam.
- Anya, igaz, ugye igaz? - nézett rám Charlie, aki letérdelt mellém. Csak megráztam a fejem.
- Most mi a baj? - kérdezte vigyorogva Cassie.
- Az, hogy lehetetlen, hogy vámpírnak gyereke legyen - mondta Carlisle.
- Anyu nem is vámpír - vágott vissza Cassie.
- Elég! Ne vitatkozatok! - Kiállottam el magam. - Honnan tudjátok? - kérdeztem dühösen.
- Anyu, te is tudod? - ugrott a nyakamba Charlie.
- Persze, hogy tudom, nem nehéz észrevenni - mondtam kicsit hevesebben.
- Charlie látta, mikor közlöd a családdal - mondta Cassie.
- Mióta látod a jövőt? - kérdeztem a mellettem álló lányomat.
- Ne tereljük a témát! Jill, mióta vagy terhes? - kérdezte Jazz.
- Most lesz második hónapja - hajtottam le a fejem.
- Második hónap? A lányok már ilyenkor megvoltak! - értetlenkedett Edward.
- A baba ember lesz! - csilingelt a lányok hangja egyszerre.
- Micsoda? - kérdezett vissza Jazz.
- Drágám, nem tudom, hogy mi van. De ez a baba normál tempóba fejlődik. Emlékszel a veszekedésünk előtti együttlétünkre? - kezdtem el magyarázkodni.
- Persze - mondta.
- Akkor estem teherbe - hajtottam le a fejem.
- Imádlak Jill! - kapott fel és pörgetett meg.
- Én is szeretlek! - mondtam majd megcsókoltam.
- Miért nem mondtad el? - kérdezte Esme kicsit megkönnyebbülve, hogy nem dédnagymama lesz.
- Féltem a reakcióktól, hisz én nem vagyok semmi, vámpírnak ember, embernek vámpír - válaszoltam kicsit csüggedtebben.
- Ne aggódj hugi! Majd egy egész focicsapatot hoztok össze Jazzel! - hahotázott Em mire Rosalie fejbe csapta.
- Gratulálok, mindent megadnék, azért hogy az én tökéletes testem is változzon, hogy babám lehessen - ölelt át Rosalie.
A következő 7 hónap úgy telt, ahogy kellett, minden napos vizsgálatok. Már kezdtem unni, de a lányok egy csomó mindent megvettek. Nem hagytak, hogy bármit is csináljak. Jazz állandóan mellettem volt. Simogatta a hasam, és beszélt hozzá. Nem mintha szüksége lett volna rá. De fáradékonyabb lettem, és meglepetésemre egyik éjjel elaludtam. Azt mondták, hogy 1 napot teljesen átaludtam. Nem tudom, mert nem emlékeszem, de azóta állandóan csokit ennék. A hasam is már nagy, kezdtem félni, hogy ismét ikrek. De nem olyan, mint a lányokkal. Edward csak mosolyog, hogyha elsétál mellettem, hisz vicces teóriákat gyártok a babámra. Majd hirtelen elfolyt magzatvizem. A fájások megindultak. Minden ugyanúgy zajlott, mint a lányoknál, de kicsit tovább tartott. Három óra édes szenvedés után a karomba tarthattam, a kicsi Maxot. Az apja mikor kezébe fogta láttam a mosolyt az arcán, de ez volt az utolsó, amit valaha is láttam.
Ismét kinyitottam a szemem, felettem épp Jazz könyörgött, hogy ébredjek fel. Valami megváltozott, én. Teljesen megváltoztam, a testem kőkemény lett és teljesen kihűlt. Végre teljes jogú vámpír lettem. Sosem, hittem a csodákba, de ezek szerint ez kellett. A család legyen az új királyi klán, a lányaim a legendás babák. Meg persze a pici fiam, aki teljesen emberi. Vagyis kitudja, majd eldől. Én is ember voltam. De most már nem. Elmentem vadászni majd a többiek magunkra hagytak Maxszel és Jazzel. Olyan tündéri!
A családunk az óta már csak éli a mindennapjait. Aro nem láttuk és hírét sem hallottuk. A fiúk reménykednek, hogy valaki titokban meggyilkolta. Julie-nak gyönyörű szép pici fia lett, aki apukája nevét örökölte. Holly és Ty már egy ideje nem adtak magukról hírt, de állítólag Olaszországban vannak és figyelnek a rendre. Alec és Charlie Oroszországba mentek. Cassie és Nessie végérvényesen a La Pushban laknak. Az egész világ védve van. Persze még én is. Addig még a házból se tehetem ki a lábam kísérő nélkül, míg Max nem lesz elég idős.
2011. március 12., szombat
29. fejezet
Sziasztok drágáim!
Meghoztam az utolsó elötti fejezetett. Hát kicsit ugrottunk az időbe:)) Remélem el nyeri a tetszéseteket! Húgi a képet főlösleges lenne le cserélni, hisz már csak 1 fejezet és vége! Puszi! :))
3 héttel később:
- Anya, te vagy a legelragadóbb, menyasszony! - jött be Cassandra az ajtón. A lányok sokat nőttek. Már úgy néznek ki, mint a 16 éves tinik.
- Köszönöm, kicsim. Még soha nem féltem ennyire, mint most! - öleltem meg. Az esküvői ruhám szinte tündökölt. Alice kiharcolta Jazznél, hogy ő rendezhesse így már 3 hétre rá itt állok, olyan idegesen, hogy csak toporgok.
- Anya! Nyugodj meg! - hallottam meg Charlotte hangját az ajtó felől. A gyermekeim a legszebbek, bebarnultak. Nem nagyon szeretem volna, ha szőkék maradnak. Gyönyörűek voltak. Paul kopogott be az ajtón, hogy elrabolja Cassie-t. Már nem haragszom rá, csak bántott, hogy egy farkas a barátja a fél vámpír lányomnak.
- Charlie, láttad apát? - kérdeztem meg izgatottan. Észrevette mennyire izgulok, így elmosolyodott és csak megrázta a fejét.
- Mami higgadj le! Apa nagyon jól néz ki a ruhájába - mosolyodott el.
- Jillien, akkor mehetünk? - lépett be az ajtón Carlisle. - Csinos vagy! - ölelt magához.
- Köszönöm, te is elegáns vagy! Izgulok! - vallottam be, de már a lépcsőn sétáltunk lefelé. Az egész ház fehérbe volt öltöztetve.
A lányok és a fiúk a lépcső mellett álltak. Erősen kapaszkodtam, Carlisle-ba mert nagyon izgultam. Bár mutasson valaki olyan nőt, aki nem feszült az esküvő napján! Odaérve az oltárhoz, Carlisle átadott Jazznek. Nyugalom szállt meg, hálásan rápillantottam. Néztem, de mégse hittem a szememnek, annyira fess volt mintha nem is őt látnám. A szertartást egy fogadott pap tartotta, aki gyors volt, és precíz. Nem akartuk elkapkodni, de már erre vártam. A lányok elérzékenyültek. Majd jött a csók. Az a csók isteni volt annyira, látványosra és finomra sikerült, hogy örökké csókolni akartam. Mikor elszakadtunk a többiek jöttek gratulálni. A pap elment és következtek az ajándékok. Mindenkitől a megszokott cuccokat kaptuk. Kivéve a lányokat. Ők egy fekete bársonydobozt adtak. De az volt ráírva, hogy majd a harc után!
- Mi ez? - kérdeztem kíváncsian.
- Semmi, majd a harc után! - nevettek fel egyszerre.
- Miért pont a harc után? - kérdezte az apjuk.
- Miért ne? - kérdezte vissza Charlie.
- Rendben, ha csak akkor…- mondtam majd elraktam a dobozt.
Carlisle-tól és Esmétől egy repülőjegyet kaptunk az Esme szigetre. Ott töltöttük a nászutat, egy teljes hónap, amit kettesbe leszünk. Tovább szeretem volna maradni, de már féltettem a családot, tudtam az időpontot. Nem voltam biztos abban, hogy Maria a legmegbízhatóbb forrás. Jazzel sokat beszélgettünk. Mivel a nászút nem csak arról szól. Hazafelé, még bementünk vásárolni. Tudtam, hogy Alice látni fogja, így nem is próbáltam blokkolni a képességét. Bár egyszer jó lenne, ha nem csak én bírnám blokkolni. De hát erre nem sok valószínűséget látok. Mikor hazaértünk a nyakunkba ugrott mindenki.
- De jó, hogy itt vagytok! - mondták egyszerre.
- Mi is örülünk nektek! - mondta Jazz.
- Mesélj tesó, mi volt? - hahotázott Emmett.
- Emmett ha valamire kíváncsi vagy, akkor tőlem kérdezd - vigyorogtam rá.
- Ezt, hogy érted? - nézett kérdőn, az egyik szemöldökét felhúzva. Nagyon vicces volt, így mindenki elnevette magát.
- Gyere! - mondtam majd eltűntem, a nyomomat alig találták meg. Direkt csináltam, hogy nehezen bukkanhasson rám.
- Mit szeretnél? - kérdezte.
- Szerinted? – kontráztam rá és egyből támadtam. Mire felvigyorodott.
- Hugi, még csak 20 perce vagytok itt és már harcolsz? - kérdezte, de már ő támadott. Hamar leterítettem. Majd hangos tapsolást hallottam meg a fák közül.
Felálltunk és a család mellé mentünk. Jake futott ki a másik oldalról, de már késő volt és futás közben változott át. A többiek is követték, Nessie odament. Később Paul is megérkezett és Cassie is ment hozzá. A farkasok morogtak. Tudtam, hogy nem megbízható Maria.
- Jillien, nagyon profi vagy! - lépett ki az erdőből Demetri.
- Demetri, az egód helyre jött? - kérdeztem hevesebben.
- Vicces vagy. Majd most kiderül mennyire vagy kész! – mondta, levette a köpenyt és odanyújtotta a többieknek. Észre se vettem, hogy az egész királyi család jelen van.
- Mit szeretnél? - kíváncsiskodtam kicsit megijedve.
- Most félsz? - kérdezte majd rám támadt. Földre zuhantam, ő rajtam feküdt és a karomat próbálta elválasztani a testemtől. Egy hatalmas reccsenés zavarta meg a buta kis próbálkozásaimat.
- Mi van te kis ribanc? - Közben a vállát próbálta vissza rakni.
- Azt mondtad 2 év. De ez csak 2 hónap volt! - morgott fel Maria.
Persze majd hülye leszek megmondani az igaz dátumot! - vigyorgott és egy egyszerű mozdulattal távolította le a fejét a nyakáról. Megrezzentem, de közben Jazz felsegített.
- Demetri, kérlek. Lassíts, szeretném kiélvezni! - szólt Aro a mézes-mázos hangján. A hideg futkos rajtam, ha meghallom.
- Aro, nem beszélhetnénk meg? - érdeklődött Carlisle.
- Drága barátom, már egyszer megmenekültetek. Bella nem vétett ellenünk semmit, ahogy Nessie sem. De ez már túlzás, főleg, hogy ikrek! - rázta meg a fejét, és már mellettem volt és a nyakamat simította.
- Aro, sajnálom. De Holly nem a játékszered - morogtam rá.
- Milyen kis heves - mosolyodott el.
- Aro, légy szíves! - könyörögtem. Nem mentem sokra, majd kilépett a tömegből Alec. A tekintetem egyből a lányomra szegeződött. Aki mellém lépett, tudtam jól, hogy ebből még baj lesz. Az apja elhúzta és sajnos ezt Aro is észrevette.
- Mi a baj Jasper? - kérdezte tőle kicsit megborzongva.
- Semmi Aro. De nem szeretnénk harcot! - felelt, de úgy, mint egy katona. A lányát maga mellet tartva.
- Akkor, miért is bújtatod Charlie-t?
- Semmiért - mondta majd elengedte a kezét. Nem mozdult egyik sem, aztán Aro ismét mellettem volt.
- A családodat nem ölöm meg, ha feláldozod magad! – jelentette ki majd elém állt.
- Engem a családomért? - kérdeztem vissza.
- Igen - válaszolt és már a keze a fejemen volt.
- Honnan tudjam, hogy a család megússza ép bőrrel? - Hisz senki nem tudhatja, hogy mi lesz, ha én meghalok.
- Ne, Aro kérlek, ne tedd! - lépett ki a tömegből a két lányom.
- Lányok, Cassandra és Charlotte. Miért ne? - kérdezte kíváncsian.
- Mert az anyánk. Azért mert felnőttünk attól még szükségünk van rá! - jelentették ki, Aro keze elengedte a fejemet.
- Szeretitek, annyi szenvedés után? Ott hagyott titeket többször! - próbálta ellenem uszítani őket.
- Attól még szeretjük. Hagyd légy szíves! - könyörgött neki Charlie.
- Rendben. Hagyom, ha elmondod miért félt apád jobban téged, mint Cassie-t! - kérdezte, ha lenne vérem, akkor az most megfagyott volna bennem.
- Nem, ezt nem mondhatom el! - közölte vele.
Elém lépett és a keze ismét az arcomon pihent a szemeiből sütött a düh, látszik még soha senki nem verte át a híres nevezetes Volturit. Magamba mosolyogtam, ha más nem akkor legalább őket át tudtam verni, két gyönyörű lánynak adtam életet. Lett egy szerető családom, egy férjem, és a tesóm is haza került. A keze egyre erősebben szorított. Hallottam, ahogy Jazzt próbálják visszafogni. Hangos káromkodás közepette, próbált kiszabadulni, de már beszéltem a többiekkel, hogy ne engedjék ide. Mert tudtam, hogy ez fog történni. Egyszer csak halk morgás volt halható, de ez nem az én családomtól jött, hanem a királyi családtól.
- Aro, ne! - kiáltott fel Alec.
- Mi a baj fiam?
- Én elmondom! - hajtotta le a fejét. Mindenki meglepődött, Charlie akart oda szaladni hozzá, de Reed megfogta.
- Mi történt? - kérdezte közben ismét elengedte a fejem.
- Charlie-t azért védik, mert a barátnőm! - vallotta be. Mindenki lenézte Alecet.
- Fiam nem értelek, hisz nem is voltál Forks közelében! - biztatta magát Aro, nem akarta el hinni, hogy a szövetségesei elpártolnak tőlük.
- De, azt mondtam, hogy most én menjek nyaralni, de nem mondtam helyet! Ide jöttem, Charlotte a barátnőm! Szeretem, és ha ő szereti az anyját, akkor én segítek neki! - mondta majd odament Charlie-hoz, és egy forró csókkal üdvözölte rég látott barátnőjét.
Felix és Heidi is átállt. Szépen lassan gyarapodott a mi oldalunk, ahogy Aroé csökkent. Aro csak figyelte, hogy kik hagyták cserben, hisz olyan emberek, álltak át hozzánk, akikre nem is számított. Majd, mire befejeződött a vándorlás. Aro felmérte a terepet. Többen voltunk, és még a farkasok is minket erősítenek. Hiszen két lenyomatuk is oda veszhet a csatába! Aro még valamit sziszegett, de érteni nem lehetett. Majd hátat fordított.
- Rendben, mivel nem történt semmi, nem kell elégtételt venni. Mehetünk! - mondta megtörve.
- Aro, szeretném, ha átadnád a királyi címet! - mondta Felix.
- Miért és kinek? - háborodott fel Aro.
- Tudod jól mindkettőre a választ! - dühödött fel Felix. Aro, most már teljesen megtörve levette a királyi címert és át nyújtotta Carlisle-nak. Majd elé térdelt.
- Carlisle, ölj meg! - nézett rá könyörgően. De apánk csak elvette tőle a címert a nyakába akasztotta és elment.
A család győzelem ittasan ment vissza a házba, akik a királyi család mellett döntöttek szétszéledtek a világba, mivel nemsokára híre megy, hogy új királyi család lett a vámpírok között. Jazz és én ültünk a fotelbe és beszélgettünk, aztán Holly és Ty jelentek meg egy csomó bőrönddel, a kezükben. Majd intettek, tudtuk jól, hogyha mindennek vége, elköltöznek. David és Julie is vettek egy kis házat a közelben és ők már az esküvőnk óta ott laknak. Cassie rengeteget van, a La Push-ba Nessie-vel. Charlie és Alec is beköltöztek a közös házunkba. A többiek a közelbe vettek lakást és átszoktak az állati vérre. Nehezükre esett, de hamar megtanulták. A harc szerencsére elmaradt, sajnáltam Mariát hisz kihasználták és meggyilkolták. Annyira számító ember Aro. De eggyel mégsem számolt. Míg én ott voltam, az embereket magam mellé állítottam. Amikor hazaértem állandó összeköttetésbe voltam velük. Egyikünk se tudott arról, hogy mikor is lesz a pontos csata, csak azt, hogy már készülőben van, mert a többiek idegesebbek.
A lányok ma jönnek először haza, Esme és Alice lépkedtek le a lépcsőn és mosolyogtak, most már igazi és nem kell magyarázat az örömre. Bármit megtettem volna anno azért, hogy ne kelljen ennyit szenvedniük. De nem csinálhattam másképp. A lányok is haza értek, de se köszöni, se semmi. Csak felmentek
- Biztos? - vigyorodtam el.
Majd lassan és óvatosan kezdtem kibontani. Végre lekerült a teteje, és a csomagoló papírt is szétterítettem. Olyan látvány tárult elém, hogy megszólalni nem bírtam, de még Jazz se. Kellett legalább 5 perc mire feleszméltünk. Közben Emmett vihorászását lehetett hallani.
- Mi van tesó, mit láttok? - kérdezte.
a szobánkba és rohantak le a fekete dobozzal.
- Anya, most már kibonthatod! - adta át Cassie a csomagot.
- Lányok melyikkőtök terhes? - kérdezte dühösen Jazz. Majd felemelte a babacipőket.
- Egyikünk se, ne aggódj! - mosolyodtak el.
- Akkor ez a legrosszabb vicc! - kezdett el dühöngeni.
- Nem vicc!
Meghoztam az utolsó elötti fejezetett. Hát kicsit ugrottunk az időbe:)) Remélem el nyeri a tetszéseteket! Húgi a képet főlösleges lenne le cserélni, hisz már csak 1 fejezet és vége! Puszi! :))
3 héttel később:
- Anya, te vagy a legelragadóbb, menyasszony! - jött be Cassandra az ajtón. A lányok sokat nőttek. Már úgy néznek ki, mint a 16 éves tinik.
- Köszönöm, kicsim. Még soha nem féltem ennyire, mint most! - öleltem meg. Az esküvői ruhám szinte tündökölt. Alice kiharcolta Jazznél, hogy ő rendezhesse így már 3 hétre rá itt állok, olyan idegesen, hogy csak toporgok.
- Anya! Nyugodj meg! - hallottam meg Charlotte hangját az ajtó felől. A gyermekeim a legszebbek, bebarnultak. Nem nagyon szeretem volna, ha szőkék maradnak. Gyönyörűek voltak. Paul kopogott be az ajtón, hogy elrabolja Cassie-t. Már nem haragszom rá, csak bántott, hogy egy farkas a barátja a fél vámpír lányomnak.
- Charlie, láttad apát? - kérdeztem meg izgatottan. Észrevette mennyire izgulok, így elmosolyodott és csak megrázta a fejét.
- Mami higgadj le! Apa nagyon jól néz ki a ruhájába - mosolyodott el.
- Jillien, akkor mehetünk? - lépett be az ajtón Carlisle. - Csinos vagy! - ölelt magához.
- Köszönöm, te is elegáns vagy! Izgulok! - vallottam be, de már a lépcsőn sétáltunk lefelé. Az egész ház fehérbe volt öltöztetve.
A lányok és a fiúk a lépcső mellett álltak. Erősen kapaszkodtam, Carlisle-ba mert nagyon izgultam. Bár mutasson valaki olyan nőt, aki nem feszült az esküvő napján! Odaérve az oltárhoz, Carlisle átadott Jazznek. Nyugalom szállt meg, hálásan rápillantottam. Néztem, de mégse hittem a szememnek, annyira fess volt mintha nem is őt látnám. A szertartást egy fogadott pap tartotta, aki gyors volt, és precíz. Nem akartuk elkapkodni, de már erre vártam. A lányok elérzékenyültek. Majd jött a csók. Az a csók isteni volt annyira, látványosra és finomra sikerült, hogy örökké csókolni akartam. Mikor elszakadtunk a többiek jöttek gratulálni. A pap elment és következtek az ajándékok. Mindenkitől a megszokott cuccokat kaptuk. Kivéve a lányokat. Ők egy fekete bársonydobozt adtak. De az volt ráírva, hogy majd a harc után!
- Mi ez? - kérdeztem kíváncsian.
- Semmi, majd a harc után! - nevettek fel egyszerre.
- Miért pont a harc után? - kérdezte az apjuk.
- Miért ne? - kérdezte vissza Charlie.
- Rendben, ha csak akkor…- mondtam majd elraktam a dobozt.
Carlisle-tól és Esmétől egy repülőjegyet kaptunk az Esme szigetre. Ott töltöttük a nászutat, egy teljes hónap, amit kettesbe leszünk. Tovább szeretem volna maradni, de már féltettem a családot, tudtam az időpontot. Nem voltam biztos abban, hogy Maria a legmegbízhatóbb forrás. Jazzel sokat beszélgettünk. Mivel a nászút nem csak arról szól. Hazafelé, még bementünk vásárolni. Tudtam, hogy Alice látni fogja, így nem is próbáltam blokkolni a képességét. Bár egyszer jó lenne, ha nem csak én bírnám blokkolni. De hát erre nem sok valószínűséget látok. Mikor hazaértünk a nyakunkba ugrott mindenki.
- De jó, hogy itt vagytok! - mondták egyszerre.
- Mi is örülünk nektek! - mondta Jazz.
- Mesélj tesó, mi volt? - hahotázott Emmett.
- Emmett ha valamire kíváncsi vagy, akkor tőlem kérdezd - vigyorogtam rá.
- Ezt, hogy érted? - nézett kérdőn, az egyik szemöldökét felhúzva. Nagyon vicces volt, így mindenki elnevette magát.
- Gyere! - mondtam majd eltűntem, a nyomomat alig találták meg. Direkt csináltam, hogy nehezen bukkanhasson rám.
- Mit szeretnél? - kérdezte.
- Szerinted? – kontráztam rá és egyből támadtam. Mire felvigyorodott.
- Hugi, még csak 20 perce vagytok itt és már harcolsz? - kérdezte, de már ő támadott. Hamar leterítettem. Majd hangos tapsolást hallottam meg a fák közül.
Felálltunk és a család mellé mentünk. Jake futott ki a másik oldalról, de már késő volt és futás közben változott át. A többiek is követték, Nessie odament. Később Paul is megérkezett és Cassie is ment hozzá. A farkasok morogtak. Tudtam, hogy nem megbízható Maria.
- Jillien, nagyon profi vagy! - lépett ki az erdőből Demetri.
- Demetri, az egód helyre jött? - kérdeztem hevesebben.
- Vicces vagy. Majd most kiderül mennyire vagy kész! – mondta, levette a köpenyt és odanyújtotta a többieknek. Észre se vettem, hogy az egész királyi család jelen van.
- Mit szeretnél? - kíváncsiskodtam kicsit megijedve.
- Most félsz? - kérdezte majd rám támadt. Földre zuhantam, ő rajtam feküdt és a karomat próbálta elválasztani a testemtől. Egy hatalmas reccsenés zavarta meg a buta kis próbálkozásaimat.
- Mi van te kis ribanc? - Közben a vállát próbálta vissza rakni.
- Azt mondtad 2 év. De ez csak 2 hónap volt! - morgott fel Maria.
Persze majd hülye leszek megmondani az igaz dátumot! - vigyorgott és egy egyszerű mozdulattal távolította le a fejét a nyakáról. Megrezzentem, de közben Jazz felsegített.
- Demetri, kérlek. Lassíts, szeretném kiélvezni! - szólt Aro a mézes-mázos hangján. A hideg futkos rajtam, ha meghallom.
- Aro, nem beszélhetnénk meg? - érdeklődött Carlisle.
- Drága barátom, már egyszer megmenekültetek. Bella nem vétett ellenünk semmit, ahogy Nessie sem. De ez már túlzás, főleg, hogy ikrek! - rázta meg a fejét, és már mellettem volt és a nyakamat simította.
- Aro, sajnálom. De Holly nem a játékszered - morogtam rá.
- Milyen kis heves - mosolyodott el.
- Aro, légy szíves! - könyörögtem. Nem mentem sokra, majd kilépett a tömegből Alec. A tekintetem egyből a lányomra szegeződött. Aki mellém lépett, tudtam jól, hogy ebből még baj lesz. Az apja elhúzta és sajnos ezt Aro is észrevette.
- Mi a baj Jasper? - kérdezte tőle kicsit megborzongva.
- Semmi Aro. De nem szeretnénk harcot! - felelt, de úgy, mint egy katona. A lányát maga mellet tartva.
- Akkor, miért is bújtatod Charlie-t?
- Semmiért - mondta majd elengedte a kezét. Nem mozdult egyik sem, aztán Aro ismét mellettem volt.
- A családodat nem ölöm meg, ha feláldozod magad! – jelentette ki majd elém állt.
- Engem a családomért? - kérdeztem vissza.
- Igen - válaszolt és már a keze a fejemen volt.
- Honnan tudjam, hogy a család megússza ép bőrrel? - Hisz senki nem tudhatja, hogy mi lesz, ha én meghalok.
- Ne, Aro kérlek, ne tedd! - lépett ki a tömegből a két lányom.
- Lányok, Cassandra és Charlotte. Miért ne? - kérdezte kíváncsian.
- Mert az anyánk. Azért mert felnőttünk attól még szükségünk van rá! - jelentették ki, Aro keze elengedte a fejemet.
- Szeretitek, annyi szenvedés után? Ott hagyott titeket többször! - próbálta ellenem uszítani őket.
- Attól még szeretjük. Hagyd légy szíves! - könyörgött neki Charlie.
- Rendben. Hagyom, ha elmondod miért félt apád jobban téged, mint Cassie-t! - kérdezte, ha lenne vérem, akkor az most megfagyott volna bennem.
- Nem, ezt nem mondhatom el! - közölte vele.
Elém lépett és a keze ismét az arcomon pihent a szemeiből sütött a düh, látszik még soha senki nem verte át a híres nevezetes Volturit. Magamba mosolyogtam, ha más nem akkor legalább őket át tudtam verni, két gyönyörű lánynak adtam életet. Lett egy szerető családom, egy férjem, és a tesóm is haza került. A keze egyre erősebben szorított. Hallottam, ahogy Jazzt próbálják visszafogni. Hangos káromkodás közepette, próbált kiszabadulni, de már beszéltem a többiekkel, hogy ne engedjék ide. Mert tudtam, hogy ez fog történni. Egyszer csak halk morgás volt halható, de ez nem az én családomtól jött, hanem a királyi családtól.
- Aro, ne! - kiáltott fel Alec.
- Mi a baj fiam?
- Én elmondom! - hajtotta le a fejét. Mindenki meglepődött, Charlie akart oda szaladni hozzá, de Reed megfogta.
- Mi történt? - kérdezte közben ismét elengedte a fejem.
- Charlie-t azért védik, mert a barátnőm! - vallotta be. Mindenki lenézte Alecet.
- Fiam nem értelek, hisz nem is voltál Forks közelében! - biztatta magát Aro, nem akarta el hinni, hogy a szövetségesei elpártolnak tőlük.
- De, azt mondtam, hogy most én menjek nyaralni, de nem mondtam helyet! Ide jöttem, Charlotte a barátnőm! Szeretem, és ha ő szereti az anyját, akkor én segítek neki! - mondta majd odament Charlie-hoz, és egy forró csókkal üdvözölte rég látott barátnőjét.
Felix és Heidi is átállt. Szépen lassan gyarapodott a mi oldalunk, ahogy Aroé csökkent. Aro csak figyelte, hogy kik hagyták cserben, hisz olyan emberek, álltak át hozzánk, akikre nem is számított. Majd, mire befejeződött a vándorlás. Aro felmérte a terepet. Többen voltunk, és még a farkasok is minket erősítenek. Hiszen két lenyomatuk is oda veszhet a csatába! Aro még valamit sziszegett, de érteni nem lehetett. Majd hátat fordított.
- Rendben, mivel nem történt semmi, nem kell elégtételt venni. Mehetünk! - mondta megtörve.
- Aro, szeretném, ha átadnád a királyi címet! - mondta Felix.
- Miért és kinek? - háborodott fel Aro.
- Tudod jól mindkettőre a választ! - dühödött fel Felix. Aro, most már teljesen megtörve levette a királyi címert és át nyújtotta Carlisle-nak. Majd elé térdelt.
- Carlisle, ölj meg! - nézett rá könyörgően. De apánk csak elvette tőle a címert a nyakába akasztotta és elment.
A család győzelem ittasan ment vissza a házba, akik a királyi család mellett döntöttek szétszéledtek a világba, mivel nemsokára híre megy, hogy új királyi család lett a vámpírok között. Jazz és én ültünk a fotelbe és beszélgettünk, aztán Holly és Ty jelentek meg egy csomó bőrönddel, a kezükben. Majd intettek, tudtuk jól, hogyha mindennek vége, elköltöznek. David és Julie is vettek egy kis házat a közelben és ők már az esküvőnk óta ott laknak. Cassie rengeteget van, a La Push-ba Nessie-vel. Charlie és Alec is beköltöztek a közös házunkba. A többiek a közelbe vettek lakást és átszoktak az állati vérre. Nehezükre esett, de hamar megtanulták. A harc szerencsére elmaradt, sajnáltam Mariát hisz kihasználták és meggyilkolták. Annyira számító ember Aro. De eggyel mégsem számolt. Míg én ott voltam, az embereket magam mellé állítottam. Amikor hazaértem állandó összeköttetésbe voltam velük. Egyikünk se tudott arról, hogy mikor is lesz a pontos csata, csak azt, hogy már készülőben van, mert a többiek idegesebbek.
A lányok ma jönnek először haza, Esme és Alice lépkedtek le a lépcsőn és mosolyogtak, most már igazi és nem kell magyarázat az örömre. Bármit megtettem volna anno azért, hogy ne kelljen ennyit szenvedniük. De nem csinálhattam másképp. A lányok is haza értek, de se köszöni, se semmi. Csak felmentek
- Biztos? - vigyorodtam el.
Majd lassan és óvatosan kezdtem kibontani. Végre lekerült a teteje, és a csomagoló papírt is szétterítettem. Olyan látvány tárult elém, hogy megszólalni nem bírtam, de még Jazz se. Kellett legalább 5 perc mire feleszméltünk. Közben Emmett vihorászását lehetett hallani.
- Mi van tesó, mit láttok? - kérdezte.
a szobánkba és rohantak le a fekete dobozzal.
- Anya, most már kibonthatod! - adta át Cassie a csomagot.
- Lányok melyikkőtök terhes? - kérdezte dühösen Jazz. Majd felemelte a babacipőket.
- Egyikünk se, ne aggódj! - mosolyodtak el.
- Akkor ez a legrosszabb vicc! - kezdett el dühöngeni.
- Nem vicc!
2011. március 4., péntek
28. fejezet
Sziasztok, meghoztam előbb a fejit. Már csak ezen kivűl 2 db. feji van hátra....Most sem csalódhatok bennem. Izgalmakkal és eseménykke teli lett :) Jó szórakozást :)
28. fejezet
Alice:
Jill vásárlást tervez holnapra, vagyis ma akkor nyugodtan együtt lehetünk Reedel, olyan aranyos és profi vámpír. A lányokat nem is akarta bántani, pedig féltem, hogy késztetést fog érezni, de nem. Sőt meg akarta fogni őket. De persze nem merték, a többiek szegénybe nem nagyon bíztak. Majd bejött Reed és hátulról átölelt.
- Min gondolkozol kincsem? - kérdezte a legvonzóbb hangjával.
- Rajtunk és, hogy holnap vásárolni megyek így…- kezdtem el a mondatot, de hamar csókkal tapasztotta össze a számat, imádom, mikor ezt csinálja. Kezdek félni, hogy Reednek is valami képessége van, csak titkolja előlem.
- Akkor mit is csinálunk? - kérdezte vágytól égő szemekkel.
De ekkor elhomályosult minden, már csak egy jelenet játszódott végig bennem.
"Charlie jön és beszélni akar Reedel."
- Édesem, ma semmit! Charlie akar beszélni veled - törtem le a jókedvét.
- Mikor? - kérdezte kicsit unottan, de válaszolni sem volt időm, mert nyílt az ajtó és egy pöttöm kéz integetett be.
- Gyere be! Én most megyek és beszélek Rose-al - mosolyodtam el és pusziltam meg.
- Köszönöm - nézett rám hálásan.
Reed és Charlie teljesen megértik egymást, ha valami gondja van, akkor jön és Reednek mondja el. De kezd hasonlítani az apjára, lassan kitalálja, hogyan rejtse el előlem a döntéseit. Már a lépcsőn sétálva ismét homályba burkolóztam.
"Jill épp tárcsáz egy számot, majd zokog és eltűnik az erdőben."
Nem ez nem történhet meg! Siettem vissza a szobánkba, de Reed és Charlie is elmentek. Próbáltam figyelni, majd kis idő után meghallottam, ahogy Rosie, Em és Jazz beszélgetnek. Lefutottam olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Szinte berobbantam és nem értették mi a bajom.
- Alice, higgadj le! - próbált lenyugtatni Jazz.
- Jazz, Jill elment! - nyögtem ki.
- Nem, vagy csak vadászni! - próbálta összerakni az emlékeit.
- Jazz, valami számot hívott az íróasztalodon lévő cetliről és zokogva távozott! - mondtam el a látomásomat.
- Az lehetetlen, ott csak az es… - eddig jutott és bevetette magát a sűrűbe.
Tudtam, hogy Jazz néha hülye, de ennyire nem lehet az. Miért kell mindent elszúrnia? Próbáltam koncentrálni arra mit tesznek, de nem ment. Em állandóan kérdezgetett és kizökkentett, de ekkor Rosie egy hatalmas pofonnal csendre parancsolta, felkuncogtam, de végre láttam őket.
"Jazz és Maria épp csókolóznak az erdőben és Jill mindent lát, siet visszafelé, de Maria útját állja."
- Emmett készülj! Mennünk kell, Maria Jill útját állja, de még előtte megcsókolja Jazzt és Jill mindent lát! - mondtam neki és már felöltözve állt mellettem és kezeit összecsapva felmorgott.
- Sose bírtam azt a kis szukát, de ha Jillt bántja tuti megölöm! - dühöngött közben én is utána indultam, annyira lehetetlen volt megtalálni, hisz az erdő mindenhol ugyanolyan. Fák mindenütt. Már kezdek félni, eltűnt mindenki jövője.
- Francba! Itt van valamelyik dög! - morogtam fel.
- Azonnal takarodj, mert Alice nem lát semmit! - ordította el magát Emmett idegesen, halk nyüszítés volt a válasz majd ismét láttam. Már Jill a lakásban van és zokog!
- Mi a baj? Miért álltunk meg? - faggatott Emmett.
- Otthon van - mondtam majd visszasiettünk. Emmett berontva egyből Jillhez rohant és megölelte.
- Jill, még egyszer a frászt hozod rám én magam foglak lekötözni! - szidta le, de ez most igazi volt nem a tőle megszokott vicces.
- Sajnálom, de Maria és Jazz csókoltóztak! De Maria azt mondta, hogy nem érez semmit iránta! - mondta majd láttam, ahogy Jazz jön vissza mindenki a nappaliba termett.
Jazz szemszöge:
Jill ezt nem érti, félre ért mindent. Tényleg elégé önfejű, miért kell rosszra gondolni? Néha úgy viselkedik, mint egy óvodás. Nem, hogy megkérdezné, hogy kié a szám, nem ő egyből kalkulál! Annyira dühítő, hisz ez volt e legjobb együttlétünk, akkor minek kéne nekem más? Nekem csak is Ő kell, senki más! De most merre? Egy kispatak partján leültem egy kidőlt fára és csak próbáltam gondolkodni, hisz Jill okos és talpraesett, tuti nem hagy maga után nyomokat. Majd egy halk reccsenés volt hallható a hátam mögül. Megfordulva megláttam Őt!
- Mit akarsz? - kérdeztem idegesen tőle.
- Mi mást, mint téged! - lépett közelebb és megcsókolt, mielőtt ellökhetem volna halk mégis ismerős sírást hallottam az egyik bokortól.
- Jill, ne! Félre érted!- kiállottam utána. Nem szólt semmit, de megnyugodtam hisz a ház felé indult.
- A kis barátnőd elég féltékeny - jegyezte meg.
- Maria, állj le! Szállj le rólam, mert a végén megbánod! Nem vagyok a bábod! - mondtam neki majd sietősre fogtam volna, ha nem állít meg.
- A te helyedben végig hallgatnám magam! - mondta élvezetes vigyorral a száján.
- Mit érdekel, engem mit akarsz! - kiáltottam rá és ismét csak megállított.
- A lányaid sem érdekelnek? - fintorgott rám.
- Ha csak egy hajuk szála is meggörbül, senki nem tud megállítani, hogy megöljek! - lettem idegesebb.
- Segítek, mivel valaki azt mondta, hogy segítsek! Szóval a Volturi 2 év múlva jön el! Mire a lányok felnőttek lesznek. De Jill hatalmas veszélyben van! Vigyázz rá és tanítsd meg gyilkolni, mert hatalmas veszteségetek lesz a csatába, és a másik srácot is meg kell tanítanod! - mondat majd megsimította a kezemet.
- Ki az, aki segíteni akar? - kérdeztem közben messzebb léptem tőle.
- Sajnálom, titkokat nem mondok el! - mondta majd eltűnt.
Remek, van 2 évem, hogy gyilkoló gépet csináljak a jövendőbelimből és Alice barátjából. A lányokat is edzeni kell, már elég nagyok. De milyen veszteségről beszélt? Valaki meghal közülünk? Nem azt nem engedhetem! Ki az, aki segíteni akar? Csak idegeskedtem, sőt már olyan szinten ideges voltam, hogy észre se vettem, hogy lassan kiirtom a vadállományt az erdőben. Majd egy kis idő után eszembe jutott Jill és, hogy mindet látott. Valószínű, hogy mindent félre értett. A házban Jill ült a kanapén, mindenki előtte volt és takarták előlem.
Közelebb akartam menni, de Emmett feltartotta a karját, hogy meg se próbáljak közeledni. Döbbenten néztem mindenkire, de ekkor Cassie ugrott a nyakamba.
- Apa! Miért bántottad meg anyut? Ha szeretitek egymást, akkor miért bántjátok egymást? Másik anyukánk lesz? - zúdította rám a kérdéseit, még azt se tudtam, hogy hazajött. De már faggat.
- Kicsim, miről beszélsz? - kérdeztem közben leugrott a karomból.
- Szánalmas vagy! - köpte a szavakat Rosie.
- Nem hittem volna, hogy képes lennél megcsalni a húgunkat! - mondta Bella és Jillel karöltve felmentek a lépcsőn.
- Jill… - kiáltottam utána, de a lányok közbezárták és felvonszolták az emeletre és a picik is felsiettek. A fiúk lenézően figyeltek.
- Fiam, miért jobb neked Maria, mint Jillient? - kérdezte apám higgadtan.
- Nem, félre értitek! - mondtam, mire Edward felmorgott.
- Mit lehet félre érteni? Megcsókoltad, és más nő számát őrizgeted! - Emmett csattant fel, ő szereti a legjobban Jillt, megvédené az élete árán is.
- Nem, meglepetés lett volna! - hajtottam le a fejem. - Persze nem a Mariás ügy. Hanem a telefonszám! - bizonygattam, de ekkor Alice viharzott le a lépcsőn és egy hatalmas pofonnal ajándékozott meg. A többiek nem értették, csak Reed fogta vissza.
- Megérdemli! - mondták a lányok egyszerre.
- Hogy mertél esküvőszervezőt fogadni? Én már nem is vagyok jó? - duzzogott Alice.
- Félre érted! Ha neked elmondom, akkor Jill is megtudta volna. Amit nem akartam. A legszebb esküvőt akartam neki. De hát ennek lőttek! - jelentetem ki.
- Tudod, jól elszúrtad! Sőt ha Maria nem keres, meg már bottal üthetnéd a nyomaimat. Az erdőben ő megkeresett és közölte, hogy nem kellesz neki! Csak azért csinálta, hogy ne legyek ott, és higgadtan tudjatok beszélni! - mondta a lépcsőn lejövő Jill.
- Édesem, nem akartalak megsérteni. De annyira szeretlek és nem mertem előhozakodni, az esküvő témával, hisz a veszekedés óta nem is beszéltünk róla! - ismertem be.
- Nem kellett volna titkolóznod! - bújt a karjaimba.
- Tudom és sajnálom. Szeretlek! - csókoltam meg.
- Én is! - mondta két csók között.
A lányok megszeppenve álltak a lépcső tetején, majd Cassie felmosolygott és Charlie is jobb kedvű lett. Nem tudom, mi van velük, de valamit tudnak, amit én nem, és ahogy látom Jill se. Odafutottak és megöleltek minket. Majd felkéredzkedtek a karjainkba és puszit nyomtak az arcunkra. Leugrottak és eltűntek az emeleten. Halk nagyon halk sutyorgást lehetett hallani, de ügyeltek, hogy érteni ne lehessen. Lassan a lányok külön nyelvet fognak használni a kis titkaikhoz. Még csak úgy néznek ki, mint a 10 évesek, de hatalmas tikokat rejtegetnek. Amire gondolni se merek.
28. fejezet
Alice:
Jill vásárlást tervez holnapra, vagyis ma akkor nyugodtan együtt lehetünk Reedel, olyan aranyos és profi vámpír. A lányokat nem is akarta bántani, pedig féltem, hogy késztetést fog érezni, de nem. Sőt meg akarta fogni őket. De persze nem merték, a többiek szegénybe nem nagyon bíztak. Majd bejött Reed és hátulról átölelt.
- Min gondolkozol kincsem? - kérdezte a legvonzóbb hangjával.
- Rajtunk és, hogy holnap vásárolni megyek így…- kezdtem el a mondatot, de hamar csókkal tapasztotta össze a számat, imádom, mikor ezt csinálja. Kezdek félni, hogy Reednek is valami képessége van, csak titkolja előlem.
- Akkor mit is csinálunk? - kérdezte vágytól égő szemekkel.
De ekkor elhomályosult minden, már csak egy jelenet játszódott végig bennem.
"Charlie jön és beszélni akar Reedel."
- Édesem, ma semmit! Charlie akar beszélni veled - törtem le a jókedvét.
- Mikor? - kérdezte kicsit unottan, de válaszolni sem volt időm, mert nyílt az ajtó és egy pöttöm kéz integetett be.
- Gyere be! Én most megyek és beszélek Rose-al - mosolyodtam el és pusziltam meg.
- Köszönöm - nézett rám hálásan.
Reed és Charlie teljesen megértik egymást, ha valami gondja van, akkor jön és Reednek mondja el. De kezd hasonlítani az apjára, lassan kitalálja, hogyan rejtse el előlem a döntéseit. Már a lépcsőn sétálva ismét homályba burkolóztam.
"Jill épp tárcsáz egy számot, majd zokog és eltűnik az erdőben."
Nem ez nem történhet meg! Siettem vissza a szobánkba, de Reed és Charlie is elmentek. Próbáltam figyelni, majd kis idő után meghallottam, ahogy Rosie, Em és Jazz beszélgetnek. Lefutottam olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Szinte berobbantam és nem értették mi a bajom.
- Alice, higgadj le! - próbált lenyugtatni Jazz.
- Jazz, Jill elment! - nyögtem ki.
- Nem, vagy csak vadászni! - próbálta összerakni az emlékeit.
- Jazz, valami számot hívott az íróasztalodon lévő cetliről és zokogva távozott! - mondtam el a látomásomat.
- Az lehetetlen, ott csak az es… - eddig jutott és bevetette magát a sűrűbe.
Tudtam, hogy Jazz néha hülye, de ennyire nem lehet az. Miért kell mindent elszúrnia? Próbáltam koncentrálni arra mit tesznek, de nem ment. Em állandóan kérdezgetett és kizökkentett, de ekkor Rosie egy hatalmas pofonnal csendre parancsolta, felkuncogtam, de végre láttam őket.
"Jazz és Maria épp csókolóznak az erdőben és Jill mindent lát, siet visszafelé, de Maria útját állja."
- Emmett készülj! Mennünk kell, Maria Jill útját állja, de még előtte megcsókolja Jazzt és Jill mindent lát! - mondtam neki és már felöltözve állt mellettem és kezeit összecsapva felmorgott.
- Sose bírtam azt a kis szukát, de ha Jillt bántja tuti megölöm! - dühöngött közben én is utána indultam, annyira lehetetlen volt megtalálni, hisz az erdő mindenhol ugyanolyan. Fák mindenütt. Már kezdek félni, eltűnt mindenki jövője.
- Francba! Itt van valamelyik dög! - morogtam fel.
- Azonnal takarodj, mert Alice nem lát semmit! - ordította el magát Emmett idegesen, halk nyüszítés volt a válasz majd ismét láttam. Már Jill a lakásban van és zokog!
- Mi a baj? Miért álltunk meg? - faggatott Emmett.
- Otthon van - mondtam majd visszasiettünk. Emmett berontva egyből Jillhez rohant és megölelte.
- Jill, még egyszer a frászt hozod rám én magam foglak lekötözni! - szidta le, de ez most igazi volt nem a tőle megszokott vicces.
- Sajnálom, de Maria és Jazz csókoltóztak! De Maria azt mondta, hogy nem érez semmit iránta! - mondta majd láttam, ahogy Jazz jön vissza mindenki a nappaliba termett.
Jazz szemszöge:
Jill ezt nem érti, félre ért mindent. Tényleg elégé önfejű, miért kell rosszra gondolni? Néha úgy viselkedik, mint egy óvodás. Nem, hogy megkérdezné, hogy kié a szám, nem ő egyből kalkulál! Annyira dühítő, hisz ez volt e legjobb együttlétünk, akkor minek kéne nekem más? Nekem csak is Ő kell, senki más! De most merre? Egy kispatak partján leültem egy kidőlt fára és csak próbáltam gondolkodni, hisz Jill okos és talpraesett, tuti nem hagy maga után nyomokat. Majd egy halk reccsenés volt hallható a hátam mögül. Megfordulva megláttam Őt!
- Mit akarsz? - kérdeztem idegesen tőle.
- Mi mást, mint téged! - lépett közelebb és megcsókolt, mielőtt ellökhetem volna halk mégis ismerős sírást hallottam az egyik bokortól.
- Jill, ne! Félre érted!- kiállottam utána. Nem szólt semmit, de megnyugodtam hisz a ház felé indult.
- A kis barátnőd elég féltékeny - jegyezte meg.
- Maria, állj le! Szállj le rólam, mert a végén megbánod! Nem vagyok a bábod! - mondtam neki majd sietősre fogtam volna, ha nem állít meg.
- A te helyedben végig hallgatnám magam! - mondta élvezetes vigyorral a száján.
- Mit érdekel, engem mit akarsz! - kiáltottam rá és ismét csak megállított.
- A lányaid sem érdekelnek? - fintorgott rám.
- Ha csak egy hajuk szála is meggörbül, senki nem tud megállítani, hogy megöljek! - lettem idegesebb.
- Segítek, mivel valaki azt mondta, hogy segítsek! Szóval a Volturi 2 év múlva jön el! Mire a lányok felnőttek lesznek. De Jill hatalmas veszélyben van! Vigyázz rá és tanítsd meg gyilkolni, mert hatalmas veszteségetek lesz a csatába, és a másik srácot is meg kell tanítanod! - mondat majd megsimította a kezemet.
- Ki az, aki segíteni akar? - kérdeztem közben messzebb léptem tőle.
- Sajnálom, titkokat nem mondok el! - mondta majd eltűnt.
Remek, van 2 évem, hogy gyilkoló gépet csináljak a jövendőbelimből és Alice barátjából. A lányokat is edzeni kell, már elég nagyok. De milyen veszteségről beszélt? Valaki meghal közülünk? Nem azt nem engedhetem! Ki az, aki segíteni akar? Csak idegeskedtem, sőt már olyan szinten ideges voltam, hogy észre se vettem, hogy lassan kiirtom a vadállományt az erdőben. Majd egy kis idő után eszembe jutott Jill és, hogy mindet látott. Valószínű, hogy mindent félre értett. A házban Jill ült a kanapén, mindenki előtte volt és takarták előlem.
Közelebb akartam menni, de Emmett feltartotta a karját, hogy meg se próbáljak közeledni. Döbbenten néztem mindenkire, de ekkor Cassie ugrott a nyakamba.
- Apa! Miért bántottad meg anyut? Ha szeretitek egymást, akkor miért bántjátok egymást? Másik anyukánk lesz? - zúdította rám a kérdéseit, még azt se tudtam, hogy hazajött. De már faggat.
- Kicsim, miről beszélsz? - kérdeztem közben leugrott a karomból.
- Szánalmas vagy! - köpte a szavakat Rosie.
- Nem hittem volna, hogy képes lennél megcsalni a húgunkat! - mondta Bella és Jillel karöltve felmentek a lépcsőn.
- Jill… - kiáltottam utána, de a lányok közbezárták és felvonszolták az emeletre és a picik is felsiettek. A fiúk lenézően figyeltek.
- Fiam, miért jobb neked Maria, mint Jillient? - kérdezte apám higgadtan.
- Nem, félre értitek! - mondtam, mire Edward felmorgott.
- Mit lehet félre érteni? Megcsókoltad, és más nő számát őrizgeted! - Emmett csattant fel, ő szereti a legjobban Jillt, megvédené az élete árán is.
- Nem, meglepetés lett volna! - hajtottam le a fejem. - Persze nem a Mariás ügy. Hanem a telefonszám! - bizonygattam, de ekkor Alice viharzott le a lépcsőn és egy hatalmas pofonnal ajándékozott meg. A többiek nem értették, csak Reed fogta vissza.
- Megérdemli! - mondták a lányok egyszerre.
- Hogy mertél esküvőszervezőt fogadni? Én már nem is vagyok jó? - duzzogott Alice.
- Félre érted! Ha neked elmondom, akkor Jill is megtudta volna. Amit nem akartam. A legszebb esküvőt akartam neki. De hát ennek lőttek! - jelentetem ki.
- Tudod, jól elszúrtad! Sőt ha Maria nem keres, meg már bottal üthetnéd a nyomaimat. Az erdőben ő megkeresett és közölte, hogy nem kellesz neki! Csak azért csinálta, hogy ne legyek ott, és higgadtan tudjatok beszélni! - mondta a lépcsőn lejövő Jill.
- Édesem, nem akartalak megsérteni. De annyira szeretlek és nem mertem előhozakodni, az esküvő témával, hisz a veszekedés óta nem is beszéltünk róla! - ismertem be.
- Nem kellett volna titkolóznod! - bújt a karjaimba.
- Tudom és sajnálom. Szeretlek! - csókoltam meg.
- Én is! - mondta két csók között.
A lányok megszeppenve álltak a lépcső tetején, majd Cassie felmosolygott és Charlie is jobb kedvű lett. Nem tudom, mi van velük, de valamit tudnak, amit én nem, és ahogy látom Jill se. Odafutottak és megöleltek minket. Majd felkéredzkedtek a karjainkba és puszit nyomtak az arcunkra. Leugrottak és eltűntek az emeleten. Halk nagyon halk sutyorgást lehetett hallani, de ügyeltek, hogy érteni ne lehessen. Lassan a lányok külön nyelvet fognak használni a kis titkaikhoz. Még csak úgy néznek ki, mint a 10 évesek, de hatalmas tikokat rejtegetnek. Amire gondolni se merek.
2011. február 27., vasárnap
27. fejezet
Sziasztok,
bocsesz a késésért, de teljesen el vagyok havazva:( Parancsoljatok most meghoztam a fejit :) Köszönöm a komikat jól estek :) Imádlak titeket: Húgi és Tündi :) Jó olvasást:))
Rosalie szemszöge:
Jill ismét velünk, a lányok boldogabbak, ahogy Jazz is. Mindenki mosolyog bár már rettentő büdös ez a kutyaszag, de a lányok létezni nem bírnak a kedvenc háziállataik nélkül, Nessie és Cassie már tudják, hogy ki lesz a jövendőbelijük, de Charlie még nem. Le is van kicsit törve látszik rajta, hogy unatkozik, mikor a lányok az ebekkel szórakoznak.
- Rosie, nem játszanál velem? - jött hozzám könyörgő szemei könnyesek voltak. Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek?
- Persze, mit szeretnél? - öleltem magamhoz.
- Nem tudom, unatkozom! - jelentette ki.
- Menjünk ki a játszótérre? - próbáltam ötleteket adni a kicsinek.
- Nincs kedvem - hajtotta le a fejét.
- Én ma vásárlást terveztem. Nincs kedved jönni? - kérdeztem, remélem, meg tudom vele szerettetni.
- Persze mehetünk! - ugrott fel és már a szobájába öltözködött.
Felmentem a hálónkba és Em épp valami könyvet olvasgatott. Beleültem az ölébe és egyből elhajította azt. Majd megcsókolt. Fel akart emelni, de visszatartottam.
- Mi a baj cica? - kérdezte aggódva.
- Semmi, csak vásárolni kell, gyere velem és Charlie-val! - jelentettem ki, amin kicsit meglepődött.
- Nekem miért kell mennem? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Drágám, azért mert Jill és Jazz azóta nem is voltak úgy együtt! - kezdtem el dobolni a lábammal. Ő sem bírná már ki, főleg ennyi idő után. Mivel Jill nem sokat tartózkodott itthon.
- Értem, vagyis meglepi lesz nekik! - vigyorodott el.
- Igen, mivel senki nincs itthon Cassie és Nessie elmentek a La Pushba, a többiek járőröznek. Kell nekik is egy kis romantika - indokoltam meg, mert tudtam jól, hogyha nem csinálom, akkor több száz kérdést zúdít felém.
- Oké, értem cica! Én már ennyi idő után tuti rád ugrottam volna! - mondta viccesen, majd megcsókolt, de közben halk kuncogás hallatszódott az ajtó felől.
- Szia, kicsim, de gyors voltál! - mondtam neki, közben Em is felvette a kabátját és már indulásra készek voltunk. Mondtam, hogy üljenek, be csak el elejtettem valamit. Felfutottam a lépcsőn és Jillék szobájába mentem. Egyedül volt pont valami újságot nézegetett.
- Rosalie, miben segíthetek? - kérdezte a maga bájos módján.
- Semmibe, most én segítek nektek! Ma senki nem lesz itthon, mivel Cassie-t elengedtétek, én meg Emmett-el elvisszük Charlie-t vásárolni. Csak a tiétek a ház! - mosolyodtam el. Barátnőm nem szólt semmit. Csak a nyakamba ugrott.
- Köszönöm! - vigyorodott el.
- Annyi idő után megérdemlitek, és a lányok nem sok magánéletet hagynak nektek. Ezért használjátok ki! - kacsintottam rá.
- Sokkal fogok neked tartozni! Főleg Emmett-nek - hálálkodott.
- Most már megyek, mert egyre türelmetlenebbek - indultam kifelé és már a kocsiba ültem, Em indított és hamar a közelbe lévő plázába voltunk.
Charlie-nak tetszett, egy csomó ruhát felpróbált, kivételesen Em is élvezte. Imádja Charlie-t, bármit megtenne neki csak, hogy boldog legyen. Próbáltam elhúzni a vásárlást, ami sikerült is, hisz még Em is talált magának jó ruhákat, ahogy Charlie is, de mivel Ő még ember így megálltunk egy étteremnél enni. Odajött egy idős hölgy és megdicsérte, hogy gyönyörű lányunk van! Elkapott a rosszkedv hisz nem az enyém a drága, de úgy szeretem, mintha a sajátom lenne. Emmett megköszönte és megsimogatta Charlie fejét. Mire ő csak rámosolygott. Miközben sétáltunk a városba, Charlie valamiért megfordult és elkezdett egy butikot nézegetni.
- Valami baj van? - kérdeztem tőle félve, nem szokott ilyet csinálni.
- Semmi - majd egy kis idő után ismét elindultunk. Már későre járt, és fáradt is volt így elindultunk hazafelé.
Csak az, az egy gondolat járt a fejembe, hogy miért volt olyan furcsa a városba, nem szokott ilyeneket csinálni. Hazaérve Jazz felfrissült arcával álltam szembe, látszott rajta, hogy végre élvezhette a barátnője társaságát és boldog, hogy adtunk nekik egy kis szabadságot.
- Tesó, remélem kihasználtátok az időt mivel borzalmas volt két vásárlásmániással egy plázában! - fintorgott Emmett mire Charlie lábon ütötte.
- Mintha te nem élvezted volna - sértődött meg.
- Kedves Charlotte Hale! Nem azért mondtam. Majd ha nagy leszel megérted - vigyorgott rá.
- Nem érdekel Emmett Cullen - és felsiettet a lépcsőn.
- Most jobb? - kérdeztem és felmentem utána.
De nem találtam sehol, megijedtem sosem tűnt el. Sose csinálta még ezt. Kezdtem bepánikolni. De a többieknek nem mondhatok semmit. Kezdem, úgy érezni valamit titkol!
Jill szemszöge:
Mikor Rose kiment a szobánkból, hatalmas boldogság és vágy kapott hatalmába. Már rég voltunk együtt, vagy Volterrában voltam, vagy a lányok nyüzsögtek körülöttünk. Nem panaszkodok, csak azért el kell egy-két ilyen alkalom. A legrosszabb, hogy az esküvőről még szó sem volt a szörnyű veszekedésünk óta. Annyira szeretem Jazzt, sőt ez nem szerelem, hanem imádat, rajongás! Nem is találok szavakat erre az érzésre. Olyan, mint mikor először tartott a karjaiban a sikátornál. Nem bírtam kinyitni a szemem, de tudtam, hogy mellettem van és éreztem a szerelmét, de én nem! Én hűségesen kitartottam a hűtlen jegyesem mellett. Most már gyerekeim vannak tőle és igaza van Ty-nak nekem vannak a legnagyobb igényeim. Sőt nincs még egy ember, akinek annyi társa illetve barátja volt, mint nekem. De nem bíztam meg soha senkibe. Csak Holly-ba, vele úgy kezdtük, hogy megmentette az életemet. "De Jillien! Most mikor végre életed szerelmével egyedül vagytok, nem kéne, ilyeneken gondolkozni, öltözz és indulj! "
Gyorsan bevágódtam a gardróbba és megtaláltam azt a ruhát, amit még ezer éve kaptam Bellától, egy fekete-piros fűzős szoknya. Annyira tetszik és most legalább fel tudom venni. Remélem kellő hatást érek el Jazznél. Majd mire sikerült magamra varázsolni, keresésére indultam, tudtam jól, hogy az íróasztala mögött találom, mivel a lányok sorsa őt is nyomassza. Az irodába belépve Jazz tátott szájjal bámult, nem szólt semmit. Megkerültem az asztalt és őt eltolva felültem rá. Visszahúzta magát, és csak bámult, nem szólt semmit.
- Csak ketten vagyunk, itt ülök az asztalodon és te nem mondasz, nem csinálsz semmit. Akkor jobb, ha megyek! - tetettem a sértődöttet.
- Csak a testemen keresztül! - mondta majd belehúzott az ölébe.
Mély és felfűtött csókokkal halmozott el.A vágy egyre jobban kezdett eluralkodni rajtunk. Nem sokáig bírtuk az ing, amit imádott darabokban volt az asztal mellett. A lágy csókokat felváltotta a kéjesebb és lényegre törőbb. Feleszmélt, hogy még rajtam van a ruha és a keze már lassan letépte volna, de megfogtam és óvatosságra intettem. Legalább ez az egy ruhadarab maradjon ép. Végre megszabadultunk a zavaró holmiktól, testünk egybeforrt, és tudtuk jól, hogy már nincs vissza út. De én nem egy íróasztalon képzeltem el ezt a jelentet, így lassítani akartam a tempón, de nem engedte. Már teljesen fel volt gerjedve, de hamar rájött, hogy nekem nem tetszik a helyzet, így felkapott és már a saját ágyunkba voltunk. Majd lefektetett az ágyra és elkezdett puszilgatni, csókolgatni a testem hol megfeszült, hol elernyedt. Tudta jól, hogy tud teljesen begerjeszteni. Tisztában volt, hogyha csak hozzám ér már tűzben égek. De ez már szó szerint kínzás volt! Kínzott, mert csak kényeztetett nem hagyta, hogy viszonozzam. Kezei és szája érintése csak jobban borzolta a kedélyeket. Csak abban reménykedtem, hogy minél hamarabb megtörténik, mert már nagyon szeretném. De ő kínoz, hogy még mindig nem. Az összes porcikám remegett a kéjes sóhajok gyorsultak. Ha lenne keringésem, akkor biztos, hogy már forrna a vérem vagy pezsegne, de nem ő még szórakozik. Jól esik, de már siettetném, de ahányszor próbáltam, annyiszor lassított, annyiszor megcsókolt.
- Jazz, légy szíves! - könyörögtem két sóhaj között.
- Nem, még kényeztetni szeretnélek - mondta majd visszatért oda ahol eddig volt.
Bármit tettem nem engedte csak simogatott és csókolgatott, már legszívesebben letepertem volna, de nem. Erősebb nálam sokkal erősebb, így hát megadva magam csak élveztem. Majd hirtelen megcsókolt és kezeimet megsimítva, fejem fölé emelve belém hatolt. Halk sóhajaimat felváltották a mélyebb és érzékibb nyögések, tőle is halható volt a kéjes morgások tömkelege. De ismét csak játszadozott velem, hol gyorsított, hol lassított a tempón. Mire elértük volna a gyönyört lassított, már kezdtem egyre idegesebb lenni frusztrált, hogy csak játszik velem. De mikor már ő sem bírta végre gyorsított, majd elérve a gyönyört mellém zuhant.
- Most már érzed mennyire kívántalak - mondta zihálva és megpuszilta fejem búbját.
- Igen, és nagyon-nagyon jó volt - csókoltam meg.
- De türelmetlen voltál, végig - vigyorodott el majd magára húzott.
- Persze, végre több hónap után egymáséi lehetünk, akkor te még húzod! - mosolyodtam el.
- Mert azt szeretem volna, hogy érezd, mennyire szeretlek - kezdett el ismét csókolgatni.
- Én is szeretlek, de ez nem megoldás! Összeveszünk, akkor csak szeretkezünk és kész? Meg kellene beszélnünk. Még a lányunkat is elengedtük egy farkassal La Pushba. A másik itthon maradt és lepasszoltuk Rosie-éknak. Önzők vagyunk! - vettem fel egy farmert és egy toppot.
- Most miért? Szerinted hányszor vigyáztunk Nessie-re mikor Belláékra tört rá a szűkség? - jött hozzám és ölelt át hátulról.
- De én jó anya akarok lenni, nem azért mert Bella rossz lett volna, de én eddig semmit nem tettem a lányokért, sőt elhagytam őket! - fordultam meg és sírtam bele a vállába.
- De te csak azt tetted, amire megkértek, és hidd el a lányoknak te hős vagy! - nyugtatott meg.
Már amennyire sikerült neki. Megcsókolt és elment vadászni én majd csak utána megyek, a házat nem hagyjuk üresen. Sétálgattam és közben lassan a többiek is hazaérnek. A gondolataim csakis az előző észveszejtő együttlétünkön járt. Bár vissza kell, fognom őket, mert Edward tuti cikizni fog érte. De még mindig jobban elviselem, mint Emmett hülyeségeit. Na, ő az a családban, akitől aztán tényleg ki tudok akadni! Bár szeretem, csak néha elveti a sulykot.
Sétálgatásom közben rájöttem, hogy Jazz irodájában kezdtük és rendet kellene tenni mielőtt valaki benézni, az ingjeinek darabkáit összeszedtem bedobtam a kukába, és elkönyveltem, hogy holnap vásárolni kell menni, és ha vásárlás, akkor Alice is jön velünk. Majd az iratokat rendeztem el az asztalon és akkor láttam meg egy női nevet és egy telefonszámot. Elkapott a féltékenység, így felkaptam a telefont és tárcsáztam, kétszeri kicsengésre felvette.
- Halló, Jasper akkor mikor tudunk találkozni? - kérdezte egy női hang a telefon túloldaláról.
A szívem összeszorult, Jazznek barátnője van! Miért? Tudtam, hogy valami baj van, hisz ha akarta volna már rég megtehettük volna. Azért húzta ennyi ideig, mivel más kell neki. Ez is csak a lányok miatt volt! Annyira utálom ilyenkor! Lecsaptam a telefont és siettem az erdőbe, hallottam, ahogy Jazz hazaért és nem akartam vele beszélni, sőt soha nem akarok vele beszélni!
bocsesz a késésért, de teljesen el vagyok havazva:( Parancsoljatok most meghoztam a fejit :) Köszönöm a komikat jól estek :) Imádlak titeket: Húgi és Tündi :) Jó olvasást:))
Rosalie szemszöge:
Jill ismét velünk, a lányok boldogabbak, ahogy Jazz is. Mindenki mosolyog bár már rettentő büdös ez a kutyaszag, de a lányok létezni nem bírnak a kedvenc háziállataik nélkül, Nessie és Cassie már tudják, hogy ki lesz a jövendőbelijük, de Charlie még nem. Le is van kicsit törve látszik rajta, hogy unatkozik, mikor a lányok az ebekkel szórakoznak.
- Rosie, nem játszanál velem? - jött hozzám könyörgő szemei könnyesek voltak. Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek?
- Persze, mit szeretnél? - öleltem magamhoz.
- Nem tudom, unatkozom! - jelentette ki.
- Menjünk ki a játszótérre? - próbáltam ötleteket adni a kicsinek.
- Nincs kedvem - hajtotta le a fejét.
- Én ma vásárlást terveztem. Nincs kedved jönni? - kérdeztem, remélem, meg tudom vele szerettetni.
- Persze mehetünk! - ugrott fel és már a szobájába öltözködött.
Felmentem a hálónkba és Em épp valami könyvet olvasgatott. Beleültem az ölébe és egyből elhajította azt. Majd megcsókolt. Fel akart emelni, de visszatartottam.
- Mi a baj cica? - kérdezte aggódva.
- Semmi, csak vásárolni kell, gyere velem és Charlie-val! - jelentettem ki, amin kicsit meglepődött.
- Nekem miért kell mennem? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Drágám, azért mert Jill és Jazz azóta nem is voltak úgy együtt! - kezdtem el dobolni a lábammal. Ő sem bírná már ki, főleg ennyi idő után. Mivel Jill nem sokat tartózkodott itthon.
- Értem, vagyis meglepi lesz nekik! - vigyorodott el.
- Igen, mivel senki nincs itthon Cassie és Nessie elmentek a La Pushba, a többiek járőröznek. Kell nekik is egy kis romantika - indokoltam meg, mert tudtam jól, hogyha nem csinálom, akkor több száz kérdést zúdít felém.
- Oké, értem cica! Én már ennyi idő után tuti rád ugrottam volna! - mondta viccesen, majd megcsókolt, de közben halk kuncogás hallatszódott az ajtó felől.
- Szia, kicsim, de gyors voltál! - mondtam neki, közben Em is felvette a kabátját és már indulásra készek voltunk. Mondtam, hogy üljenek, be csak el elejtettem valamit. Felfutottam a lépcsőn és Jillék szobájába mentem. Egyedül volt pont valami újságot nézegetett.
- Rosalie, miben segíthetek? - kérdezte a maga bájos módján.
- Semmibe, most én segítek nektek! Ma senki nem lesz itthon, mivel Cassie-t elengedtétek, én meg Emmett-el elvisszük Charlie-t vásárolni. Csak a tiétek a ház! - mosolyodtam el. Barátnőm nem szólt semmit. Csak a nyakamba ugrott.
- Köszönöm! - vigyorodott el.
- Annyi idő után megérdemlitek, és a lányok nem sok magánéletet hagynak nektek. Ezért használjátok ki! - kacsintottam rá.
- Sokkal fogok neked tartozni! Főleg Emmett-nek - hálálkodott.
- Most már megyek, mert egyre türelmetlenebbek - indultam kifelé és már a kocsiba ültem, Em indított és hamar a közelbe lévő plázába voltunk.
Charlie-nak tetszett, egy csomó ruhát felpróbált, kivételesen Em is élvezte. Imádja Charlie-t, bármit megtenne neki csak, hogy boldog legyen. Próbáltam elhúzni a vásárlást, ami sikerült is, hisz még Em is talált magának jó ruhákat, ahogy Charlie is, de mivel Ő még ember így megálltunk egy étteremnél enni. Odajött egy idős hölgy és megdicsérte, hogy gyönyörű lányunk van! Elkapott a rosszkedv hisz nem az enyém a drága, de úgy szeretem, mintha a sajátom lenne. Emmett megköszönte és megsimogatta Charlie fejét. Mire ő csak rámosolygott. Miközben sétáltunk a városba, Charlie valamiért megfordult és elkezdett egy butikot nézegetni.
- Valami baj van? - kérdeztem tőle félve, nem szokott ilyet csinálni.
- Semmi - majd egy kis idő után ismét elindultunk. Már későre járt, és fáradt is volt így elindultunk hazafelé.
Csak az, az egy gondolat járt a fejembe, hogy miért volt olyan furcsa a városba, nem szokott ilyeneket csinálni. Hazaérve Jazz felfrissült arcával álltam szembe, látszott rajta, hogy végre élvezhette a barátnője társaságát és boldog, hogy adtunk nekik egy kis szabadságot.
- Tesó, remélem kihasználtátok az időt mivel borzalmas volt két vásárlásmániással egy plázában! - fintorgott Emmett mire Charlie lábon ütötte.
- Mintha te nem élvezted volna - sértődött meg.
- Kedves Charlotte Hale! Nem azért mondtam. Majd ha nagy leszel megérted - vigyorgott rá.
- Nem érdekel Emmett Cullen - és felsiettet a lépcsőn.
- Most jobb? - kérdeztem és felmentem utána.
De nem találtam sehol, megijedtem sosem tűnt el. Sose csinálta még ezt. Kezdtem bepánikolni. De a többieknek nem mondhatok semmit. Kezdem, úgy érezni valamit titkol!
Jill szemszöge:
Mikor Rose kiment a szobánkból, hatalmas boldogság és vágy kapott hatalmába. Már rég voltunk együtt, vagy Volterrában voltam, vagy a lányok nyüzsögtek körülöttünk. Nem panaszkodok, csak azért el kell egy-két ilyen alkalom. A legrosszabb, hogy az esküvőről még szó sem volt a szörnyű veszekedésünk óta. Annyira szeretem Jazzt, sőt ez nem szerelem, hanem imádat, rajongás! Nem is találok szavakat erre az érzésre. Olyan, mint mikor először tartott a karjaiban a sikátornál. Nem bírtam kinyitni a szemem, de tudtam, hogy mellettem van és éreztem a szerelmét, de én nem! Én hűségesen kitartottam a hűtlen jegyesem mellett. Most már gyerekeim vannak tőle és igaza van Ty-nak nekem vannak a legnagyobb igényeim. Sőt nincs még egy ember, akinek annyi társa illetve barátja volt, mint nekem. De nem bíztam meg soha senkibe. Csak Holly-ba, vele úgy kezdtük, hogy megmentette az életemet. "De Jillien! Most mikor végre életed szerelmével egyedül vagytok, nem kéne, ilyeneken gondolkozni, öltözz és indulj! "
Gyorsan bevágódtam a gardróbba és megtaláltam azt a ruhát, amit még ezer éve kaptam Bellától, egy fekete-piros fűzős szoknya. Annyira tetszik és most legalább fel tudom venni. Remélem kellő hatást érek el Jazznél. Majd mire sikerült magamra varázsolni, keresésére indultam, tudtam jól, hogy az íróasztala mögött találom, mivel a lányok sorsa őt is nyomassza. Az irodába belépve Jazz tátott szájjal bámult, nem szólt semmit. Megkerültem az asztalt és őt eltolva felültem rá. Visszahúzta magát, és csak bámult, nem szólt semmit.
- Csak ketten vagyunk, itt ülök az asztalodon és te nem mondasz, nem csinálsz semmit. Akkor jobb, ha megyek! - tetettem a sértődöttet.
- Csak a testemen keresztül! - mondta majd belehúzott az ölébe.
Mély és felfűtött csókokkal halmozott el.A vágy egyre jobban kezdett eluralkodni rajtunk. Nem sokáig bírtuk az ing, amit imádott darabokban volt az asztal mellett. A lágy csókokat felváltotta a kéjesebb és lényegre törőbb. Feleszmélt, hogy még rajtam van a ruha és a keze már lassan letépte volna, de megfogtam és óvatosságra intettem. Legalább ez az egy ruhadarab maradjon ép. Végre megszabadultunk a zavaró holmiktól, testünk egybeforrt, és tudtuk jól, hogy már nincs vissza út. De én nem egy íróasztalon képzeltem el ezt a jelentet, így lassítani akartam a tempón, de nem engedte. Már teljesen fel volt gerjedve, de hamar rájött, hogy nekem nem tetszik a helyzet, így felkapott és már a saját ágyunkba voltunk. Majd lefektetett az ágyra és elkezdett puszilgatni, csókolgatni a testem hol megfeszült, hol elernyedt. Tudta jól, hogy tud teljesen begerjeszteni. Tisztában volt, hogyha csak hozzám ér már tűzben égek. De ez már szó szerint kínzás volt! Kínzott, mert csak kényeztetett nem hagyta, hogy viszonozzam. Kezei és szája érintése csak jobban borzolta a kedélyeket. Csak abban reménykedtem, hogy minél hamarabb megtörténik, mert már nagyon szeretném. De ő kínoz, hogy még mindig nem. Az összes porcikám remegett a kéjes sóhajok gyorsultak. Ha lenne keringésem, akkor biztos, hogy már forrna a vérem vagy pezsegne, de nem ő még szórakozik. Jól esik, de már siettetném, de ahányszor próbáltam, annyiszor lassított, annyiszor megcsókolt.
- Jazz, légy szíves! - könyörögtem két sóhaj között.
- Nem, még kényeztetni szeretnélek - mondta majd visszatért oda ahol eddig volt.
Bármit tettem nem engedte csak simogatott és csókolgatott, már legszívesebben letepertem volna, de nem. Erősebb nálam sokkal erősebb, így hát megadva magam csak élveztem. Majd hirtelen megcsókolt és kezeimet megsimítva, fejem fölé emelve belém hatolt. Halk sóhajaimat felváltották a mélyebb és érzékibb nyögések, tőle is halható volt a kéjes morgások tömkelege. De ismét csak játszadozott velem, hol gyorsított, hol lassított a tempón. Mire elértük volna a gyönyört lassított, már kezdtem egyre idegesebb lenni frusztrált, hogy csak játszik velem. De mikor már ő sem bírta végre gyorsított, majd elérve a gyönyört mellém zuhant.
- Most már érzed mennyire kívántalak - mondta zihálva és megpuszilta fejem búbját.
- Igen, és nagyon-nagyon jó volt - csókoltam meg.
- De türelmetlen voltál, végig - vigyorodott el majd magára húzott.
- Persze, végre több hónap után egymáséi lehetünk, akkor te még húzod! - mosolyodtam el.
- Mert azt szeretem volna, hogy érezd, mennyire szeretlek - kezdett el ismét csókolgatni.
- Én is szeretlek, de ez nem megoldás! Összeveszünk, akkor csak szeretkezünk és kész? Meg kellene beszélnünk. Még a lányunkat is elengedtük egy farkassal La Pushba. A másik itthon maradt és lepasszoltuk Rosie-éknak. Önzők vagyunk! - vettem fel egy farmert és egy toppot.
- Most miért? Szerinted hányszor vigyáztunk Nessie-re mikor Belláékra tört rá a szűkség? - jött hozzám és ölelt át hátulról.
- De én jó anya akarok lenni, nem azért mert Bella rossz lett volna, de én eddig semmit nem tettem a lányokért, sőt elhagytam őket! - fordultam meg és sírtam bele a vállába.
- De te csak azt tetted, amire megkértek, és hidd el a lányoknak te hős vagy! - nyugtatott meg.
Már amennyire sikerült neki. Megcsókolt és elment vadászni én majd csak utána megyek, a házat nem hagyjuk üresen. Sétálgattam és közben lassan a többiek is hazaérnek. A gondolataim csakis az előző észveszejtő együttlétünkön járt. Bár vissza kell, fognom őket, mert Edward tuti cikizni fog érte. De még mindig jobban elviselem, mint Emmett hülyeségeit. Na, ő az a családban, akitől aztán tényleg ki tudok akadni! Bár szeretem, csak néha elveti a sulykot.
Sétálgatásom közben rájöttem, hogy Jazz irodájában kezdtük és rendet kellene tenni mielőtt valaki benézni, az ingjeinek darabkáit összeszedtem bedobtam a kukába, és elkönyveltem, hogy holnap vásárolni kell menni, és ha vásárlás, akkor Alice is jön velünk. Majd az iratokat rendeztem el az asztalon és akkor láttam meg egy női nevet és egy telefonszámot. Elkapott a féltékenység, így felkaptam a telefont és tárcsáztam, kétszeri kicsengésre felvette.
- Halló, Jasper akkor mikor tudunk találkozni? - kérdezte egy női hang a telefon túloldaláról.
A szívem összeszorult, Jazznek barátnője van! Miért? Tudtam, hogy valami baj van, hisz ha akarta volna már rég megtehettük volna. Azért húzta ennyi ideig, mivel más kell neki. Ez is csak a lányok miatt volt! Annyira utálom ilyenkor! Lecsaptam a telefont és siettem az erdőbe, hallottam, ahogy Jazz hazaért és nem akartam vele beszélni, sőt soha nem akarok vele beszélni!
2011. február 19., szombat
26, fejezet
Sziasztok, lassan be fejeződik a történet, most kiderül ki volt Jill látogatója :) Sajnos akik tippeltek egyik se találta el :) Jó olvasást puszi :)
Egyre idegesebb lettem, hisz tisztába voltam, hogy még itt van a közelbe. A lányok könyörögtek, hogy hadd mehessenek ki az udvarra játszani. Beadtam a derekamat, így felöltöztettem őket. Egyforma kabátjuk van, de mégis meg tudják különböztetni, hogy melyik kié. Mikor végre felhúztam a cipzárt, a lányok eltűntek. Rohantam én is ki, de már késő volt.
Ott állt Ő a lányok előtt. A szívem összeszorult, remegtek a kezeim, de a fejembe csak Edwardot hívogattam és, hogy szóljon a többieknek. Nem tudom, meddig bírom magam visszafogni, már lassan elszakadt a cérna, mikor végre Edward megfogta a vállamat. Mindenki ott volt körülöttem, senki, nem mert mozdulni. Nem szóltak semmit, a lányok csak Őt bámulták. Már nem bírtam így közelebb léptem, de felmorgott, megtorpantam, hisz még csak az hiányozna, hogy bajuk essen.
- Ne tedd ezt velem - mondtam neki könyörgően, sose szerettem könyörögni, de a lányokért még ezt is megengedtem magamnak.
- Mondtam, hogy sose tudnám bántani őket! Te meg nem bízol bennem. Gyönyörűek, olyanok, mint te! - bókolt.
- Lányok gyertek ide! - szóltam nekik, majd odafutottak hozzám. Leguggoltam melléjük, és tüzetesen átnéztem őket, hogy tényleg nem lett bajuk.
- Nem hiszel nekem! - vette a következtetést.
- Nem, és sose fogok! Most már láttad a lányaimat akkor takarodj! - lettem idegesebb. A gyerekek odamentek Jazzhez és a lábához bújtak.
- Nem akarlak elveszteni! - lépett közelebb.
- Csak szólok, ha közelebb jössz, megöllek! Csak a családommal és a lányaimmal vagyok toleráns! - figyelmeztettem, de mit sem ért, hisz csak közelebb jött, a kezeim már nagyon remegtek a vámpír kezdett eluralkodni rajtam. Tudtam jól, hogy baj lesz, ha tovább közeledik.
- Én is a családod tagja vagyok! - mondta közben próbált megnyugtatni, ahogy Jazz is. Irtó nehezemre esett uralkodni magamon.
- Nem, Te azóta nem! - nem tudtam kimondani, hisz tudta jól miről beszélek.
- Jill, sajnálom, szeretlek húgi! - mondat mire én megremegtem és a földre zuhantam, ez a szó "Húgi" felszakította az összes emlékemet, eszembe jutott a fájó múlt. Anyám halála, apámék balesete, Peter és Hydra románca. Majd az is mikor otthagyott és elment.
Odalépett és leguggolt hozzám, semmit nem változott. A lányok odafutottak és rám néztek könnyes szemekkel, teljesen megijedtek a többiek csak lefagyva álltak a ház előtt. Majd Cassie ideges lett és Tyler a földön feküdve hatalmas fájdalom közepette vergődött. Charlie sem akart kimaradni így gondolom valami rémképet mutatott neki. A lányok védeni akartak.
- Lányok nem szabad! - szóltam rájuk.
- Mami, jól vagy? - aggódtak szemeikből sütött a düh és a félelem.
- Minden rendben kicsikéim! - öleltem meg őket, közbe felálltam és visszamentek az apjukhoz.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani - mondat majd az erdőt célozta meg ugrásra kész volt, de megfogtam a karját.
- Tyler, bátyó. Nem katona voltál igaz? - kérdeztem meg az igazat akartam tudni róla.
- Nem, vagyis az első 2 évben igen utána nem! - sütötte le a szemeit.
- Annyira utáltalak! Semmi hírt nem kaptam rólad, itt hagytál, Peterrel! - bújtam kajaiba, mert megenyhültem és megöleltem, mert ez az utálat csak időszerű volt. Csak ki kellet, tomboljam magam.
- Tudom, bíztam benne, hogy az óta nem változott a haragtartásod velem szembe - vigyorodott el.
- Na, meg persze, hogy csak te tudod, milyen vagyok! - ütöttem vállba játékosan.
- Nehéz volt, de sikerült! - kacsintott rám, majd elmosolyodott és a lányokat figyelte - A lányok aranyosak, de veszélyesek is, pont, mint te! - jelentette ki.
- Oh, a francba a család! Bemutatom a bátyámat Tyler Grantet! Ty ők itt a családom, a lányokat ismered, a jövendőbeli férjem Jasper! A családja, Carlisle és Esme, a legjobb barátnőim Rosalie, Bella és Alice. A férjeik Emmett, Edward és Reed! - mutattam be őket. Kicsit még tartottak tőle, de érthető volt, hisz még az előbb meg akartam ölni most meg ölelgetem.
- Üdvözöllek, én vagyok Carlisle a családfő és a gyerekeim nevelő apja! - nyújtott kezet neki apánk.
- Üdvözlöm, Tyler vagyok! - mondta neki óvatosan.
- Szia, Jazz vagyok! - udvariaskodott Jasper.
- Helló - mosolyodott el. - Te, vagy aki feleségül akarja venni a húgomat! Csak óvatosan, mert a harcászati stílusa halálos és többször győzött le, mint amit be szoktam vallani! - mondta neki röhögve.
- Tudom, nekem is nagy, én katona voltam! - jelentette ki Jazz, amin elnevettem magam.
- Na, végre valami normális, nem valami kis aktakukac! Nem mintha meg kéne védeni bármitől is, mert megtudod magad, csak jobb, ha ilyen férfi van a közeledbe, mint Ő! - ecsetelte a pozitívumokat.
- Örülök, hogy szimpatikus! - nevettem el magam ismét.
- Drága húgocskám, neked vannak a legnagyobb igényeid. Így bízok benned, és ha már gyerekeid vannak, akkor tuti jó a fazon! - nevetett ő is.
- Jó, hogy mondod az igényeket. Van neked egy meglepetésem! - mondtam közben reménykedtem, hogy Holly már készen van. Természetesen pontos volt, mint ahogy gondoltam.
- Holly? - sietett kedvenc jegyeséhez.
- Tyler! Szeretlek! - sírta a szavakat Ty vállába.
Aranyosak voltak, majd odajött Charlie és valami olyasmit súgott a fülembe, hogy ezért mentél el? Tudtam, hogy okos a lányom. Csak bólintottam, a lányok elmentek a játszótérre amit Em és Ed építettek nekik. Hintáztak, csúszdáztak, hamar elfáradtak és már mehettek enni és aludni. Az ebédnél ragaszkodtak, hogy Esme csinálja. Én addig kimentem az erkélyre Julie-hoz. Aggódott hisz már egy ideje meg kellett volna érkeznie Davidnek.
- Merre lehet? Mi van, ha baja esett? - nézett rám könnyes szemeivel.
- Ne aggódj, semmi baja nincs, a többiek állandó járőrözésen vannak! - próbáltam megnyugtatni.
Majd halk motorhangot hallottam meg a bekötő út felől, tudtam, hogy Ő jön így gyorsan betessékeltem és beküldtem hozzá Alice-t, hogy hozza rendbe. Nem akarom, hogy így meggyötörve lássa David. Mikor lementem akkor a többiek idegesen álltak a nappaliba. Lassan nyílt az ajtó, majd megláttam Davidet, megnyugodtam, hisz semmi baja nincs. Közelebb jött, és megölelt.
- Sajnálom Jill! - mondta megtörve.
- Ne sajnáld, a feleséged jól van. Itt van! - mondtam kicsit higgadtabban.
- Köszönöm, hogy elhoztad! - mosolygott végre.
- Szívesen, hiszen tudod, hogy társat és ártatlant nem hagyunk cserben! - idéztem vissza azt, amit még ő tanított.
- Rendben, mindig te voltál a legjobb tanítványom - mondat közben Alice is végzett és lejött. Julie a lépcső tetején állt! Nem mert megmozdulni csak állt.
- Julie! - kiabálta és felrohant a lépcsőn - Minden rendben, jól vagy? - kérdezte tőle. De nem tudott válaszolni csak megcsókolta és bólogatott - A baba?- kérdezte félve.
- A babával minden rendben, már rendesen fejlődik, és miden nap megvizsgálom! - biztosította Carlisle.
- Köszönöm, nem tudom, miért csináljátok hisz én becsaptam Jillt és több hónapra elküldtem a családjától, bajba sodortam - jöttek le a lépcsőn és foglaltak helyet az egyik fotelben.
- Azért mert mi is vámpírok vagyunk, az nem azt jelenti, hogy embert ölünk! - sziszegte Rosie, kicsit allergiás erre a témára.
- Sajnálom, nem akartam megbántani! - kért elnézést tőle David.
- Semmi gond, Rose mindig is ilyen! - vigyorgott Emmett.
- David, én megmentem a feleségedet és a gyermekedet! Most mentsd meg a gyerekeimet! Mond meg mi az a legenda! - erősködtem, mert a gyerekeimről volt szó.
- Rendben, a legenda két lányról szól, akik megdöntik a királyi család uralmát és új család fog uralkodni, békében az emberek és a farkasok világába! A lányok erősebbek, mint egy fél vámpír több képességük van! Nagyon gyorsan változnak, és hatalmas erő van a birtokukban! Az új családról csak annyit lehetett megtudni, hogy nem nomádok, vagyis nem embert ölnek és régóta emberek közelben vannak. A lányokról még annyit, hogy az anyjuk ember az apjuk vámpír! Ennyit tudtam csak összeszedni! - mondat majd megcsókolta feleségét.
A szívem most fájt a legjobban, a lányok is pont ilyenek, hatalmas gyorsasággal változnak és több fajta képességük van. Nem ez nem lehet, a királyi család nem tudhatja meg, hogy azok a lányok az én gyerekeim. Nem engedhetem meg! A fejembe csak ezek a szavak keringtek, amiket David mondott, lefagyva ültem a helyemen. Közben Carlisle felajánlotta nekik az itt lakást, hisz veszélyben vannak ők is. Ty és Holly maradtak a családunk hatalmas lett. De mégsem akkora, hogy kiirtson egy királyi családot. Mi lesz a lányaimmal? Már csak az, az egy kérdés keringett a fejemben. Közben ők felébredtek és lefutottak. Ismét ettek, hatalmas étvágyuk van. Kezdem őket félteni. Már ha lehet ennél jobban.
- Mami, milyen nagy lett a család! - örvendezet Charlie.
- Már csak Nessie, Jake és persze Paul hiányzik! - mondta Cassie vigyorogva. A figyelmem megakadt azon, hogy Paul!
- Kicsim, milyen Paul? - néztem rá értetlenül.
- Jake bácsi barátja és falka társa! - a szavak égtek a fejembe. A lányom egy farkas lenyomata lett!
- Jazz! - ordítottam el magam. Jasper sietett le a lépcsőn, de mindenki lesietett.
- Mi a baj drágám? - kérdezte hisz nem tudta, hogy miért akadtam ki.
- A lányunk mióta egy farkas lenyomata? - kérdeztem feldúltan.
- Kicsim, nyugodj meg! - próbált nyugtatni.
- Jazz, a kérdésemre válaszolj! - lettem még dühösebb.
- Mikor elmentél akkor átjött Jake-el és meglátta, de nem tehettem semmit ellene! - mondta félve.
- Mi az, hogy nem tehettél ellene semmit? Dehogy nem szépen szét kellet volna tépni! - mordultam fel.
- Pont, mint Bella! Csak őneki könnyebb volt, mert a kutyuska épp itt volt! - hahotázott Emmett.
- Szerencséje, hogy nincs itt! - mordultam fel. a lányok nem szóltak semmit. Majd nyílt az ajtó Nessie és Jake lépett be, majd úgy fél perc múlva Paul is csatlakozott hozzájuk. Az elmémet ellepte a vörös köd, megremegtem és rátámadtam, volna ha Ty nem kap el még idejébe.
- Engedj el! - üvöltöttem vele. - Nem érted engedj el! Megölöm kár, hogy nem hagytalak ott az erdőben! - üvöltöttem vele, a fejembe csak egy kép volt, amin a lányomat puszilgatja az a kis bolhazsák!
- Jill, ez ellen nem tehetsz semmit! Nem tudnám megbántani! - próbált nyugtatni Paul.
- Te csak ne akarj velem kommunikálni! - nyugodtam meg hála Jazznek.
Majd elsétált mellettem és Cassie felkapaszkodott rá. Annyira ideges voltam, inkább elmentem vadászni. Az erdőben legalább 20 őzet és szarvast elejtettem. Rég voltam ennyire mérges, sőt még vámpír létem ideje alatt sose. Most ki kell, tomboljam, magam a lányok nem láthatnak ilyen állapotban. Úgy 1 óra dühöngés után Alice állt meg előttem. Még nem felejtettem el a szavait. Ami épp a hűségemen ingott meg.
- Jill, azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Láttam valamit. Demetri megmutatta, hogy a Volturi nem jön el. Mostanában nem, és megmutatta, hogy sosem történt meg - hajtotta le a fejét előttem.
- Alice, a barátnőnek bízni kéne a másikban. Arról szól egy barátság! - mondtam neki kicsit leszidva.
- Tudom, de annyira igaza volt Jazznek. Mi a gyerekről csak álmodoztunk, és csak Bellának adatott meg a kihordása. Most meg neked és te már az első héten elmenekültél 4 hónapra, majd ismét 2 hét után 2 hónapra. Mit gondoltam volna rólad? - kérdezte még mindig lehajtott fejjel.
- Rendben, megértelek. De hidd el azért jól esett volna, ha nem csak Jazz előtt mondtad volna ezt, hanem mikor elment akkor is - mondtam.
Majd haza siettünk a többiek mind a Tv előtt ültek és valami mesét néztek a lányokkal, Charlie apja ölébe üldögélt, Cassie Paul-ében Em és Rosie valamit sutyorogtak. Majd Emmett száján széles mosoly lett úrrá és már el is tűntek. Alice épp Reedet csókolta meg, Esme és Carlisle figyelték a lányokat, akik már a földön játszottak valami játékkal. Én csak álltam és azon gondolkodtam, hogy tényleg nekünk kéne lenni a királyi családnak? Jobb lenne a világ, ha nem lennének emberi áldozatai, de egyikünk se lenne képes megölni egy vámpírt. A lányok már ismét nagyobbak lettek, kezdek félni. Ha Aróék nem jönnek, akkor vagy találták egy másik ilyen családot, és csak paranoiás vagyok, vagy valamit terveznek. Egyre rosszabb lesz, ha nem történik, valami megőrülök.
Egyre idegesebb lettem, hisz tisztába voltam, hogy még itt van a közelbe. A lányok könyörögtek, hogy hadd mehessenek ki az udvarra játszani. Beadtam a derekamat, így felöltöztettem őket. Egyforma kabátjuk van, de mégis meg tudják különböztetni, hogy melyik kié. Mikor végre felhúztam a cipzárt, a lányok eltűntek. Rohantam én is ki, de már késő volt.
Ott állt Ő a lányok előtt. A szívem összeszorult, remegtek a kezeim, de a fejembe csak Edwardot hívogattam és, hogy szóljon a többieknek. Nem tudom, meddig bírom magam visszafogni, már lassan elszakadt a cérna, mikor végre Edward megfogta a vállamat. Mindenki ott volt körülöttem, senki, nem mert mozdulni. Nem szóltak semmit, a lányok csak Őt bámulták. Már nem bírtam így közelebb léptem, de felmorgott, megtorpantam, hisz még csak az hiányozna, hogy bajuk essen.
- Ne tedd ezt velem - mondtam neki könyörgően, sose szerettem könyörögni, de a lányokért még ezt is megengedtem magamnak.
- Mondtam, hogy sose tudnám bántani őket! Te meg nem bízol bennem. Gyönyörűek, olyanok, mint te! - bókolt.
- Lányok gyertek ide! - szóltam nekik, majd odafutottak hozzám. Leguggoltam melléjük, és tüzetesen átnéztem őket, hogy tényleg nem lett bajuk.
- Nem hiszel nekem! - vette a következtetést.
- Nem, és sose fogok! Most már láttad a lányaimat akkor takarodj! - lettem idegesebb. A gyerekek odamentek Jazzhez és a lábához bújtak.
- Nem akarlak elveszteni! - lépett közelebb.
- Csak szólok, ha közelebb jössz, megöllek! Csak a családommal és a lányaimmal vagyok toleráns! - figyelmeztettem, de mit sem ért, hisz csak közelebb jött, a kezeim már nagyon remegtek a vámpír kezdett eluralkodni rajtam. Tudtam jól, hogy baj lesz, ha tovább közeledik.
- Én is a családod tagja vagyok! - mondta közben próbált megnyugtatni, ahogy Jazz is. Irtó nehezemre esett uralkodni magamon.
- Nem, Te azóta nem! - nem tudtam kimondani, hisz tudta jól miről beszélek.
- Jill, sajnálom, szeretlek húgi! - mondat mire én megremegtem és a földre zuhantam, ez a szó "Húgi" felszakította az összes emlékemet, eszembe jutott a fájó múlt. Anyám halála, apámék balesete, Peter és Hydra románca. Majd az is mikor otthagyott és elment.
Odalépett és leguggolt hozzám, semmit nem változott. A lányok odafutottak és rám néztek könnyes szemekkel, teljesen megijedtek a többiek csak lefagyva álltak a ház előtt. Majd Cassie ideges lett és Tyler a földön feküdve hatalmas fájdalom közepette vergődött. Charlie sem akart kimaradni így gondolom valami rémképet mutatott neki. A lányok védeni akartak.
- Lányok nem szabad! - szóltam rájuk.
- Mami, jól vagy? - aggódtak szemeikből sütött a düh és a félelem.
- Minden rendben kicsikéim! - öleltem meg őket, közbe felálltam és visszamentek az apjukhoz.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani - mondat majd az erdőt célozta meg ugrásra kész volt, de megfogtam a karját.
- Tyler, bátyó. Nem katona voltál igaz? - kérdeztem meg az igazat akartam tudni róla.
- Nem, vagyis az első 2 évben igen utána nem! - sütötte le a szemeit.
- Annyira utáltalak! Semmi hírt nem kaptam rólad, itt hagytál, Peterrel! - bújtam kajaiba, mert megenyhültem és megöleltem, mert ez az utálat csak időszerű volt. Csak ki kellet, tomboljam magam.
- Tudom, bíztam benne, hogy az óta nem változott a haragtartásod velem szembe - vigyorodott el.
- Na, meg persze, hogy csak te tudod, milyen vagyok! - ütöttem vállba játékosan.
- Nehéz volt, de sikerült! - kacsintott rám, majd elmosolyodott és a lányokat figyelte - A lányok aranyosak, de veszélyesek is, pont, mint te! - jelentette ki.
- Oh, a francba a család! Bemutatom a bátyámat Tyler Grantet! Ty ők itt a családom, a lányokat ismered, a jövendőbeli férjem Jasper! A családja, Carlisle és Esme, a legjobb barátnőim Rosalie, Bella és Alice. A férjeik Emmett, Edward és Reed! - mutattam be őket. Kicsit még tartottak tőle, de érthető volt, hisz még az előbb meg akartam ölni most meg ölelgetem.
- Üdvözöllek, én vagyok Carlisle a családfő és a gyerekeim nevelő apja! - nyújtott kezet neki apánk.
- Üdvözlöm, Tyler vagyok! - mondta neki óvatosan.
- Szia, Jazz vagyok! - udvariaskodott Jasper.
- Helló - mosolyodott el. - Te, vagy aki feleségül akarja venni a húgomat! Csak óvatosan, mert a harcászati stílusa halálos és többször győzött le, mint amit be szoktam vallani! - mondta neki röhögve.
- Tudom, nekem is nagy, én katona voltam! - jelentette ki Jazz, amin elnevettem magam.
- Na, végre valami normális, nem valami kis aktakukac! Nem mintha meg kéne védeni bármitől is, mert megtudod magad, csak jobb, ha ilyen férfi van a közeledbe, mint Ő! - ecsetelte a pozitívumokat.
- Örülök, hogy szimpatikus! - nevettem el magam ismét.
- Drága húgocskám, neked vannak a legnagyobb igényeid. Így bízok benned, és ha már gyerekeid vannak, akkor tuti jó a fazon! - nevetett ő is.
- Jó, hogy mondod az igényeket. Van neked egy meglepetésem! - mondtam közben reménykedtem, hogy Holly már készen van. Természetesen pontos volt, mint ahogy gondoltam.
- Holly? - sietett kedvenc jegyeséhez.
- Tyler! Szeretlek! - sírta a szavakat Ty vállába.
Aranyosak voltak, majd odajött Charlie és valami olyasmit súgott a fülembe, hogy ezért mentél el? Tudtam, hogy okos a lányom. Csak bólintottam, a lányok elmentek a játszótérre amit Em és Ed építettek nekik. Hintáztak, csúszdáztak, hamar elfáradtak és már mehettek enni és aludni. Az ebédnél ragaszkodtak, hogy Esme csinálja. Én addig kimentem az erkélyre Julie-hoz. Aggódott hisz már egy ideje meg kellett volna érkeznie Davidnek.
- Merre lehet? Mi van, ha baja esett? - nézett rám könnyes szemeivel.
- Ne aggódj, semmi baja nincs, a többiek állandó járőrözésen vannak! - próbáltam megnyugtatni.
Majd halk motorhangot hallottam meg a bekötő út felől, tudtam, hogy Ő jön így gyorsan betessékeltem és beküldtem hozzá Alice-t, hogy hozza rendbe. Nem akarom, hogy így meggyötörve lássa David. Mikor lementem akkor a többiek idegesen álltak a nappaliba. Lassan nyílt az ajtó, majd megláttam Davidet, megnyugodtam, hisz semmi baja nincs. Közelebb jött, és megölelt.
- Sajnálom Jill! - mondta megtörve.
- Ne sajnáld, a feleséged jól van. Itt van! - mondtam kicsit higgadtabban.
- Köszönöm, hogy elhoztad! - mosolygott végre.
- Szívesen, hiszen tudod, hogy társat és ártatlant nem hagyunk cserben! - idéztem vissza azt, amit még ő tanított.
- Rendben, mindig te voltál a legjobb tanítványom - mondat közben Alice is végzett és lejött. Julie a lépcső tetején állt! Nem mert megmozdulni csak állt.
- Julie! - kiabálta és felrohant a lépcsőn - Minden rendben, jól vagy? - kérdezte tőle. De nem tudott válaszolni csak megcsókolta és bólogatott - A baba?- kérdezte félve.
- A babával minden rendben, már rendesen fejlődik, és miden nap megvizsgálom! - biztosította Carlisle.
- Köszönöm, nem tudom, miért csináljátok hisz én becsaptam Jillt és több hónapra elküldtem a családjától, bajba sodortam - jöttek le a lépcsőn és foglaltak helyet az egyik fotelben.
- Azért mert mi is vámpírok vagyunk, az nem azt jelenti, hogy embert ölünk! - sziszegte Rosie, kicsit allergiás erre a témára.
- Sajnálom, nem akartam megbántani! - kért elnézést tőle David.
- Semmi gond, Rose mindig is ilyen! - vigyorgott Emmett.
- David, én megmentem a feleségedet és a gyermekedet! Most mentsd meg a gyerekeimet! Mond meg mi az a legenda! - erősködtem, mert a gyerekeimről volt szó.
- Rendben, a legenda két lányról szól, akik megdöntik a királyi család uralmát és új család fog uralkodni, békében az emberek és a farkasok világába! A lányok erősebbek, mint egy fél vámpír több képességük van! Nagyon gyorsan változnak, és hatalmas erő van a birtokukban! Az új családról csak annyit lehetett megtudni, hogy nem nomádok, vagyis nem embert ölnek és régóta emberek közelben vannak. A lányokról még annyit, hogy az anyjuk ember az apjuk vámpír! Ennyit tudtam csak összeszedni! - mondat majd megcsókolta feleségét.
A szívem most fájt a legjobban, a lányok is pont ilyenek, hatalmas gyorsasággal változnak és több fajta képességük van. Nem ez nem lehet, a királyi család nem tudhatja meg, hogy azok a lányok az én gyerekeim. Nem engedhetem meg! A fejembe csak ezek a szavak keringtek, amiket David mondott, lefagyva ültem a helyemen. Közben Carlisle felajánlotta nekik az itt lakást, hisz veszélyben vannak ők is. Ty és Holly maradtak a családunk hatalmas lett. De mégsem akkora, hogy kiirtson egy királyi családot. Mi lesz a lányaimmal? Már csak az, az egy kérdés keringett a fejemben. Közben ők felébredtek és lefutottak. Ismét ettek, hatalmas étvágyuk van. Kezdem őket félteni. Már ha lehet ennél jobban.
- Mami, milyen nagy lett a család! - örvendezet Charlie.
- Már csak Nessie, Jake és persze Paul hiányzik! - mondta Cassie vigyorogva. A figyelmem megakadt azon, hogy Paul!
- Kicsim, milyen Paul? - néztem rá értetlenül.
- Jake bácsi barátja és falka társa! - a szavak égtek a fejembe. A lányom egy farkas lenyomata lett!
- Jazz! - ordítottam el magam. Jasper sietett le a lépcsőn, de mindenki lesietett.
- Mi a baj drágám? - kérdezte hisz nem tudta, hogy miért akadtam ki.
- A lányunk mióta egy farkas lenyomata? - kérdeztem feldúltan.
- Kicsim, nyugodj meg! - próbált nyugtatni.
- Jazz, a kérdésemre válaszolj! - lettem még dühösebb.
- Mikor elmentél akkor átjött Jake-el és meglátta, de nem tehettem semmit ellene! - mondta félve.
- Mi az, hogy nem tehettél ellene semmit? Dehogy nem szépen szét kellet volna tépni! - mordultam fel.
- Pont, mint Bella! Csak őneki könnyebb volt, mert a kutyuska épp itt volt! - hahotázott Emmett.
- Szerencséje, hogy nincs itt! - mordultam fel. a lányok nem szóltak semmit. Majd nyílt az ajtó Nessie és Jake lépett be, majd úgy fél perc múlva Paul is csatlakozott hozzájuk. Az elmémet ellepte a vörös köd, megremegtem és rátámadtam, volna ha Ty nem kap el még idejébe.
- Engedj el! - üvöltöttem vele. - Nem érted engedj el! Megölöm kár, hogy nem hagytalak ott az erdőben! - üvöltöttem vele, a fejembe csak egy kép volt, amin a lányomat puszilgatja az a kis bolhazsák!
- Jill, ez ellen nem tehetsz semmit! Nem tudnám megbántani! - próbált nyugtatni Paul.
- Te csak ne akarj velem kommunikálni! - nyugodtam meg hála Jazznek.
Majd elsétált mellettem és Cassie felkapaszkodott rá. Annyira ideges voltam, inkább elmentem vadászni. Az erdőben legalább 20 őzet és szarvast elejtettem. Rég voltam ennyire mérges, sőt még vámpír létem ideje alatt sose. Most ki kell, tomboljam, magam a lányok nem láthatnak ilyen állapotban. Úgy 1 óra dühöngés után Alice állt meg előttem. Még nem felejtettem el a szavait. Ami épp a hűségemen ingott meg.
- Jill, azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Láttam valamit. Demetri megmutatta, hogy a Volturi nem jön el. Mostanában nem, és megmutatta, hogy sosem történt meg - hajtotta le a fejét előttem.
- Alice, a barátnőnek bízni kéne a másikban. Arról szól egy barátság! - mondtam neki kicsit leszidva.
- Tudom, de annyira igaza volt Jazznek. Mi a gyerekről csak álmodoztunk, és csak Bellának adatott meg a kihordása. Most meg neked és te már az első héten elmenekültél 4 hónapra, majd ismét 2 hét után 2 hónapra. Mit gondoltam volna rólad? - kérdezte még mindig lehajtott fejjel.
- Rendben, megértelek. De hidd el azért jól esett volna, ha nem csak Jazz előtt mondtad volna ezt, hanem mikor elment akkor is - mondtam.
Majd haza siettünk a többiek mind a Tv előtt ültek és valami mesét néztek a lányokkal, Charlie apja ölébe üldögélt, Cassie Paul-ében Em és Rosie valamit sutyorogtak. Majd Emmett száján széles mosoly lett úrrá és már el is tűntek. Alice épp Reedet csókolta meg, Esme és Carlisle figyelték a lányokat, akik már a földön játszottak valami játékkal. Én csak álltam és azon gondolkodtam, hogy tényleg nekünk kéne lenni a királyi családnak? Jobb lenne a világ, ha nem lennének emberi áldozatai, de egyikünk se lenne képes megölni egy vámpírt. A lányok már ismét nagyobbak lettek, kezdek félni. Ha Aróék nem jönnek, akkor vagy találták egy másik ilyen családot, és csak paranoiás vagyok, vagy valamit terveznek. Egyre rosszabb lesz, ha nem történik, valami megőrülök.
2011. február 12., szombat
25. fejezet
Sziasztok! Meg hoztam a 25. fejezetet... Döntsétek el milyen let! A végért bocsi, de igérem a következőbe rá jöttök ki az.. Köszönöm a komikat nagyon jól estek :)) Jó olvasást ;) Pusszi!
Isteni érzés volt a lányaimat ismét látni. Nem hittem el mikor néztem őket, nagyok és szépek voltak. Annyira rossz érzés volt, hogy el kellett hagynom őket. Lemaradtam egy csomó mindenről, főleg a fejlődésükről. Pedig részese akartam lenni annak, ahogy elindulnak vagy, hogy ki mondják az első szavukat, vagy mikor megmutatják a képességüket. De nem én rossz és felelőtlen anya voltam és magam mögött hagytam mindent. De nem csak a gyerekeim, hanem a Jazzt és a családot.
Nagy gondolkodásom közepette Edward állt meg mellettem és csak egyetértően bólogatott, nem szólt semmit. Hisz tudta, hogy elégé rossz érzés kerített hatalmába. Pontosan tudta milyen rossz, amit érzek. Nem kellett hangosan gondolkodnom, mert a többiek is észrevették, hogy baj van. Esme és Carlisle elmentek Hollyval vadászni, hogy jó útra térítsék. Örültem, hogy ő is mellénk áll. De ekkor a lányok egymásra néztek és csak nevettek. A többiek velük mulattak. Ekkor ismét rám tört a rossz érzés, mindenki tudja, min’ kacagnak rajtam kívül. Én, aki az anyjuk vagyok, nem tudok róluk semmit! Teljesen magam alá kerültem.
- A lányok éhesek, és félnek megkérni arra, hogy csinálj te nekik vacsorát! - mosolygott Ed. Amikor meghallottam akkor azt hittem, hogy a nyakába ugrok. A lányaim azt szeretnék, ha én vacsoráztatnám meg őket.
Majd ijedten néztem Rosiera aki csak mosolygott és megfogta a lányok kezét, de ők odafutottak hozzám és megfogták a kezemet. Kicsi kezeik olyan melegek és puhák voltak, mint valami bársony. Aztán elkezdtek a konyha felé húzni. A konyhába érve nem tudtam mit csináljak és a lányok csak halkan vihorásztak.
- Mit szoktatok vacsorázni, vagy mit szeretnétek? - kértem segítséget tőlük. Megint nevettek, ami mindig mosolyt csal a számra.
- Palacsintát kérünk! Apa is szokott csinálni. Rosie néni dühkitörése óta apa sokat van velünk és játszik. Csak van, mikor összekever minket! - kezdte el Cassie a nagy mesélést.
Közben nekiálltam a palacsintának. Sosem voltam egy konyhatündér, de meglepetésemre sikerült. A lányok gyorsan megették és Charlie felkéredzkedett Rosie-hoz, Cassie meg zavartan állt előttem. Mire rámosolyogtam, felkaptam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Charlie féltékenyen nézett tesójára és melléjük sétálva adtam neki is egyet. Az emeleten a lányok kiugrottak a kezeinkből és a fürdő felé futottak, gyorsabbak és ügyesebbek, mint kellene lenniük. De nem baj, az én tökéletes gyermekeim!
Ekkor Rosalie megszólalt. - Tudod, Jill a lányok arról beszélnek, mikor elmentél. Nem volt itthon senki, mindenki elmenekült még Jazz is. Sosem volt együtt a család. Csak Esme és én. Mi vigyáztunk a lányokra, annyira szomorúak voltak miattad és Jazz miatt, hogy nem volt szívem tovább nézni. Így hazudtam a többieknek és kibuktam. Mindenkinek a fejéhez vágtam a dolgot. Tudom, hogy nem szép, de téged felelőtlennek tartottalak. Csak úgy itt hagyni két ilyen szép kislányt! - mesélte el Rosie mire értette Cassie a dühkitörést.
Bementem a fürdőbe a lányok épp a fürdőkádnál próbálták kinyitni a csapot. Odaléptem, de mielőtt én megnyithattam volna egy hűvös kéz megelőzött és megsimogatta a kezemet. Felnéztem és Jazz állt mögöttem és keze a csípőmön pihent. A lányok beleugrottak a vízbe és végig engem figyeltek, ahogy játszottak annyira aranyosak voltak. Jazz még mindig ott volt mellettem és a keze is. Mikor odatettem a kezemet akkor elhúzta az övét. Megrezzentem, amit a lányok is észrevettek. Jazz levett két törölközőt, amit odanyújtott nekik.
- Lányok kifelé! Lassan alvás idő van! - parancsolt viccesen rájuk.
- Apa! Mi még szeretnénk anyuval lenni! - néztek rá könyörgően.
- Elég sok időtök lesz, holnap végig vele lehettek! - mondta kicsit borúsabban.
Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de ha így megnehezíti, akkor sosem fog megbocsájtani. A lányok észrevették a feszültséget így Cassie próbált javítani a hangulaton, de nem ment neki, mert az apja mérgesen nézett rá. Így befutottak a szobába felöltözni. Láttam, hogy ment Rosalie így mikor Jazz ki akart lépni, megfogtam a kezét.
- Jazz, beszélni szeretnék veled miután lefeküdtek a lányok! - mondtam neki, de nem válaszolt. Sőt semmi reakció nem látszott az arcán.
Bementem a szobába, a lányok már az ágyba voltak, nevettek és pusziért hajoltak. Majd gyors puszi osztás után Rosie mesélt nekik. Úgy fél perc elteltével már aludtak is. Rosie rám nézett és tudta mi történt a fürdőben. Így csak bólintott, hogy jobb, ha megyek. A gyomrom összezsugorodott, és ha dobogna még a szívem, akkor már kiugrott volna. Elindultam a szobánk felé. Mikor már az ajtónál voltam, meggondoltam magam, meg akartam hátrálni, de ekkor csak egy hideg testbe ütköztem. Megfordulva Emmett állt ott. Mérgesen nézett rám és az ajtó felé mutatott. Tudtam, hogy nincs menekvés. Be kell, nyitnom, és túl kell, esnem ezen a beszélgetésen. Gondolkoztam, hogy kopogjak vagy sem, de mivel ez az én szobám is nem kopogtam. Csak kinyitottam az ajtót és beléptem. Jazz éppen az íróasztal mögött ült és egy könyvet olvasott. Nem nézett rám nem mondott semmit. Nem mertem belekezdeni, így vettem egy mély lélegzetet és a lányokról kezdtem el beszélni.
- Nagyon szépek a lányok, aranyosak. A képességeik meg lélegzet elállítóak, már mesterfokon tudják használni! - kezdtem el mire Jazz felnézet, de nem lehetett kiolvasni a szeméből semmit. Majd híretlen előttem termet.
- Mintha érdekelnének a lányaid! Ha érdekelt volna nem tűntél volna el aznap este! Ostoba voltál, és felelőtlen. Itt hagytál 2 kisgyermekkel, és azt vártad, hogy mikor hazajössz, mindent felejtsek el. Jill fel kéne már nőnöd!
- Te beszélsz ostobaságról? Aki mikor úgy tudta, hogy meghaltam ment meghalni Volterrába? Jazz, mi a bajod? A lányok is észrevették. Akkor miért nyúltál hozzám, ha nem akarsz kapcsolatot velem? - kérdeztem, remegő hangon hisz én se hittem el azt, amit kérdezek.
- Jill, csak a lányok miatt csináltam! Nem tudok rád úgy gondolni, mint a nő, akit feleségül akartam venni! - szűrte a szavakat a fogain keresztül. Szívem összeszorult, nem hittem el azt, amit mond. Bár tudtam, hogy igaza van, de nagyon fájtak ezek a szavak.
- Miért? Mond meg miért? - kérdeztem vissza sírva.
- Hogy tudnék egy nőt szeretni, aki gyerekeket szült nekem, majd otthagyott velük egy gyönyörű éjszaka után. Majd beáll az ellenséghez, és annak a férfinak az ágyasa lesz, akit szívből gyűlölök! - emelte fel a hangját.
- Tényleg azt hiszed, hogy képes lettem volna megcsalni téged? - már én is emelt hangon beszéltem vele.
- Alice látta! - vágott vissza.
- Alice azt látta amit Demetri akart, hogy lásson. Én mindig egy képet jelenítettem meg, hogy megzavarnak sose történt meg AZ! - emeltem ki az "AZ" szót.
- Persze! Te a hűség mintaszobra vagy! - mondta olyan keserűen, hogy most már teljesen elegem lett, mire Alice törte ránk az ajtót.
- Jasper Hale! Most azonnal fejezd be! Hogy képzeled, hogy nem hiszel a gyerekeid anyjának! - morgott rá Alice.
- Ehhez semmi közöd! - mondta neki majd kiugrott az ablakon és távozott. Ekkor halott szívem darabokra tört. Nem hisz nekem. Bármit tehetek, nem tetszik neki. Még jó, hogy a lányaiba hisz. Alice mellém ált és átölelt.
- Ssssh! - próbált nyugtatni. Ne sokra ment, hisz mindenki tisztában van azzal, hogy egyszer megcsaltam Jazzt én se hinnék magamnak, hogyha csak azt állítanám, hogy sose történt meg. Bánom azt az estét Peterrel, de megtörtént és nem törölhetem ki. Bár megtenném szívesen, de nem tudom.
- Te se hiszel nekem? - kérdeztem Alice-től, aki nem mondott semmit. - Szóval nem! - könyveltem el magamba.
- Jill, én nem tudom, mit higgyek, hisz mindig blokkoltad a képességemet, csak akkor engedted meg, hogy lássak valamit, amikor már hazafelé jöttetek! - mondta majd felállt és elment. A szavai perzselték elmémet. Tudtam, hogy igaza van. De a legjobb barátnőm bíznia kellene bennem.
- Alice, nem teheted ezt velem te is! Még azt sem vetettem a szemedre, hogy nem voltál itt a megérkezésemnél, azt meg főleg nem, hogy Reedet küldted értem! - mondtam neki kicsit dühösen.
- Jill, nem tehetem. Nem tudok a szemedbe nézni! - mondta majd kiment.
A földre zuhantam és csak sírtam, nem tudom, minek töröm magam, miért akartam hazajönni? Senki nem hisz nekem, a lányaimat nagyobb veszélybe sodortam. Most már késő lenne vissza menni, de ez a család már reményt vesztett bennem. Úgy viselkednek velem, mint egy távoli nagyon távoli rokonnal, akit el kell viselni. Mert muszáj! Rosalie jött be a szobába és csak átölelt a földön. Nem szólt semmit. Tudta jól, hogy mi történt eddig. Tisztában voltam azzal, hogy végig hallgatták. Majd felültem az ágyra és folytattam a sírást, könnyek nélkül. Aztán két apró forró kéz nyúlt a kezeimhez.
- Mami, miért veszekedtek? - nézett rám könnyes szemmel Charlie.
- Kicsim, miért nem alszol? - kérdeztem vissza.
- Nem tudok, hallottam mindent! - mondta majd nekiállt sírni odabújt hozzám. Magamhoz szorítottam és hagytam hadd sírjon.
- Kicsim a mami és apu sokat veszekszik, mert szeretik egymást. - próbáltam kicsit nyugtatni, de pár perccel később megjelent Cassie is az ajtóban, ő is sírt majd ő is csatlakozott Charlie-hoz.
- De miért ment el apa? - kérdezték egyszerre.
- Apának egy kis idő kell, hogy megnyugodjon! - próbáltam mosolyogni. Rosalie felállt és magamra hagyott a lányokkal, becsukta az ajtót.
- De mi örülünk, hogy itthon vagy! Annak meg még inkább, hogy számunkra hős vagy, aki megmenti a társait a bajban! - mosolygott Cassie. Letörölve szemeiről a könnyeket.
Majd bebújt a közös ágyunkba Charlie-val. Melléjük feküdtem, simogattam a hátukat és így aludtak el, ahogy szuszogtak halkan elkezdtem sírni. Ahhoz képest, hogy könnyek nélkül nem is sírás a sírás. Akkor még vámpír nem érezte ezt. Nem érezte azt, hogy a szerelme úgy meg tudja bántani, hogy csak sírna. Akár meg is halna, ha nem lennének gyerekei. Vajon miért nem lettem vámpír a diszkós balesetben? Vajon tényleg úgy van megírva, hogy én és Jazz gyerekeinek kell valamit csinálniuk? Csak gondolkodtam a lányok aludtak, ki akartam menni, de féltem. Féltem a többiek reakcióitól és hogy, Jazz merre lehet? Annyira féltem őt, megbántott, de igaza volt. Egy halk koppanás rázott fel a gondolataimból. Kinéztem az ablakon egy sapkás férfi állt az ablak előtt és elindult az erdő felé. Nem tudom miért, de Rosie-nak csak halk suttogásként üzentem, hogy mennem kell. Majd utána vetettem magam és az erdő felé vettem az irányt. Egy kis tisztáson találtam rá.
- Jill, remélem minden rendben! A lányokat láthatom? - kérdezte kíváncsian, szemeiből is az sütött.
- Nem, semmi közöd hozzájuk! Hagyj békén! Semmi közöd hozzám! - kiabáltam rá.
- Több mint hinnéd! Jogom van látni őket! - vágott vissza.
- Soha nem láthatod őket! - ordítottam és siettem vissza hozzájuk, remélem, soha nem találkozok vele. Már csak ő kell és Jazz sose fog hozzám szólni.
Már reggel volt és a gyerekek már túl voltak a reggelin, mert még vadásztam. A lányok a nyakamba ugrottak és csak kacarásztak. Imádtam a hangjukat. Majd Cassie rám mosolygott és adott egy puszit. Láttam, hogy Charlie az elméjével egy vastag könyvet hajít testvére felé. De idejében elkaptam, Charlie elszégyellte magát, majd egy kis idő múlva Cassie morcosan nézett erre elsötétedett és vihar keletkezett. Nem érettem semmit. Cassie felnevetett és kisütött a nap. A többiek értetlenül siettek le az emeletről.
- Mi történt? Láttátok? - kérdezte Carlisle.
- Igen, a lányoknak van más képességük is? - kérdeztem hisz nem említették, hogy lenne más is.
- Nem, mi nem tudunk róla! - rázta meg a fejét Esme.
- Akkor már van! - mosolyodtam el mire Jazz is beért a házba. A lányok odafutottak hozzá és megölelték.
- Apa új képességünk van! - ujjongtak a lányok. Megmutatták, és mindenki csak ámult. Kezdek félni, ha így folytatódik, tényleg bajban lesznek.
- Jill, sajnálom! - lépett oda hozzám Jazz. A halott szívem, ha tudott volna biztos dobbant volna.
- Jazz, én sajnálom. Mind igaz volt, amit mondtál. Rossz és felelőtlen anya voltam! - ismertem be, lehajtott fejjel, Jazz felemelte a fejemet és mélyen belenézett a szemembe. Láttam rajta, hogy kitombolta magát. Felismerhető lett a szemében a tűz, pontosan az a tűz, mint mikor először látott.
- Szeretlek! - mondta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. De ekkor valaki belépett az ajtón. Mikor megláttam a lányok elé álltam. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni!
- Megmondtam, hogy sose! - mondtam neki normál hangnemben.
- Én megmondtam, hogy jogom van hozzájuk! - csukta be az ajtót és lépett közelebb. Halk morgás szakadt fel a mellkasomból mire elvigyorodott.
- Nem olyan vicces! Ha még egy lépést közelítesz, biztos lehetsz benne, hogy egyik sem bír visszafogni! - morogtam rá.
- Jill, Jill, sose változol. De látni akarom őket! - emelte fel a hangját. Mire Emmett és Edward egymás mellé álltak támadó állásba, a kezemet feltartva jeleztem, hogy megoldom. Rosie és Alice megfogták a lányokat. De nem mentek el.
- Ehhez semmi közöd! Takarodj! - ordítottam vele.
- Nem! - válaszolt és közelebb lépett.
Majd odaléptem elé és csak bámultam a szemeit. Vörösek voltak, persze, hogy nem engedem a lányok közelébe hisz ők félig emberek. Nem akarom, hogy bajuk essen.
- Jill szeretlek, sose tudnám őket bántani! - mondta, mire Jazz felmorgott és mellém állt.
- Valahogy ezt a szeretetet nem éreztem akkor mikor 14 évesen meghalt anya és otthagytál! - ordítottam.
- Nem tehettem mást! Szerettelek, de neked jobb volt nélkülem! - mondta majd ismét lépett egyet közelebb ekkor Jazz megfogta a vállam. Érezte, hogy nem akar bántani, de azt is érezte, hogy én igen.
- OH! Most hatódjak meg és boruljak a nyakadba? - kérdeztem eléggé hevesen
.
- Nem, de hadd ismerjem meg őket! Légy szíves! - nézett könyörgően.
- Nem, a lányaimhoz semmi közöd pont, mint hozzám! - mondtam majd, megsértődve kisietett az ajtón.
Nem szóltam semmit, nem kérdeztek semmit, a lányok féltek így felvettem és magamhoz öleltem őket. Nem akarom, hogy ez még egyszer elő forduljon. Nem akarom többet látni se. David is lassan ideér a lányok megnyugodtak, hisz Jazz kicsit oldott a feszültségen. Tudta, hogy én nem szeretem így engem kihagyott. A többiek azért még félve közlekedtek a házba, féltek, hogy visszajön így mindig volt valaki mellettem és a lányok körül.
Isteni érzés volt a lányaimat ismét látni. Nem hittem el mikor néztem őket, nagyok és szépek voltak. Annyira rossz érzés volt, hogy el kellett hagynom őket. Lemaradtam egy csomó mindenről, főleg a fejlődésükről. Pedig részese akartam lenni annak, ahogy elindulnak vagy, hogy ki mondják az első szavukat, vagy mikor megmutatják a képességüket. De nem én rossz és felelőtlen anya voltam és magam mögött hagytam mindent. De nem csak a gyerekeim, hanem a Jazzt és a családot.
Nagy gondolkodásom közepette Edward állt meg mellettem és csak egyetértően bólogatott, nem szólt semmit. Hisz tudta, hogy elégé rossz érzés kerített hatalmába. Pontosan tudta milyen rossz, amit érzek. Nem kellett hangosan gondolkodnom, mert a többiek is észrevették, hogy baj van. Esme és Carlisle elmentek Hollyval vadászni, hogy jó útra térítsék. Örültem, hogy ő is mellénk áll. De ekkor a lányok egymásra néztek és csak nevettek. A többiek velük mulattak. Ekkor ismét rám tört a rossz érzés, mindenki tudja, min’ kacagnak rajtam kívül. Én, aki az anyjuk vagyok, nem tudok róluk semmit! Teljesen magam alá kerültem.
- A lányok éhesek, és félnek megkérni arra, hogy csinálj te nekik vacsorát! - mosolygott Ed. Amikor meghallottam akkor azt hittem, hogy a nyakába ugrok. A lányaim azt szeretnék, ha én vacsoráztatnám meg őket.
Majd ijedten néztem Rosiera aki csak mosolygott és megfogta a lányok kezét, de ők odafutottak hozzám és megfogták a kezemet. Kicsi kezeik olyan melegek és puhák voltak, mint valami bársony. Aztán elkezdtek a konyha felé húzni. A konyhába érve nem tudtam mit csináljak és a lányok csak halkan vihorásztak.
- Mit szoktatok vacsorázni, vagy mit szeretnétek? - kértem segítséget tőlük. Megint nevettek, ami mindig mosolyt csal a számra.
- Palacsintát kérünk! Apa is szokott csinálni. Rosie néni dühkitörése óta apa sokat van velünk és játszik. Csak van, mikor összekever minket! - kezdte el Cassie a nagy mesélést.
Közben nekiálltam a palacsintának. Sosem voltam egy konyhatündér, de meglepetésemre sikerült. A lányok gyorsan megették és Charlie felkéredzkedett Rosie-hoz, Cassie meg zavartan állt előttem. Mire rámosolyogtam, felkaptam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Charlie féltékenyen nézett tesójára és melléjük sétálva adtam neki is egyet. Az emeleten a lányok kiugrottak a kezeinkből és a fürdő felé futottak, gyorsabbak és ügyesebbek, mint kellene lenniük. De nem baj, az én tökéletes gyermekeim!
Ekkor Rosalie megszólalt. - Tudod, Jill a lányok arról beszélnek, mikor elmentél. Nem volt itthon senki, mindenki elmenekült még Jazz is. Sosem volt együtt a család. Csak Esme és én. Mi vigyáztunk a lányokra, annyira szomorúak voltak miattad és Jazz miatt, hogy nem volt szívem tovább nézni. Így hazudtam a többieknek és kibuktam. Mindenkinek a fejéhez vágtam a dolgot. Tudom, hogy nem szép, de téged felelőtlennek tartottalak. Csak úgy itt hagyni két ilyen szép kislányt! - mesélte el Rosie mire értette Cassie a dühkitörést.
Bementem a fürdőbe a lányok épp a fürdőkádnál próbálták kinyitni a csapot. Odaléptem, de mielőtt én megnyithattam volna egy hűvös kéz megelőzött és megsimogatta a kezemet. Felnéztem és Jazz állt mögöttem és keze a csípőmön pihent. A lányok beleugrottak a vízbe és végig engem figyeltek, ahogy játszottak annyira aranyosak voltak. Jazz még mindig ott volt mellettem és a keze is. Mikor odatettem a kezemet akkor elhúzta az övét. Megrezzentem, amit a lányok is észrevettek. Jazz levett két törölközőt, amit odanyújtott nekik.
- Lányok kifelé! Lassan alvás idő van! - parancsolt viccesen rájuk.
- Apa! Mi még szeretnénk anyuval lenni! - néztek rá könyörgően.
- Elég sok időtök lesz, holnap végig vele lehettek! - mondta kicsit borúsabban.
Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de ha így megnehezíti, akkor sosem fog megbocsájtani. A lányok észrevették a feszültséget így Cassie próbált javítani a hangulaton, de nem ment neki, mert az apja mérgesen nézett rá. Így befutottak a szobába felöltözni. Láttam, hogy ment Rosalie így mikor Jazz ki akart lépni, megfogtam a kezét.
- Jazz, beszélni szeretnék veled miután lefeküdtek a lányok! - mondtam neki, de nem válaszolt. Sőt semmi reakció nem látszott az arcán.
Bementem a szobába, a lányok már az ágyba voltak, nevettek és pusziért hajoltak. Majd gyors puszi osztás után Rosie mesélt nekik. Úgy fél perc elteltével már aludtak is. Rosie rám nézett és tudta mi történt a fürdőben. Így csak bólintott, hogy jobb, ha megyek. A gyomrom összezsugorodott, és ha dobogna még a szívem, akkor már kiugrott volna. Elindultam a szobánk felé. Mikor már az ajtónál voltam, meggondoltam magam, meg akartam hátrálni, de ekkor csak egy hideg testbe ütköztem. Megfordulva Emmett állt ott. Mérgesen nézett rám és az ajtó felé mutatott. Tudtam, hogy nincs menekvés. Be kell, nyitnom, és túl kell, esnem ezen a beszélgetésen. Gondolkoztam, hogy kopogjak vagy sem, de mivel ez az én szobám is nem kopogtam. Csak kinyitottam az ajtót és beléptem. Jazz éppen az íróasztal mögött ült és egy könyvet olvasott. Nem nézett rám nem mondott semmit. Nem mertem belekezdeni, így vettem egy mély lélegzetet és a lányokról kezdtem el beszélni.
- Nagyon szépek a lányok, aranyosak. A képességeik meg lélegzet elállítóak, már mesterfokon tudják használni! - kezdtem el mire Jazz felnézet, de nem lehetett kiolvasni a szeméből semmit. Majd híretlen előttem termet.
- Mintha érdekelnének a lányaid! Ha érdekelt volna nem tűntél volna el aznap este! Ostoba voltál, és felelőtlen. Itt hagytál 2 kisgyermekkel, és azt vártad, hogy mikor hazajössz, mindent felejtsek el. Jill fel kéne már nőnöd!
- Te beszélsz ostobaságról? Aki mikor úgy tudta, hogy meghaltam ment meghalni Volterrába? Jazz, mi a bajod? A lányok is észrevették. Akkor miért nyúltál hozzám, ha nem akarsz kapcsolatot velem? - kérdeztem, remegő hangon hisz én se hittem el azt, amit kérdezek.
- Jill, csak a lányok miatt csináltam! Nem tudok rád úgy gondolni, mint a nő, akit feleségül akartam venni! - szűrte a szavakat a fogain keresztül. Szívem összeszorult, nem hittem el azt, amit mond. Bár tudtam, hogy igaza van, de nagyon fájtak ezek a szavak.
- Miért? Mond meg miért? - kérdeztem vissza sírva.
- Hogy tudnék egy nőt szeretni, aki gyerekeket szült nekem, majd otthagyott velük egy gyönyörű éjszaka után. Majd beáll az ellenséghez, és annak a férfinak az ágyasa lesz, akit szívből gyűlölök! - emelte fel a hangját.
- Tényleg azt hiszed, hogy képes lettem volna megcsalni téged? - már én is emelt hangon beszéltem vele.
- Alice látta! - vágott vissza.
- Alice azt látta amit Demetri akart, hogy lásson. Én mindig egy képet jelenítettem meg, hogy megzavarnak sose történt meg AZ! - emeltem ki az "AZ" szót.
- Persze! Te a hűség mintaszobra vagy! - mondta olyan keserűen, hogy most már teljesen elegem lett, mire Alice törte ránk az ajtót.
- Jasper Hale! Most azonnal fejezd be! Hogy képzeled, hogy nem hiszel a gyerekeid anyjának! - morgott rá Alice.
- Ehhez semmi közöd! - mondta neki majd kiugrott az ablakon és távozott. Ekkor halott szívem darabokra tört. Nem hisz nekem. Bármit tehetek, nem tetszik neki. Még jó, hogy a lányaiba hisz. Alice mellém ált és átölelt.
- Ssssh! - próbált nyugtatni. Ne sokra ment, hisz mindenki tisztában van azzal, hogy egyszer megcsaltam Jazzt én se hinnék magamnak, hogyha csak azt állítanám, hogy sose történt meg. Bánom azt az estét Peterrel, de megtörtént és nem törölhetem ki. Bár megtenném szívesen, de nem tudom.
- Te se hiszel nekem? - kérdeztem Alice-től, aki nem mondott semmit. - Szóval nem! - könyveltem el magamba.
- Jill, én nem tudom, mit higgyek, hisz mindig blokkoltad a képességemet, csak akkor engedted meg, hogy lássak valamit, amikor már hazafelé jöttetek! - mondta majd felállt és elment. A szavai perzselték elmémet. Tudtam, hogy igaza van. De a legjobb barátnőm bíznia kellene bennem.
- Alice, nem teheted ezt velem te is! Még azt sem vetettem a szemedre, hogy nem voltál itt a megérkezésemnél, azt meg főleg nem, hogy Reedet küldted értem! - mondtam neki kicsit dühösen.
- Jill, nem tehetem. Nem tudok a szemedbe nézni! - mondta majd kiment.
A földre zuhantam és csak sírtam, nem tudom, minek töröm magam, miért akartam hazajönni? Senki nem hisz nekem, a lányaimat nagyobb veszélybe sodortam. Most már késő lenne vissza menni, de ez a család már reményt vesztett bennem. Úgy viselkednek velem, mint egy távoli nagyon távoli rokonnal, akit el kell viselni. Mert muszáj! Rosalie jött be a szobába és csak átölelt a földön. Nem szólt semmit. Tudta jól, hogy mi történt eddig. Tisztában voltam azzal, hogy végig hallgatták. Majd felültem az ágyra és folytattam a sírást, könnyek nélkül. Aztán két apró forró kéz nyúlt a kezeimhez.
- Mami, miért veszekedtek? - nézett rám könnyes szemmel Charlie.
- Kicsim, miért nem alszol? - kérdeztem vissza.
- Nem tudok, hallottam mindent! - mondta majd nekiállt sírni odabújt hozzám. Magamhoz szorítottam és hagytam hadd sírjon.
- Kicsim a mami és apu sokat veszekszik, mert szeretik egymást. - próbáltam kicsit nyugtatni, de pár perccel később megjelent Cassie is az ajtóban, ő is sírt majd ő is csatlakozott Charlie-hoz.
- De miért ment el apa? - kérdezték egyszerre.
- Apának egy kis idő kell, hogy megnyugodjon! - próbáltam mosolyogni. Rosalie felállt és magamra hagyott a lányokkal, becsukta az ajtót.
- De mi örülünk, hogy itthon vagy! Annak meg még inkább, hogy számunkra hős vagy, aki megmenti a társait a bajban! - mosolygott Cassie. Letörölve szemeiről a könnyeket.
Majd bebújt a közös ágyunkba Charlie-val. Melléjük feküdtem, simogattam a hátukat és így aludtak el, ahogy szuszogtak halkan elkezdtem sírni. Ahhoz képest, hogy könnyek nélkül nem is sírás a sírás. Akkor még vámpír nem érezte ezt. Nem érezte azt, hogy a szerelme úgy meg tudja bántani, hogy csak sírna. Akár meg is halna, ha nem lennének gyerekei. Vajon miért nem lettem vámpír a diszkós balesetben? Vajon tényleg úgy van megírva, hogy én és Jazz gyerekeinek kell valamit csinálniuk? Csak gondolkodtam a lányok aludtak, ki akartam menni, de féltem. Féltem a többiek reakcióitól és hogy, Jazz merre lehet? Annyira féltem őt, megbántott, de igaza volt. Egy halk koppanás rázott fel a gondolataimból. Kinéztem az ablakon egy sapkás férfi állt az ablak előtt és elindult az erdő felé. Nem tudom miért, de Rosie-nak csak halk suttogásként üzentem, hogy mennem kell. Majd utána vetettem magam és az erdő felé vettem az irányt. Egy kis tisztáson találtam rá.
- Jill, remélem minden rendben! A lányokat láthatom? - kérdezte kíváncsian, szemeiből is az sütött.
- Nem, semmi közöd hozzájuk! Hagyj békén! Semmi közöd hozzám! - kiabáltam rá.
- Több mint hinnéd! Jogom van látni őket! - vágott vissza.
- Soha nem láthatod őket! - ordítottam és siettem vissza hozzájuk, remélem, soha nem találkozok vele. Már csak ő kell és Jazz sose fog hozzám szólni.
Már reggel volt és a gyerekek már túl voltak a reggelin, mert még vadásztam. A lányok a nyakamba ugrottak és csak kacarásztak. Imádtam a hangjukat. Majd Cassie rám mosolygott és adott egy puszit. Láttam, hogy Charlie az elméjével egy vastag könyvet hajít testvére felé. De idejében elkaptam, Charlie elszégyellte magát, majd egy kis idő múlva Cassie morcosan nézett erre elsötétedett és vihar keletkezett. Nem érettem semmit. Cassie felnevetett és kisütött a nap. A többiek értetlenül siettek le az emeletről.
- Mi történt? Láttátok? - kérdezte Carlisle.
- Igen, a lányoknak van más képességük is? - kérdeztem hisz nem említették, hogy lenne más is.
- Nem, mi nem tudunk róla! - rázta meg a fejét Esme.
- Akkor már van! - mosolyodtam el mire Jazz is beért a házba. A lányok odafutottak hozzá és megölelték.
- Apa új képességünk van! - ujjongtak a lányok. Megmutatták, és mindenki csak ámult. Kezdek félni, ha így folytatódik, tényleg bajban lesznek.
- Jill, sajnálom! - lépett oda hozzám Jazz. A halott szívem, ha tudott volna biztos dobbant volna.
- Jazz, én sajnálom. Mind igaz volt, amit mondtál. Rossz és felelőtlen anya voltam! - ismertem be, lehajtott fejjel, Jazz felemelte a fejemet és mélyen belenézett a szemembe. Láttam rajta, hogy kitombolta magát. Felismerhető lett a szemében a tűz, pontosan az a tűz, mint mikor először látott.
- Szeretlek! - mondta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. De ekkor valaki belépett az ajtón. Mikor megláttam a lányok elé álltam. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni!
- Megmondtam, hogy sose! - mondtam neki normál hangnemben.
- Én megmondtam, hogy jogom van hozzájuk! - csukta be az ajtót és lépett közelebb. Halk morgás szakadt fel a mellkasomból mire elvigyorodott.
- Nem olyan vicces! Ha még egy lépést közelítesz, biztos lehetsz benne, hogy egyik sem bír visszafogni! - morogtam rá.
- Jill, Jill, sose változol. De látni akarom őket! - emelte fel a hangját. Mire Emmett és Edward egymás mellé álltak támadó állásba, a kezemet feltartva jeleztem, hogy megoldom. Rosie és Alice megfogták a lányokat. De nem mentek el.
- Ehhez semmi közöd! Takarodj! - ordítottam vele.
- Nem! - válaszolt és közelebb lépett.
Majd odaléptem elé és csak bámultam a szemeit. Vörösek voltak, persze, hogy nem engedem a lányok közelébe hisz ők félig emberek. Nem akarom, hogy bajuk essen.
- Jill szeretlek, sose tudnám őket bántani! - mondta, mire Jazz felmorgott és mellém állt.
- Valahogy ezt a szeretetet nem éreztem akkor mikor 14 évesen meghalt anya és otthagytál! - ordítottam.
- Nem tehettem mást! Szerettelek, de neked jobb volt nélkülem! - mondta majd ismét lépett egyet közelebb ekkor Jazz megfogta a vállam. Érezte, hogy nem akar bántani, de azt is érezte, hogy én igen.
- OH! Most hatódjak meg és boruljak a nyakadba? - kérdeztem eléggé hevesen
.
- Nem, de hadd ismerjem meg őket! Légy szíves! - nézett könyörgően.
- Nem, a lányaimhoz semmi közöd pont, mint hozzám! - mondtam majd, megsértődve kisietett az ajtón.
Nem szóltam semmit, nem kérdeztek semmit, a lányok féltek így felvettem és magamhoz öleltem őket. Nem akarom, hogy ez még egyszer elő forduljon. Nem akarom többet látni se. David is lassan ideér a lányok megnyugodtak, hisz Jazz kicsit oldott a feszültségen. Tudta, hogy én nem szeretem így engem kihagyott. A többiek azért még félve közlekedtek a házba, féltek, hogy visszajön így mindig volt valaki mellettem és a lányok körül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)