25. fejezet

Sziasztok! Meg hoztam a 25. fejezetet... Döntsétek el milyen let! A végért bocsi, de igérem a következőbe rá jöttök ki az.. Köszönöm a komikat nagyon jól estek :)) Jó olvasást ;) Pusszi!


Isteni érzés volt a lányaimat ismét látni. Nem hittem el mikor néztem őket, nagyok és szépek voltak. Annyira rossz érzés volt, hogy el kellett hagynom őket. Lemaradtam egy csomó mindenről, főleg a fejlődésükről. Pedig részese akartam lenni annak, ahogy elindulnak vagy, hogy ki mondják az első szavukat, vagy mikor megmutatják a képességüket. De nem én rossz és felelőtlen anya voltam és magam mögött hagytam mindent. De nem csak a gyerekeim, hanem a Jazzt és a családot.

Nagy gondolkodásom közepette Edward állt meg mellettem és csak egyetértően bólogatott, nem szólt semmit. Hisz tudta, hogy elégé rossz érzés kerített hatalmába. Pontosan tudta milyen rossz, amit érzek. Nem kellett hangosan gondolkodnom, mert a többiek is észrevették, hogy baj van. Esme és Carlisle elmentek Hollyval vadászni, hogy jó útra térítsék. Örültem, hogy ő is mellénk áll. De ekkor a lányok egymásra néztek és csak nevettek. A többiek velük mulattak. Ekkor ismét rám tört a rossz érzés, mindenki tudja, min’ kacagnak rajtam kívül. Én, aki az anyjuk vagyok, nem tudok róluk semmit! Teljesen magam alá kerültem.

- A lányok éhesek, és félnek megkérni arra, hogy csinálj te nekik vacsorát! - mosolygott Ed. Amikor meghallottam akkor azt hittem, hogy a nyakába ugrok. A lányaim azt szeretnék, ha én vacsoráztatnám meg őket.

Majd ijedten néztem Rosiera aki csak mosolygott és megfogta a lányok kezét, de ők odafutottak hozzám és megfogták a kezemet. Kicsi kezeik olyan melegek és puhák voltak, mint valami bársony. Aztán elkezdtek a konyha felé húzni. A konyhába érve nem tudtam mit csináljak és a lányok csak halkan vihorásztak.

- Mit szoktatok vacsorázni, vagy mit szeretnétek? - kértem segítséget tőlük. Megint nevettek, ami mindig mosolyt csal a számra.

- Palacsintát kérünk! Apa is szokott csinálni. Rosie néni dühkitörése óta apa sokat van velünk és játszik. Csak van, mikor összekever minket! - kezdte el Cassie a nagy mesélést.

Közben nekiálltam a palacsintának. Sosem voltam egy konyhatündér, de meglepetésemre sikerült. A lányok gyorsan megették és Charlie felkéredzkedett Rosie-hoz, Cassie meg zavartan állt előttem. Mire rámosolyogtam, felkaptam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Charlie féltékenyen nézett tesójára és melléjük sétálva adtam neki is egyet. Az emeleten a lányok kiugrottak a kezeinkből és a fürdő felé futottak, gyorsabbak és ügyesebbek, mint kellene lenniük. De nem baj, az én tökéletes gyermekeim!

Ekkor Rosalie megszólalt. - Tudod, Jill a lányok arról beszélnek, mikor elmentél. Nem volt itthon senki, mindenki elmenekült még Jazz is. Sosem volt együtt a család. Csak Esme és én. Mi vigyáztunk a lányokra, annyira szomorúak voltak miattad és Jazz miatt, hogy nem volt szívem tovább nézni. Így hazudtam a többieknek és kibuktam. Mindenkinek a fejéhez vágtam a dolgot. Tudom, hogy nem szép, de téged felelőtlennek tartottalak. Csak úgy itt hagyni két ilyen szép kislányt! - mesélte el Rosie mire értette Cassie a dühkitörést.

Bementem a fürdőbe a lányok épp a fürdőkádnál próbálták kinyitni a csapot. Odaléptem, de mielőtt én megnyithattam volna egy hűvös kéz megelőzött és megsimogatta a kezemet. Felnéztem és Jazz állt mögöttem és keze a csípőmön pihent. A lányok beleugrottak a vízbe és végig engem figyeltek, ahogy játszottak annyira aranyosak voltak. Jazz még mindig ott volt mellettem és a keze is. Mikor odatettem a kezemet akkor elhúzta az övét. Megrezzentem, amit a lányok is észrevettek. Jazz levett két törölközőt, amit odanyújtott nekik.

- Lányok kifelé! Lassan alvás idő van! - parancsolt viccesen rájuk.

- Apa! Mi még szeretnénk anyuval lenni! - néztek rá könyörgően.

- Elég sok időtök lesz, holnap végig vele lehettek! - mondta kicsit borúsabban.

Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de ha így megnehezíti, akkor sosem fog megbocsájtani. A lányok észrevették a feszültséget így Cassie próbált javítani a hangulaton, de nem ment neki, mert az apja mérgesen nézett rá. Így befutottak a szobába felöltözni. Láttam, hogy ment Rosalie így mikor Jazz ki akart lépni, megfogtam a kezét.

- Jazz, beszélni szeretnék veled miután lefeküdtek a lányok! - mondtam neki, de nem válaszolt. Sőt semmi reakció nem látszott az arcán.

Bementem a szobába, a lányok már az ágyba voltak, nevettek és pusziért hajoltak. Majd gyors puszi osztás után Rosie mesélt nekik. Úgy fél perc elteltével már aludtak is. Rosie rám nézett és tudta mi történt a fürdőben. Így csak bólintott, hogy jobb, ha megyek. A gyomrom összezsugorodott, és ha dobogna még a szívem, akkor már kiugrott volna. Elindultam a szobánk felé. Mikor már az ajtónál voltam, meggondoltam magam, meg akartam hátrálni, de ekkor csak egy hideg testbe ütköztem. Megfordulva Emmett állt ott. Mérgesen nézett rám és az ajtó felé mutatott. Tudtam, hogy nincs menekvés. Be kell, nyitnom, és túl kell, esnem ezen a beszélgetésen. Gondolkoztam, hogy kopogjak vagy sem, de mivel ez az én szobám is nem kopogtam. Csak kinyitottam az ajtót és beléptem. Jazz éppen az íróasztal mögött ült és egy könyvet olvasott. Nem nézett rám nem mondott semmit. Nem mertem belekezdeni, így vettem egy mély lélegzetet és a lányokról kezdtem el beszélni.

- Nagyon szépek a lányok, aranyosak. A képességeik meg lélegzet elállítóak, már mesterfokon tudják használni! - kezdtem el mire Jazz felnézet, de nem lehetett kiolvasni a szeméből semmit. Majd híretlen előttem termet.

- Mintha érdekelnének a lányaid! Ha érdekelt volna nem tűntél volna el aznap este! Ostoba voltál, és felelőtlen. Itt hagytál 2 kisgyermekkel, és azt vártad, hogy mikor hazajössz, mindent felejtsek el. Jill fel kéne már nőnöd!

- Te beszélsz ostobaságról? Aki mikor úgy tudta, hogy meghaltam ment meghalni Volterrába? Jazz, mi a bajod? A lányok is észrevették. Akkor miért nyúltál hozzám, ha nem akarsz kapcsolatot velem? - kérdeztem, remegő hangon hisz én se hittem el azt, amit kérdezek.

- Jill, csak a lányok miatt csináltam! Nem tudok rád úgy gondolni, mint a nő, akit feleségül akartam venni! - szűrte a szavakat a fogain keresztül. Szívem összeszorult, nem hittem el azt, amit mond. Bár tudtam, hogy igaza van, de nagyon fájtak ezek a szavak.

- Miért? Mond meg miért? - kérdeztem vissza sírva.

- Hogy tudnék egy nőt szeretni, aki gyerekeket szült nekem, majd otthagyott velük egy gyönyörű éjszaka után. Majd beáll az ellenséghez, és annak a férfinak az ágyasa lesz, akit szívből gyűlölök! - emelte fel a hangját.

- Tényleg azt hiszed, hogy képes lettem volna megcsalni téged? - már én is emelt hangon beszéltem vele.

- Alice látta! - vágott vissza.

- Alice azt látta amit Demetri akart, hogy lásson. Én mindig egy képet jelenítettem meg, hogy megzavarnak sose történt meg AZ! - emeltem ki az "AZ" szót.

- Persze! Te a hűség mintaszobra vagy! - mondta olyan keserűen, hogy most már teljesen elegem lett, mire Alice törte ránk az ajtót.

- Jasper Hale! Most azonnal fejezd be! Hogy képzeled, hogy nem hiszel a gyerekeid anyjának! - morgott rá Alice.

- Ehhez semmi közöd! - mondta neki majd kiugrott az ablakon és távozott. Ekkor halott szívem darabokra tört. Nem hisz nekem. Bármit tehetek, nem tetszik neki. Még jó, hogy a lányaiba hisz. Alice mellém ált és átölelt.

- Ssssh! - próbált nyugtatni. Ne sokra ment, hisz mindenki tisztában van azzal, hogy egyszer megcsaltam Jazzt én se hinnék magamnak, hogyha csak azt állítanám, hogy sose történt meg. Bánom azt az estét Peterrel, de megtörtént és nem törölhetem ki. Bár megtenném szívesen, de nem tudom.

- Te se hiszel nekem? - kérdeztem Alice-től, aki nem mondott semmit. - Szóval nem! - könyveltem el magamba.

- Jill, én nem tudom, mit higgyek, hisz mindig blokkoltad a képességemet, csak akkor engedted meg, hogy lássak valamit, amikor már hazafelé jöttetek! - mondta majd felállt és elment. A szavai perzselték elmémet. Tudtam, hogy igaza van. De a legjobb barátnőm bíznia kellene bennem.

- Alice, nem teheted ezt velem te is! Még azt sem vetettem a szemedre, hogy nem voltál itt a megérkezésemnél, azt meg főleg nem, hogy Reedet küldted értem! - mondtam neki kicsit dühösen.

- Jill, nem tehetem. Nem tudok a szemedbe nézni! - mondta majd kiment.

A földre zuhantam és csak sírtam, nem tudom, minek töröm magam, miért akartam hazajönni? Senki nem hisz nekem, a lányaimat nagyobb veszélybe sodortam. Most már késő lenne vissza menni, de ez a család már reményt vesztett bennem. Úgy viselkednek velem, mint egy távoli nagyon távoli rokonnal, akit el kell viselni. Mert muszáj! Rosalie jött be a szobába és csak átölelt a földön. Nem szólt semmit. Tudta jól, hogy mi történt eddig. Tisztában voltam azzal, hogy végig hallgatták. Majd felültem az ágyra és folytattam a sírást, könnyek nélkül. Aztán két apró forró kéz nyúlt a kezeimhez.

- Mami, miért veszekedtek? - nézett rám könnyes szemmel Charlie.

- Kicsim, miért nem alszol? - kérdeztem vissza.

- Nem tudok, hallottam mindent! - mondta majd nekiállt sírni odabújt hozzám. Magamhoz szorítottam és hagytam hadd sírjon.

- Kicsim a mami és apu sokat veszekszik, mert szeretik egymást. - próbáltam kicsit nyugtatni, de pár perccel később megjelent Cassie is az ajtóban, ő is sírt majd ő is csatlakozott Charlie-hoz.

- De miért ment el apa? - kérdezték egyszerre.

- Apának egy kis idő kell, hogy megnyugodjon! - próbáltam mosolyogni. Rosalie felállt és magamra hagyott a lányokkal, becsukta az ajtót.

- De mi örülünk, hogy itthon vagy! Annak meg még inkább, hogy számunkra hős vagy, aki megmenti a társait a bajban! - mosolygott Cassie. Letörölve szemeiről a könnyeket.

Majd bebújt a közös ágyunkba Charlie-val. Melléjük feküdtem, simogattam a hátukat és így aludtak el, ahogy szuszogtak halkan elkezdtem sírni. Ahhoz képest, hogy könnyek nélkül nem is sírás a sírás. Akkor még vámpír nem érezte ezt. Nem érezte azt, hogy a szerelme úgy meg tudja bántani, hogy csak sírna. Akár meg is halna, ha nem lennének gyerekei. Vajon miért nem lettem vámpír a diszkós balesetben? Vajon tényleg úgy van megírva, hogy én és Jazz gyerekeinek kell valamit csinálniuk? Csak gondolkodtam a lányok aludtak, ki akartam menni, de féltem. Féltem a többiek reakcióitól és hogy, Jazz merre lehet? Annyira féltem őt, megbántott, de igaza volt. Egy halk koppanás rázott fel a gondolataimból. Kinéztem az ablakon egy sapkás férfi állt az ablak előtt és elindult az erdő felé. Nem tudom miért, de Rosie-nak csak halk suttogásként üzentem, hogy mennem kell. Majd utána vetettem magam és az erdő felé vettem az irányt. Egy kis tisztáson találtam rá.

- Jill, remélem minden rendben! A lányokat láthatom? - kérdezte kíváncsian, szemeiből is az sütött.

- Nem, semmi közöd hozzájuk! Hagyj békén! Semmi közöd hozzám! - kiabáltam rá.

- Több mint hinnéd! Jogom van látni őket! - vágott vissza.

- Soha nem láthatod őket! - ordítottam és siettem vissza hozzájuk, remélem, soha nem találkozok vele. Már csak ő kell és Jazz sose fog hozzám szólni.

Már reggel volt és a gyerekek már túl voltak a reggelin, mert még vadásztam. A lányok a nyakamba ugrottak és csak kacarásztak. Imádtam a hangjukat. Majd Cassie rám mosolygott és adott egy puszit. Láttam, hogy Charlie az elméjével egy vastag könyvet hajít testvére felé. De idejében elkaptam, Charlie elszégyellte magát, majd egy kis idő múlva Cassie morcosan nézett erre elsötétedett és vihar keletkezett. Nem érettem semmit. Cassie felnevetett és kisütött a nap. A többiek értetlenül siettek le az emeletről.

- Mi történt? Láttátok? - kérdezte Carlisle.

- Igen, a lányoknak van más képességük is? - kérdeztem hisz nem említették, hogy lenne más is.

- Nem, mi nem tudunk róla! - rázta meg a fejét Esme.


- Akkor már van! - mosolyodtam el mire Jazz is beért a házba. A lányok odafutottak hozzá és megölelték.

- Apa új képességünk van! - ujjongtak a lányok. Megmutatták, és mindenki csak ámult. Kezdek félni, ha így folytatódik, tényleg bajban lesznek.

- Jill, sajnálom! - lépett oda hozzám Jazz. A halott szívem, ha tudott volna biztos dobbant volna.

- Jazz, én sajnálom. Mind igaz volt, amit mondtál. Rossz és felelőtlen anya voltam! - ismertem be, lehajtott fejjel, Jazz felemelte a fejemet és mélyen belenézett a szemembe. Láttam rajta, hogy kitombolta magát. Felismerhető lett a szemében a tűz, pontosan az a tűz, mint mikor először látott.

- Szeretlek! - mondta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. De ekkor valaki belépett az ajtón. Mikor megláttam a lányok elé álltam. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni!

- Megmondtam, hogy sose! - mondtam neki normál hangnemben.

- Én megmondtam, hogy jogom van hozzájuk! - csukta be az ajtót és lépett közelebb. Halk morgás szakadt fel a mellkasomból mire elvigyorodott.

- Nem olyan vicces! Ha még egy lépést közelítesz, biztos lehetsz benne, hogy egyik sem bír visszafogni! - morogtam rá.

- Jill, Jill, sose változol. De látni akarom őket! - emelte fel a hangját. Mire Emmett és Edward egymás mellé álltak támadó állásba, a kezemet feltartva jeleztem, hogy megoldom. Rosie és Alice megfogták a lányokat. De nem mentek el.

- Ehhez semmi közöd! Takarodj! - ordítottam vele.

- Nem! - válaszolt és közelebb lépett.

Majd odaléptem elé és csak bámultam a szemeit. Vörösek voltak, persze, hogy nem engedem a lányok közelébe hisz ők félig emberek. Nem akarom, hogy bajuk essen.

- Jill szeretlek, sose tudnám őket bántani! - mondta, mire Jazz felmorgott és mellém állt.

- Valahogy ezt a szeretetet nem éreztem akkor mikor 14 évesen meghalt anya és otthagytál! - ordítottam.

- Nem tehettem mást! Szerettelek, de neked jobb volt nélkülem! - mondta majd ismét lépett egyet közelebb ekkor Jazz megfogta a vállam. Érezte, hogy nem akar bántani, de azt is érezte, hogy én igen.

- OH! Most hatódjak meg és boruljak a nyakadba? - kérdeztem eléggé hevesen
.
- Nem, de hadd ismerjem meg őket! Légy szíves! - nézett könyörgően.

- Nem, a lányaimhoz semmi közöd pont, mint hozzám! - mondtam majd, megsértődve kisietett az ajtón.

Nem szóltam semmit, nem kérdeztek semmit, a lányok féltek így felvettem és magamhoz öleltem őket. Nem akarom, hogy ez még egyszer elő forduljon. Nem akarom többet látni se. David is lassan ideér a lányok megnyugodtak, hisz Jazz kicsit oldott a feszültségen. Tudta, hogy én nem szeretem így engem kihagyott. A többiek azért még félve közlekedtek a házba, féltek, hogy visszajön így mindig volt valaki mellettem és a lányok körül.