24. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 24- fejit. Gondoltam, hogy szörnyű lett a 23-ik de azt a 2 db komit is köszönöm, ebben kisit fel gyorsulnak az események. Remélem tetszeni fog és remélhetőleg több komit kapok. Jó olvasást puszi :)


2. hónap múlva:

- Ezt nem hiszem el! - ordítottam, hisz nem találok semmit Hollyról.

Már az egész palotát átfésültem. Egy szobába nem jutottam még be. Mégpedig Aróéba! De be kell, jutnom, hisz biztos, hogy ott van. Hollynak itt kell lennie. Demetri még mindig nem érti, hogy miért nem tudtunk lefeküdni egymással. Szerencsémre mindig akkor zavartak, vagyis nem, csak ő hitte-látta azt. Rájöttem, hogy mióta "hozzájuk" tartozom, nem blokkolják a képességeimet.
Hiányoznak a lányaim, nagyon. Gyorsabban fejlődnek, mint Nessie, mindenben másak, mint Ő, de én hülye voltam és otthagytam őket. Lassan az összes lány az anyjuk lesz rajtam kívül. Mindenki foglalkozik velük csak én nem. Már 2 hónapja nem láttam őket. Csak egy levelet kaptam, amiben az újszülött és az egy hónappal későbbi képeket kaptam, de úgy néztek ki rajta, mint az 3 évesek. Pedig 5 hónapja születtek. Mi lesz velük, ha 1 évesek lesznek. Ami Nessie-nek 7 az a lányoknak 1 évükbe telik? Annyira elegem van, már rég otthon lehetnék, ha bejutottam volna Aro szobájába. De nem, mert mindenki átmászkál rajta, sose lehetek egyedül.

Egy kis hezitálás után eszembe jutott Heidi, az a lány a "legjobb barátnőm" -nek képzeli magát. De nagyon nem úgy van, ha ő nem lenne még Demetrivel szenvednék. De szerencsére, Heidi sokáig volt az ágyasa így kifaggattam, hogy miket szeret csinálni, de sose jutottunk el, odáig mert ugye "megzavartak" minket. Hirtelen Heidi szobájánál voltam. Még nehezen szokom meg a gyorsaságomat. De élvezem, bár ahogy hallom Ő is, valaki van nála. Majd később beszélek vele. Úgyis elmondja ki is volt az. Úgy 30 percet toporoghattam a szobája előtt, mikor végre nyílt az ajtó és meglepetésemre Felix jött ki. A szám is tátva maradt. Ezt nem is gondoltam volna, hogy Ő és Heidi egyszer is csak arra gondoltak volna. Na, jó hagyjuk, menjünk, mert sose láthatom a gyerekeimet és a családomat.

- Heidi! Mi történt? - kérdeztem, mert mikor beléptem a szobába, minden szanaszét hevert a földön és a törhető tárgyak mind apró darabokba voltak. Akkor láttam meg, hogy Ő ruhája is megszenvedte.

- Jill, szia! Semmi, csak már rég voltunk "úgy" együtt és eldurvult! De ne aggódj, mindent élveztem, annyira jól esett. De azt bánhatod, hogy Dem-el még nem, Ő annyira érzéki és… na, mindegy ki kell, próbálnod vele! – szedte össze magát.

- Rendben, majd ha nem akarnak megzavarni többet - mondtam mosolyt szimulálva, hisz csak az kéne még, hogy lefeküdjek vele!

- Én tudok egy helyet ahol senki nem fog zavarni - nézett, szinte égtek a szemei a vágytól, hogy én és Dem végre együtt.

- Igen, hol? - ismét egy kis hazugság és izgatottság.

- Aro szobája! Ha megmondjátok, neki miért kell, odaadja. Persze, ha nem zavar a szobalánya, mert ő sose jön ki! - fecsegte, végre valami értelmes mondat tőle. Legalább nem kell, magyarázkodnom, hogy miért akarok oda bejutni. De van egy kis gond!

Nem is kicsi! Ahhoz Demetri is kell, és neki mit mondjak hova tűnök az előtt? A mosdóba nem szoktunk vámpírként menekülni! Na, jó a szoba kipipálva, de Demetri még egy jó nagy kérdőjel! A képességemmel kéne, valamit ki okoskodjak, de mit? Már ismét pánikolok, mindig ez van. Mire valami jóra fordul, akkor tuti bejön valami, ami az utamba áll. Most pedig nem más, mint egyetlen "szerelmem". Akit ki nem állhatok. Annyira elegem van belőle. Egy felajzott bika hozzá képest csak valami parkoló pályás impotens. Állandóan azon jár az esze! Bárhol, bármikor képes lenne velem. Csak végre kapjon meg. Ma vadászni mentek, így volt egy kis időm. Gyorsan felkaptam valami ultra kihívó ruhát és Arótól elkértem a kulcsokat.

Végre megérkezett, ismét olyan állapotban volt. Akár itt a folyosó közepén nekem esett volna, ha nem fogom vissza. Olyan erőszakosan csókolt meg, hogyha ember lennék tuti vérzett volna a szám. Szinte falta az ajkaimat. Majd mire végre szabadulni tudtam tőle, hatalmas levegőt vettem. Nincs szűkségem rá, de most kellett.

- Dem, ne itt! Gyere! - mutattam a kulcsokat és elindult velem Aro szobája felé. Szépen lassan mentünk, még emberi tempónak is lassúnak mondható. Nem akartam vele lenni, de meg kell, tennem. Lassan kinyitottam az ajtót, itt már nem bírt az ösztönökkel. Felkapott és becsapta az ajtót, az ágyhoz rohanva letépte a ruhámat. Majd mintha én is szeretném, követtem a mozdulatait. Csókolgatott, simogatott, közben én a szobát pásztáztam. Kerestem Hollyt.

Az egyik sarokba megláttam. A szemei vörösen izzottak, mikor felismert felállt és közelebb jött. Dem felnézett és megcsillant a szeme. Láttam lelki szemeimmel, hogy el tudná viselni, ha ő is beszállna a játékába.

- Szia, szépségem. Mit szeretnél? - hagyta abba a "kényeztetésemet".

- Szia, már rég voltam férfival! Én téged akarlak! - mondta neki közben elkezdett vetkőzni. Rám nézett és tudtam jól, hogy most vagy soha.

- Én benne vagyok! - vigyorodtam el és megcsókoltam Demetrit. Beleharaptam a szájába mikor végeztem vele. Szeme égett a vágytól.


Ránéztem Hollyra aki csak bólintott. Lejátszottam neki, hogy együtt vagyunk vele. Semmi mást csak azt, hogy mi kényeztetjük őt. Megfogtam Holly kezét és odaadtam neki az egyik köntöst én meg felvettem a másikat. Egyikünk sem volt zavarba nem ez volt az első, hogy így láttuk egymást. Sok bevetésen voltunk és csapattagok vagyunk. Mindent megteszünk egymásért, ha kell, akkor lerángatjuk a férfit a másikról.

- Holly, mióta vagy vámpír? - kérdeztem, mert tudtam jól, hogy tisztában vele.

- 3 hónapja! De Jill el kell, tűnnöd! Azt hiszik, hogy mi vagyunk a lányok, akikről a legenda szól! De nem, Jill a lányaid. Rájöttem Aro mindent elmond egy halandónak és mondta a lányaidat meg minket is említett. Összeraktam a képet a lányaid hipersebességgel fejlődnek! Veszélyben vagy, és a családod is - szinte könyörgött, hogy menjek el.

- Nem, nélküled nem! - emeltem fel a hangsúlyomat.

- Jill, David is benne van. A felesége is itt van, azzal zsarolják!

- Akkor megkeressük! Öltözz Demetri még el lesz egy darabig! - vigyorodtam el a végére, elég viccesen nézett ki, mert átélte, amit lát, így csak vigyorogtunk rajta.

Hamar készen lettünk. A palota hatalmas, kész labirintus. De meg kell, találunk a feleségét. Nem volt nehéz, Ő még ember és az illata ellepett mindent, eszembe jutott, hogy Holly nem biztos, hogy bírni fogja az ő közelségét. Neki nincs képessége és nem uralkodik jól magán. Felhagytam a gondolkodással, a lányt egy jól elrejtett szobába találtuk. Össze volt gömbölyödve, nem szólt semmit csak az üres tálcára mutatott.

- Én vagyok Jill! - mondtam közbe odamentem és megérintettem az arcát.

- Jill, akkor David is? - szinte könyörgött, hogy igent mondjak.

- Sajnálom, ő nincs, de kiviszünk! - mondtam majd felkaptam, könnyebb volt, mint hittem.

Elkezdtünk futni, akikkel találkoztunk mindenki úgy látta, hogy Demetrivel sétálok.
A kastélyból kijutottunk, de mi lesz, ha rájönnek, hogy elmentünk. Most hova megyünk? Én idióta! Erre nem gondoltam. Holly lopott egy csónakot és indított, intett, hogy menjek. Beszálltam és letettem Julie-t, mert közben a nevét is megtudtam. Elindultunk a tengeren. Nem tudtuk, hogy merre, de mentünk. Egy kis városnál értünk partot, ahol éppen esett az eső így még bujkálnunk se kellett. Egy fiatal pár jött velünk szembe.

- Elnézést, nem tudjátok, hol találunk egy repteret? - kérdeztem bevetve a vámpír létemet.

- Persze, ha ezen az úton végig mentek, akkor ott találjátok! - mosolyodott el a srác. Mire a lány felhúzta az orrát és elsiettet, ő ment utána, de minket már az nem érdekelt.

Siettünk a reptérre, de a gép úgy 20 perce szállt fel, ami Forks felé ment. Így csak vártunk, nem tehettünk mást. Mivel a következő repülő csak 2 óra múlva indult, így vettünk kaját és leültünk Julie-val látszott, hogy Holly nem nagyon bírja így mondtam, hogy menjen vadászni, mert hosszú lesz az út és sok lesz az ember, nem akarom, hogy vérfürdőt rendezzen. Bólintott és elsiettet, úgy 30 perc múlva visszaért és odanyújtottam a napszemüvegemet, mert az én szemeim már beálltak az arany színre, többet remélhetőleg nem lesz rá szükségem. A fent maradt idő gyorsan elmúlt az emberek csak néha-néha pillantottak ránk. Nem szóltak semmit. A felszállásnál, nem voltunk olyan sokan, mint hittem. A repülőn végig Hollyt figyeltem, nem akartam, hogy valami gond legyen, de szerencsére nem volt. Aztán azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha haza érek.
Már egy ideje görcsben áll a gyomrom tudom, hogy ez emberi szokás. De most végre láthatom, Jazzt és a lányokat, a családot. Nem tudom, mit szólnak majd. Csak úgy otthagytam őket egy régi barátért, bár ezt ők is megtennék, egy régi ismerősükért. Alice ismét ki lesz akadva, hogy blokkoltam a képességét velem kapcsoltban. Rosalie és Esme megkönnyebbül és utána meg jól leszidnak, Edward és a családja csak mosolyogni fog. Carlisle meg, mint mindig kíváncsi lesz mindenre, miért mentem el és miért kellet ez. Hisz ő mindent diplomáciával oldana meg. De ezt nem tudja megoldani, van egy érzésem, hogy hatalmas háború fog kitörni a lányaim miatt. Cassie és Charlie még nem sejtenek semmit, ahogy a többiek sem. Meg kell, akadályozza, de értük ölök. Ha kell én magam ölöm meg Arot és a kis boszorkányt, Jane-t.

- Mi a baj? - kérdezte Holly.

- Csak elgondolkoztam, hogy mi lesz most! Itt vagy te, én meg Julie és menekülünk, a lányaim pedig veszélyben vannak. A családot nem tehetem ki ennek! - mondtam mire ő csak bólintott.

- Ne aggódj, megoldjuk. Ha kell én ölöm meg azt a kis törpe ringyót! - sziszegte.

- Most Jane-ről beszélsz? - nevettem el magam hisz mindennek nevezhető az a lány, de erre még nem is gondoltam. Tetszik az új neve!

- Igen! Annyira utálom, több tucatszor megkínzott - mondta kicsit letörve.

- Ne aggódj! Egyhamar nem jönnek rá, mivel már üzentem fejben Alice-nek és szólt mindenkinek. Így remélhetőleg már Portlandbe költöznek. Nekünk csak odáig kell mennünk. Mert Alice mindent elrendez. Nemsokára ott leszünk! - mondtam neki, hogy tartson ki, mert egyre rosszabb lett az állapota.

Julie végig aludta az egész utat, biztonságba érezte magát. Így nyugodtan pihent, hónapok után először. Tudom jól milyen érzés, hisz mikor először szöktem el akkor én is így voltam. Nagyon rossz volt visszaemlékezni, hisz akkor csaptam be először a családomat, és most megint. Nem tudom, hogy fognak minket fogadni? Szeretem őket, de bajba se akarok sodorni senkit! 10 perccel később már a repülőtéren voltunk. Reed állt velem szembe a szeme a vörös és az aranyszín között volt. A nyakába ugrottam, mert mikor meglátott mosolyogni kezdett.

- Reed! El se hiszem! - ujjongtam.

- Jillien! Remélem, tudod, hogy azért mert Alice lemondta még sokkal jössz! A lányok már legalább 30 fajta ruhát felpróbáltak, mert megtudták, hogy jössz. Imádnivalók a lányaid és nagyon izgatottak, hogy hazajössz! - mondta és elvette a csomagokat, a lányoknak kinyitotta az ajtót, meglátva Hollyt ijedten nézett rám. Megráztam a fejem és beültem hátra Julie-val.

 Ennyire hosszúnak még sose éreztem az utat, hirtelen izgatottság szállt meg, egyre jobban izgultam. Majd végre megálltunk. Kiszálltunk és nem láttam sehol senkit. Vagyis akkor ők még nincsenek itt. Kérdőn néztem Reedre, aki csak rázta a fejét. Az előbb még a lányaimról áradozott most meg semmi. Nincs itt senki, csak mi!

Beléptem a házba és felkapcsolódott a villany, utálom a mozgásérzékelős villanyokat! De rájöttem, hogy még nem szabadott volna felkapcsolódni, majd két test csapódott a hasamnak. Lenézve megláttam a lányaimat. Olyanok voltak, mint két 5 éves gyermek. Ha most ember lennék, tuti bőgnék, a lányok olyanok, mint az angyalok. Szőkék mindketten. Bár sajnálom, hogy nem barnák, mint én, de legalább az én lányaim. Majd hirtelen Jasper ölelt meg hátulról, olyan erővel, hogy szinte levegőt nem tudtam volna venni.

- Jazz, ez fáj! - mondtam neki közben megfordultam, hogy szembe legyek vele.

- Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni! - felelt majd megcsókolt, ami lágy szenvedéllyel teli és érzéki volt. Az, amire eddig vártam illetve vágytam. A lányok halk kuncogásba kezdtek mire Emmett felkapta őket és megpuszilgatta arcukat.

- Jill, drága hugicám! Még egyszer elmersz tűnni, ne akard megtudni mit, teszek veled! – szólalt meg aztán felkapott és én is kaptam két puszit.

Megláttam a lányokat, akik egy lépcsőkorlátnak támaszkodnak, odarohantam Rosie-hoz és Esméhez megöletem őket és szapora bocsánatkéréssel árasztottam el mindkettőjüket. Nem mondtak semmit. Feltűnt, hogy Bella és Alice nem voltak otthon.

- A többiek? - kérdeztem.

- Nessie maradt Forksba a farksokkal, Bella és Alice járőrőznek - mondta Carlisle.

- Jill a lányok egy ideig barnák voltak! Most szőkültek ki ismét, úgy 5 napja! - vigyorgott az emeletről lejövő Edward és mellette jött Bella. Megölelt és ő is leszidott, ahogy Edward is. De ha ők itthon vannak, akkor hol van Alice?

- Alice, most élvezi ki, hogy a drágalátos szerelme is vámpír! - hahotázott Emmett.

- De fiam, kérlek a gyerekek! - dorgálta meg Esme.

- Bocsi lányok! - vigyorgott rájuk.

- Nem gond Em bácsi! - mondták egyszerre. A hangjuk csilingelt, olyan volt mintha száz apró harangot szólaltattak volna meg.

Kicsit rosszul esett, hogy barátnőmnek fontosabb a barátja, mint én. De megértem hisz mi is sokat hezitáltunk Jazzel, hogy megmerjük-e tenni vagy se. De megtettük és teherbe is estem, aminek az lett a következménye, hogy lassan Volterra ellenünk fordul. Julie felment a vendégszobába én elvettem Rosie telóját, és felhívtam Davidet, hogy itt van a felesége, jöjjön el és mondjon el mindent a legendáról. Mert Holly nem mindent értett így meg kell, tudnom mi az, ami veszélybe sodorta a lányaimat.