Bella szemszöge:
Ma, is mint mindig unalmasan telt a nap. Egy ilyen kis városban nincsenek nagy problémák. Nem lopnak, nem törnek be sehova. Mióta én is vámpír vagyok és Nessie-ről is kiderültek a titkok, azóta a fajtánk is elkerüli a területünket. Már tudják, hogy vannak farkasok és nem ajánlatos velünk szembeszállni.
A nagy gondolkodás közben megéreztem valami mást. Egy ember közeledett az őrs felé. De nem olyan szokványos, mint akik itt laknak. Valamiben különbözött az illata, más volt, különleges. Mikor belépett az ajtón láttam, hogy egy csinos vörös hajú lány az. Emberekhez viszonyítva is szebb volt, mint az itteniek. Ellenállhatatlan vágy kapott el, amit eddig nem éreztem. Hatalmas önkontrollom most a porba hullott. Mikor megszólalt olyan dallamos volt a hangja, mint mikor meghallottam Esmet beszélni. Akkor én még halandó voltam ő pedig, vámpír. Abban viszont teljesen biztos voltam, hogy ő ember.
– Jó napot kívánok Isabella Swan vagyok. Miben segíthetek? – kérdeztem tőle. De nem figyelt rá mit mondok, hanem annyira nézett mintha látná rajtam, hogy nem az vagyok, akinek kiadom magam.
– Elnézést – hajtotta le a fejét. – A rendőrfőnököt keresem – vörösödött el.
– Rendben egy pillanat és szólok neki. – mosolyogtam és már el is tűntem. Mentem apunak szólni, hogy keresik.
– Apu, keresnek! - szóltam neki.
-Köszönöm kicsim! Megyek. - mosolygott rám. Mindig örült, hogyha vele voltam az őrsön főleg, mióta már tudta mi is lett belőlem. Nem haragudott, hogy eltitkoltam. Csak furcsa volt neki Nessie gyors növekedése. De észrevette, hogy valami bajom van. - Kicsim mi a baj? - kérdezte óvatosan.
-Semmi csak az a lány olyan furcsa. Nagyon csábít az illata. Pedig tudod, hogy nagy az önuralmam. Nem tudom, hogy meddig bírom magam tartóztatni. - vallottam be. Közben odaértünk és Charlie csak bólintott, hogy megértette.
-Jó napot Charlie Swan vagyok a rendőrfőnök. - mutatkozott be.
- Üdvözlöm, én Jillien Grant vagyok. Frissen végeztem az FBI profilozóinál és szeretnék munkát vállalni. Az irodai munka is megfelel, mivel terhes vagyok. - Erre majd megfagyott bennem a vér, ami persze lehetetlen, de másképp nem tudom kifejezni azt az érzést, ami akkor hatalmába kerített.
-Bella drágám mi lenne, ha levegőznél egy kicsit? - kérdezte apa.
- Rendben apu kb. 20 perc és itt vagyok. - válaszoltam és az őrsről kiérve otthonunkig rohantam. Hazaérve pont Edwardba botlottam, de szerencsémre Rose éppen vadászni volt. Így nyugodtan meg tudtam beszélni vele az imént történteket. Gyorsan elhadartam mire Carlisle is lejött a lépcsőn Esmevel, ezért szóltam a többieknek is. Még Emmett is itthon volt ezek szerint Rose egyedül ment.
- Figyeljetek, tudjátok, hogy Rose megváltozott. - Jelentettem ki, mire Emmett egy hatalmasat morgott. - Emmett már tudom mi a baja! Carlisle már annyira megszokta a vér szagát, hogy neki fel sem tűnt az új lakó. Más, mint a többi ember, bejött az őrsre és munkát kért aputól. Elmondta, hogy terhes és ez Rose baja, ő is gyereket akart így a lányba önmagát látja. Tudjátok, hogy kivételesen erős a tűrőképességem, de mikor belépett az ajtón nagy küszködés árán tudtam csak eljönni. Annyira csábított a vére. - mondtam el mindenkinek. Hisz Rosalie attól a naptól kezdve nem beszél senkivel, és nem hajlandó megmondani a gondját így még Jazz és Ed sem tud rajta segíteni.
– Emlékszem a lányra. Jillien Grant most tudta meg, hogy terhes a héten költöztek ide. Peter a jegyese a bankban kapott állást. De holnap esedékes a következő vizsgálata. Rose is pont dolgozik, így találkozni fognak. Nem tehetem azt, hogy minden indok nélkül elküldöm egy másik orvoshoz, de Rose-t se küldhetem el. Imád a kórházba segíteni. - mondta Carlisle. Mindenki csak bólogatott hisz egyetértettünk vele. Fogalmunk sincs, hogy mi lesz így. Jill furcsa lány nem rossz értelemben. De ha egyszer rájön, a titkunkra nem tudom, hogyan fog reagálni hisz az F.B.I.-nál dolgozott. Majd Jake is megszólalt.
- Most már én is tudom ki az. Bejött a boltba és segítséget kért a vásárláshoz. Hazavittem, mert nem ajánlatos terhesen annyi cuccot cipelni, mint amennyi nála volt. Kedves lány nekem nem tűnt furcsának. – Védelmezve mondta, mert eddig mindenki ellene volt.
-Jake! Hidd el rád nem veszélyes, mert rajtad nem látszik, hogy mi vagy. De Nessien és rajtunk igen! – jelentette ki Emmett. Az első felszólalása mióta beszélgetünk. Őt viselte meg a legjobban Rosalie viselkedése. Nem egyeztünk meg, mert van, aki azon van, hogy ne találkozzanak, mások szerinte meg nyugodtan lehetne, hátha visszakapjuk azt a Rosaliet, akit szeretünk.
Rosalie szemszöge:
Annyira szimpatikus az a lány, akit a kórházban ismertem meg. Jillien olyan különleges neve van. Tetszik ez a név. Bár ahhoz képest, hogy ember egészen szép, és kecses, és okos. Láttam rajta hogy végig pásztázott és azért nem válaszolt a kérdésre, hogy mi a neve. Szinte hasonlít rám mikor még nem voltam vámpír. Annyi különbséggel, hogy én szőke voltam ő meg vörös. A család úgy tudja, hogy vadászni mentem. Ez részben igaz, mert voltam csak hamar végeztem így eljöttem sétálni a városba. Imádok emberek között lenni, mert így én is annak érzem magam azon kívül, hogy nem eszek és iszok olyan dolgokat, mint ők. Csak játszom a kötekedő beképzelt csajt.
Hamar beértem az egyik kedvenc könyvesboltomban. Lassan jön Emmett szülinapja veszek neki egyet. De melyiket? Töprengtem és közben megláttam egy háborús titkokat tartalmazót, ami még senkinek sincs meg új kiadás. Beraktam a kosárba és indultam volna a pénztár felé mikor eszembe jutott, hogy a tárcámat otthon hagytam hisz vadászni mentem.
Úgy döntöttem elrakatom az eladóval. Odaérve neki adtam, de megszólalni sem bírt. Annyira elegem volt, hogy bámulnak az emberek egy ideig élveztem, de már nagyon unom. Nem tudnak egy egyszerű mondatot kinyögni csak, bólogatnak és semmi más reakció. Nem szóltam semmit csak rámosolyogtam és indulni akartam, amikor megcsapott az az illat, amit azóta mindig érzek. Jillien is itt van. Menni akartam, de nem bírtam, akaratlanul is odafordultam felé, ő is észrevett engem. Nem tudtam mit csináljak így maradtam és rá köszöntem.
– Szia Jill! Hogy vagy? Holnap jössz a kivizsgálásra? - kérdeztem puhatolózva.
– Szia Rosalie. Természetesen ilyeneket nem szoktam elfelejteni, és köszönöm jól vagyok. Csak elveszve érzem magam. - válaszolt a kérdéseimre. Nem tehettem róla, de annyira kíváncsi voltam így megnéztem jobban. Gyönyörű és sportos. Olyan, mint amilyennek nekem kellett volna lennem mikor még ember voltam.
– Természetesen hisz még csak most költöztetek ide. De ha gondolod, megmutatok egy pár helyet, ami neked is tetszeni fog. - ajánlottam fel a segítséget.
– Köszönöm, az jó lenne. Még van egy hetem, hogy megismerjek mindent, mert jövő héten munkába állok a rendőrőrsön. - dalolta azon a bársonyos hangján. Ilyen lehet a mi hangunk egy ember számára? Kérdeztem önmagamat miközben hallgattam. Majd megütötte a fülemet a rendőrség szó. Közben elindultunk egy sikátoron akartunk átmenni, hogy hamar odaérjünk a kávézóhoz.
– Rendőrségen? - kérdeztem meg tőle.
- Igen ma voltam bent. Pont volt egy betöltetlen helyük. - mondta majd neszt hallottunk.
- Jill állj mögém! - mondtam neki emelt hangon. Ő csak bólogatott és megtette, amire kértem.
– Két ilyen gyönyörű lány mit keres egy ilyen rideg és csúnya helyen? - kérdezte a háromtagú csoportból az egyik. Olyanok voltak, mint valami piás banda, de ezek józannak tűntek. Mondta Bella, hogy mostanában van gondja egy csapattal. Gondolhattam volna rá, akkor nem hozom erre Jillt.
– Szerintem semmi közötök hozzá. Engedjetek, el minket a barátnőm terhes. Nem lesz gondotok, de ha csak próbálkoztok, nagyon csúnyán megbánjátok! – Fenyegettem meg őket, ok nélkül előjött belőlem a vámpír. Reménykedtem benne hogy ebből Jill semmit nem lát!
– Remek egy szöszi mit tudna velem tenni? - kérdezte a társait mire azok csak hangos röhögésbe kezdtek.
Nagy levegőt véve megéreztem Jasper illatát. Könnyű nyugodtság szállt meg. Örültem hisz kitisztult a fejem. Jasper a hátuk mögött állt és rájuk szólt mire Jill megremegett.
– Fiúk! Két szép lányt nem szabad ijesztgetni! Takarodjatok innen!-szinte üvöltözött velük.
– Köszi, Jazz. De Jill nagyon megijedt. - mondtam neki hisz Jill már az ájulás szélén volt.
– Nincs mit. Jill most nem észlel semmit csak fogd meg, mert lassan elalszik. Vidd haza és azonnal gyere vissza a házba. Beszélni szeretnék veled! - adta parancsba. Jasper nem szokott ilyen lenni, de látszott rajta hogy nagyon felzaklatta a dolog, hogy nem beszélek senkivel. Nem hibáztatom. Mert szeretem és bármit megtennék érte, ahogy ő is értem.
– Rendben! De mielőtt hazamegyünk, segítenél? Nem nézne ki jól, ha egy lány vinne haza egy másikat. Neked mégis jobban áll, mint nekem! - mondtam közben átadva Jillt Jaspernek.
– Oké, de most utoljára. - mondta majd elindultunk hozzájuk. Jasper csak Jillt nézte, de olyan szemekkel, hogy rájöttem ő az a lány, akire eddig várt. Tudtam, hogy a bátyámnak nincs rossz ízlése. Bár a családban senkinek sincs.
– Itt lakik. Vagyis itt laknak a jegyesével. - mondtam neki. Mert lehet, hogy ezt nem tudja.
– Tudom Bella otthon mesélt róla és arról is, hogy Jill az őrsön kapott munkát. - mondta letörve. Ilyenkor nekem is rossz kedvem lesz, hiszen szegény megtalálja, élete értelmét, de az jegyben jár valakivel. Az ajtóhoz érve az kicsapódott és Peter állt velünk szemben nagyon idegesen.
– Jól van? - kérdezte izgatottan miközben mutatta, hogy hova tegyük le.
– Természetesen csak kifáradt a keresgélésben a házhoz keresett kiegészítőket. - mondtam majd hátat fordítva Peternek Jillt néztem, ahogy alszik. Bármit megtennék, hogy maradhassak, de hazaérve úgyis egy alapos fejmosás vár. Főleg hogy Bella már volt otthon.
Út közben Jasperrel nem szóltunk semmit. Csak lassan sétáltunk egymás mellett. Tudtuk, hogy mit érez a másik. Én tudtam, hogy szereti teljes szívéből. Ő meg tudta, hogy én teljesen magamat látom a lányba és vigyázni akarok rá. Olyan anyai érzések kaptak szárnyra bennem, amiket eddig Nessien éltem ki. De már ő is külön van. A családom a nappaliba ülve várt.
– Sziasztok! - köszöntem és leültem az egyetlen szabad fotelba.
- Rosalie merre voltál? - aggódott Esme.
– Csak ajándékot akartam venni Emmettnek. - mondtam neki, mint aki elfelejtette a depressziót.
- Jasper hagyd, hogy ön maga legyen! - morgott rá Emmett.
- Emmett nem ő csinálja. Én magamtól vagyok ilyen. - mosolyogtam majd odamentem és megcsókoltam.
– Rendben cica! Végre visszakaptalak! - vigyorgott Emmett.
– Persze, hogy visszakaptál!
– Akkor már nem is kell semmilyen beszélgetés! - mondta majd mielőtt felkaphatott volna Edward megszólalt.
– Találkoztál Jilliennel? - kérdezte mire megfagyott a levegő.
- Igen a könyvesboltban, beszélgetünk, majd hazakísértem - mondtam neki direkt kihagyva a sikátoros részt. Reménykedtem benne, hogy Jasper sem említi.
– Értjük, akkor annak a lánynak köszönhetően vagy ismét a régi? - kérdezte Nessie.
– Igen! Megszerettem, és nem vagyok hajlandó elhanyagolni. Barátokat szeretnék. - álltam fel.
- Rosalie. Jillien az F.B.I.-nál volt profilozó. Nagyon profi látszott rajta. Tudja, hogy más vagyok csak még azt nem, hogy mi nem stimmel velem. Szerinted hogy reagál majd, ha rájön, hogy vámpírok vagyunk? - kérdezte Bella ingerülten.
– Nem mondaná el senkinek. – mondtam. - Te sem lennél az, ha akkor Edward nem mond ellent Carlislenak. Te is tudod jól, hogy milyen, ha valakit szeretsz, és nem lehet a tiéd! - mondtam neki felidézve a múltat.
– Most miről beszélsz? - kérdezett vissza Esme.
– Azt hogy észre se veszitek, ha valakinek fontos valaki más?
– Rendben drágám akkor segíts nekünk! - mondta Carlisle.
– Sajnálom, de nem mondok semmit. Majd az, aki akarja, elmondja, én nem leszek áruló! - mondtam utalva Jazznek, hogy nem fogom elárulni az érzelmeit.
– Rendben. - mondták majd mindenki elment a szobájába. Nagyon ideges voltam hisz ennyire eltávolodtunk volna egymástól? Hogy már észre se vesszük, ha valaki szerelmes? Nem hiszem el, hogy a család széthullik. Ehhez egy idegen lányra van szükség, hogy meglássuk. Nessie külön utakon van, azóta nem is foglalkozunk, egymással mindenki a saját társával van és nem is zavarja őket, hogy Jaspernek nincs senkije.
Mikor felmentem a szobába egyedül voltam. Tudtam, hogy Emmett dühös lesz rám, de hát nem baj. Majd megnyugszik. Egyedül szerettem volna lenni, de ekkor kopogás zavart meg.
– Kicsikém én vagyok, bejöhetek? - kérdezte Esme anyai hangon.
– Persze te sosem zavarsz! - szóltam ki majd a következő pillanatban már mellettem ült az ágyon.
– Nem tudom, hogy mit akarsz azzal a lánnyal, de ha te szeretnéd, nyugodtan találkozz vele. Mindannyiunk szeretne babát, bár ez csak Bellának adatott meg. Bármi történhet vele ő ember ezt sose feledd, és a titkunkat sem tudhatja meg! – mondta anyai szigorral. Mindig is szerettem Esmét ha választhattam volna, mindenféleképpen őt akartam volna anyámnak.
– Köszönöm anya! – Öleltem meg őt, és ha most tudnék, biztosan sírnék. Mindig is csak Esme értett meg. Hisz neki már megadatott, hogy babája legyen, de sajnos meghalt. Ezért is lett öngyilkos. Bezzeg nekem semmi! Csak az elmúlt pár évben rendeződtek a dolgaim, hiszen lett egy szerető családom, és egy még szeretőbb férjem.
Mérgelődtem magamban. Nem is érdekelt, hogy ki mit gondol a mostani viselkedésemről a lényeg, hogy Jillel még történni fog valami. Jasper miatt. Természetesen nem rossz. De nem tudom, mit rejt a jövő! Bármi történhet.
