5. fejezet

Nem is hittem volna, hogy ennyire kikészülhetek. Végig a babára próbáltam gondolni. De nem ment állandóan az a kép ugrott be, hogy Pete megcsókolja Hydrát. Most már teljes mértékben illik rá a név hisz ő egy szörnyeteg. Megszerezte tőlem Petert, de megvárta, míg terhes leszek. Hogy biztos legyen a dolgába, hogy összezavarodok és az érzelmeim is összekuszálódnak. Gratulálok sikerült neki! De még mindig a nyugtató hatása alatt vagyok. Érzem a hideg kezeket a fejemen, amik simogatnak. Jól esett, egyedül Rosaliet tudtam elviselni és persze a családját. Szerintem haza se ment. Éreztem, hogy ott van mellettem végig. Majd valami roham jöhetett rám, mert az egész testem remegni kezdett. Hallottam Rose szinte hisztérikus aggódó hangját mikor kiállt a dokinak. Aki hiper sebességgel jött be.

– Apa! Jill rohamot kapott! Emmett segíts, fogjuk le!

Közben befutott az orvos is. Emmett keze úgy közbezárta a csuklómat, hogy majd nem eltört. De így legalább biztonságba éreztem magam.

– Emmett! Ne olyan erősen. Rose hozz egy kis hideg vizet. Lázas lett le kell vinni, de gyógyszert nem akarok neki adni. Nehogy a babának baja legyen! - hallottam minden szót kristálytisztán.

Éreztem, ahogy a vizes ruhát rárakja csuklómra és a homlokomra.

– Rosalie ne aggódj jobban lesz!– mondta a doki és kiment. Majd hallottam, hogy Rosalie sírva könyörög. De a könnyei nem hullottak.

– Jill ébredj fel légy szíves! Nem szeretném, ha egyedül hagynál. Nálad jobb barátnőt keresve sem találnék. Te magamra emlékeztetsz! - nyöszörgött. Megfogtam a kezét jelezve, hogy hallom minden egyes szavát.

– Ne aggódj! Nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen! - mondtam neki kicsit rekedtes hangon hisz teljesen kiszáradt szám a láz miatt.

– Várj, adok inni! - mondta majd óvatosan a számhoz rakott egy poharat és lassan elkezdtem inni. Jól esett, hogy valaki foglalkozik velem. Hisz Nady dolgozik így előre láthatólag nem tudni mikor jön. Őt is meglepte Hydra viselkedése.

– Köszönöm Rosalie hogy velem maradtál ez nagyon jól esett! - mondtam neki erre ő csak egy halvány mosolyt engedett meg magának. Mire belépett Bella.

– Rosalie! Beszélni akarok veled! Most! - szinte parancsolónak hangzott a hangja.

– Rendben! Mindjárt jövök! - mondta majd elment a szobából.

Körülnézve olyan mintha átalakították volna a szobát, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy kórterem. Virágok voltak az asztalon és kényelmes fotelok. Egy ágy is be volt rakva. Gondolom Rosalienak. Majd kinyílt az ajtó reménykedtem, hogy Rosalie lesz, de nem ő volt. Hanem Pete.

– Jill sajnálom. Nem akartalak megbántani. Én téged szeretlek senki mást. Hydra csak egy kaland volt. Téged akarlak, mert te vagy terhes a gyermekemmel! - mondta kiemelve, hogy a gyerek szót.

– Nem érdekelsz, menj el azonnal. Látni se akarlak! Azonnal takarodj! A babához meg semmi közöd nem lehet! A gyerek sose fogja megtudni, hogy ki volt az apja! - ordibáltam vele, de akkor megjelent az ajtóban. Rosalie, Emmett és Jasper.

– Nem hallottad a hölgyet indíts! - emelte fel a hangját Emmett.

– A jegyesem! Nem megyek sehova! - ellenkezett Peter.

– Ha a jegyesed, akkor az azt jelenti, hogy szereted, és sose tudnád megbántani! De nekem nem úgy tűnik, hogy most csak veled akarna lenni. De csak felcsináltad és otthagytad valami félnótás kis cafkáért. Egy ilyen lányt, aki megérdemli a boldogságot, a szerelmet és a családot! - mondta Jasper olyan tisztelettel és olyan gyűlölettel, hogy még engem is megijesztetett. Sose néztem volna ki belőle ezeket a szavakat.

Majd Peter fogta magát és lelépet a maga kis hülyeségével. Szerintem úgyis rá jött, hogy Jaspernek igaza volt Hydrával. Bár a jelzőt túl durvának találtam. Majd Rose odaült az ágyamhoz. Én hozzá bújtam és neki álltam sírni. Majd belépett Nessie és hozott egy borítékot.

– Ezt Pete hagyta a portán arra kért, hogy adjam oda! - mondta majd halkan kiment. Jasper és Emmett kíváncsian nézték, hogy hogyan reagálok a borítékra.

– Ha gondolod, kidobom! - mondta Emmett.

– Nem köszi! Szeretném tudni, hogy mi van benne! - mondtam majd elindultak kifelé. - Ne menjetek el! Szeretném, ha bent maradnátok mindannyian. - mondtam majd kibontottam a borítékot.

Két kép esett ki belőle. Hisz ez én és a testvérem vagyunk! Az egyik kép egy esküvőm a másik egy összejövetelen készült.

Jutott eszembe Tayler. Már rég hallatom felőle és a múltkor pont róla beszélgetünk. Hogy nem találom ezeket a képeket. Ezek szerint megkereste. Pedig azt mondta, hogy ne is várjam hisz katona és titkos bevetései vannak. Lehet, hogy meghalt. Még ezt is a fejemhez vágta. De egy szertő barátnak nem effélére kéne, bíztatni a barátnőjét mikor a bátyáról van szó. Ezen a képen még fekete a hajam. Tayler sose szerette, ha fekete volt a hajam azt mondta, hogy a szőke jól áll, de legjobban a vörös hajjal nézek ki. Így lettem vörös. Imádom Taylert. Ő egy csomószor mondta, hogy Pete nem nekem való. Igaza lett szeretném, ha meglátogatna és tudomást venne az érkező családtagról. Mert ő nem tudja, hogy terhes vagyok! Rose elvette a képet és meglepődött, hogy miért is fekete a hajam.

– Te vagy?

– Igen fekete hajjal! Bár sose szerette a fekete hajamat. De voltam szőke is. Jobban szerettem szőke lenni, de Tayler mindig is a vöröset szerette. Azt mondta, hogy a vörös szép illik hozzám és mindenhol szőkék vannak. - mondtam könnyes szemekkel.

– Szépek vagytok! - mondta. Közben odanyújtotta Jazznek és Emnek.

– Köszönöm! Ő a bátyám Tayler. Katona és nem tudok róla semmit. Hiányzik! - mondtam.

Közben bejött Carlisle. Megnézte a képet és neki is feltűnt a hajszín különbség. De tudtam, hogy valami gond van, mert csak úgy nem jön be főleg ha, családja tagjai is itt vannak.

– Jillien! Meg kell, vizsgálnom a babát! Lehet, hogy a roham nem tett jót neki! - mondta komoran. Féltem ezért bólogattam. Nem bírtam megszólalni csak Rose kezét szorongattam.

– Ne aggódj itt maradunk. Nem hagyunk magadra. - mondta majd Emmett átsegített egy tolószékbe és eltolt Carlisle a vizsgálójába. Elővette az ultrahang gépet.

– Várjon most csak ultrahang lesz? - kérdeztem.

– Természetesen! Más vizsgálatra nincs szükség. - mondta mire neki állt a vizsgálatnak.

– Kérem, várjon. Szeretném ha Rosalie is itt lenne. - mondtam majd bólintott és felállt majd 2 perc múlva tért vissza Rose-al. - Szeretném, ha itt lennél velem! - mondtam majd megfogta a kezem és leült oda ahol Peternek kéne lennie.

– Köszönöm. Hogy bent lehetek. - mondta majd csöndbe maradtunk, hogy halljuk a baba szívverést. Egyszer csak halk, de annál szaporább hangokat hallottunk. Megnyugodtam mikor kiderült, hogy az a baba.

– Jill hisz ez tökéletes. Szerencsére a babának semmi baja! - mondta majd a képernyőt felém fordítva mutatta meg a babát.

– Apa nem lehet kinyomtatni? - kérdezte Rose.

– Természetesen ki lehet. - megnyomott egy gombot a gépen és már a kezemben is volt a kép. Olyan tökéletes. Bár mindenki azt mondja a sajátjáról. De ő tényleg az volt.

Visszakísértek a szobába ahol már Emmett és Jasper vártak türelmetlenül. De mikor meglátták, hogy mosolygok végre 2 nap után megkönnyebbültek. Most Jasper segített az ágyra. Olyan jó volt érezni az illatát olyan, mint Emmettnek de még se. Nem éreztem ezeket az érzéseket már régóta. A szívem hevesebben kezdet el verni mikor meg fogott, hogy kiemel a székből majd el is vörösödtem mire Em csak egy halvány vigyorral kommentált.

– Nézzétek ő a babám! - mutattam meg nekik a képet. Em nem szólt, semmit csak nézte és mosolygott. Jasper meg teljesen kikelt magából.

– Szép! Olyan, mint az anyukája! Bár az apja sose fogja megérdemelni se őt se téged! Túlságosan jó szívű vagy számára. Nem érdemel meg téged, ahogy sokan mások se. - mondta olyan hévvel, ami meglepett. De ezek a szavak nagyon jól estek. Vajon miért mondja ezeket nekem? Miért viselkedik így? Miért viselkedett Peterrel is úgy ahogy? Egy csomó kérdés fogalmazódott meg bennem aztán ajándékokat láttam meg az egyik széken.

- Ezek? - kérdeztem Emmettet.

- Ja, itt volt az a nyavalyás. Azt mondta, hogy ezeket a barátnődtől kaptad és ő elköltözik házból - mondta. Majd lassan odapakolta a dobozokat. Gyönyörűek voltak az összesben kismama ruha volt. Volt köztük estélyi, szövetnadrág, és szebbnél szebb szoknyák. Imádtam Nadíra ruháit, amiket választott nekem. Bár amit Esme választott az is tetszett. Mindenki hiányzik. Bár csak mindenki itt lenne.

– Hogy mondtad elköltözik? - kérdeztem vissza.

– Igen! Azt mondta mire kijössz addigra nem lesz a házban. Majd meglátogat a baba miatt és pénzben is támogatni fog. - mondta Emmett.

Mit csinálok egyedül abban a házban, ami nem is az enyém, vagyis az enyém, de nem érzem magaménak. Semennyire se tükröz engem, vagy az egyéniségemet. Gondolkodtam el.

– Szerintem hagyjuk aludni. Gyere tesó! - szólt Jaspernek Em. De Jasper meg se mozdult.

– Én szeretnék maradni! - mondta. Mire Em csak meghúzta a felsőjét, hogy jöjjön. - Ne! Hagyj! Majd Rosalie hazamegy, helyette maradok. Lassan már 3 napja nem volt otthon! - mondta.

– Rendben akkor maradj Rosalie te meg pihend ki magad! Majd holnap visszajössz. De neked is kell egy kis lazítás. Én úgyis csak alszok. Jasper meg itt marad, ha valami gond van úgyis itt lesz, és egyből értesít! - nyugtattam meg. Mert közben elégé mérges lett, hogy ki akarja dobni őt Jasper.

– Rendben! De Jasper ha van, valami azonnal hívj! - mondta majd eltűntek az ajtó mögött. Rám meg hatalmas álmosság tört. Pedig egy csomó kérdésem lett volna Jasperhez.