4. fejezet

Álmodtam, vagyis nem tudom. Hisz az előbb még egy sikátor felé tartottunk Rosalieval. Majd minden elsötétült. Olyan érzésem volt mintha valaki el akart volna kábítani, hogy aludjak, ne vegyek észre abból semmit, ami történi. Majd egy hűvös kéz alám nyúl, hogy nehogy a hideg betonra essek. Hallottam, hogy beszélgetnek, de annyira halkan hogy szinte semmit nem értettem belőle. Majd éreztem, hogy az, aki tartott átad valaki másnak.

Szinte jól esett a kezei szorítása. Olyan mintha annyira féltene, mint valami kis porcelántárgyat. Közelebb bújtam a mellkasához, mert annyira nyugtató volt az illata és bőre hűvössége. Nem is akartam mást csak hogy ő öleljen, és soha ne engedjen el. Bár nem tudtam ki az, mert a szemeim nem engedelmeskedtek. Majd mélyebb álomba szenderedtem és már nem hallottam semmit.

Nem tudom mennyit aludhattam, de mikor felébredtem Pete aggódó szemeivel találtam magam szembe. Szinte csalódtam, hogy Peter van itt és nem az a valaki, aki a karjaiban tartott.

– Drágám ugye jól vagy? - kérdezte hatalmas aggodalommal.

– Persze. De hogy kerültem haza? Ki hozott idáig? Hogyan? - faggattam. Meg kellett, hogy tudjam mi is történt.

– A doki asszisztense és egy magas szőke hajú srác azt hiszem a testvére volt. Mert bátyónak szólította. - mondta Pete. Közben sérülés nyomokat keresett rajtam.

– Nincs semmi bajom! Ne aggódj! Csak nem emlékszem rá mi, hogy mi volt. - mondtam. Pete úgy döntött, hogy elvisz a dokihoz kivizsgálásra, de nem engedtem.

– Ne aggódj már. Mondtam, hogy semmi bajom. Majd jobban leszek és akkor biztos emlékezni fogok. - Mindent megtettem azért, hogy ne kelljen menni az orvoshoz. Így is holnap egyedül kell mennem. Bár aranyos volt, hogy így aggódik értünk.

– Drágám telefonáltak a Pathan lányok. Meglátogatnak minket ma délután. Már alig várják, hogy lássanak. Azt mondták, hogy hoznak egy csomó ajándékot neked. A babának még semmit, míg nem tudjuk, hogy mi is lesz.

– Értem akkor neki kell állnom, takarítani, meg rendet rakni és valamit sütni is kéne.

– Ne aggódj ezeket már elrendeztem. A sütit meg egy cukrászdából hozattam. - mondta mosolyogva. Imádtam mikor ilyen kis talpraesett és mindenre gondol.

– Köszönöm kincsem most nem is tudnám, hol kezdjem. - Hálálkodtam neki majd egy puszit nyomtam az arcára.

– Semmiség! De mi lenne, ha át öltöznél? – kérdezte a szerelésemre mutatva. A lányok mindig is divatmániások voltak. Így hamar rájöttem, hogy el kell mennem ruhát venni, mert semmi normális göncöm nincs.

– Pete el kell mennem a boltba ruhát venni. De sietek. - mondtam neki majd felkaptam a kabátomat és siettem hisz a lányok nemsokára ideérnek én meg még sehol sem tartok.

A boltba beérve tanácstanul álltam hisz nem tudom, hogy most mi is a divat. Elkezdtem keresgélni a felsők között, de egyik sem tetszett. Majd odalépett hozzám egy kedves aranyos nő. Barnás haja gyönyörű volt. Szinte irigylésre méltó. Majd megszólított.

– Elnézést! Esme Cullen vagyok! Segíthetek? Az enyém a bolt! - mondta majd egyből a doki jutott eszembe.

– Helló én Jillien Grant vagyok. Egy ruhát szeretnék, de olyat, ami akkor is jó mikor már nagyobb lesz a pocakom! - mondtam majd végigsimogattam a pocimat. A nő szinte megfagyott a nevem hallatán. Mi van az emberekkel, ha meghallják a nevemet? Gondolkodtam magamban.

– Szerencséje van, most hoztak kismamaruhákat, ha gondolja, megmutatom önnek. – mosolygott mintha meg se látszott volna rajta az előző két perc.

– Azt megköszönném. – mosolyogtam viszont. Átvezetett a bolton, ami nem volt olyan nagy. De annyi gyönyörű ruha és cipő volt mintha ez nem is egy kisvároshoz tartozna. Az egyik ruhának megnéztem a címkéjét. Elég elfogadható árak voltak. Mintha azt akarná, hogy a város tanuljon meg divatosan öltözködni.

- Ezek a ruhák most érkeztek. Önnek inkább a zöld, lila, fekete, illetve a fehér szín áll jól. A haja miatt, ami gyönyörű vörös! – jegyezte meg miközben keresgélt a ruhák között. Talált is hármat.

Egy rózsaszínt ami inkább esélyinek hatott:

 Egy szürkét:

 

Majd egy fehéret:

Úgy döntöttem megveszem mindegyiket. Otthon majd a fehéret veszem fel, igaz hogy nincsen még hasam, de a lányok is láthassák, hogy terhesen is lehet valaki szép és szexi. Kifizetem a ruhákat. Majd siettem haza és gyorsan átöltöztem, és már hallottam is a csengőt! Nagyon izgultam hisz ők nem azok a gyerekpárti emberek, akiket megismertem. Inkább a munkájuknak élnek. Bár Nadíra már annyira nem. Csak Hydra volt ilyen és neki Pete nagyon bejött. Nem mondom kétszer, hogy még mindig tetszik neki.

Pete nem az a tipikus csúnya srác. De azért már ideje lenne, hogy felnőjön, hisz már lassan elérek a harmadik hónapba. Már nincs visszaút. Bár elhatároztam, hogyha Peter nem akarja, akkor elmehet. Én el leszek egyedül is! Majd csapódott az ajtó és Nadíra ugrott a nyakamba. Hydra csak állt és nézett.

Hydra:

Nadíra:

– De jó, hogy végre láthatlak, annyira örülök neked! Gratulálok a babához! Ezt már mondtam Peternek is! – hadarta.

– Köszönöm! Én is örülök nektek! Már unatkoztam itt egyedül senkit nem ismerek. Pete meg állandóan dolgozik! – mondtam nekik közben leültünk a nappaliba.

– Hoztunk neked ajándékot. Mivel még nem tudjuk, hogy fiú vagy lány lesz a baba, így még neki nem még nem akartunk semmit venni. De ha megtudod, értesíts minket és jövünk! – mondta Hydra a tőle megszokott kicsit féltékeny szavaival.

Ahhoz képest, hogy testvérek nem hasonlítanak Nadíra sokkal szebb és kedvesebb. Míg Hydra olyan magának való inkább egy beképzelt modell, mert végül is modell, de attól még nem kéne így viselkednie. Nadíra is modell, de ő az ellentéte kedves és bizonytalan nem úgy, mint a nővére.

Az ajándékokat nem bontottam ki. Hagytam őket, majd ha elmennek. De Hydra nem foglakozott velem inkább Nadi.

Hydra mindig is Peterrel volt elfoglalva. Sose érette miért kellek neki én és miért nem ő. Próbáltam magamba elnyomni ezeket az érzéseket, de nem ment. Bár mostanában Pete sokat van távol, furcsa telefonjai vannak, és mindig kimegy ha hívják. Mintha titkolna valamit előlem.

– Sajnos nekünk most mennünk kell! Sajnálom és ígérem, amit tudlak, meglátogatlak, de a nővérem nem biztos, hogy jön! - mondta Nadi mert látta, hogy Hydra nem fogja vissza magát Pete közelébe.

Mindig mellette akar lenni mutogatni neki a telefonjába képeket magáról. Hogy féltékeny legyek rá, mert neki tökéletes teste van. Állandóan megérinti már idegesített. Sose szerettem Hydrát csak elviseltem Nadi miatt.

– Semmi gond! Örültem, hogy meglátogattok. Remélem, jössz még! - szándékosan kiemeltem, hogy csak ő jöjjön. Mire Pete megbökött, hogy viselkedjek!

– Természetesen meglátogatlak. Már alig várom, hogy babázhassak. - mondta majd megölelt és eltűnt az ajtó mögött.

Felmentem az emeletre és elkezdtem a ruháimat elrakni közben nézegettem magam, hogy a hasam mennyit nőtt. Holnap úgyis a dokihoz kell mennem így elől hagytam a szürke ruhát. Mivel hűvös van így egy farmert is. Nehogy megfázzak, vagy a babának legyen valami baja. Majd Pete viharzott be egy puszit, nyomot az arcomra és közölte, hogy behívták így mennie kell. De nekem ezek a hirtelen munkák furcsák voltak.

Úgy döntöttem, hogy F.B.I.-os létemre követem és kiderítem, hogy hova is megy! Így vártam, míg beül az autóba és elindul. Gyorsan megkerestem a kocsi kulcsaimat és mentem a sajátommal. Egy kis idő után elhagytuk Forksot már gyanítottam, hogy nem melózni megy. Egy közeli kisvárosi étteremhez értünk, és ott várt rá egy lány. Nem ismertem meg, mert háttal volt. Majd mikor megfordult megláttam és belém nyilalt a felismerés, hogy az nem más, mint Hydra. Tudtam, hogy nem bír magával. Tudtam, hogy előbb utóbb megadja magát Pete, tovább nem követtem őket. A kocsival elindultam hazafelé. Hazáig sírtam a könnyeimtől nem láttam semmit, ezért nehezemre esett vezetni. De hazaértem épségben. Elmentem lezuhanyozni és lefeküdtem. Hallottam mikor Pete hazaért. Lezuhanyozott ő is. Majd mintha nem történt volna semmi befeküdt az ágyba mellém, de én nem aludtam egy kicsit sem. Reggel mikor elment felkeltem.

Úgy éreztem magam, mint egy zombi. Felöltöztem és elindultam a dokihoz. Beérve a recepcióhoz Rosalie mosolygott rám. A következő pillanatba már négy hűvös kéz fogdos, hogy mi a bajom. Ezek szerint elájultam tisztáztam magamba. Tudtam, hogy nem jó ötlet ilyen állapotba eljönni.

– Jill jól van? - kérdezte az orvos aggódva.

– Igen csak elájultam. - motyogtam neki hisz még beszélni sem voltam képes.

– Jill apa most itt tart a kórházba, de én addig itt maradok veled!-mondta Rose nagyon kedvesen. Próbált nyugtatni a jelenlétével és simogatta a fejem.

– Rose, a baba? - kérdeztem félve.

– Ne aggódj apa megvizsgált semmi baja. Ő jól van, de neked kell egy kiadós alvás! - mondta, vagyis inkább parancsolta.

– Rendben. - Meg akartam fordulni, de Rosalie megfogta a karom.

– Nem kéne szólni Peternek? - kérdezte. Majd elkezdtem sírni. Eszembe jutott, hogy miért is nem aludtam tegnap este.

– Rosalie, ne légy szíves ne! Inkább maradj itt. Nem akarom soha többet látni. Miatta nem aludtam semmit. Megcsal az egyik barátnőm nővérével. Nem is akarom, hogy tudja. - Mondtam neki mire összerezzent.

– Rendben maradok. De előbb beszélnem kell apával, hogy itt leszek veled és fel kell hívnom a húgomat, hogy ugorjon be helyettem. - mosolygott majd eltűnt a szobából. Hallottam, hogy az ajtó előtt beszélnek, majd az kinyílt és Pete lépett be rajta.

– Pete azonnal menj el innen! Látni sem akarlak. Tegnap este követtelek és tudom, hogy Hydrával kavarsz a hátam mögött! Akkor menj, költözz hozzá! Nem is érdekelsz! Takarodj! - ordibáltam majd Rose és Carlisle lépett be az ajtón.

– Uram legyen, szíves távozzon! - szólt rá Carlisle. Pete meg se moccant.

– Azonnal menj el! Te szemét alak teherbe ejted utána meg egy másik lánnyal kavarsz! Tünés, felkavarodik gyomrom, ha csak rád nézek! - mordult fel Rose. Majd belépett az a magas srác aki Rose-al jár. Pete meglátta és megijedt, kiment egy szó nélkül.

Rose odajött és átölelt. Csak sírtam és sírtam semmi mást nem akartam csak hogy itt maradjon és legyen mellettem, mert annyira megnyugtat. Majd Rosalie megszólalt.

-Jill bemutatom a barátomat! Emmett Cullen. Mutatta be kedvesét Rose. Olyan szépek voltak együtt. Nem úgy, mint én és Peter. Rosszul éreztem magam már, ha csak rá gondoltam.

– Örvendek! Sajnálom, hogy ilyen állapotba találkozunk. Jillien vagyok! - mutatkoztam be.

– Tudom, hogy hívnak Rose már mesélt rólad! Ne aggódj így is szép vagy és a lényeg, hogy egészséges legyen a baba és persze a mami is! - mondta. Olyan aranyos volt.

– Köszönöm! Nagyon aranyos vagy. - mosolyogtam rá.

-Jill most adok önnek egy kis nyugtatót, hogy tudjon aludni a babának szűksége, van önre. - mondta a doki. Majd adott egy injekciót. Ahogy néztem Rosaliet azon tűnődtem, hogy mi olyan furcsa rajta, de nem jöttem rá. Majd a szemhéjam egyre nehezebb lett és megadva magamat a gyógyszernek elaludtam.