30. és egyben a záró fejezet!

Sziasztok! 

Meghoztam az utolsó fejezett. Szeretnék kérni, mindenkitől egy komentárt zárás képp.  Remélem nem nagy kérés! De jól esne, hisz ez a vége. 

Köszönöm, a húginak, Tündinek és demonnak, hogy mellettem álltak és biztattak. Ki tartottak mellettem.

Köszönöm, a komikat és a díjakat! Mindig jó kedvet csináltatok nekem velük! 

Remélem, tetszeni fog a befejezés!  Ha szeretnétek még az Én írásaimból olvasni akkor megtaláltok:

 Illúzió

Black Angel 

Ezekben társ Írókkal dolgozom :) Szeretettel  várunk mindenkit! Jó olvasást,  és kérek  pár komit, azoktól is akik nem szoktak komit írni! Köszönöm!

30. fejezet egyben a befejezés

- Na, jó én már semmit sem értek - szólalt meg Esme.

- Nagyi, nem mi vagyunk terhesek, hanem anyu - mondta Cassie. Majd odajött átölelt és gratulált. Én, meg mint akit leforráztak csak álltam és bámultam.

- Anyádnak nem lehet már gyereke - mondta Jazz idegesen. Bár még moccanni nem tudtam, csak leültem a fotelba és megfogtam a hasam.

- Anya, igaz, ugye igaz? - nézett rám Charlie, aki letérdelt mellém. Csak megráztam a fejem.

- Most mi a baj? - kérdezte vigyorogva Cassie.

- Az, hogy lehetetlen, hogy vámpírnak gyereke legyen - mondta Carlisle.

- Anyu nem is vámpír - vágott vissza Cassie.

- Elég! Ne vitatkozatok! - Kiállottam el magam. - Honnan tudjátok? - kérdeztem dühösen.

- Anyu, te is tudod? - ugrott a nyakamba Charlie.

- Persze, hogy tudom, nem nehéz észrevenni - mondtam kicsit hevesebben.

- Charlie látta, mikor közlöd a családdal - mondta Cassie.

- Mióta látod a jövőt? - kérdeztem a mellettem álló lányomat.

- Ne tereljük a témát! Jill, mióta vagy terhes? - kérdezte Jazz.

- Most lesz második hónapja - hajtottam le a fejem.

- Második hónap? A lányok már ilyenkor megvoltak! - értetlenkedett Edward.

- A baba ember lesz! - csilingelt a lányok hangja egyszerre.

- Micsoda? - kérdezett vissza Jazz.

- Drágám, nem tudom, hogy mi van. De ez a baba normál tempóba fejlődik. Emlékszel a veszekedésünk előtti együttlétünkre? - kezdtem el magyarázkodni.

- Persze - mondta.

- Akkor estem teherbe - hajtottam le a fejem.

- Imádlak Jill! - kapott fel és pörgetett meg.

- Én is szeretlek! - mondtam majd megcsókoltam.

- Miért nem mondtad el? - kérdezte Esme kicsit megkönnyebbülve, hogy nem dédnagymama lesz.

- Féltem a reakcióktól, hisz én nem vagyok semmi, vámpírnak ember, embernek vámpír - válaszoltam kicsit csüggedtebben.

- Ne aggódj hugi! Majd egy egész focicsapatot hoztok össze Jazzel! - hahotázott Em mire Rosalie fejbe csapta.

- Gratulálok, mindent megadnék, azért hogy az én tökéletes testem is változzon, hogy babám lehessen - ölelt át Rosalie.

A következő 7 hónap úgy telt, ahogy kellett, minden napos vizsgálatok. Már kezdtem unni, de a lányok egy csomó mindent megvettek. Nem hagytak, hogy bármit is csináljak. Jazz állandóan mellettem volt. Simogatta a hasam, és beszélt hozzá. Nem mintha szüksége lett volna rá. De fáradékonyabb lettem, és meglepetésemre egyik éjjel elaludtam. Azt mondták, hogy 1 napot teljesen átaludtam. Nem tudom, mert nem emlékeszem, de azóta állandóan csokit ennék. A hasam is már nagy, kezdtem félni, hogy ismét ikrek. De nem olyan, mint a lányokkal. Edward csak mosolyog, hogyha elsétál mellettem, hisz vicces teóriákat gyártok a babámra. Majd hirtelen elfolyt magzatvizem. A fájások megindultak. Minden ugyanúgy zajlott, mint a lányoknál, de kicsit tovább tartott. Három óra édes szenvedés után a karomba tarthattam, a kicsi Maxot. Az apja mikor kezébe fogta láttam a mosolyt az arcán, de ez volt az utolsó, amit valaha is láttam.

 Ismét kinyitottam a szemem, felettem épp Jazz könyörgött, hogy ébredjek fel. Valami megváltozott, én. Teljesen megváltoztam, a testem kőkemény lett és teljesen kihűlt. Végre teljes jogú vámpír lettem. Sosem, hittem a csodákba, de ezek szerint ez kellett. A család legyen az új királyi klán, a lányaim a legendás babák. Meg persze a pici fiam, aki teljesen emberi. Vagyis kitudja, majd eldől. Én is ember voltam. De most már nem. Elmentem vadászni majd a többiek magunkra hagytak Maxszel és Jazzel. Olyan tündéri!

A családunk az óta már csak éli a mindennapjait. Aro nem láttuk és hírét sem hallottuk. A fiúk reménykednek, hogy valaki titokban meggyilkolta. Julie-nak gyönyörű szép pici fia lett, aki apukája nevét örökölte. Holly és Ty már egy ideje nem adtak magukról hírt, de állítólag Olaszországban vannak és figyelnek a rendre. Alec és Charlie Oroszországba mentek. Cassie és Nessie végérvényesen a La Pushban laknak. Az egész világ védve van. Persze még én is. Addig még a házból se tehetem ki a lábam kísérő nélkül, míg Max nem lesz elég idős.

29. fejezet

Sziasztok drágáim!
Meghoztam az utolsó elötti fejezetett. Hát kicsit ugrottunk az időbe:)) Remélem el nyeri a tetszéseteket! Húgi a képet főlösleges lenne le cserélni, hisz már csak 1 fejezet és vége! Puszi! :))

3 héttel később:

- Anya, te vagy a legelragadóbb, menyasszony! - jött be Cassandra az ajtón. A lányok sokat nőttek. Már úgy néznek ki, mint a 16 éves tinik.

- Köszönöm, kicsim. Még soha nem féltem ennyire, mint most! - öleltem meg. Az esküvői ruhám szinte tündökölt. Alice kiharcolta Jazznél, hogy ő rendezhesse így már 3 hétre rá itt állok, olyan idegesen, hogy csak toporgok.

- Anya! Nyugodj meg! - hallottam meg Charlotte hangját az ajtó felől. A gyermekeim a legszebbek, bebarnultak. Nem nagyon szeretem volna, ha szőkék maradnak. Gyönyörűek voltak. Paul kopogott be az ajtón, hogy elrabolja Cassie-t. Már nem haragszom rá, csak bántott, hogy egy farkas a barátja a fél vámpír lányomnak.

- Charlie, láttad apát? - kérdeztem meg izgatottan. Észrevette mennyire izgulok, így elmosolyodott és csak megrázta a fejét.

- Mami higgadj le! Apa nagyon jól néz ki a ruhájába - mosolyodott el.

- Jillien, akkor mehetünk? - lépett be az ajtón Carlisle. - Csinos vagy! - ölelt magához.

- Köszönöm, te is elegáns vagy! Izgulok! - vallottam be, de már a lépcsőn sétáltunk lefelé. Az egész ház fehérbe volt öltöztetve.

A lányok és a fiúk a lépcső mellett álltak. Erősen kapaszkodtam, Carlisle-ba mert nagyon izgultam. Bár mutasson valaki olyan nőt, aki nem feszült az esküvő napján! Odaérve az oltárhoz, Carlisle átadott Jazznek. Nyugalom szállt meg, hálásan rápillantottam. Néztem, de mégse hittem a szememnek, annyira fess volt mintha nem is őt látnám. A szertartást egy fogadott pap tartotta, aki gyors volt, és precíz. Nem akartuk elkapkodni, de már erre vártam. A lányok elérzékenyültek. Majd jött a csók. Az a csók isteni volt annyira, látványosra és finomra sikerült, hogy örökké csókolni akartam. Mikor elszakadtunk a többiek jöttek gratulálni. A pap elment és következtek az ajándékok. Mindenkitől a megszokott cuccokat kaptuk. Kivéve a lányokat. Ők egy fekete bársonydobozt adtak. De az volt ráírva, hogy majd a harc után!

- Mi ez? - kérdeztem kíváncsian.

- Semmi, majd a harc után! - nevettek fel egyszerre.

- Miért pont a harc után? - kérdezte az apjuk.

- Miért ne? - kérdezte vissza Charlie.

- Rendben, ha csak akkor…- mondtam majd elraktam a dobozt.

Carlisle-tól és Esmétől egy repülőjegyet kaptunk az Esme szigetre. Ott töltöttük a nászutat, egy teljes hónap, amit kettesbe leszünk. Tovább szeretem volna maradni, de már féltettem a családot, tudtam az időpontot. Nem voltam biztos abban, hogy Maria a legmegbízhatóbb forrás. Jazzel sokat beszélgettünk. Mivel a nászút nem csak arról szól. Hazafelé, még bementünk vásárolni. Tudtam, hogy Alice látni fogja, így nem is próbáltam blokkolni a képességét. Bár egyszer jó lenne, ha nem csak én bírnám blokkolni. De hát erre nem sok valószínűséget látok. Mikor hazaértünk a nyakunkba ugrott mindenki.

- De jó, hogy itt vagytok! - mondták egyszerre.

- Mi is örülünk nektek! - mondta Jazz.

- Mesélj tesó, mi volt? - hahotázott Emmett.

- Emmett ha valamire kíváncsi vagy, akkor tőlem kérdezd - vigyorogtam rá.

- Ezt, hogy érted? - nézett kérdőn, az egyik szemöldökét felhúzva. Nagyon vicces volt, így mindenki elnevette magát.

- Gyere! - mondtam majd eltűntem, a nyomomat alig találták meg. Direkt csináltam, hogy nehezen bukkanhasson rám.

- Mit szeretnél? - kérdezte.

- Szerinted? – kontráztam rá és egyből támadtam. Mire felvigyorodott.

- Hugi, még csak 20 perce vagytok itt és már harcolsz? - kérdezte, de már ő támadott. Hamar leterítettem. Majd hangos tapsolást hallottam meg a fák közül.

Felálltunk és a család mellé mentünk. Jake futott ki a másik oldalról, de már késő volt és futás közben változott át. A többiek is követték, Nessie odament. Később Paul is megérkezett és Cassie is ment hozzá. A farkasok morogtak. Tudtam, hogy nem megbízható Maria.

- Jillien, nagyon profi vagy! - lépett ki az erdőből Demetri.

- Demetri, az egód helyre jött? - kérdeztem hevesebben.

- Vicces vagy. Majd most kiderül mennyire vagy kész! – mondta, levette a köpenyt és odanyújtotta a többieknek. Észre se vettem, hogy az egész királyi család jelen van.

- Mit szeretnél? - kíváncsiskodtam kicsit megijedve.

- Most félsz? - kérdezte majd rám támadt. Földre zuhantam, ő rajtam feküdt és a karomat próbálta elválasztani a testemtől. Egy hatalmas reccsenés zavarta meg a buta kis próbálkozásaimat.

- Mi van te kis ribanc? - Közben a vállát próbálta vissza rakni.

- Azt mondtad 2 év. De ez csak 2 hónap volt! - morgott fel Maria.

Persze majd hülye leszek megmondani az igaz dátumot! - vigyorgott és egy egyszerű mozdulattal távolította le a fejét a nyakáról. Megrezzentem, de közben Jazz felsegített.

- Demetri, kérlek. Lassíts, szeretném kiélvezni! - szólt Aro a mézes-mázos hangján. A hideg futkos rajtam, ha meghallom.

- Aro, nem beszélhetnénk meg? - érdeklődött Carlisle.

- Drága barátom, már egyszer megmenekültetek. Bella nem vétett ellenünk semmit, ahogy Nessie sem. De ez már túlzás, főleg, hogy ikrek! - rázta meg a fejét, és már mellettem volt és a nyakamat simította.

- Aro, sajnálom. De Holly nem a játékszered - morogtam rá.

- Milyen kis heves - mosolyodott el.

- Aro, légy szíves! - könyörögtem. Nem mentem sokra, majd kilépett a tömegből Alec. A tekintetem egyből a lányomra szegeződött. Aki mellém lépett, tudtam jól, hogy ebből még baj lesz. Az apja elhúzta és sajnos ezt Aro is észrevette.

- Mi a baj Jasper? - kérdezte tőle kicsit megborzongva.

- Semmi Aro. De nem szeretnénk harcot! - felelt, de úgy, mint egy katona. A lányát maga mellet tartva.
- Akkor, miért is bújtatod Charlie-t?

- Semmiért - mondta majd elengedte a kezét. Nem mozdult egyik sem, aztán Aro ismét mellettem volt.

- A családodat nem ölöm meg, ha feláldozod magad! – jelentette ki majd elém állt.

- Engem a családomért? - kérdeztem vissza.

- Igen - válaszolt és már a keze a fejemen volt.

- Honnan tudjam, hogy a család megússza ép bőrrel? - Hisz senki nem tudhatja, hogy mi lesz, ha én meghalok.

- Ne, Aro kérlek, ne tedd! - lépett ki a tömegből a két lányom.

- Lányok, Cassandra és Charlotte. Miért ne? - kérdezte kíváncsian.

- Mert az anyánk. Azért mert felnőttünk attól még szükségünk van rá! - jelentették ki, Aro keze elengedte a fejemet.

- Szeretitek, annyi szenvedés után? Ott hagyott titeket többször! - próbálta ellenem uszítani őket.

- Attól még szeretjük. Hagyd légy szíves! - könyörgött neki Charlie.

- Rendben. Hagyom, ha elmondod miért félt apád jobban téged, mint Cassie-t! - kérdezte, ha lenne vérem, akkor az most megfagyott volna bennem.

- Nem, ezt nem mondhatom el! - közölte vele.

Elém lépett és a keze ismét az arcomon pihent a szemeiből sütött a düh, látszik még soha senki nem verte át a híres nevezetes Volturit. Magamba mosolyogtam, ha más nem akkor legalább őket át tudtam verni, két gyönyörű lánynak adtam életet. Lett egy szerető családom, egy férjem, és a tesóm is haza került. A keze egyre erősebben szorított. Hallottam, ahogy Jazzt próbálják visszafogni. Hangos káromkodás közepette, próbált kiszabadulni, de már beszéltem a többiekkel, hogy ne engedjék ide. Mert tudtam, hogy ez fog történni. Egyszer csak halk morgás volt halható, de ez nem az én családomtól jött, hanem a királyi családtól.

- Aro, ne! - kiáltott fel Alec.

- Mi a baj fiam?

- Én elmondom! - hajtotta le a fejét. Mindenki meglepődött, Charlie akart oda szaladni hozzá, de Reed megfogta.

- Mi történt? - kérdezte közben ismét elengedte a fejem.

- Charlie-t azért védik, mert a barátnőm! - vallotta be. Mindenki lenézte Alecet.

- Fiam nem értelek, hisz nem is voltál Forks közelében! - biztatta magát Aro, nem akarta el hinni, hogy a szövetségesei elpártolnak tőlük.

- De, azt mondtam, hogy most én menjek nyaralni, de nem mondtam helyet! Ide jöttem, Charlotte a barátnőm! Szeretem, és ha ő szereti az anyját, akkor én segítek neki! - mondta majd odament Charlie-hoz, és egy forró csókkal üdvözölte rég látott barátnőjét.

Felix és Heidi is átállt. Szépen lassan gyarapodott a mi oldalunk, ahogy Aroé csökkent. Aro csak figyelte, hogy kik hagyták cserben, hisz olyan emberek, álltak át hozzánk, akikre nem is számított. Majd, mire befejeződött a vándorlás. Aro felmérte a terepet. Többen voltunk, és még a farkasok is minket erősítenek. Hiszen két lenyomatuk is oda veszhet a csatába! Aro még valamit sziszegett, de érteni nem lehetett. Majd hátat fordított.

- Rendben, mivel nem történt semmi, nem kell elégtételt venni. Mehetünk! - mondta megtörve.

- Aro, szeretném, ha átadnád a királyi címet! - mondta Felix.

- Miért és kinek? - háborodott fel Aro.

- Tudod jól mindkettőre a választ! - dühödött fel Felix. Aro, most már teljesen megtörve levette a királyi címert és át nyújtotta Carlisle-nak. Majd elé térdelt.

- Carlisle, ölj meg! - nézett rá könyörgően. De apánk csak elvette tőle a címert a nyakába akasztotta és elment.

A család győzelem ittasan ment vissza a házba, akik a királyi család mellett döntöttek szétszéledtek a világba, mivel nemsokára híre megy, hogy új királyi család lett a vámpírok között. Jazz és én ültünk a fotelbe és beszélgettünk, aztán Holly és Ty jelentek meg egy csomó bőrönddel, a kezükben. Majd intettek, tudtuk jól, hogyha mindennek vége, elköltöznek. David és Julie is vettek egy kis házat a közelben és ők már az esküvőnk óta ott laknak. Cassie rengeteget van, a La Push-ba Nessie-vel. Charlie és Alec is beköltöztek a közös házunkba. A többiek a közelbe vettek lakást és átszoktak az állati vérre. Nehezükre esett, de hamar megtanulták. A harc szerencsére elmaradt, sajnáltam Mariát hisz kihasználták és meggyilkolták. Annyira számító ember Aro. De eggyel mégsem számolt. Míg én ott voltam, az embereket magam mellé állítottam. Amikor hazaértem állandó összeköttetésbe voltam velük. Egyikünk se tudott arról, hogy mikor is lesz a pontos csata, csak azt, hogy már készülőben van, mert a többiek idegesebbek.

A lányok ma jönnek először haza, Esme és Alice lépkedtek le a lépcsőn és mosolyogtak, most már igazi és nem kell magyarázat az örömre. Bármit megtettem volna anno azért, hogy ne kelljen ennyit szenvedniük. De nem csinálhattam másképp. A lányok is haza értek, de se köszöni, se semmi. Csak felmentek
- Biztos? - vigyorodtam el.

Majd lassan és óvatosan kezdtem kibontani. Végre lekerült a teteje, és a csomagoló papírt is szétterítettem. Olyan látvány tárult elém, hogy megszólalni nem bírtam, de még Jazz se. Kellett legalább 5 perc mire feleszméltünk. Közben Emmett vihorászását lehetett hallani.

- Mi van tesó, mit láttok? - kérdezte.
 a szobánkba és rohantak le a fekete dobozzal.

- Anya, most már kibonthatod! - adta át Cassie a csomagot.


- Lányok melyikkőtök terhes? - kérdezte dühösen Jazz. Majd felemelte a babacipőket.

- Egyikünk se, ne aggódj! - mosolyodtak el.

- Akkor ez a legrosszabb vicc! - kezdett el dühöngeni.

- Nem vicc!

28. fejezet

Sziasztok, meghoztam előbb a fejit. Már csak ezen kivűl 2 db. feji van hátra....Most sem csalódhatok bennem. Izgalmakkal és eseménykke teli lett :) Jó szórakozást :)


28. fejezet
Alice:
Jill vásárlást tervez holnapra, vagyis ma akkor nyugodtan együtt lehetünk Reedel, olyan aranyos és profi vámpír. A lányokat nem is akarta bántani, pedig féltem, hogy késztetést fog érezni, de nem. Sőt meg akarta fogni őket. De persze nem merték, a többiek szegénybe nem nagyon bíztak. Majd bejött Reed és hátulról átölelt.

- Min gondolkozol kincsem? - kérdezte a legvonzóbb hangjával.

- Rajtunk és, hogy holnap vásárolni megyek így…- kezdtem el a mondatot, de hamar csókkal tapasztotta össze a számat, imádom, mikor ezt csinálja. Kezdek félni, hogy Reednek is valami képessége van, csak titkolja előlem.

- Akkor mit is csinálunk? - kérdezte vágytól égő szemekkel.

De ekkor elhomályosult minden, már csak egy jelenet játszódott végig bennem.

"Charlie jön és beszélni akar Reedel."
- Édesem, ma semmit! Charlie akar beszélni veled - törtem le a jókedvét.

- Mikor? - kérdezte kicsit unottan, de válaszolni sem volt időm, mert nyílt az ajtó és egy pöttöm kéz integetett be.

- Gyere be! Én most megyek és beszélek Rose-al - mosolyodtam el és pusziltam meg.

- Köszönöm - nézett rám hálásan.

Reed és Charlie teljesen megértik egymást, ha valami gondja van, akkor jön és Reednek mondja el. De kezd hasonlítani az apjára, lassan kitalálja, hogyan rejtse el előlem a döntéseit. Már a lépcsőn sétálva ismét homályba burkolóztam.

"Jill épp tárcsáz egy számot, majd zokog és eltűnik az erdőben."
Nem ez nem történhet meg! Siettem vissza a szobánkba, de Reed és Charlie is elmentek. Próbáltam figyelni, majd kis idő után meghallottam, ahogy Rosie, Em és Jazz beszélgetnek. Lefutottam olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Szinte berobbantam és nem értették mi a bajom.

- Alice, higgadj le! - próbált lenyugtatni Jazz.

- Jazz, Jill elment! - nyögtem ki.

- Nem, vagy csak vadászni! - próbálta összerakni az emlékeit.

- Jazz, valami számot hívott az íróasztalodon lévő cetliről és zokogva távozott! - mondtam el a látomásomat.

- Az lehetetlen, ott csak az es… - eddig jutott és bevetette magát a sűrűbe.

Tudtam, hogy Jazz néha hülye, de ennyire nem lehet az. Miért kell mindent elszúrnia? Próbáltam koncentrálni arra mit tesznek, de nem ment. Em állandóan kérdezgetett és kizökkentett, de ekkor Rosie egy hatalmas pofonnal csendre parancsolta, felkuncogtam, de végre láttam őket.

"Jazz és Maria épp csókolóznak az erdőben és Jill mindent lát, siet visszafelé, de Maria útját állja."
- Emmett készülj! Mennünk kell, Maria Jill útját állja, de még előtte megcsókolja Jazzt és Jill mindent lát! - mondtam neki és már felöltözve állt mellettem és kezeit összecsapva felmorgott.

- Sose bírtam azt a kis szukát, de ha Jillt bántja tuti megölöm! - dühöngött közben én is utána indultam, annyira lehetetlen volt megtalálni, hisz az erdő mindenhol ugyanolyan. Fák mindenütt. Már kezdek félni, eltűnt mindenki jövője.

- Francba! Itt van valamelyik dög! - morogtam fel.

- Azonnal takarodj, mert Alice nem lát semmit! - ordította el magát Emmett idegesen, halk nyüszítés volt a válasz majd ismét láttam. Már Jill a lakásban van és zokog!

- Mi a baj? Miért álltunk meg? - faggatott Emmett.

- Otthon van - mondtam majd visszasiettünk. Emmett berontva egyből Jillhez rohant és megölelte.

- Jill, még egyszer a frászt hozod rám én magam foglak lekötözni! - szidta le, de ez most igazi volt nem a tőle megszokott vicces.

- Sajnálom, de Maria és Jazz csókoltóztak! De Maria azt mondta, hogy nem érez semmit iránta! - mondta majd láttam, ahogy Jazz jön vissza mindenki a nappaliba termett.

Jazz szemszöge:
Jill ezt nem érti, félre ért mindent. Tényleg elégé önfejű, miért kell rosszra gondolni? Néha úgy viselkedik, mint egy óvodás. Nem, hogy megkérdezné, hogy kié a szám, nem ő egyből kalkulál! Annyira dühítő, hisz ez volt e legjobb együttlétünk, akkor minek kéne nekem más? Nekem csak is Ő kell, senki más! De most merre? Egy kispatak partján leültem egy kidőlt fára és csak próbáltam gondolkodni, hisz Jill okos és talpraesett, tuti nem hagy maga után nyomokat. Majd egy halk reccsenés volt hallható a hátam mögül. Megfordulva megláttam Őt!

- Mit akarsz? - kérdeztem idegesen tőle.

- Mi mást, mint téged! - lépett közelebb és megcsókolt, mielőtt ellökhetem volna halk mégis ismerős sírást hallottam az egyik bokortól.

- Jill, ne! Félre érted!- kiállottam utána. Nem szólt semmit, de megnyugodtam hisz a ház felé indult.

- A kis barátnőd elég féltékeny - jegyezte meg.


- Maria, állj le! Szállj le rólam, mert a végén megbánod! Nem vagyok a bábod! - mondtam neki majd sietősre fogtam volna, ha nem állít meg.

- A te helyedben végig hallgatnám magam! - mondta élvezetes vigyorral a száján.

- Mit érdekel, engem mit akarsz! - kiáltottam rá és ismét csak megállított.

- A lányaid sem érdekelnek? - fintorgott rám.

- Ha csak egy hajuk szála is meggörbül, senki nem tud megállítani, hogy megöljek! - lettem idegesebb.

- Segítek, mivel valaki azt mondta, hogy segítsek! Szóval a Volturi 2 év múlva jön el! Mire a lányok felnőttek lesznek. De Jill hatalmas veszélyben van! Vigyázz rá és tanítsd meg gyilkolni, mert hatalmas veszteségetek lesz a csatába, és a másik srácot is meg kell tanítanod! - mondat majd megsimította a kezemet.

- Ki az, aki segíteni akar? - kérdeztem közben messzebb léptem tőle.

- Sajnálom, titkokat nem mondok el! - mondta majd eltűnt.

Remek, van 2 évem, hogy gyilkoló gépet csináljak a jövendőbelimből és Alice barátjából. A lányokat is edzeni kell, már elég nagyok. De milyen veszteségről beszélt? Valaki meghal közülünk? Nem azt nem engedhetem! Ki az, aki segíteni akar? Csak idegeskedtem, sőt már olyan szinten ideges voltam, hogy észre se vettem, hogy lassan kiirtom a vadállományt az erdőben. Majd egy kis idő után eszembe jutott Jill és, hogy mindet látott. Valószínű, hogy mindent félre értett. A házban Jill ült a kanapén, mindenki előtte volt és takarták előlem.

Közelebb akartam menni, de Emmett feltartotta a karját, hogy meg se próbáljak közeledni. Döbbenten néztem mindenkire, de ekkor Cassie ugrott a nyakamba.

- Apa! Miért bántottad meg anyut? Ha szeretitek egymást, akkor miért bántjátok egymást? Másik anyukánk lesz? - zúdította rám a kérdéseit, még azt se tudtam, hogy hazajött. De már faggat.

- Kicsim, miről beszélsz? - kérdeztem közben leugrott a karomból.

- Szánalmas vagy! - köpte a szavakat Rosie.

- Nem hittem volna, hogy képes lennél megcsalni a húgunkat! - mondta Bella és Jillel karöltve felmentek a lépcsőn.

- Jill… - kiáltottam utána, de a lányok közbezárták és felvonszolták az emeletre és a picik is felsiettek. A fiúk lenézően figyeltek.

- Fiam, miért jobb neked Maria, mint Jillient? - kérdezte apám higgadtan.

- Nem, félre értitek! - mondtam, mire Edward felmorgott.

- Mit lehet félre érteni? Megcsókoltad, és más nő számát őrizgeted! - Emmett csattant fel, ő szereti a legjobban Jillt, megvédené az élete árán is.

- Nem, meglepetés lett volna! - hajtottam le a fejem. - Persze nem a Mariás ügy. Hanem a telefonszám! - bizonygattam, de ekkor Alice viharzott le a lépcsőn és egy hatalmas pofonnal ajándékozott meg. A többiek nem értették, csak Reed fogta vissza.

- Megérdemli! - mondták a lányok egyszerre.

- Hogy mertél esküvőszervezőt fogadni? Én már nem is vagyok jó? - duzzogott Alice.

- Félre érted! Ha neked elmondom, akkor Jill is megtudta volna. Amit nem akartam. A legszebb esküvőt akartam neki. De hát ennek lőttek! - jelentetem ki.

- Tudod, jól elszúrtad! Sőt ha Maria nem keres, meg már bottal üthetnéd a nyomaimat. Az erdőben ő megkeresett és közölte, hogy nem kellesz neki! Csak azért csinálta, hogy ne legyek ott, és higgadtan tudjatok beszélni! - mondta a lépcsőn lejövő Jill.

- Édesem, nem akartalak megsérteni. De annyira szeretlek és nem mertem előhozakodni, az esküvő témával, hisz a veszekedés óta nem is beszéltünk róla! - ismertem be.

- Nem kellett volna titkolóznod! - bújt a karjaimba.

- Tudom és sajnálom. Szeretlek! - csókoltam meg.

- Én is! - mondta két csók között.

A lányok megszeppenve álltak a lépcső tetején, majd Cassie felmosolygott és Charlie is jobb kedvű lett. Nem tudom, mi van velük, de valamit tudnak, amit én nem, és ahogy látom Jill se. Odafutottak és megöleltek minket. Majd felkéredzkedtek a karjainkba és puszit nyomtak az arcunkra. Leugrottak és eltűntek az emeleten. Halk nagyon halk sutyorgást lehetett hallani, de ügyeltek, hogy érteni ne lehessen. Lassan a lányok külön nyelvet fognak használni a kis titkaikhoz. Még csak úgy néznek ki, mint a 10 évesek, de hatalmas tikokat rejtegetnek. Amire gondolni se merek.