28. fejezet

Sziasztok, meghoztam előbb a fejit. Már csak ezen kivűl 2 db. feji van hátra....Most sem csalódhatok bennem. Izgalmakkal és eseménykke teli lett :) Jó szórakozást :)


28. fejezet
Alice:
Jill vásárlást tervez holnapra, vagyis ma akkor nyugodtan együtt lehetünk Reedel, olyan aranyos és profi vámpír. A lányokat nem is akarta bántani, pedig féltem, hogy késztetést fog érezni, de nem. Sőt meg akarta fogni őket. De persze nem merték, a többiek szegénybe nem nagyon bíztak. Majd bejött Reed és hátulról átölelt.

- Min gondolkozol kincsem? - kérdezte a legvonzóbb hangjával.

- Rajtunk és, hogy holnap vásárolni megyek így…- kezdtem el a mondatot, de hamar csókkal tapasztotta össze a számat, imádom, mikor ezt csinálja. Kezdek félni, hogy Reednek is valami képessége van, csak titkolja előlem.

- Akkor mit is csinálunk? - kérdezte vágytól égő szemekkel.

De ekkor elhomályosult minden, már csak egy jelenet játszódott végig bennem.

"Charlie jön és beszélni akar Reedel."
- Édesem, ma semmit! Charlie akar beszélni veled - törtem le a jókedvét.

- Mikor? - kérdezte kicsit unottan, de válaszolni sem volt időm, mert nyílt az ajtó és egy pöttöm kéz integetett be.

- Gyere be! Én most megyek és beszélek Rose-al - mosolyodtam el és pusziltam meg.

- Köszönöm - nézett rám hálásan.

Reed és Charlie teljesen megértik egymást, ha valami gondja van, akkor jön és Reednek mondja el. De kezd hasonlítani az apjára, lassan kitalálja, hogyan rejtse el előlem a döntéseit. Már a lépcsőn sétálva ismét homályba burkolóztam.

"Jill épp tárcsáz egy számot, majd zokog és eltűnik az erdőben."
Nem ez nem történhet meg! Siettem vissza a szobánkba, de Reed és Charlie is elmentek. Próbáltam figyelni, majd kis idő után meghallottam, ahogy Rosie, Em és Jazz beszélgetnek. Lefutottam olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Szinte berobbantam és nem értették mi a bajom.

- Alice, higgadj le! - próbált lenyugtatni Jazz.

- Jazz, Jill elment! - nyögtem ki.

- Nem, vagy csak vadászni! - próbálta összerakni az emlékeit.

- Jazz, valami számot hívott az íróasztalodon lévő cetliről és zokogva távozott! - mondtam el a látomásomat.

- Az lehetetlen, ott csak az es… - eddig jutott és bevetette magát a sűrűbe.

Tudtam, hogy Jazz néha hülye, de ennyire nem lehet az. Miért kell mindent elszúrnia? Próbáltam koncentrálni arra mit tesznek, de nem ment. Em állandóan kérdezgetett és kizökkentett, de ekkor Rosie egy hatalmas pofonnal csendre parancsolta, felkuncogtam, de végre láttam őket.

"Jazz és Maria épp csókolóznak az erdőben és Jill mindent lát, siet visszafelé, de Maria útját állja."
- Emmett készülj! Mennünk kell, Maria Jill útját állja, de még előtte megcsókolja Jazzt és Jill mindent lát! - mondtam neki és már felöltözve állt mellettem és kezeit összecsapva felmorgott.

- Sose bírtam azt a kis szukát, de ha Jillt bántja tuti megölöm! - dühöngött közben én is utána indultam, annyira lehetetlen volt megtalálni, hisz az erdő mindenhol ugyanolyan. Fák mindenütt. Már kezdek félni, eltűnt mindenki jövője.

- Francba! Itt van valamelyik dög! - morogtam fel.

- Azonnal takarodj, mert Alice nem lát semmit! - ordította el magát Emmett idegesen, halk nyüszítés volt a válasz majd ismét láttam. Már Jill a lakásban van és zokog!

- Mi a baj? Miért álltunk meg? - faggatott Emmett.

- Otthon van - mondtam majd visszasiettünk. Emmett berontva egyből Jillhez rohant és megölelte.

- Jill, még egyszer a frászt hozod rám én magam foglak lekötözni! - szidta le, de ez most igazi volt nem a tőle megszokott vicces.

- Sajnálom, de Maria és Jazz csókoltóztak! De Maria azt mondta, hogy nem érez semmit iránta! - mondta majd láttam, ahogy Jazz jön vissza mindenki a nappaliba termett.

Jazz szemszöge:
Jill ezt nem érti, félre ért mindent. Tényleg elégé önfejű, miért kell rosszra gondolni? Néha úgy viselkedik, mint egy óvodás. Nem, hogy megkérdezné, hogy kié a szám, nem ő egyből kalkulál! Annyira dühítő, hisz ez volt e legjobb együttlétünk, akkor minek kéne nekem más? Nekem csak is Ő kell, senki más! De most merre? Egy kispatak partján leültem egy kidőlt fára és csak próbáltam gondolkodni, hisz Jill okos és talpraesett, tuti nem hagy maga után nyomokat. Majd egy halk reccsenés volt hallható a hátam mögül. Megfordulva megláttam Őt!

- Mit akarsz? - kérdeztem idegesen tőle.

- Mi mást, mint téged! - lépett közelebb és megcsókolt, mielőtt ellökhetem volna halk mégis ismerős sírást hallottam az egyik bokortól.

- Jill, ne! Félre érted!- kiállottam utána. Nem szólt semmit, de megnyugodtam hisz a ház felé indult.

- A kis barátnőd elég féltékeny - jegyezte meg.


- Maria, állj le! Szállj le rólam, mert a végén megbánod! Nem vagyok a bábod! - mondtam neki majd sietősre fogtam volna, ha nem állít meg.

- A te helyedben végig hallgatnám magam! - mondta élvezetes vigyorral a száján.

- Mit érdekel, engem mit akarsz! - kiáltottam rá és ismét csak megállított.

- A lányaid sem érdekelnek? - fintorgott rám.

- Ha csak egy hajuk szála is meggörbül, senki nem tud megállítani, hogy megöljek! - lettem idegesebb.

- Segítek, mivel valaki azt mondta, hogy segítsek! Szóval a Volturi 2 év múlva jön el! Mire a lányok felnőttek lesznek. De Jill hatalmas veszélyben van! Vigyázz rá és tanítsd meg gyilkolni, mert hatalmas veszteségetek lesz a csatába, és a másik srácot is meg kell tanítanod! - mondat majd megsimította a kezemet.

- Ki az, aki segíteni akar? - kérdeztem közben messzebb léptem tőle.

- Sajnálom, titkokat nem mondok el! - mondta majd eltűnt.

Remek, van 2 évem, hogy gyilkoló gépet csináljak a jövendőbelimből és Alice barátjából. A lányokat is edzeni kell, már elég nagyok. De milyen veszteségről beszélt? Valaki meghal közülünk? Nem azt nem engedhetem! Ki az, aki segíteni akar? Csak idegeskedtem, sőt már olyan szinten ideges voltam, hogy észre se vettem, hogy lassan kiirtom a vadállományt az erdőben. Majd egy kis idő után eszembe jutott Jill és, hogy mindet látott. Valószínű, hogy mindent félre értett. A házban Jill ült a kanapén, mindenki előtte volt és takarták előlem.

Közelebb akartam menni, de Emmett feltartotta a karját, hogy meg se próbáljak közeledni. Döbbenten néztem mindenkire, de ekkor Cassie ugrott a nyakamba.

- Apa! Miért bántottad meg anyut? Ha szeretitek egymást, akkor miért bántjátok egymást? Másik anyukánk lesz? - zúdította rám a kérdéseit, még azt se tudtam, hogy hazajött. De már faggat.

- Kicsim, miről beszélsz? - kérdeztem közben leugrott a karomból.

- Szánalmas vagy! - köpte a szavakat Rosie.

- Nem hittem volna, hogy képes lennél megcsalni a húgunkat! - mondta Bella és Jillel karöltve felmentek a lépcsőn.

- Jill… - kiáltottam utána, de a lányok közbezárták és felvonszolták az emeletre és a picik is felsiettek. A fiúk lenézően figyeltek.

- Fiam, miért jobb neked Maria, mint Jillient? - kérdezte apám higgadtan.

- Nem, félre értitek! - mondtam, mire Edward felmorgott.

- Mit lehet félre érteni? Megcsókoltad, és más nő számát őrizgeted! - Emmett csattant fel, ő szereti a legjobban Jillt, megvédené az élete árán is.

- Nem, meglepetés lett volna! - hajtottam le a fejem. - Persze nem a Mariás ügy. Hanem a telefonszám! - bizonygattam, de ekkor Alice viharzott le a lépcsőn és egy hatalmas pofonnal ajándékozott meg. A többiek nem értették, csak Reed fogta vissza.

- Megérdemli! - mondták a lányok egyszerre.

- Hogy mertél esküvőszervezőt fogadni? Én már nem is vagyok jó? - duzzogott Alice.

- Félre érted! Ha neked elmondom, akkor Jill is megtudta volna. Amit nem akartam. A legszebb esküvőt akartam neki. De hát ennek lőttek! - jelentetem ki.

- Tudod, jól elszúrtad! Sőt ha Maria nem keres, meg már bottal üthetnéd a nyomaimat. Az erdőben ő megkeresett és közölte, hogy nem kellesz neki! Csak azért csinálta, hogy ne legyek ott, és higgadtan tudjatok beszélni! - mondta a lépcsőn lejövő Jill.

- Édesem, nem akartalak megsérteni. De annyira szeretlek és nem mertem előhozakodni, az esküvő témával, hisz a veszekedés óta nem is beszéltünk róla! - ismertem be.

- Nem kellett volna titkolóznod! - bújt a karjaimba.

- Tudom és sajnálom. Szeretlek! - csókoltam meg.

- Én is! - mondta két csók között.

A lányok megszeppenve álltak a lépcső tetején, majd Cassie felmosolygott és Charlie is jobb kedvű lett. Nem tudom, mi van velük, de valamit tudnak, amit én nem, és ahogy látom Jill se. Odafutottak és megöleltek minket. Majd felkéredzkedtek a karjainkba és puszit nyomtak az arcunkra. Leugrottak és eltűntek az emeleten. Halk nagyon halk sutyorgást lehetett hallani, de ügyeltek, hogy érteni ne lehessen. Lassan a lányok külön nyelvet fognak használni a kis titkaikhoz. Még csak úgy néznek ki, mint a 10 évesek, de hatalmas tikokat rejtegetnek. Amire gondolni se merek.