26, fejezet

Sziasztok, lassan be fejeződik a történet, most kiderül ki volt Jill látogatója :) Sajnos akik tippeltek egyik se találta el :) Jó olvasást puszi :)

Egyre idegesebb lettem, hisz tisztába voltam, hogy még itt van a közelbe. A lányok könyörögtek, hogy hadd mehessenek ki az udvarra játszani. Beadtam a derekamat, így felöltöztettem őket. Egyforma kabátjuk van, de mégis meg tudják különböztetni, hogy melyik kié. Mikor végre felhúztam a cipzárt, a lányok eltűntek. Rohantam én is ki, de már késő volt.


Ott állt Ő a lányok előtt. A szívem összeszorult, remegtek a kezeim, de a fejembe csak Edwardot hívogattam és, hogy szóljon a többieknek. Nem tudom, meddig bírom magam visszafogni, már lassan elszakadt a cérna, mikor végre Edward megfogta a vállamat. Mindenki ott volt körülöttem, senki, nem mert mozdulni. Nem szóltak semmit, a lányok csak Őt bámulták. Már nem bírtam így közelebb léptem, de felmorgott, megtorpantam, hisz még csak az hiányozna, hogy bajuk essen.


- Ne tedd ezt velem - mondtam neki könyörgően, sose szerettem könyörögni, de a lányokért még ezt is megengedtem magamnak.


- Mondtam, hogy sose tudnám bántani őket! Te meg nem bízol bennem. Gyönyörűek, olyanok, mint te! - bókolt.


- Lányok gyertek ide! - szóltam nekik, majd odafutottak hozzám. Leguggoltam melléjük, és tüzetesen átnéztem őket, hogy tényleg nem lett bajuk.


- Nem hiszel nekem! - vette a következtetést.


- Nem, és sose fogok! Most már láttad a lányaimat akkor takarodj! - lettem idegesebb. A gyerekek odamentek Jazzhez és a lábához bújtak.


- Nem akarlak elveszteni! - lépett közelebb.


- Csak szólok, ha közelebb jössz, megöllek! Csak a családommal és a lányaimmal vagyok toleráns! - figyelmeztettem, de mit sem ért, hisz csak közelebb jött, a kezeim már nagyon remegtek a vámpír kezdett eluralkodni rajtam. Tudtam jól, hogy baj lesz, ha tovább közeledik.


- Én is a családod tagja vagyok! - mondta közben próbált megnyugtatni, ahogy Jazz is. Irtó nehezemre esett uralkodni magamon.


- Nem, Te azóta nem! - nem tudtam kimondani, hisz tudta jól miről beszélek.


- Jill, sajnálom, szeretlek húgi! - mondat mire én megremegtem és a földre zuhantam, ez a szó "Húgi" felszakította az összes emlékemet, eszembe jutott a fájó múlt. Anyám halála, apámék balesete, Peter és Hydra románca. Majd az is mikor otthagyott és elment.


Odalépett és leguggolt hozzám, semmit nem változott. A lányok odafutottak és rám néztek könnyes szemekkel, teljesen megijedtek a többiek csak lefagyva álltak a ház előtt. Majd Cassie ideges lett és Tyler a földön feküdve hatalmas fájdalom közepette vergődött. Charlie sem akart kimaradni így gondolom valami rémképet mutatott neki. A lányok védeni akartak.


- Lányok nem szabad! - szóltam rájuk.


- Mami, jól vagy? - aggódtak szemeikből sütött a düh és a félelem.


- Minden rendben kicsikéim! - öleltem meg őket, közbe felálltam és visszamentek az apjukhoz.


- Sajnálom, nem akartalak megbántani - mondat majd az erdőt célozta meg ugrásra kész volt, de megfogtam a karját.


- Tyler, bátyó. Nem katona voltál igaz? - kérdeztem meg az igazat akartam tudni róla.


- Nem, vagyis az első 2 évben igen utána nem! - sütötte le a szemeit.


- Annyira utáltalak! Semmi hírt nem kaptam rólad, itt hagytál, Peterrel! - bújtam kajaiba, mert megenyhültem és megöleltem, mert ez az utálat csak időszerű volt. Csak ki kellet, tomboljam magam.


- Tudom, bíztam benne, hogy az óta nem változott a haragtartásod velem szembe - vigyorodott el.


- Na, meg persze, hogy csak te tudod, milyen vagyok! - ütöttem vállba játékosan.


- Nehéz volt, de sikerült! - kacsintott rám, majd elmosolyodott és a lányokat figyelte - A lányok aranyosak, de veszélyesek is, pont, mint te! - jelentette ki.


- Oh, a francba a család! Bemutatom a bátyámat Tyler Grantet! Ty ők itt a családom, a lányokat ismered, a jövendőbeli férjem Jasper! A családja, Carlisle és Esme, a legjobb barátnőim Rosalie, Bella és Alice. A férjeik Emmett, Edward és Reed! - mutattam be őket. Kicsit még tartottak tőle, de érthető volt, hisz még az előbb meg akartam ölni most meg ölelgetem.


- Üdvözöllek, én vagyok Carlisle a családfő és a gyerekeim nevelő apja! - nyújtott kezet neki apánk.


- Üdvözlöm, Tyler vagyok! - mondta neki óvatosan.


- Szia, Jazz vagyok! - udvariaskodott Jasper.


- Helló - mosolyodott el. - Te, vagy aki feleségül akarja venni a húgomat! Csak óvatosan, mert a harcászati stílusa halálos és többször győzött le, mint amit be szoktam vallani! - mondta neki röhögve.


- Tudom, nekem is nagy, én katona voltam! - jelentette ki Jazz, amin elnevettem magam.


- Na, végre valami normális, nem valami kis aktakukac! Nem mintha meg kéne védeni bármitől is, mert megtudod magad, csak jobb, ha ilyen férfi van a közeledbe, mint Ő! - ecsetelte a pozitívumokat.



- Örülök, hogy szimpatikus! - nevettem el magam ismét.


- Drága húgocskám, neked vannak a legnagyobb igényeid. Így bízok benned, és ha már gyerekeid vannak, akkor tuti jó a fazon! - nevetett ő is.


- Jó, hogy mondod az igényeket. Van neked egy meglepetésem! - mondtam közben reménykedtem, hogy Holly már készen van. Természetesen pontos volt, mint ahogy gondoltam.


- Holly? - sietett kedvenc jegyeséhez.


- Tyler! Szeretlek! - sírta a szavakat Ty vállába.


Aranyosak voltak, majd odajött Charlie és valami olyasmit súgott a fülembe, hogy ezért mentél el? Tudtam, hogy okos a lányom. Csak bólintottam, a lányok elmentek a játszótérre amit Em és Ed építettek nekik. Hintáztak, csúszdáztak, hamar elfáradtak és már mehettek enni és aludni. Az ebédnél ragaszkodtak, hogy Esme csinálja. Én addig kimentem az erkélyre Julie-hoz. Aggódott hisz már egy ideje meg kellett volna érkeznie Davidnek.


- Merre lehet? Mi van, ha baja esett? - nézett rám könnyes szemeivel.


- Ne aggódj, semmi baja nincs, a többiek állandó járőrözésen vannak! - próbáltam megnyugtatni.


Majd halk motorhangot hallottam meg a bekötő út felől, tudtam, hogy Ő jön így gyorsan betessékeltem és beküldtem hozzá Alice-t, hogy hozza rendbe. Nem akarom, hogy így meggyötörve lássa David. Mikor lementem akkor a többiek idegesen álltak a nappaliba. Lassan nyílt az ajtó, majd megláttam Davidet, megnyugodtam, hisz semmi baja nincs. Közelebb jött, és megölelt.


- Sajnálom Jill! - mondta megtörve.


- Ne sajnáld, a feleséged jól van. Itt van! - mondtam kicsit higgadtabban.


- Köszönöm, hogy elhoztad! - mosolygott végre.


- Szívesen, hiszen tudod, hogy társat és ártatlant nem hagyunk cserben! - idéztem vissza azt, amit még ő tanított.


- Rendben, mindig te voltál a legjobb tanítványom - mondat közben Alice is végzett és lejött. Julie a lépcső tetején állt! Nem mert megmozdulni csak állt.


- Julie! - kiabálta és felrohant a lépcsőn - Minden rendben, jól vagy? - kérdezte tőle. De nem tudott válaszolni csak megcsókolta és bólogatott - A baba?- kérdezte félve.


- A babával minden rendben, már rendesen fejlődik, és miden nap megvizsgálom! - biztosította Carlisle.


- Köszönöm, nem tudom, miért csináljátok hisz én becsaptam Jillt és több hónapra elküldtem a családjától, bajba sodortam - jöttek le a lépcsőn és foglaltak helyet az egyik fotelben.


- Azért mert mi is vámpírok vagyunk, az nem azt jelenti, hogy embert ölünk! - sziszegte Rosie, kicsit allergiás erre a témára.


- Sajnálom, nem akartam megbántani! - kért elnézést tőle David.


- Semmi gond, Rose mindig is ilyen! - vigyorgott Emmett.


- David, én megmentem a feleségedet és a gyermekedet! Most mentsd meg a gyerekeimet! Mond meg mi az a legenda! - erősködtem, mert a gyerekeimről volt szó.


- Rendben, a legenda két lányról szól, akik megdöntik a királyi család uralmát és új család fog uralkodni, békében az emberek és a farkasok világába! A lányok erősebbek, mint egy fél vámpír több képességük van! Nagyon gyorsan változnak, és hatalmas erő van a birtokukban! Az új családról csak annyit lehetett megtudni, hogy nem nomádok, vagyis nem embert ölnek és régóta emberek közelben vannak. A lányokról még annyit, hogy az anyjuk ember az apjuk vámpír! Ennyit tudtam csak összeszedni! - mondat majd megcsókolta feleségét.



A szívem most fájt a legjobban, a lányok is pont ilyenek, hatalmas gyorsasággal változnak és több fajta képességük van. Nem ez nem lehet, a királyi család nem tudhatja meg, hogy azok a lányok az én gyerekeim. Nem engedhetem meg! A fejembe csak ezek a szavak keringtek, amiket David mondott, lefagyva ültem a helyemen. Közben Carlisle felajánlotta nekik az itt lakást, hisz veszélyben vannak ők is. Ty és Holly maradtak a családunk hatalmas lett. De mégsem akkora, hogy kiirtson egy királyi családot. Mi lesz a lányaimmal? Már csak az, az egy kérdés keringett a fejemben. Közben ők felébredtek és lefutottak. Ismét ettek, hatalmas étvágyuk van. Kezdem őket félteni. Már ha lehet ennél jobban.


- Mami, milyen nagy lett a család! - örvendezet Charlie.


- Már csak Nessie, Jake és persze Paul hiányzik! - mondta Cassie vigyorogva. A figyelmem megakadt azon, hogy Paul!


- Kicsim, milyen Paul? - néztem rá értetlenül.


- Jake bácsi barátja és falka társa! - a szavak égtek a fejembe. A lányom egy farkas lenyomata lett!


- Jazz! - ordítottam el magam. Jasper sietett le a lépcsőn, de mindenki lesietett.


- Mi a baj drágám? - kérdezte hisz nem tudta, hogy miért akadtam ki.


- A lányunk mióta egy farkas lenyomata? - kérdeztem feldúltan.


- Kicsim, nyugodj meg! - próbált nyugtatni.


- Jazz, a kérdésemre válaszolj! - lettem még dühösebb.


- Mikor elmentél akkor átjött Jake-el és meglátta, de nem tehettem semmit ellene! - mondta félve.


- Mi az, hogy nem tehettél ellene semmit? Dehogy nem szépen szét kellet volna tépni! - mordultam fel.


- Pont, mint Bella! Csak őneki könnyebb volt, mert a kutyuska épp itt volt! - hahotázott Emmett.


- Szerencséje, hogy nincs itt! - mordultam fel. a lányok nem szóltak semmit. Majd nyílt az ajtó Nessie és Jake lépett be, majd úgy fél perc múlva Paul is csatlakozott hozzájuk. Az elmémet ellepte a vörös köd, megremegtem és rátámadtam, volna ha Ty nem kap el még idejébe.


- Engedj el! - üvöltöttem vele. - Nem érted engedj el! Megölöm kár, hogy nem hagytalak ott az erdőben! - üvöltöttem vele, a fejembe csak egy kép volt, amin a lányomat puszilgatja az a kis bolhazsák!


- Jill, ez ellen nem tehetsz semmit! Nem tudnám megbántani! - próbált nyugtatni Paul.



- Te csak ne akarj velem kommunikálni! - nyugodtam meg hála Jazznek.


Majd elsétált mellettem és Cassie felkapaszkodott rá. Annyira ideges voltam, inkább elmentem vadászni. Az erdőben legalább 20 őzet és szarvast elejtettem. Rég voltam ennyire mérges, sőt még vámpír létem ideje alatt sose. Most ki kell, tomboljam, magam a lányok nem láthatnak ilyen állapotban. Úgy 1 óra dühöngés után Alice állt meg előttem. Még nem felejtettem el a szavait. Ami épp a hűségemen ingott meg.


- Jill, azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Láttam valamit. Demetri megmutatta, hogy a Volturi nem jön el. Mostanában nem, és megmutatta, hogy sosem történt meg - hajtotta le a fejét előttem.


- Alice, a barátnőnek bízni kéne a másikban. Arról szól egy barátság! - mondtam neki kicsit leszidva.

- Tudom, de annyira igaza volt Jazznek. Mi a gyerekről csak álmodoztunk, és csak Bellának adatott meg a kihordása. Most meg neked és te már az első héten elmenekültél 4 hónapra, majd ismét 2 hét után 2 hónapra. Mit gondoltam volna rólad? - kérdezte még mindig lehajtott fejjel.

- Rendben, megértelek. De hidd el azért jól esett volna, ha nem csak Jazz előtt mondtad volna ezt, hanem mikor elment akkor is - mondtam.

Majd haza siettünk a többiek mind a Tv előtt ültek és valami mesét néztek a lányokkal, Charlie apja ölébe üldögélt, Cassie Paul-ében Em és Rosie valamit sutyorogtak. Majd Emmett száján széles mosoly lett úrrá és már el is tűntek. Alice épp Reedet csókolta meg, Esme és Carlisle figyelték a lányokat, akik már a földön játszottak valami játékkal. Én csak álltam és azon gondolkodtam, hogy tényleg nekünk kéne lenni a királyi családnak? Jobb lenne a világ, ha nem lennének emberi áldozatai, de egyikünk se lenne képes megölni egy vámpírt. A lányok már ismét nagyobbak lettek, kezdek félni. Ha Aróék nem jönnek, akkor vagy találták egy másik ilyen családot, és csak paranoiás vagyok, vagy valamit terveznek. Egyre rosszabb lesz, ha nem történik, valami megőrülök.