11. fejezet

Drágáim!

Meghoztam a fejit. Remélem nem kell csalódjak bennetek! Ezt nem akartam nagyon érzelmesre inkább az eseményekre  helyeztem a súly pontot. Bár lesz benne egy kevés érzelem de az nagyon kevés. Megismerkedhetünk Alice barátjával. De a történetükkel még mindig nem. De a többit a fejezetből megtudjátok!

Jó olvasást és komikat!

Puszi:

Stabby :)


Emmett szemszöge:


Visszatérve a vadászatról láttam, hogy Jill elment. Esme a kertben gondozza a virágokat, olyan szép, amikor leköti magát. Jasper pedig ismét olvas. Majd elindultam a lépcsőn felfelé Edwardék szobája előtt elhaladva hallottam, hogy ők sem unatkoznak. Nessie és Jake elmentek La Pushba, de vajon Rose most mit csinálhat? Biztos ismét vásárolni akar, vagy ruhákat válogat, vagy épp próbálgat. Mióta itt van Jill visszakaptam az én egyetlenemet. Bár ez a baleset amiben Jill elvetélt durva volt! Így se csíptem Petert, de most már nagyon irritáló! Kezdem unni, mivel már vámpír, majd jól elszórakozok vele. A szobaajtóba érve látom, hogy Rose mindent szétdobált és hisztérikusan morog olyan mintha nem is ő lenne, de Jill bármikor hazaérhet, le kell őt állítanom. Odamentem hozzá és megkérdeztem tőle mi a baja, de nem válaszolt csak fogta magát és lefeküdt az ágyra, mármint arra, ami megmaradt belőle. Most ez nem az én hibám, pedig általában miattam szokta így végezni.


- Rosalie! Mi a bajod? Válaszolj! - Mondtam neki ingerülten.


- Semmi hagyj békén! – Ordította, felvett a földről egy képet és simogatni kezdte.
Egy vámpír megbolondulhat? Tettem fel magamba a kérdést! Majd hallottam, ahogy Rosalie fogta magát és kiugrott az ablakon és már csak a lombok mozgását láttam. Nem akartam, hogy baja essen, de nem mentem utána. Jobb lesz mindenkinek, ha máshol tombolja ki magát. Kíváncsiságból megnéztem fotót és rájöttem, hogy ez Jill babájának az ultrahangja. Rosaliet jobban megviselte, mint Jillient.


- Szia Emmett! Hogy vagy? - kérdezte Jill.


- Szia Jillien. Köszönöm én jól! Rosalie elment itthonról majd jön – válaszoltam gyorsan ezzel is jelezve, hogy nem vagyok beszélgetős kedvembe.


- Rendben! Meg mondanád neki, hogy ma egy barátnőmnél alszom? Ne keressen, majd jövök - mondta és kilibegett az ajtón.


Nem várta meg azt, hogy megkérdezhessem milyen barátnő. Na, mindegy, majd ha haza jön. De Rose már úgy 2 órája ment el. Hol lehet? Én szeretem, de ha Jill nem depis akkor neki sem kéne annak lennie! Mi történhetett Jasperrel és Jillel tegnap. Hallottam, hogy Jill szívverése felgyorsult, ahogy a levegő vételének száma is. Lehet, hogy végre megtörtént? Na, most megyek, és ki faggatom drága öcsikémet! A lépcsőn leérve Jasper még mindig ott ült és a könyvet olvasta. Leugrottam mellé, amire csak egy hangos morgás volt a válasza.


- Mi van öcsi sajt medvéket hoztál a szobába, mert nagyon furcsa hangokat hallottam az éjjel - és rákacsintottam.


-Emmett! Sajna én nem vagyok most vicces kedvemben - morogta.


- Rendben öcskös! Akkor csak annyit mondj, hogy mi történt tegnap veled is Jillel? Enyhén felpörgetted a kiscsajt!


- Nem érted, hogy ehhez semmi közöd! - Morgott most már elég idegesen és felviharzott a szobájába.
Nem értem, ha nem vérszerinti rokonok, akkor is egyszerre van problémájuk! Gondolkoztam majd bejött Esme. Próbáltam higgadtnak tűnni vagy legalábbis nem full idegnek, mint ahogy a többiek.


- Mi a baj? - Kérdezte óvatosan majd leült a szembe lévő fotelba.


- Semmi, csak se Rose-al se Jazzel nem lehet beszélni. Nem tudom, mi van velük. Senki nem akar nekem mondani semmit.


- Figyelj Rose túl közel engedte magához Jillt, Jasper meg még nem jutott túl Alicen. Most hatalmas nyomás van rajtuk. Főleg a tegnapelőtti kis harc miatt. Tudod, hogy Jaspert mennyire bántotta, hogy Jillt kitépték a kezei közül, és persze a harc, amin meg kellet ölnünk azt a lányt, aki átváltoztatta Petert. De ő elmenekült Jill pedig elvetélt miatta. Rosalie a sajátjának képzelte Jill babáját. Szerette, amit egyikünknek sem szabad megengedni. Főleg, hogy ne legyenek úrrá rajtunk az emberi érzelmeink - szinte ittam a szavait.


Nem gondoltam erre. Főleg a Jazzes részre nem. Edward és Bella akkor jöttek le az emeletről mikor én elgondolkodtam Esme szavain. Mire hangos röhögésbe tört ki Edward, Bella bután nézett rá. Nessie és Jake akkor jöttek be az ajtón. Velük jött Paul is. A szoknyavadász, tényleg már csak rá van szükségünk. Nem szólok inkább semmit.


- Mi a baj Em? Te nem szoktál ilyen lenni - ugrott a nyakamba Nessie.


- Semmi csajszi! Most megyek. Megkeresem Rosaliet.


Jillien szemszöge:


Sajna nem történt semmi a levegővétel sem segített, mert most ő nem hagyta magát! Miért van ez, hogy aminek meg kell, történni az sose fog? Mikor kiment Jazz rezgett a telóm, egy ismeretlen szám volt. Nem tudtam ki az csak reménykedtem, hogy nem Peter. Egy kis várakozás után felvettem és egy halk selymes vékony hang szólt bele.


- Jillient Grant! Mi lenne, ha nem Peterre gondolnál? - kérdezte Alice.


- Szia! Mi újság?


- Semmi, nincs kedved ma nálunk aludni? Szeretnék valamit mondani.


- Miért?


- Csak van egy meglepetésem, aminek örülni fogsz főleg, hogy Reed találta ki. Akkor jössz?


- Persze de szólok előtte Rosalienak meg Esmenek.


Letetem a telefont és csak bámultam ki az ablakon. Azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy Alice Ryant még nem akarja átváltozatni. Majd elmentem Rose-ék szobájához. Hatalmas kupi közepén Emmett állt. Lehet, hogy összevesztek. Majd kiböktem, amit akartam.


- Szia Emmett! Hogy vagy?


- Szia Jillien. Köszönöm én jól! Rosalie elment itthonról majd jön.


- Rendben! Meg mondanád neki, hogy ma egy barátnőmnél alszom? Ne keressen. Majd haza jövök!
Majd lesiettem Esmehez aki a virágos kertben a virágokat gondozta. Egy darabig csak néztem, ahogy aprólékos kis finom mozdulatokkal rendezgeti őket. Olyan nyugodt volt, mint amilyen én voltam a balesett előtt. De Alice-nek hála meg se látszik rajtam, hogy volt egyáltalán ilyen bajom. Úgy döntöttem, hogy a tettek mezejére lépek és beszélek vele.


- Szia Esme!


- Szia Jill. Miben segíthetek?


- Szeretnék ma az egyik"barátnőmnél" aludni! - utalva Alicera.


- Rendben nyugodtan. Üdvözlöm a barátnődet - mosolygott majd folytatta.
Felmentem összepakolni a cuccaimat és felkaptam a táskámat, a kabátomat elindultam a város felé. Kb. 30 percet sétáltam mire megláttam Alice sárga Porsche-ját. Beültem a kocsiba és indultunk hozzájuk. Reed már kint várt a tornácon.


- Szia Jillien! - mosolygott.


-Szia, Reed! Milyen meglepi, van számomra?


- Majd meglátod.


- Értem. De mikor, már furdal a kíváncsiság!


- Az még várhat, előtte nektek vacsorázni kéne! Ha nem zavar, akkor én most elmennék és én is „vacsoráznék” - majd kiugrott az ablakon és eltűnt. Magunkra hagyva minket, bírom a barátját aranyos, de ő miért akar vámpír lenni? Majd hangot adva gondolataimnak megkérdeztem. - Reed te miért akarsz vámpír lenni?


- Mert szeretem Alice-t, nem akarom elveszíteni, mindig vele akarok maradni, de úgy nem megy, hogy én ember, ő meg vámpír.


- Értem, vagyis nagy a szerelem köztetek. Jasper engem elhanyagol. Szerintem, azért mert nem hiszi el, hogy nincs nagy bajom abból, hogy elvetéltem. Az a gyerek nem volt az enyém szerettem volna egyet, de így ahogy Peter viselkedik jobb neki hogy nem született meg. Tudom, hogy ez szörnyen hangzik, de nem lett volna szép boldog élete. Főleg hogy az apja egy vámpír. Én azért szeretnék vámpír lenni, hogy megölhessem őt, mert ezt tette velem.


- Jill, ne azért tedd, mert bosszúra szomjazol. Azzal csak ártasz magadnak. Figyelj, mi van akkor, ha megölöd, és ismét ember akarsz lenni? Nem tudsz ismét azzá válni, mindig vámpír maradsz.


- Tudom, de most ez a célom! A többit majd utána kitalálom – leültünk enni, vagyis túlzás hogy enni, mert az asztalon gyümölcsök voltak. Mintha valaki étrendet váltott volna nekünk. Kérdőn néztem Reedre, aki csak megvonta a vállát, majd megfogta a csuklómat és levezetett egy lépcsőn az alaksorba tátva maradt a szám nem hittem el, amit látok. Egy edzőterem volt Alice házának a pincéjében.


- Jössz? Alice nemsokára hazaér és kezdődhet az edzés- vigyorgott Reed.


- Milyen edzés?


- Hát az, ami kell, hogy vámpír legyen belőlünk. Vagy esetlen akarsz lenni. Abban egyetértek Alice-el, hogy jobb, ha felkészülünk előbb. Kezdjük harccal?- mondta majd felém ütött, amit még idejében kikerültem.


-Kezdjük! –kiáltottam majd egy jól célzott rúgással térde rúgtam, aminek az lett az eredménye, hogy Reed a földre került. Megijedtem és odamentem hozzá mire ő megfogta a bokámat és maga mellé rántott.


- Milyen figyelmetlen vagy!- majd felálltunk és folytattuk. Ütés-ütést követett sok lila és zöld folttal lettem gazdagabb. Bár Reed próbálta kikerülni az ütéseimet rajta is lett egy-kettő. Nem is vettem észre, hogy Alice visszajött minket figyel és mosolyog, de ha én Alice-t figyelem, akkor… és eddig jutottam a monológommal, mert ekkor Reed megütötte az arcomat. Na, tessék így jár, aki elmélkedik felrepedt a szám.


- Jill, sajnálom nem akartalak így megütni!


- Nem gond én nem figyeltem - majd felsegített mivel az ütés miatt a földre kerültem.


- Mivel tudnám jóvátenni?


- Egy bulival. Menjünk buliba - tettem fel az ajánlatot, amin Alice kapva kapott mivel még sosem voltak együtt buliba.




Felsiettünk a házba, barátnőm felöltöztetett valami különleges vagáns ruciba, de ő is jól nézet ki. Mikor belenéztem a tükörbe rájöttem, hogy ez nem én vagyok. Nem az a Jillien, aki régen voltam, nincs meg a babám a jegyesem, csak egy család, amiről nem tudok semmit. Egy férfi, akibe szerelmes vagyok, de még jóformán nem is ismerem. Erre elkezdtek hullani a könnyeim, és csak sírtam, és sírtam. Majd Alice hideg kezei öleltek át és hagyott hadd jöjjenek ki az érzelmeim. Nem akartam ezt a Cullen villában megtenni, nem szeretem, ha gyengének látnak, hisz nem vagyok az, tudom, hogy ilyenkor megengedhetem magamnak, de nem erős vagyok és túl leszek rajta. Csak kell, egy kis idő mire felépülök a traumámból. Remélem Rosaliet nem érintette meg nagyon ez az ügy, hisz azóta nem is beszéltem vele csak Alice-el kezdem őt elhanyagolni. El kéne neki is mondani. Mikor végre abbahagytam Alice bólintott, hogy ha gondolom, akkor elmondhatjuk Rosenak. Lementünk a kocsikhoz mivel Reed külön jött, és elindultunk a város felé. Láttam egy csomó vörös szemű férfit és nőt. Most már jobban figyelek a vámpírokra. Eddig azt hittem, hogy csak kontak lencsét hordanak, de nem ők vámpírok. Mit kereshetnek bent a városban?


- Vadásznak - törte meg a csendet Alice - Láttam, hogy meg akarod kérdezni mit, keresnek itt.


- Ja, jó! Bocsi mindig elfelejtem, hogy te is az vagy.


- Nem gond én sose tudnék embert bántani. Vannak még egy páran, akik ilyen életmódot élnek, mint én.
Hogy embert nem bántanak csak állatokat. Nem olyan jó, de legalább nem embert.


- Hogy érteted, hogy kevesen? - néztem rá kíváncsian majd eszembe jutott az álmom, amiben Rose megöl egy szarvast.


- Ezen a részen csak két család. A többi nomád. A városi klubokban felszedik a vacsorájukat, mintha csak azt akarnák majd kiérve a városból levadásszák őket.


- Két család? De te csak egyedül vagy.


- Denaliba van, az egyik család másikról nem beszélhetek.


Észrevettem a nyakláncát, olyan, mint Rose-é csak kisebb a fiúkon is láttam már ezt a mintát a csuklójukon. Vajon mit jelent? Alice csak bámult maga elé és vezetett. A klubba beérve Alice-el levettük a kabátot ő elment valami italt venni Reed elkísérte én meg maradtam a táncparketten. Ahogy kikerültek a látószögemből odalépet mellém egy magas férfi.


- Szia, szépségem! Jössz táncolni?


- Helló! Nem bocsi - próbáltam elmenni, de megrántotta a kezem.


- De jössz. Sőt feljössz velem a lakásomra – mondta, de megláttam a szemeit.


- Nem abban biztos lehetsz! Főleg ha a lakásod a városon kívül van az erdőben valahol! - morogtam rá.


- Csak nem a Cullen csajjal vagy? - fintorgott.


- De! Engedj el.


- Rendben akkor hagyok valami emléket neki rajtad! - mondta majd megharapta a nyakam.
A fájdalom végig járta a testemet. Próbáltam állva maradni, de nem ment. Alice visszatérve meglátta a harapást és azonnal kikísért a klubból nagyon gyorsan hajtott. Az utolsó mérföldön már Reed vitt. Alice-től kapott utasításokat betartva berontott a házba. Mindenki riadtan figyelte, ahogy letesz a nappaliba a kanapéra.


- Te kivagy? - morgott fel Edward.


- Ne, ő mentett meg, hagyjátok hadd menjen, egy vámpír megharapott. Hagyjatok, hadd változzak át! - könyörögtem Carlislenak.


- Az ki van zárva! Nem lehetsz vámpír! - mondta Rosalie.


- De én az akarok lenni! Meg fogom ölni Petert a baba és Hydra miatt - majd testem megfeszült.


- Nem! - ordított Jasper.


Oda hajolt a nyakamhoz ahol volt a harapás, és elkezdte szívni. Nagyon fájt jobban, mint amit eddig éreztem. Sikítottam, sírtam, és amit csak el lehet képzelni. Ilyen nagy fájdalmat sose éreztem. Észrevettem, hogy lassan elfogy a vérem éreztem, ahogy Jasper az utolsó cseppig kiszívja. Nem Jasper nem tenne, ilyet sose ölne meg. Hisz ő nem is vámpír, nem lehet az. Alice azért hagyta el, mert az lett és nem akarta bántani. Remélem csak ez az oka semmi más titok nincsen. Rosalie is elmondta volna, ha valami más lett volna. De éreztem, ahogy az utolsó cseppek távoznak a nyakamon keresztül.


- Jasper! Látom.