20. fejezet

Sziasztok!
 Na szóval, meg hoztam a 20-ik fejezetet. Ezt köszönhetitek, Dreamea-nak, Esztili-nek. Dreamea írta meg Esztili és az én ötleteimből, nem vagyok büszke magamra, hogy másnak kellet megírni. De ha az ember 2hetet szenved vele akkor más ki út nincs! Jó olvasást!( A végéért engem szidjatok az az én ötletem volt)!!
Puszi:
Stabby :)


Edward szemszöge:


Nem hittem volna, hogy valaha leszek még olyan ideges, mint Nessie születésekor. Most, hogy Jillnél közeledett a szülés ideje, mindenki egyre idegesebb lett, Jasper leginkább. Tudom, hogy mit érez, én is ezt éreztem. Az életét is odaadná azért, hogy Jillnek és a babának semmi bajuk se legyen.
Jill, az elmúlt egy órában, amióta elfolyt a magzatvize egészen jól viselte a fájásokat. Kettő között Esme segítségével sétált. Carlisle és én újra sterilizáltuk a betegszobát és előkészítettünk minden szükséges eszközt.

Próbáltam megnyugodni, de Jasper gondolatai szinte üvöltöttek a fejemben.

"Hogy tehettem ezt vele? Érzem, hogy mekkora fájdalmai vannak, MIATTAM! Gyűlölöm magam, mert ennek ellenére én vagyok a legboldogabb vámpír a világon. Még most is beleremeg a halott szívem az emlékbe, amikor megtudtam, hogy gyermekünk lesz. Úgy féltem Jillt és a gyereket! Ha elveszítem őket, abba belehalok."

Itt már nem bírtam és szóltam Emmettnek, hogy vigye el Jaspert vadászni jó messzire. Soha nem hittem volna, hogy a poén gyáros Emmett komolyan, észérvekkel győzi meg a bátyánkat arról, hogy igenis jó ötlet elmennie, vadászni. Miután eltűntek mindenki nyugodtabb lett, még Jill is.
Ami számomra a legmeglepőbb volt, az az, hogy Jill, miután Jasperék elmentek mindenkit a szobájába hívott.

- Köszönöm, hogy segítetek nekem, nekünk. Ha történne velem valami, akkor a baba neve, ha lány, akkor Cassandra legyen. Ha fiú, akkor pedig Nick nevet kapja. Jasperrel már beszéltünk erről, de ő nem akart arról hallani, hogy elveszíthet, pedig ez is benne van a pakliban. Kérlek, ne engedjétek neki, hogy bármi őrültséget csináljon. Rendben?

- Igen - mondta Carlisle és mi is bólintottunk.

Ő picit elmosolyodott, majd az arca eltorzult az újabb fájástól. A babák eddig is megviselték a testét, de nem okoztak olyan töréseket, mint Bellának Nessie. Most viszont az egész hasa sötétlila lett a bevérzés miatt. Carlisle-lal egymásra néztünk és tudtuk, hogy nincs több időnk. Ő összegörnyedt, én pedig gyorsan a karjaimba kaptam és rohantan vele a szobába. Iszonyatos fájdalmai lehettek, de ő csendben tűrte és a fájások között simogatta a hasát, nyugtatta a babát.

Jill, a helyzetéből adódóan még a terhesség elején közölte, hogy természetes módon akar szülni. Próbáltuk győzködni, de megmakacsolta magát. Carlisle ellenőrizte az állapotát és a gondolataiból tudom, nem hiszi, hogy Jill túlélheti. A töprengésből egy velőtrázó sikoly szakított ki.

- Most vagy soha! - mondta Carlisle - Jill, a következő fájásnál kezdj el nyomni.

- Rendben - válaszolt és követte apám utasításait.

A baba viszonylag gyorsan és könnyedén megszületett. Tudtuk, hogy kevés az időnk, így Carlisle pár pillanatra odaadta a babát Jillnek. Ha ember lennék, akkor sem felejteném el soha, hogy a fájdalmas órák ellenére amint megfogta a gyermekét kisimult az arca, és boldog mosolyra húzódott a szája.

- Szia, kicsikém! Te vagy a világ legszebb kislánya, Cassandra!

A gépek jeleztek. Gyorsan odaadtam Cassie-t Esmének és próbáltam segíteni. Jill újra felsikoltott és próbált nyomni. Valami nagyon nem volt rendben, ráadásul a szíve sem igazán bírta már nagyon rendszertelenül vert volt, hogy öt-tíz másodpercig ki is hagyott. Újra felsikoltott és két reccsenést hallottunk. Az egyiket Jill felől, a másikat pedig az ajtó felől. Odanéztem és láttam, hogy az ajtó betört és Emmett próbálja kint tartani Jaspert.
Carlisle pedig olyat csinált, amit eddig soha. Rákiabált Jasperre, hogy azonnal menjen ki. Még soha nem láttam egyikkőjüket sem ilyen idegesnek. Adott Jillnek egy adag morfiumot. Fogott egy szikét és a hasához érintette. Lassan, óvatos mozdulatokkal haladt. Jill szíve egyre nagyobb kihagyásokkal vert. Adtam neki gyógyszert, ami szinte azonnal hatott is. Carlisle kiemelte a másik babát, elvágta a köldökzsinórt és odaadta Jillnek. Alig bírta tartani és az erejéből már csak suttogásra telt.

- Kicsikém, kicsi lányom nagyon szeretlek. Edward - szólt nekem - Kivinnéd Charlotte-ot?

- Persze - és már vittem is Esméhez.

Carlisle eközben próbált segíteni Jillen, de mind kevesebb sikerrel. Adott neki egy injekciót, amiben vámpírméreg volt, de pár pillanattal előtte már leállt a szíve. Az injekció után próbálkozott szívmasszázzsal, defibrillátorral is, de öt perc után elfogyott a remény. Jasper őrült módjára rontott be a betegszobába.

- Jill! Nem! Ő nem hallhat meg! Csináljatok valamit!
- Jasper, mindent megtettünk. Sajnálom fiam!

- Menjetek ki! - ordított ránk.

Úgy két percig volt bent, majd kijött a szobából. Nem nézett senkire, még a babákkal sem foglalkozott. Csak ment az ajtó felé kimért léptekkel. Emmett megpróbálta az útját állni, de ő egy ütéssel eltávolította. Az ajtón kilépve futni kezdett. Mindenki arra gondolt, hogy csak egy kis időre van szüksége. Úgy döntöttünk, hogy Esme, Rosalie és Nessie otthon maradnak a kicsikkel, mi pedig távolról követjük Jazzt. Ő azonban túl gyorsnak bizonyult még nekem is. Mire majdnem beértük volna a repülőtéren ő már felszállt egy gépre. Alice-nek látomása lett, én pedig vele együtt néztem végig.

,, Jaspert láttuk a volterrai vár bejáratánál. Heidi kísérte Aro elé. Nagyon megviseltnek látszott.
- Üdvözöllek Volterrában Jasper! Heidi, elmehetsz! Mi szél hozott ide?
- Komoly kéréssel fordulok hozzátok, Aro! Kérlek titeket, hogy öljetek meg.
- Kedves fiam, mégis mi vitt rá erre a döntésre?
- Megmutatom - mondta és odanyújtotta a kezét Aronak.
- Értem. Remélem, megérted, de ezt meg kell vitatnom Caiusszal és Marcusszal."
Itt véget ért a látomás, Alice pedig azonnali indulással intézett nekünk egy magángépet. Amikor leszálltunk mindannyian kissé idegesek voltunk. A bejáratnál most már nem Heidi volt, hanem Félix.

- Gondoltam, hogy jöttök.

- Félix, ugye Jasper még él? - kérdezte Carlisle, de mi is ezt akartuk tudni.

- A Mester most közli vele a döntését. Siessetek.

Futottunk a nagyteremig és Emmett nem bajlódott az ajtónyitással, egyszerűen betörte azt. Mindenki felénk fordult és az arcuk meglepettséget tükrözött. A csendet Aro törte meg.

- Isten hozott titeket is. Azt hiszem, hogy tudom miért jöttetek. Éppen most közöltem Jasperrel, hogy nem teljesíthetem a kérését, mivel ő a te fogadott fiad Carlisle.

- Köszönöm neked, Aro!

Ekkor rontott be a terembe Demetri. Az arcáról és tartásából sugárzott a düh.

- Demetri! Mit képzelsz?

- Mester! Jill biztosan náluk van. Meg kell büntetned őket!

- Kell? Demetri, te nem tudod, hogy kivel beszélsz? Egyébként tudom, hogy náluk volt Jill. Te pedig tűnj el!

- Mester kérlek, téged, hadd vegyek elégtételt.

- Én állok elébe - közölte Jasper, mi pedig a Volturi szabályai miatt nem tehettünk semmit a kihívás ellen.

Demetri támadt először, de nem is kellett megerőltetnie magát. Jasper nem akart harcolni. Ő meg akart halni. Demetri karja már Jasper nyaka körül volt, készült letépni a fejét. Hirtelen egy női sikoly hallatszott és mindannyian az ajtó felé fordultunk és nem hittünk a szemünknek.