18-19. fejezet

Sziasztok!

MA tök jó kedvem van, örülök a komiknak, el se hittem, hogy 6 db. van. Nagyon köszönöm. Ahogy ígértem itt van a dupla feji, de ha nem haragszotok a képeket nem rakom be hisz már láttátok őket. De ha kellenek akkor írjatok a chat-be és kirakom. Jó olvasást. Pussz

18. fejezet

Jasperrel már két hónapja úgy élünk, mint a házasok. Alice és Reed is ideköltöztek, így Esme örömére bővítettük a házat. Végre együtt a család. Bármit megtettem volna azért, hogy így maradhasson, de tudtam, hogy nemsokára Alice el fog menni Reeddel. Mivel közeleg az átváltozásának kitűzött időpont. Nem akarták itt csinálni, mert nem voltak biztosak abban, hogy Reed nem bántana. Rengeteg edzés volt mögöttünk, de még nem éreztem magam felkészültnek így most én vettetem el a vámpírrá válást. Aminek Jasper nagyon örült, már minden megtörtént, aminek meg kellett történnie, nem esett bajom, csak az egyik kezem zúzódott meg. De Carlisle szakszerű ellátásának köszönhetően hamar meggyógyultam.

Alice-el pont vásárlási napot terveztünk. De a reggelem nem úgy indult, mint ahogy kellet volna, mikor belépett Alice fel akartam kelni az ágyból viszont megszédültem. Barátnőm odafutott hozzám és jéghideg kezei szinte sisteregtek a homlokomon.

- Jill! Minden rendben? Hisz te lázas vagy! - jegyezte meg.

- Nem… - ennyit bírtam kinyögni és már rohantam a fürdő felé. Kiadtam magamból a tegnapi vacsorámat. Nem tudom mi jött rám, vagy miért. De már rég visszakaptam emberi mivoltomat. Nem is emlékszem mikor érzetem késztetést arra, hogy vérrel táplálkozzak, de most nagyon kellene. Alice bejött utánam.

- Jill! Nem, ez nem történhet meg! - kiáltott majd kirohant a fürdőből egyenesen Carlisle szobájába. Majd visszatért a dokival.

- Jillien! Miért változott a szeme ismét vörösre?

- Nem tudom! De nem érzem jól magam!

- Mi a baja?

- Hányingerem van, szédülök, és rettentő vérszomjam van.

- Carlisle ez, hogy lehet? - izgult barátnőm miattam
.
- Nem tudom! De keresek rá magyarázatot - mondta majd elviharzott.

- Jill, nem akartam megkérdezni, de fontos! Mikor voltatok együtt Jasperrel?

- Úgy 1 hete. Nem tudom pontosan. De miért?

- Mostanában van egy látomásom, egy babáról. Nem tudtam, hogy kié és mikor lesz. De lehet, hogy terhes vagy!

- Ismét babát várok?- kérdeztem tőle könnyes szemmel. Visszaemlékezve a borzalmas múltamra, ami nem is volt olyan régen.

- Hatalmas veszélyben vagy, a babáról nem is beszélve!

- Alice, meg akarom tartani!

- Ha megtartod, akkor te is vámpír leszel, óriási fájdalmaid lesznek. A baba meg fél vámpír lesz! Olyan, mint Nessie, nem akarlak lebeszélni, hisz azt adhatod Jazznek, amit tőlem sose kaphatott meg - mondta és lekísért a nappaliba.

Carlisle megvizsgált és kiderült, hogy igaza volt Alice-nek. A többiek éppen a karácsonyfát díszítették, ami gyönyörű lesz. Emmett pont Rose-t fényképezte le mikor egy ezüstszínű boával pózolt. Majd villant a vaku, és elcsípte mikor Jasper megcsókol, végre egy közös kép, már egy ideje együtt vagyunk, de kép még nem készült rólunk. Alice kikapva Emmett kezéből a gépet odafutott a számítógéphez és kinyomtatta, majd felrakta a falra a többiek mellé. Így családtagnak éreztem magam, hisz ott voltam, mint Jasper barátnője, és egyben gyermeke anyja. Hirtelen belenyilallt a hasamba mire Alice mellettem termett és felkísért. Jazz értetlenül állt, ahogy a többiek is. Carlisle is feljött és közölte, hogy vért kell, innom, mert a babának szűksége van rá. Ahogy megittam szemeim ismét zöldre váltottak így kiderült, hogy csak akkor vörös a szemem, ha a baba éhes.

Alice-el becsomagoltuk az ajándékokat. A lányok gyönyörű ruhákat kapnak, a fiúk meg cd-t és a kocsikhoz, motorokhoz alkatrészeket. Van egy meglepetés, amit még Alice sem tud. Ezt én adom a lányoknak. Minden lány beleértve Bellát és Nessie-t kap tőlem egy karkötőt, ami összetartozásunkat jelképezi. Következet Jasper ajándéka, beleraktam a kedvenc cd-jét és egy új inget, de Alice-el megbeszéltük, hogy az ingbe belecsomagoljuk a babacipőket. Mert annál szebb ajándékot nem is kaphatna, mint egy babát.

Eljött az este, mindenki boldog és most Alice fényképezget. Rose-al készült képünket is kirakta, majd egy csoportkép ahol a család minden tagja rajt van. Ezután jött az ajándékozás. Mindenki örült, még Emmett sem tett gúnyos megjegyzést a ruhákra. Mert mindig megjegyzi, hogy úgy se marad épségben. És eljött az én ajándékom, kezembe véve nagyon könnyűnek tűnt. Kibontottam, de ismét egy kisebb dobozt találtam, és megint, és megint ez így ment, míg egy apró díszdoboz került elő. Könnyes lettem, nem hittem a szememnek. Jasper egy jegygyűrűt vett nekem. Letérdelt és így szólt!

- Jillien Grant, hozzám jönnél feleségül?- könnyeim potyogtak és csak bólogatni bírtam, persze Alice ezt is megörökítette. Gyors puszi után odaadtam neki az én ajándékomat.
Szorgosan bontogatta, látszott rajta hogy csak az foglalkoztatja, hogy igent mondtam neki. Mikor meglátta a cd-t és az inget odahajolt hozzám, és lágy mégis szenvedélyes csókkal köszönte meg. Ekkor Emmett mondta, hogy mutassa meg neki az inget, legnagyobb meglepetésére kiestek a babacipők.

- Jill! - ennyit mondott majd felkapott és körbeforgatott. Csókolgatott ott ahol ért. Addig még Carlisle rá nem szólt.

- Fiam, jobb lenne, ha letennéd! Nem kéne megszédülnie, a baba így is kínozza - szólt rá apai szigorral.

- Rendben! - letetett, mindenki gratulált az esküvő és a baba miatt.

Odaadtam a karkötőket, aminek az lett az eredménye, hogy most is elkezdtem sírni, Esme és a többiek úgy festettek benne, mint valami topmodellek. Alice segített nekem is így már minden lányon volt egy egyen karkötő. Esme és Carlisle adták oda az ő ajándékukat, ami egy nyaklánc volt a Cullen címerrel. Most már végérvényesen is a család tagja vagyok. Mindenkin látszott, hogy örül. Mikor vége lett mindennek felmentünk a szobánkba.

- Kicsim, mikor tudtad meg?

- Tegnap reggel mikor elmentünk Alice-el vásárolni! De nem állt szándékomban elmondani. Azt akartam, hogy ez legyen a legszebb karácsonyi meglepetésed!

- Nekem te és a kicsi vagytok a legszebb ajándékaim!- mondta majd odahajolt a hasamhoz, simogatni kezdte és beszélt hozzá.

- De remélem, tudod, hogy át kell, változtatnotok!- mosolyogtam rá.

- Tudom, nem örülök neki, de ezt kell tennem, mert, szeretlek és babát vársz tőlem!

- Boldog karácsonyt kicsim – mondtam neki nevetve.

- Neked is – megcsókolt és egyszer csak elkiáltotta magát, hisz tudta mindenki hallja őt:

                  BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

19. fejezet

Másnap a reggelem könnyebb volt, nem volt hányingerem, csak szörnyen vérszomjas voltam. Látszott, hogy a hasam nagyobb lett, sőt sokkal nagyobb. Alice táncolt be az ajtón mikor felálltam és majdnem eldobta a poharat, amit tartott. Nem szólt semmit, csak a hasamat bámulta.

- Alice? Minden rendben van?- próbáltam vele kommunikálni.

- Jill, láttad a hasad?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Persze! Miért valami baj van? Nem ekkorának kéne lennie? Valami baj van?- kezdtem bepánikolni.

- ÖÖ...- ennyit mondott majd a szemei a távolban néztek, tudtam, hogy látomása van.

Nem szólt semmit, mintha nem ide tartozna, amit lát, odaadta a poharat és hamar megittam a vért, de észrevettem, hogy valami nincs rendben. Nem kérdeztem meg, egy hatalmas rúgást éreztem a hasamba, aminek az lett a vége, hogy térdre estem. Alice nem volt elég gyors, nem tudott elkapni. Hallottam, ahogy a többiek futnak fel a puffanásra. Jasper szemei kikerekedtek, ahogy a többieké is. Tudtam, ez nem jelent jót, nem szoktak így viselkedni.

- Mi a baj?- kérdeztem.

- Semmi, meg szeretnélek vizsgálni!- mondta Carlisle.

- Miért probléma van?- nem tágítottam hisz tudtam, hogy valamit nem mondanak el.

Jasper csak rázta a fejét, Edward próbálta a nyugtatni, Emmett is csak hátba veregette. Rosalie odajött és átkarolt támogatva elmentünk az orvosi szobáig. Nem szólt semmit, segített átöltözni és csak a hasamat nézte. Ismét egy rúgás, de ez a másik oldalról jött, nem tudtam, hogy a fél vámpírok így tudnak mozogni. De csak ráncoltam a szemöldökömet. Amin Rose jót nevetett.

- Rose! Mond meg mi a baja mindenkinek?

- Nem tehetem! Sajnálom!- és elment.

A doki csak némán vizsgált, már idegesített, hisz valamit titkolnak előlem. A babával lehet kapcsolatba? Vagy velem van gond? Nem tudtam eldönteni, persze Edward sem segédkezett, hogy megértsem.

- Jill, nem tudom az ultrahanggal megvizsgálni!

- Ezt most, hogy értsem?

- Nem hatolnak át a sugarak a vámpír bőrön! Bellánál nem volt ilyen gond, ez a baba más lesz, mint Nessie!

- Hogy más?

- Nem tudom, a nagyságát, semmit nem tudok megbecsülni, még azt semmi, hogy meddig kell kihordani! Bellánál könnyebb volt!- mondta majd kiment, hogy felöltözhessek.

Alice jött be csak szomorúan nézett elém. Nem akartam kikényszeríteni belőle semmit, de nagyon ideges voltam, hogy mi lehet velem, vagy a gyerekkel.

- Alice! Most azonnal mond el mit láttál!

- Nem tehetem!

- Dehogy nem!
- Na, jó, nem látok semmit, nem látom, hogy, túléled vagy, hogy vámpír leszel! Semmit Jill semmit nem látok!- vált a hangja egyre hisztérikusabbá. Odamentem és megöleltem.

- Ssss!! Nyugi, nem hagyom, hogy ilyen könnyen feladd! Túlélem!- mondtam, de hazudtam én se tudhatom, hogy mi fog történi, hisz a szervezetem kilöki, a mérget lehet, hogy soha se fogok felépülni, és meghalok a szülésbe! Majd egy kép vágott elém, olyan, mint amit én szoktam csinálni mikor használom a képességemet.
Egy kép, amin Jasperrel vagyunk, egy babát fogok a karjaimban, és a szemeim nekem is aranyszínűek voltak. Ezen elmosolyodtam, hogy legalább túlélem. De aztán hatalmas fájdalom lett úrrá rajtam, vagyis nem rajtam, hanem a babán. Mikor megérezte, hogy ez nekem is fáj akkor szeretetet és boldogságot éreztetett. De ekkor ismét vért kívántam!

- Miért vagy ennyire szomjas?- kérdezte Em félve.

- Nem tudom!- mosolyogtam rá.

- Bella nem volt ilyen, mikor Nessie-t várta!- mondta, amin ok nélkül felhúztam magam és kiabálni kezdtem.

- Elegem van, mindig Bella!- és felsiettem a szobámba.

De még hallottam, ahogy Emmett valami olyat mond, hogy rosszabb, mint te! Valószínű, hogy Rosalie-nak, akinek a hangja selymes, de nem olyan csilingelő, mint Alice-é, de hasonló volt. Nem akartam tovább lent maradni. Így bezárkóztam a szobába, majd ismét egy érzés tört rám, most az, hogy, meg kell, keresem Jazzt, és... Nem Jill! Viselkedj! Nem értem mi a bajom! Carlisle jött be.

- Jill, ha minden rendben, akkor gyere le, hoztunk vért!- mikor kimondta szélsebesen futottam le. Nagyon hamar megittam. Mikor végeztem megnyugodtam, nem éreztem semmit.

- Emmett, sajnálom!- hajtottam le a fejem.

- Semmi gond, a húgomnak mindent elnézek!- mosolygott majd átölelt, még jó, hogy tartott, mert abban a pillanatban hatalmasat rúgott baba- Jill, ezt te, hogy bírod?

- Nehezen! Szerintem Jazz a szülésnél nem kéne, itt lenned! Nem azért, csak most is rettenetesen szenvedsz! Akkor mi lesz, ha szülök? Egy pasinak ez nehezebb, mint egy nőnek! Még ha vámpír is!- mondtam neki odabújva.

- De, nem szeretnék semmiből kimaradni!- vitatkozott.

- Nem maradsz ki semmiből! Ha megszületik, úgyis a lányok elviszik, míg átváltozok és szüksége lesz az apjára!- mondtam neki megcsókolva, ő közben simogattat a hasamat. De most ő is összerogyott, mert érezte azt a fájdalmat, amit én.

- Na, jól van, akkor én most vadászok! Hogy, bírod ki ekkora vérszomjjal?

- Kicsim, nagyon nehezen!- mosolyogtam, majd közben Nessie besétált egy üveg vérrel, amit megittam és minden rendben folytatódott.

Teltek múltak a napok, már legalább 10 napja terhes vagyok, de akkora a hasam, mint egy hatalmasra felfújt gumilabda, Jaspert már legalább 1 hete nem láttam. Féltem, hogy mit csinálhat odakint egyedül.

- Nincs egyedül, mindig kint van valaki vele! Állandóan informáljuk!- mosolygott Esme.

- Köszönöm!- próbáltam mosolyogni, ami nem ment hatalmas fájdalmakkal küszködtem. Mindig máshol rúgott a baba és nem könnyítette meg az életemet, hol képekkel próbált felvidítani, hol az érzelmeimre hatott. Néha mintha maga ellen lenne. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy hatalmas elefánt.

- Nem vagy az!- nyugtatott meg Edward.

- Köszi! De nézz rám!

- Hát, tényleg más lesz ez a baba mit Nessie!- próbálta óvatosan mondani, mert eléggé dühös szoktam lenni mikor Bella terhességéről volt szó!

- Ezt hogy érted?

- Bellának kisebb volt a hasa, és nem volt ennyire vérszomjas. Más, mint te!
- Ó!

- De ezt ne vedd sértésnek! Csak szerintem nem sokáig lesz bent!- mutatott a pocakomra.

- Hidd el, nálam jobban senki nem akarja, hogy kijöjjön onnan, kezd nehéz lenni!- mondtam, és mintha parancsnak vette volna, hatalmas roppanás törte meg a csendet, mire Ed összerezzent és elkapott. Felsietett velem a szobába.

- Jill, ne aggódj most indult meg a szülés! Ne aggódj, nem hagyom, hogy meghalj!

- Rendben!- ennyit bírtam kipréselni magamból, nem tudtam miért mondja ezt, de megnyugtatott.

- Carlisle! Itt az idő!- ennyit mondott és elsötétült minden! A hatalmas fájdalmon kívül nem éreztem mást.