4. fejezet

Álmodtam, vagyis nem tudom. Hisz az előbb még egy sikátor felé tartottunk Rosalieval. Majd minden elsötétült. Olyan érzésem volt mintha valaki el akart volna kábítani, hogy aludjak, ne vegyek észre abból semmit, ami történi. Majd egy hűvös kéz alám nyúl, hogy nehogy a hideg betonra essek. Hallottam, hogy beszélgetnek, de annyira halkan hogy szinte semmit nem értettem belőle. Majd éreztem, hogy az, aki tartott átad valaki másnak.

Szinte jól esett a kezei szorítása. Olyan mintha annyira féltene, mint valami kis porcelántárgyat. Közelebb bújtam a mellkasához, mert annyira nyugtató volt az illata és bőre hűvössége. Nem is akartam mást csak hogy ő öleljen, és soha ne engedjen el. Bár nem tudtam ki az, mert a szemeim nem engedelmeskedtek. Majd mélyebb álomba szenderedtem és már nem hallottam semmit.

Nem tudom mennyit aludhattam, de mikor felébredtem Pete aggódó szemeivel találtam magam szembe. Szinte csalódtam, hogy Peter van itt és nem az a valaki, aki a karjaiban tartott.

– Drágám ugye jól vagy? - kérdezte hatalmas aggodalommal.

– Persze. De hogy kerültem haza? Ki hozott idáig? Hogyan? - faggattam. Meg kellett, hogy tudjam mi is történt.

– A doki asszisztense és egy magas szőke hajú srác azt hiszem a testvére volt. Mert bátyónak szólította. - mondta Pete. Közben sérülés nyomokat keresett rajtam.

– Nincs semmi bajom! Ne aggódj! Csak nem emlékszem rá mi, hogy mi volt. - mondtam. Pete úgy döntött, hogy elvisz a dokihoz kivizsgálásra, de nem engedtem.

– Ne aggódj már. Mondtam, hogy semmi bajom. Majd jobban leszek és akkor biztos emlékezni fogok. - Mindent megtettem azért, hogy ne kelljen menni az orvoshoz. Így is holnap egyedül kell mennem. Bár aranyos volt, hogy így aggódik értünk.

– Drágám telefonáltak a Pathan lányok. Meglátogatnak minket ma délután. Már alig várják, hogy lássanak. Azt mondták, hogy hoznak egy csomó ajándékot neked. A babának még semmit, míg nem tudjuk, hogy mi is lesz.

– Értem akkor neki kell állnom, takarítani, meg rendet rakni és valamit sütni is kéne.

– Ne aggódj ezeket már elrendeztem. A sütit meg egy cukrászdából hozattam. - mondta mosolyogva. Imádtam mikor ilyen kis talpraesett és mindenre gondol.

– Köszönöm kincsem most nem is tudnám, hol kezdjem. - Hálálkodtam neki majd egy puszit nyomtam az arcára.

– Semmiség! De mi lenne, ha át öltöznél? – kérdezte a szerelésemre mutatva. A lányok mindig is divatmániások voltak. Így hamar rájöttem, hogy el kell mennem ruhát venni, mert semmi normális göncöm nincs.

– Pete el kell mennem a boltba ruhát venni. De sietek. - mondtam neki majd felkaptam a kabátomat és siettem hisz a lányok nemsokára ideérnek én meg még sehol sem tartok.

A boltba beérve tanácstanul álltam hisz nem tudom, hogy most mi is a divat. Elkezdtem keresgélni a felsők között, de egyik sem tetszett. Majd odalépett hozzám egy kedves aranyos nő. Barnás haja gyönyörű volt. Szinte irigylésre méltó. Majd megszólított.

– Elnézést! Esme Cullen vagyok! Segíthetek? Az enyém a bolt! - mondta majd egyből a doki jutott eszembe.

– Helló én Jillien Grant vagyok. Egy ruhát szeretnék, de olyat, ami akkor is jó mikor már nagyobb lesz a pocakom! - mondtam majd végigsimogattam a pocimat. A nő szinte megfagyott a nevem hallatán. Mi van az emberekkel, ha meghallják a nevemet? Gondolkodtam magamban.

– Szerencséje van, most hoztak kismamaruhákat, ha gondolja, megmutatom önnek. – mosolygott mintha meg se látszott volna rajta az előző két perc.

– Azt megköszönném. – mosolyogtam viszont. Átvezetett a bolton, ami nem volt olyan nagy. De annyi gyönyörű ruha és cipő volt mintha ez nem is egy kisvároshoz tartozna. Az egyik ruhának megnéztem a címkéjét. Elég elfogadható árak voltak. Mintha azt akarná, hogy a város tanuljon meg divatosan öltözködni.

- Ezek a ruhák most érkeztek. Önnek inkább a zöld, lila, fekete, illetve a fehér szín áll jól. A haja miatt, ami gyönyörű vörös! – jegyezte meg miközben keresgélt a ruhák között. Talált is hármat.

Egy rózsaszínt ami inkább esélyinek hatott:

 Egy szürkét:

 

Majd egy fehéret:

Úgy döntöttem megveszem mindegyiket. Otthon majd a fehéret veszem fel, igaz hogy nincsen még hasam, de a lányok is láthassák, hogy terhesen is lehet valaki szép és szexi. Kifizetem a ruhákat. Majd siettem haza és gyorsan átöltöztem, és már hallottam is a csengőt! Nagyon izgultam hisz ők nem azok a gyerekpárti emberek, akiket megismertem. Inkább a munkájuknak élnek. Bár Nadíra már annyira nem. Csak Hydra volt ilyen és neki Pete nagyon bejött. Nem mondom kétszer, hogy még mindig tetszik neki.

Pete nem az a tipikus csúnya srác. De azért már ideje lenne, hogy felnőjön, hisz már lassan elérek a harmadik hónapba. Már nincs visszaút. Bár elhatároztam, hogyha Peter nem akarja, akkor elmehet. Én el leszek egyedül is! Majd csapódott az ajtó és Nadíra ugrott a nyakamba. Hydra csak állt és nézett.

Hydra:

Nadíra:

– De jó, hogy végre láthatlak, annyira örülök neked! Gratulálok a babához! Ezt már mondtam Peternek is! – hadarta.

– Köszönöm! Én is örülök nektek! Már unatkoztam itt egyedül senkit nem ismerek. Pete meg állandóan dolgozik! – mondtam nekik közben leültünk a nappaliba.

– Hoztunk neked ajándékot. Mivel még nem tudjuk, hogy fiú vagy lány lesz a baba, így még neki nem még nem akartunk semmit venni. De ha megtudod, értesíts minket és jövünk! – mondta Hydra a tőle megszokott kicsit féltékeny szavaival.

Ahhoz képest, hogy testvérek nem hasonlítanak Nadíra sokkal szebb és kedvesebb. Míg Hydra olyan magának való inkább egy beképzelt modell, mert végül is modell, de attól még nem kéne így viselkednie. Nadíra is modell, de ő az ellentéte kedves és bizonytalan nem úgy, mint a nővére.

Az ajándékokat nem bontottam ki. Hagytam őket, majd ha elmennek. De Hydra nem foglakozott velem inkább Nadi.

Hydra mindig is Peterrel volt elfoglalva. Sose érette miért kellek neki én és miért nem ő. Próbáltam magamba elnyomni ezeket az érzéseket, de nem ment. Bár mostanában Pete sokat van távol, furcsa telefonjai vannak, és mindig kimegy ha hívják. Mintha titkolna valamit előlem.

– Sajnos nekünk most mennünk kell! Sajnálom és ígérem, amit tudlak, meglátogatlak, de a nővérem nem biztos, hogy jön! - mondta Nadi mert látta, hogy Hydra nem fogja vissza magát Pete közelébe.

Mindig mellette akar lenni mutogatni neki a telefonjába képeket magáról. Hogy féltékeny legyek rá, mert neki tökéletes teste van. Állandóan megérinti már idegesített. Sose szerettem Hydrát csak elviseltem Nadi miatt.

– Semmi gond! Örültem, hogy meglátogattok. Remélem, jössz még! - szándékosan kiemeltem, hogy csak ő jöjjön. Mire Pete megbökött, hogy viselkedjek!

– Természetesen meglátogatlak. Már alig várom, hogy babázhassak. - mondta majd megölelt és eltűnt az ajtó mögött.

Felmentem az emeletre és elkezdtem a ruháimat elrakni közben nézegettem magam, hogy a hasam mennyit nőtt. Holnap úgyis a dokihoz kell mennem így elől hagytam a szürke ruhát. Mivel hűvös van így egy farmert is. Nehogy megfázzak, vagy a babának legyen valami baja. Majd Pete viharzott be egy puszit, nyomot az arcomra és közölte, hogy behívták így mennie kell. De nekem ezek a hirtelen munkák furcsák voltak.

Úgy döntöttem, hogy F.B.I.-os létemre követem és kiderítem, hogy hova is megy! Így vártam, míg beül az autóba és elindul. Gyorsan megkerestem a kocsi kulcsaimat és mentem a sajátommal. Egy kis idő után elhagytuk Forksot már gyanítottam, hogy nem melózni megy. Egy közeli kisvárosi étteremhez értünk, és ott várt rá egy lány. Nem ismertem meg, mert háttal volt. Majd mikor megfordult megláttam és belém nyilalt a felismerés, hogy az nem más, mint Hydra. Tudtam, hogy nem bír magával. Tudtam, hogy előbb utóbb megadja magát Pete, tovább nem követtem őket. A kocsival elindultam hazafelé. Hazáig sírtam a könnyeimtől nem láttam semmit, ezért nehezemre esett vezetni. De hazaértem épségben. Elmentem lezuhanyozni és lefeküdtem. Hallottam mikor Pete hazaért. Lezuhanyozott ő is. Majd mintha nem történt volna semmi befeküdt az ágyba mellém, de én nem aludtam egy kicsit sem. Reggel mikor elment felkeltem.

Úgy éreztem magam, mint egy zombi. Felöltöztem és elindultam a dokihoz. Beérve a recepcióhoz Rosalie mosolygott rám. A következő pillanatba már négy hűvös kéz fogdos, hogy mi a bajom. Ezek szerint elájultam tisztáztam magamba. Tudtam, hogy nem jó ötlet ilyen állapotba eljönni.

– Jill jól van? - kérdezte az orvos aggódva.

– Igen csak elájultam. - motyogtam neki hisz még beszélni sem voltam képes.

– Jill apa most itt tart a kórházba, de én addig itt maradok veled!-mondta Rose nagyon kedvesen. Próbált nyugtatni a jelenlétével és simogatta a fejem.

– Rose, a baba? - kérdeztem félve.

– Ne aggódj apa megvizsgált semmi baja. Ő jól van, de neked kell egy kiadós alvás! - mondta, vagyis inkább parancsolta.

– Rendben. - Meg akartam fordulni, de Rosalie megfogta a karom.

– Nem kéne szólni Peternek? - kérdezte. Majd elkezdtem sírni. Eszembe jutott, hogy miért is nem aludtam tegnap este.

– Rosalie, ne légy szíves ne! Inkább maradj itt. Nem akarom soha többet látni. Miatta nem aludtam semmit. Megcsal az egyik barátnőm nővérével. Nem is akarom, hogy tudja. - Mondtam neki mire összerezzent.

– Rendben maradok. De előbb beszélnem kell apával, hogy itt leszek veled és fel kell hívnom a húgomat, hogy ugorjon be helyettem. - mosolygott majd eltűnt a szobából. Hallottam, hogy az ajtó előtt beszélnek, majd az kinyílt és Pete lépett be rajta.

– Pete azonnal menj el innen! Látni sem akarlak. Tegnap este követtelek és tudom, hogy Hydrával kavarsz a hátam mögött! Akkor menj, költözz hozzá! Nem is érdekelsz! Takarodj! - ordibáltam majd Rose és Carlisle lépett be az ajtón.

– Uram legyen, szíves távozzon! - szólt rá Carlisle. Pete meg se moccant.

– Azonnal menj el! Te szemét alak teherbe ejted utána meg egy másik lánnyal kavarsz! Tünés, felkavarodik gyomrom, ha csak rád nézek! - mordult fel Rose. Majd belépett az a magas srác aki Rose-al jár. Pete meglátta és megijedt, kiment egy szó nélkül.

Rose odajött és átölelt. Csak sírtam és sírtam semmi mást nem akartam csak hogy itt maradjon és legyen mellettem, mert annyira megnyugtat. Majd Rosalie megszólalt.

-Jill bemutatom a barátomat! Emmett Cullen. Mutatta be kedvesét Rose. Olyan szépek voltak együtt. Nem úgy, mint én és Peter. Rosszul éreztem magam már, ha csak rá gondoltam.

– Örvendek! Sajnálom, hogy ilyen állapotba találkozunk. Jillien vagyok! - mutatkoztam be.

– Tudom, hogy hívnak Rose már mesélt rólad! Ne aggódj így is szép vagy és a lényeg, hogy egészséges legyen a baba és persze a mami is! - mondta. Olyan aranyos volt.

– Köszönöm! Nagyon aranyos vagy. - mosolyogtam rá.

-Jill most adok önnek egy kis nyugtatót, hogy tudjon aludni a babának szűksége, van önre. - mondta a doki. Majd adott egy injekciót. Ahogy néztem Rosaliet azon tűnődtem, hogy mi olyan furcsa rajta, de nem jöttem rá. Majd a szemhéjam egyre nehezebb lett és megadva magamat a gyógyszernek elaludtam.

3. fejezet

Bella szemszöge:

Ma, is mint mindig unalmasan telt a nap. Egy ilyen kis városban nincsenek nagy problémák. Nem lopnak, nem törnek be sehova. Mióta én is vámpír vagyok és Nessie-ről is kiderültek a titkok, azóta a fajtánk is elkerüli a területünket. Már tudják, hogy vannak farkasok és nem ajánlatos velünk szembeszállni.

A nagy gondolkodás közben megéreztem valami mást. Egy ember közeledett az őrs felé. De nem olyan szokványos, mint akik itt laknak. Valamiben különbözött az illata, más volt, különleges. Mikor belépett az ajtón láttam, hogy egy csinos vörös hajú lány az. Emberekhez viszonyítva is szebb volt, mint az itteniek. Ellenállhatatlan vágy kapott el, amit eddig nem éreztem. Hatalmas önkontrollom most a porba hullott. Mikor megszólalt olyan dallamos volt a hangja, mint mikor meghallottam Esmet beszélni. Akkor én még halandó voltam ő pedig, vámpír. Abban viszont teljesen biztos voltam, hogy ő ember.

– Jó napot kívánok Isabella Swan vagyok. Miben segíthetek? – kérdeztem tőle. De nem figyelt rá mit mondok, hanem annyira nézett mintha látná rajtam, hogy nem az vagyok, akinek kiadom magam.

– Elnézést – hajtotta le a fejét. – A rendőrfőnököt keresem – vörösödött el.

– Rendben egy pillanat és szólok neki. – mosolyogtam és már el is tűntem. Mentem apunak szólni, hogy keresik.

– Apu, keresnek! - szóltam neki.

-Köszönöm kicsim! Megyek. - mosolygott rám. Mindig örült, hogyha vele voltam az őrsön főleg, mióta már tudta mi is lett belőlem. Nem haragudott, hogy eltitkoltam. Csak furcsa volt neki Nessie gyors növekedése. De észrevette, hogy valami bajom van. - Kicsim mi a baj? - kérdezte óvatosan.

-Semmi csak az a lány olyan furcsa. Nagyon csábít az illata. Pedig tudod, hogy nagy az önuralmam. Nem tudom, hogy meddig bírom magam tartóztatni. - vallottam be. Közben odaértünk és Charlie csak bólintott, hogy megértette.

-Jó napot Charlie Swan vagyok a rendőrfőnök. - mutatkozott be.

- Üdvözlöm, én Jillien Grant vagyok. Frissen végeztem az FBI profilozóinál és szeretnék munkát vállalni. Az irodai munka is megfelel, mivel terhes vagyok. - Erre majd megfagyott bennem a vér, ami persze lehetetlen, de másképp nem tudom kifejezni azt az érzést, ami akkor hatalmába kerített.

-Bella drágám mi lenne, ha levegőznél egy kicsit? - kérdezte apa.

- Rendben apu kb. 20 perc és itt vagyok. - válaszoltam és az őrsről kiérve otthonunkig rohantam. Hazaérve pont Edwardba botlottam, de szerencsémre Rose éppen vadászni volt. Így nyugodtan meg tudtam beszélni vele az imént történteket. Gyorsan elhadartam mire Carlisle is lejött a lépcsőn Esmevel, ezért szóltam a többieknek is. Még Emmett is itthon volt ezek szerint Rose egyedül ment.

- Figyeljetek, tudjátok, hogy Rose megváltozott. - Jelentettem ki, mire Emmett egy hatalmasat morgott. - Emmett már tudom mi a baja! Carlisle már annyira megszokta a vér szagát, hogy neki fel sem tűnt az új lakó. Más, mint a többi ember, bejött az őrsre és munkát kért aputól. Elmondta, hogy terhes és ez Rose baja, ő is gyereket akart így a lányba önmagát látja. Tudjátok, hogy kivételesen erős a tűrőképességem, de mikor belépett az ajtón nagy küszködés árán tudtam csak eljönni. Annyira csábított a vére. - mondtam el mindenkinek. Hisz Rosalie attól a naptól kezdve nem beszél senkivel, és nem hajlandó megmondani a gondját így még Jazz és Ed sem tud rajta segíteni.

– Emlékszem a lányra. Jillien Grant most tudta meg, hogy terhes a héten költöztek ide. Peter a jegyese a bankban kapott állást. De holnap esedékes a következő vizsgálata. Rose is pont dolgozik, így találkozni fognak. Nem tehetem azt, hogy minden indok nélkül elküldöm egy másik orvoshoz, de Rose-t se küldhetem el. Imád a kórházba segíteni. - mondta Carlisle. Mindenki csak bólogatott hisz egyetértettünk vele. Fogalmunk sincs, hogy mi lesz így. Jill furcsa lány nem rossz értelemben. De ha egyszer rájön, a titkunkra nem tudom, hogyan fog reagálni hisz az F.B.I.-nál dolgozott. Majd Jake is megszólalt.

- Most már én is tudom ki az. Bejött a boltba és segítséget kért a vásárláshoz. Hazavittem, mert nem ajánlatos terhesen annyi cuccot cipelni, mint amennyi nála volt. Kedves lány nekem nem tűnt furcsának. – Védelmezve mondta, mert eddig mindenki ellene volt.

-Jake! Hidd el rád nem veszélyes, mert rajtad nem látszik, hogy mi vagy. De Nessien és rajtunk igen! – jelentette ki Emmett. Az első felszólalása mióta beszélgetünk. Őt viselte meg a legjobban Rosalie viselkedése. Nem egyeztünk meg, mert van, aki azon van, hogy ne találkozzanak, mások szerinte meg nyugodtan lehetne, hátha visszakapjuk azt a Rosaliet, akit szeretünk.

Rosalie szemszöge:

Annyira szimpatikus az a lány, akit a kórházban ismertem meg. Jillien olyan különleges neve van. Tetszik ez a név. Bár ahhoz képest, hogy ember egészen szép, és kecses, és okos. Láttam rajta hogy végig pásztázott és azért nem válaszolt a kérdésre, hogy mi a neve. Szinte hasonlít rám mikor még nem voltam vámpír. Annyi különbséggel, hogy én szőke voltam ő meg vörös. A család úgy tudja, hogy vadászni mentem. Ez részben igaz, mert voltam csak hamar végeztem így eljöttem sétálni a városba. Imádok emberek között lenni, mert így én is annak érzem magam azon kívül, hogy nem eszek és iszok olyan dolgokat, mint ők. Csak játszom a kötekedő beképzelt csajt.

Hamar beértem az egyik kedvenc könyvesboltomban. Lassan jön Emmett szülinapja veszek neki egyet. De melyiket? Töprengtem és közben megláttam egy háborús titkokat tartalmazót, ami még senkinek sincs meg új kiadás. Beraktam a kosárba és indultam volna a pénztár felé mikor eszembe jutott, hogy a tárcámat otthon hagytam hisz vadászni mentem.

Úgy döntöttem elrakatom az eladóval. Odaérve neki adtam, de megszólalni sem bírt. Annyira elegem volt, hogy bámulnak az emberek egy ideig élveztem, de már nagyon unom. Nem tudnak egy egyszerű mondatot kinyögni csak, bólogatnak és semmi más reakció. Nem szóltam semmit csak rámosolyogtam és indulni akartam, amikor megcsapott az az illat, amit azóta mindig érzek. Jillien is itt van. Menni akartam, de nem bírtam, akaratlanul is odafordultam felé, ő is észrevett engem. Nem tudtam mit csináljak így maradtam és rá köszöntem.

– Szia Jill! Hogy vagy? Holnap jössz a kivizsgálásra? - kérdeztem puhatolózva.

– Szia Rosalie. Természetesen ilyeneket nem szoktam elfelejteni, és köszönöm jól vagyok. Csak elveszve érzem magam. - válaszolt a kérdéseimre. Nem tehettem róla, de annyira kíváncsi voltam így megnéztem jobban. Gyönyörű és sportos. Olyan, mint amilyennek nekem kellett volna lennem mikor még ember voltam.

– Természetesen hisz még csak most költöztetek ide. De ha gondolod, megmutatok egy pár helyet, ami neked is tetszeni fog. - ajánlottam fel a segítséget.

– Köszönöm, az jó lenne. Még van egy hetem, hogy megismerjek mindent, mert jövő héten munkába állok a rendőrőrsön. - dalolta azon a bársonyos hangján. Ilyen lehet a mi hangunk egy ember számára? Kérdeztem önmagamat miközben hallgattam. Majd megütötte a fülemet a rendőrség szó. Közben elindultunk egy sikátoron akartunk átmenni, hogy hamar odaérjünk a kávézóhoz.

– Rendőrségen? - kérdeztem meg tőle.

- Igen ma voltam bent. Pont volt egy betöltetlen helyük. - mondta majd neszt hallottunk.

- Jill állj mögém! - mondtam neki emelt hangon. Ő csak bólogatott és megtette, amire kértem.

– Két ilyen gyönyörű lány mit keres egy ilyen rideg és csúnya helyen? - kérdezte a háromtagú csoportból az egyik. Olyanok voltak, mint valami piás banda, de ezek józannak tűntek. Mondta Bella, hogy mostanában van gondja egy csapattal. Gondolhattam volna rá, akkor nem hozom erre Jillt.

– Szerintem semmi közötök hozzá. Engedjetek, el minket a barátnőm terhes. Nem lesz gondotok, de ha csak próbálkoztok, nagyon csúnyán megbánjátok! – Fenyegettem meg őket, ok nélkül előjött belőlem a vámpír. Reménykedtem benne hogy ebből Jill semmit nem lát!

– Remek egy szöszi mit tudna velem tenni? - kérdezte a társait mire azok csak hangos röhögésbe kezdtek.

Nagy levegőt véve megéreztem Jasper illatát. Könnyű nyugodtság szállt meg. Örültem hisz kitisztult a fejem. Jasper a hátuk mögött állt és rájuk szólt mire Jill megremegett.

– Fiúk! Két szép lányt nem szabad ijesztgetni! Takarodjatok innen!-szinte üvöltözött velük.

– Köszi, Jazz. De Jill nagyon megijedt. - mondtam neki hisz Jill már az ájulás szélén volt.

– Nincs mit. Jill most nem észlel semmit csak fogd meg, mert lassan elalszik. Vidd haza és azonnal gyere vissza a házba. Beszélni szeretnék veled! - adta parancsba. Jasper nem szokott ilyen lenni, de látszott rajta hogy nagyon felzaklatta a dolog, hogy nem beszélek senkivel. Nem hibáztatom. Mert szeretem és bármit megtennék érte, ahogy ő is értem.

– Rendben! De mielőtt hazamegyünk, segítenél? Nem nézne ki jól, ha egy lány vinne haza egy másikat. Neked mégis jobban áll, mint nekem! - mondtam közben átadva Jillt Jaspernek.

– Oké, de most utoljára. - mondta majd elindultunk hozzájuk. Jasper csak Jillt nézte, de olyan szemekkel, hogy rájöttem ő az a lány, akire eddig várt. Tudtam, hogy a bátyámnak nincs rossz ízlése. Bár a családban senkinek sincs.

– Itt lakik. Vagyis itt laknak a jegyesével. - mondtam neki. Mert lehet, hogy ezt nem tudja.

– Tudom Bella otthon mesélt róla és arról is, hogy Jill az őrsön kapott munkát. - mondta letörve. Ilyenkor nekem is rossz kedvem lesz, hiszen szegény megtalálja, élete értelmét, de az jegyben jár valakivel. Az ajtóhoz érve az kicsapódott és Peter állt velünk szemben nagyon idegesen.

– Jól van? - kérdezte izgatottan miközben mutatta, hogy hova tegyük le.

– Természetesen csak kifáradt a keresgélésben a házhoz keresett kiegészítőket. - mondtam majd hátat fordítva Peternek Jillt néztem, ahogy alszik. Bármit megtennék, hogy maradhassak, de hazaérve úgyis egy alapos fejmosás vár. Főleg hogy Bella már volt otthon.

Út közben Jasperrel nem szóltunk semmit. Csak lassan sétáltunk egymás mellett. Tudtuk, hogy mit érez a másik. Én tudtam, hogy szereti teljes szívéből. Ő meg tudta, hogy én teljesen magamat látom a lányba és vigyázni akarok rá. Olyan anyai érzések kaptak szárnyra bennem, amiket eddig Nessien éltem ki. De már ő is külön van. A családom a nappaliba ülve várt.

– Sziasztok! - köszöntem és leültem az egyetlen szabad fotelba.

- Rosalie merre voltál? - aggódott Esme.

– Csak ajándékot akartam venni Emmettnek. - mondtam neki, mint aki elfelejtette a depressziót.

- Jasper hagyd, hogy ön maga legyen! - morgott rá Emmett.

- Emmett nem ő csinálja. Én magamtól vagyok ilyen. - mosolyogtam majd odamentem és megcsókoltam.

– Rendben cica! Végre visszakaptalak! - vigyorgott Emmett.

– Persze, hogy visszakaptál!

– Akkor már nem is kell semmilyen beszélgetés! - mondta majd mielőtt felkaphatott volna Edward megszólalt.

– Találkoztál Jilliennel? - kérdezte mire megfagyott a levegő.

- Igen a könyvesboltban, beszélgetünk, majd hazakísértem - mondtam neki direkt kihagyva a sikátoros részt. Reménykedtem benne, hogy Jasper sem említi.

– Értjük, akkor annak a lánynak köszönhetően vagy ismét a régi? - kérdezte Nessie.

– Igen! Megszerettem, és nem vagyok hajlandó elhanyagolni. Barátokat szeretnék. - álltam fel.

- Rosalie. Jillien az F.B.I.-nál volt profilozó. Nagyon profi látszott rajta. Tudja, hogy más vagyok csak még azt nem, hogy mi nem stimmel velem. Szerinted hogy reagál majd, ha rájön, hogy vámpírok vagyunk? - kérdezte Bella ingerülten.

– Nem mondaná el senkinek. – mondtam. - Te sem lennél az, ha akkor Edward nem mond ellent Carlislenak. Te is tudod jól, hogy milyen, ha valakit szeretsz, és nem lehet a tiéd! - mondtam neki felidézve a múltat.

– Most miről beszélsz? - kérdezett vissza Esme.

– Azt hogy észre se veszitek, ha valakinek fontos valaki más?

– Rendben drágám akkor segíts nekünk! - mondta Carlisle.

– Sajnálom, de nem mondok semmit. Majd az, aki akarja, elmondja, én nem leszek áruló! - mondtam utalva Jazznek, hogy nem fogom elárulni az érzelmeit.

– Rendben. - mondták majd mindenki elment a szobájába. Nagyon ideges voltam hisz ennyire eltávolodtunk volna egymástól? Hogy már észre se vesszük, ha valaki szerelmes? Nem hiszem el, hogy a család széthullik. Ehhez egy idegen lányra van szükség, hogy meglássuk. Nessie külön utakon van, azóta nem is foglalkozunk, egymással mindenki a saját társával van és nem is zavarja őket, hogy Jaspernek nincs senkije.

Mikor felmentem a szobába egyedül voltam. Tudtam, hogy Emmett dühös lesz rám, de hát nem baj. Majd megnyugszik. Egyedül szerettem volna lenni, de ekkor kopogás zavart meg.

– Kicsikém én vagyok, bejöhetek? - kérdezte Esme anyai hangon.

– Persze te sosem zavarsz! - szóltam ki majd a következő pillanatban már mellettem ült az ágyon.

– Nem tudom, hogy mit akarsz azzal a lánnyal, de ha te szeretnéd, nyugodtan találkozz vele. Mindannyiunk szeretne babát, bár ez csak Bellának adatott meg. Bármi történhet vele ő ember ezt sose feledd, és a titkunkat sem tudhatja meg! – mondta anyai szigorral. Mindig is szerettem Esmét ha választhattam volna, mindenféleképpen őt akartam volna anyámnak.

– Köszönöm anya! – Öleltem meg őt, és ha most tudnék, biztosan sírnék. Mindig is csak Esme értett meg. Hisz neki már megadatott, hogy babája legyen, de sajnos meghalt. Ezért is lett öngyilkos. Bezzeg nekem semmi! Csak az elmúlt pár évben rendeződtek a dolgaim, hiszen lett egy szerető családom, és egy még szeretőbb férjem.

Mérgelődtem magamban. Nem is érdekelt, hogy ki mit gondol a mostani viselkedésemről a lényeg, hogy Jillel még történni fog valami. Jasper miatt. Természetesen nem rossz. De nem tudom, mit rejt a jövő! Bármi történhet.

2. fejezet

Hazaérve arra sem volt erőm, hogy a kabátomat levegyem nem hogy, veszekedjek. Így leültem a nappaliban és csak néztem a házunkat. Nem éreztem a magunkénak. Olyan mintha egy másik család élne benne. Nem tükrözte az egyéniségünket. Hiányoltam a színeket, a mintákat, a régi bútorainkat, amiket annyira szeretem. Miközben ezeken gondolkodtam észre se vettem, hogy elkezdtek hullani a könnyeim. Mire Pete odajött letérdelt mellém és letörölte a könnyeimet.

- Édesem mi a baj? - kérdezte. Mire én nem tudtam neki meg mondani, hogy mi is az igazi gondom.

- Semmi kicsim, csak hiányzik a régi házunk, a munkám és a barátaink. Ideköltöztünk az isten háta mögé. Nem ismerünk senkit. És így akarunk itt lakni? - fakadt ki belőlem.

- Ne aggódj, hamar találsz új barátokat. A régieket pedig meg lehet látogatni! A munkádban meg úgyis kezdő voltál. Ha annyira szeretnél, akkor menj be a rendőrségre holnap és mondd, meg hogy állást szeretnél.

- Rendben. De nem fog zavarni, hogy én is dolgozom? - kérdeztem tőle.

- Nem drágám, ha dolgozni szeretnél, akkor dolgozz, úgy se leszek sokat itthon a meló miatt. - jelentette ki.

- Jó, de a vizsgálatokra azért eljössz velem? - Kérdeztem reménykedve, hogy nem egyedül kell, járkáljak.

- Ha úgy lesz, időm ígérem, hogy elmegyek. De a jövő hét nem biztos, mert szerintem sok munka lesz.

- Pete már most eleged van a babából pedig még meg sem született! - Felrohantam a lépcsőn becsapva magam mögött az ajtót, jelezve, hogy én befejeztem a beszélgetést.

Be se jött utánam hagyott hadd higgadjak le. Körülnézve a hálószobánkban arra jöttem rá, hogy holnap elmehetek vásárolni. Le kell, cserélnem a függönyöket. A terítők is valami borzalmasak voltak és a hűtőben sem volt elegendő étel, hogy főzhessek majd. Már kezdtem kicsit lehiggadni ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni. Belépve a fürdőbe majdnem elcsúsztam. Megijedtem. Hisz szinte még meg sem tudtam, hogy terhes vagyok, de már balesetem lesz. A zuhany alá állva a hasamat simogattam és beszéltem a babához. Bizonygattam neki, hogy az apukája szereti, csak kicsit fáradtak vagyunk. Majd 10 perc után Pete belépet mellém. Majd ő is elkezdte simogatni a hasamat és úgy beszélni vele, mint ahogy az előbb én.

- Kicsim sajnálom, szeretlek téged és a babát is. Ha hiszed, ha nem alig várom, hogy meg szülessen. - Később jöttem rá hogy hozzám beszélt. Megfordultam és megcsókoltam.

- Nagyon szeretlek. Örülök, hogy ilyeneket mondasz, mert már féltem, hogy meggondoltad magad. De a doki miatt még haragszom! - jelentettem ki.

- Haragszol? - kérdezte majd elkezdte a nyakamat lágyan érzékien puszilgatni. Majd egyre lejjebb haladva. Halk sóhajokkal jeleztem neki, hogy tetszik, amit csinál. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy hol vagyunk.

- Pete ne! Vagyis ne itt! Menjünk be az ágyba. - mosolyogtam rá.

- Rendben. - kapott fel és már mentünk is befelé. Majd egy gyönyörű éjszakát együtt töltve sajnos hamar jött a másnap reggel. Így mikor felébredtem Pete már elment és csak egy cetlit hagyott a konyhaasztalon.

Jill szívem!

Sajnos nem tudlak elkísérni, vásárolni. De hamar hazajövök, főztem neked kávét. A reggeli meg a hűtőben. A tegnap éjszaka volt a legszebb. Nagyon szeretlek.

Puszillak:

Pete

Már tudtam, hogy úgyse fog hazaérni így felmentem a szobába felöltözni.

Egy fekete farmert és egy lila hosszú ujjú felsőt választottam. A ruhásszekrényben még nagy volt a rendetlenség pedig már egyszer összepakoltam. Megrántottam a vállam és úgy döntöttem, hogy ha majd lesz, kedvem megcsinálom.

A városba érve csak egy két ember mászkált az utcákon. Kevesen laknak Forksba így mindenki ismer, mindenkit csak engem nem ismer senki. Ha tudni is fogják, ki vagyok akkor úgy, mint Peter Jones-nak a felesége, aki 20 évesen teherbe esett tőle. Vagy valami hasonló. Pedig Pete sem sokkal idősebb, mint én csak 3 évvel. Megérkeztem a bolthoz. Nem szoktam meg a kicsi boltokat így odaérve nem tudtam, hogy mit hol találok. Ezért megkértem az egyik eladót, hogy segítsen. Hamar ráleltem arra, ami nekem kell. Még a lakáshoz kiegészítőket is találtam. Egy kedves fiatal srác volt az, aki segített és egyből rájött, hogy ki vagyok.

– Szia, te biztos Jill vagy Peter felesége! - jelentette ki két terítő bepakolása közt.

– Igen! Örülök, hogy megismerhetlek. - próbáltam kedves lenni. De legalább a nevemet tudta ez jó jel. Egyből nem érzem magam elveszve.

– Ha segíthetek, akkor csak szólj, hallottam, hogy terhes vagy és nem szeretném, ha hazáig cipelnéd ezeket a nehéz holmikat. - mutatott a szatyorba lévő dolgaimra.

– Megköszönném, ha segítene valaki. De még a lakás nem olyan, mint amilyenre szeretném alakítani. Át akarom festetni, egy kicsit színesíteni meg ilyenek. - kezdtem bele bár nem tudtam, hogy miért mondom el neki.

– Segítek! Hazaviszlek, kocsival vagyok és úgyis most járt le a munkaidőm! - mondta ezután levette a kötény és elkérte a csomagokat, majd elindultunk a kocsi felé. - Milyen festéket szeretnél? - kérdezett vissza miközben rakta be a szatyrokat a csomagtartóba.

– A nappalit nap sárgára, mert úgyse süt sokat a nap. A hálószobát pedig vörösre és feketére. A konyhát meg mályvaszínre, bocsi halványlilára. - pontosítottam, mert a fiúk nem ismerik annyira a színeket.

- Képzeld, tudom, milyen a mályva két nővérem van. Meg a feleségem is lakberendezés mániás! Az ő családja meg nagyon odavan a változásokért - mondta.

– Értem. Már feleséged van? - kérdeztem tőle.

– Persze! Renesmee Cullen! - mondta és mikor meghallottam a nevét bevillant a doki.

– Dr. Carlisle Cullen rokona? - kérdeztem tőle.

– Természetesen a lánya. Ismered? - kérdezett vissza.

– Igen ő az orvosom. Aranyos és az asszisztense is. Hozzá pedig bejött három fiú ők is szimpatikusak. - akartam folytatni, de beleszólt.

– A fiai voltak biztos: Edward a magasabb vöröses barna, Emmett az óriási fekete hajú, és a legalacsonyabb Jasper, aki szőke. - mutatta be őket Jake. Mert közben kiesett a jogsija a zsebéből, amit felvettem és visszaadtam neki így megtudtam a nevét.

– Jól ismered őket nem is mondtam jelzőt, de már tudtad kikről beszélek.

– Persze Nessie bátyjai. Az asszisztens meg a nővére Rosalie, de van neki még egy nővére Bella. Rosalie barátja Emmett, Bella pasija meg Edward. Csak Jaspernek nincs senkije. A fiúk idegesítik is ezért. - vigyorgott.

– Értem akkor gondolom sokat vagy náluk. Mert ugye a húguk a feleséged. - mondtam neki.

– Persze ott lakom. Mindenki egy házban lakik csak külön részen. A festékeket mikor akarod megvenni, mert azok nehezek lesznek? - érdeklődött.

– Azt nem tudom. De majd megoldom. - mosolyogtam rá.

– Rendben akkor hazaviszlek. - mondta majd beszálltunk a kocsiba és indultunk.

– Szeretnék valamit kérdezni! Nem tudod, hol van a rendőrség? - érdeklődtem.

– De tudom, ha gondolod, megmutatom.

– Köszönöm nem kell, csak egy címet szeretnék.

– Rendben! De már közben pakoltunk is befelé. Hagyott egy cetlit az egyik csomagon a számával és a címmel. Ha valami gondom lenne, csak szóljak és segít.

Mikor már végeztem a rendrakással és megfőztem láttam, hogy 3 óra lesz. Nem tudtam meddig van nyitva a rendőrség így felkaptam a kabátot és elindultam a címre. Hamar odaértem, mert négyutcányira volt. Mikor bementem látszott, hogy tiszta és mindenre figyelő rendőrök vannak. A pult mögött egy barna hajú nő ült.

– Jó napot kívánok Isabella Swan vagyok. Miben segíthetek? Kérdezte bájosan. Olyan ismerős volt hasonlított valamennyire a kórházban dolgozó recepciós lányra. Megint elkezdtem gondolkodni, ezért nem figyeltem rá.

– Elnézést - hajtottam le a fejem. - A rendőrfőnököt keresem - vörösödtem el.

– Rendben egy pillanat és szólok neki. - mosolygott és már el is tűnt.

Mikor visszaért egy korosodó férfi jött vele vissza. Olyan mintha rokonok lettek volna. De nem tudtam el dönteni hisz bármi lehet. Egy kisvárosban minden előfordulhat.

- Jó napot Charlie Swan vagyok a rendőrfőnök. - mutatkozott be. Akkor ő a lánya. Következtettem le.

– Üdvözlöm, én Jillien Grant vagyok. Frissen végeztem az FBI profilozóinál és szeretnék munkát vállalni. Az irodai munka is megfelel, mivel terhes vagyok. - mondtam mire a lány megdermedt. Ezt az apja is meglátta.

– Bella drágám mi lenne, ha levegőznél egy kicsit? - kérdezte a lányát.

– Rendben apu kb. 20 perc és itt vagyok.

– Jillien akkor fáradjon be és megbeszéljük a dolgokat. Van egy munka a számára pont most ment el az egyik munkatársunk nyugdíjba. - beszélt miközben mutatta az irányt.

– Értem, de én csak addig dolgoznék, míg a baba engedi. Meg természetesen utána. - mondtam közbe észrevettem, hogy valamit nagyon néz.

– Elnézést, mit mondott? - kérdezte vissza úgy, mint én mikor nem figyeltem a lányára.

– Semmi csak hogy nem végig maradok. - ismételtem meg magam.

– Rendben, persze a baba. - jutott eszébe.

– Akkor jövő héten kezdhet is! - mondta majd kitessékelt az őrsről. Olyan érzésem volt mintha meg akarna szabadulni tőlem.

– Viszlát! - köszöntem el.

– Viszlát! - mondta majd becsukta az ajtót és eltűnt mögötte.

Hazafelé sétáltam és nézelődtem. Szeretem a természetet, de nem akkor mikor állandóan esik. Olyan nyomott hangulatom lesz tőle. Majd ahogy illő neki is állt szakadni. Még jó hogy egy háznyira voltam az otthonunktól. Hazafutottam és átöltöztem valami szárazabba. Pete még nem volt itthon így lefeküdtem aludni. Amíg haza nem ér.

1.fejezet

Ma reggel nagyon izgatottan keltem,  hiszen találkozhatok az új doktorral, aki remélem jó hírekkel tud szolgálni. Peterrel már régóta terveztük, hogy lesz egy babánk, de most már komolyan is gondoljuk. Peternek már rendesen fizető állása van egy bankban, ami most nyílt Forksba így most költözködünk. Ezért kerestünk egy orvost, aki helybeli, hogy ne kelljen mindig visszautazni San Franciscóba. Pete már nagyon izgatott, sőt még jobban, mint én.

A gardróbon előtt álltam és még azt a pár darab ruhát pakoltam ki, ami még nem volt becsomagolva. Tegnap ugyanis még nem tudtam eldönteni, hogy mit is vegyek fel, mert amint tudom Forks nem a legmelegebb hely, sőt állandóan borús és esik az eső. Végül egy farmernadrág és egy vastagabb pulóver mellett döntöttem. Éppen azon gondolkoztam el, hogy vajon mindent bepakoltunk-e mikor Petert hallottam bejönni a házba.

- Jill drágám siess, ha nem indulunk időben, akkor elkésünk!- szólt fel az emeletre ahol már az utolsó bőröndöt tömtem meg. Nekem könnyebb elmenni innen hisz a családom már 2 éve, hogy meghalt egy balesetben. De neki nem, mert mindenkit itt kell hagynia. De most már én vagyok a családja, vagyis ezt mondogatja, mintha próbálna meggyőzni magát.- Sietek, csak egy kicsit nehéz a bőrönd!- nyögtem neki. Mire vette a célzást és elvette a kezemből és egy könnyed mozdulattal berakta az autóba a többi mellé.

Még egyszer körbenéztem a házban, mivel ez volt az első közös otthonunk és annyi emlék köt minket ide, vagyis inkább kötött, mert most másik életet kezdünk egy teljesen új helyen. Izgalommal léptem ki az ajtón, és belül volt egy olyan sejtésem, hogy sok minden meg fog változni ezután.- Meg is vagyunk! Induljunk, kíváncsi vagyok, hogy apuka leszek-e, vagy még próbálkoznunk kell. - mondta majd megcsókolt és beültünk a kocsiba.


- Én is kíváncsi vagyok. De mostanában rosszul szoktam lenni. Légyszíves ne hajts gyorsan jó?- kérdeztem tőle.

-Természetesen vigyázok rátok! - mondta mosolyogva. Olyan aranyos biztosan összetörne, ha a doki azt mondaná, hogy nem vagyok terhes. De én annak érzem magam. Reggelente hányinger és szédülés, vagy éppen éjjel süteményevés, felszedett plusz kilók, ez csak terhesség lehet.

- Na és persze magadra! - pontosítottam.

Hamar odaértünk, de lehet, hogy, csak azért mert az út nagy részét végig aludtam. Viszont így kipihenten és gyorsabban ki tudtam pakolni a csomagokat. Addig Pete a kocsit rendezte, mert valami baj volt vele. Állítólag nem nagy csak valami ereszt. De nekem mondhatja én nem értek a kocsikhoz valószínű, hogy még egy kereket sem tudnék cserélni ha, kellene. A bőrönd gyorsan kiürült, mert már csak azok a ruhák voltak benne, amit az utolsó héten viseltünk. Megtaláltam a kedvenc ruhámat, ez egy fekete pánt nélküli ruha volt a derekánál egy vastag fekete szalaggal körbeölelve az elejét pedig alul virágok díszítették ehhez tartozott még egy magas sarkú fekete cipő is, ami nagyon kényelmes volt. Fel akartam venni erre nem jött rám. Belenéztem a tükörben és csak most vettem észre, hogyha csak egy picit is, de nőtt a hasam.

Lefutottam majd Pete nyakába ugrottam. Majd lágyan és érzékien elkezdtem csókolni. Úgy, mint mikor én szeretném, hogy kényeztessen. Visszacsókolt és simogatott majd eszébe jutott a doki. Ugyanis nemsokára találkozunk vele, de annyira megörültem, hogy ki is ment a fejemből.

-Jillien! Állj nincs időnk 20 perc múlva a dokihoz kell mennünk. – mondta nagy önkontrollal, amit mindig is irigyeltem. Nekem sose volt ilyenem hisz mikor Peter csak célozgat, rá nem tudok nemet mondani, hisz ha csak egy puszit is kapok, akkor már lázban égek. Bezzeg Pete, ha nemet mond, akkor az nem is marad. De ezt szeretem benne. Ha rajtam múlna, akkor már…

- Tudom, tudom, de terhes vagyok! Ez már tuti, mert a fekete színű ruhám nem jön rám!! - erősködtem.

- De ez még nem biztos! Ne dédelgess álmokat várd, meg még az orvos azt mondja, hogy az vagy.  - mondta nagy szigorral.

-Felszaladok és gyorsan átöltözök, egy kényelmesebb ruhába. - mondtam és nyomtam még egy puszit az arcára.  Igaza van Peternek, de néha pillanatok alatt lerombolja a jókedvem, persze tudom, hogy ezzel nem rosszat akart. Gyorsan felvettem egy nadrágot és egy lengébb felsőt, de a biztonság kedvéért leakasztottam kifelé a fogasról a kabátomat is.

- Rendben akkor indulhatunk? - kérdeztem tőle kicsit csüggedten.

- Jill sajnálom, de hidd, el az jobban fájna, hogy ha beleélnéd magad és a végén kiderülne, hogy nem igaz! -mondta majd megpuszilta a nyakamat. Annyira aranyos mikor aggódik értem, de valakinek észnél kell lennie mikor így felpörgök és az pedig csak ő lehet, ezért nem is haragszok rá.

- Értem drágám, de akkor is. Nem vagyok az a hízékony típus ezt te is tudod jól! - mondtam.

- Tudom! Indulhatunk? - kérdezte és már be is ültem a kocsiba. Nem tudom, hogy miért kocsival mentünk hisz nem volt messze a kórház talán csak pár utcányira. A parkolóban nem volt túl sok autó ezért majdnem az ajtónál leparkoltunk, majd bementünk a recepcióra.

- Jó napot! Rosalie Hale vagyok Dr. Carlisle Cullen asszisztense. Segíthetek? -kérdezte egy fiatal barna hajú lány. Kedves volt és rokonszenves is, majd Pete válaszolt.

-Jó napot! Peter Jones vagyok és a jegyesemet hoztam a doktorhoz vizsgálatra. - mondta.

- Rendben akkor, hogy hívják? - kérdezte a nevem a lány, de nem tudtam válaszolni, mert valami furcsát vettem észre.

- Jillien Grant. -mondta Pete majd megbökött, hogy figyeljek.

- Elnézést igen így hívnak. - mondtam mosolyogva és egy picit el is szégyelltem magam, amiért nem figyeltem rá, hogy mit kérdezett.

- Semmi gond a doktor 5 perc múlva megérkezi, és akkor fogadja önöket. Addig foglaljanak helyet, mutatott a székek felé.

Leültünk a váróba és csak nézelődtem nem tudom miért volt az a furcsa érzésem. Olyan mintha valaki figyelt volna és az érzelmeimre lett volna kíváncsi meg hogy milyen kivizsgálásra jöttem. Nagyon megijedtem talán már képzelődök is. Ez is a terhességek tünete lenne? Nem hiszem, de mintha egyre jobban érezném. Valamivel el kell terelni a figyelmem, mert ha így folytatom, az orvos haza sem enged.

- Pete félek. Mi lesz, ha nem vagyok terhes? - kérdeztem tőle. Belül ezért is izgultam, mert tudtam, hogy az neki is nagy csalódás lenne.

- Ne aggódj drágám akkor majd legközelebb. Nem hagyom, hogy egy ilyen széplány baba nélkül maradjon. Mindent megadok, amire csak vágysz és ez most egy baba. - mondta majd megfogta a kezem és megpuszilta. Hát igen most sem csalódtam, mi mást is mondhatna, mivel ő engem félt.

- Minden aggodalmam elszállt mikor belépet három srác az ajtón, mintha testvérek lettek volna. Odamentek a recepcióshoz. Az egyik nagyobb darab barna hajú, a másik vékonyabb egy kicsivel őneki vöröses árnyalatú a haja, a harmadik pedig alacsonyabb a kettőnél és szőke hajú.

- Szia, Rose mikor jössz haza? - kérdezte ez egyik.

- Sziasztok, fiúk hamarosan. Már csak ők vannak hátra. -mondta felénk mutatva és megcsókolta a legmagasabb srácot látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást.

- Értjük. Megvárjunk? - kérdezte a másik.

- Megvárhattok. Akkor üljetek le Carlisle biztos örülni fog nektek hisz már kb. egy hete felénk se néztetek. - húzta fel az orrát, majd sértődötten a papírokkal kezdett el matatni.

- Sajnáljuk, de a pasi buli az pasi buli. Carlisle meg dolgozott. - mondta a szőke hajú srác röhögve.

Majd 2 perc csend után megérkezet a doki. Odament Rosaliehoz és valamit mondott neki nagyon halkan én nem is értettem, hogy miről beszélnek, majd oda lépett a fiúkhoz.

-Istenem titeket is lehet látni? Azt hittem már haza se jöttök Esme már aggódott. - szidta le őket elég jól. De ők csak vigyorogtak rá, mintha mi sem történt volna.

- Tudod apa, egy kicsit jobban belevetettük magunkat a telefont meg nem vittünk magunkal.-mondta a barnás hajú még mindig nevetve.

- Jól van, otthon beszélünk, most mennem kell! -hagyta őket ott majd felénk közeledet.

Az orvos magas volt és szőke hajú, de nem tűnt olyan öregnek, hogy apának szólítsák őt. Talán ha a harmincat elérte, viszont jó hírnévnek örvendett. Biztosan csak örökbe fogadta őket gondolkodtam el egy pillanatra.- Jó napot Dr. Carlisle Cullen vagyok. Ön biztos Jillien? - kérdezett. Nagyon kedvesnek tűnt és volt a hangjában valami megnyugtató.

- Jó napot! Igen, de csak Jill. - válaszoltam.

- Akkor mehetünk? – kérdezte, majd a kezével intett, hogy kövessem őt a vizsgálóba.

- Természetesen. De a párom is jöhet velünk? - kérdeztem kicsit félve. Egyre izgatottabb lettem és az segít, ha Pete ott van mellettem.

- Persze. – válaszolta. Kézen fogtam Petert és úgy mentünk az orvos után. Mire odaértünk szegénynek annyira szorítottam a kezét, hogy már el akarta engedni, vagyis csak próbálta, mert nem hagytam neki.

-Nyugodj, meg kicsim mindjárt kiderül, hogy igazad volt-e én végig itt leszek. – mondta nyugtatás képen.A kivizsgálás eltartott legalább 20 percig. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam soha nem szerettem ilyen helyekre járni a doki is eltűnt 5 percre addig gyorsan felöltöztem. Kimentem a szobából be az irodába ahol Pete várakozott. Amint meglátott felállt a székből és átöleltem bíztatásképpen, mert nagyon ijedt voltam. Az irodában volt egy nagy íróasztal rajta egy csomó papírral, de mégis rendezettnek tűnt, az asztallal szemben két karosszék ezekben ültünk mi, a falon oklevelek, diplomák és egy pár zöld növény lógott. Nem kellett sokat várni, de nekem nagyon hosszúnak tűnt mintha minden perc csigalassúsággal telt volna Peter próbált nyugtatni, de nem ment neki inkább, egyre feszültebb lettem. Miután a doki visszajött semmit nem lehetett le olvasni az arcáról, ami nagyon idegesített.

- Önnek semmi baja sincs makkegészséges. - mondta mire én elszomorodtam, hogy ezek szerint nem vagyok terhes.

- De van egy jó hírem. - mosolygott.

- Micsoda? - kérdeztem izgatottan.

- Gratulálok kismama. - mondta. Mi?? Kismama?? Én?? Annyira boldog vagyok, hogy anyuka leszek, lesz egy családom. Hirtelen mintha minden színesebb lenne körülöttem, mintha nem is ugyanabban az irodában lennék, mint ahol az előbb voltam. Erre a hírre már olyan régóta várunk, hogy ilyen gyorsan nem is lehet felfogni, pedig már annyiszor tervezgettem, neveken gondolkodtam, a boltokban babaruhákat és játékokat nézegettem. Most pedig kell, egy pár perc mire egyáltalán reagálni tudok.

- El sem hiszem. Pete anyuka leszek te meg apuka!! – ugrottam gyorsan a nyakába. Majd elindultunk kifelé az orvosról meg is feledkezve, csakis egymással törődve.

- Jövő héten ugyanekkor kismama. - mosolygott hisz látta, hogy nagyon örülünk ennek a hírnek.

- Persze doktor úr itt leszünk, viszlát! - köszöntem és kiléptünk az irodából.- Viszlát és gratulálok a babához. - köszönt a recepciós is.

- Köszönjünk, viszlát. - válaszoltuk és már el is tűntünk. Semmi nem érdekelt most csak Peter és a babánk, annyira boldog voltam, hogy már a sírás kerülgetett. Beültünk az autóba és elindultunk haza.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz, viszont ahogy ránéztem Peterre láttam, hogy az arcán furcsa érzések kavarogtak felfedeztem rajta a bánatot és a dühöt is. De vajon miért?

Megbánta volna? Mégsem akar gyereket? Ezt minél előbb tisztáznunk kell még a legelején, mert nem fogom őt kényszeríteni, hogy mellettem maradjon, ha neki fontosabbak a haverok és velük a bulizás, hát áldásom rájuk. Megijedni nem fogok, ha egyedül is, de felnevelem ezt a babát. Amíg így elgondolkodtam haza is érkeztünk, most majd minden kiderül, remélem lesz elég erőm ehhez a beszélgetéshez.