2. fejezet

Hazaérve arra sem volt erőm, hogy a kabátomat levegyem nem hogy, veszekedjek. Így leültem a nappaliban és csak néztem a házunkat. Nem éreztem a magunkénak. Olyan mintha egy másik család élne benne. Nem tükrözte az egyéniségünket. Hiányoltam a színeket, a mintákat, a régi bútorainkat, amiket annyira szeretem. Miközben ezeken gondolkodtam észre se vettem, hogy elkezdtek hullani a könnyeim. Mire Pete odajött letérdelt mellém és letörölte a könnyeimet.

- Édesem mi a baj? - kérdezte. Mire én nem tudtam neki meg mondani, hogy mi is az igazi gondom.

- Semmi kicsim, csak hiányzik a régi házunk, a munkám és a barátaink. Ideköltöztünk az isten háta mögé. Nem ismerünk senkit. És így akarunk itt lakni? - fakadt ki belőlem.

- Ne aggódj, hamar találsz új barátokat. A régieket pedig meg lehet látogatni! A munkádban meg úgyis kezdő voltál. Ha annyira szeretnél, akkor menj be a rendőrségre holnap és mondd, meg hogy állást szeretnél.

- Rendben. De nem fog zavarni, hogy én is dolgozom? - kérdeztem tőle.

- Nem drágám, ha dolgozni szeretnél, akkor dolgozz, úgy se leszek sokat itthon a meló miatt. - jelentette ki.

- Jó, de a vizsgálatokra azért eljössz velem? - Kérdeztem reménykedve, hogy nem egyedül kell, járkáljak.

- Ha úgy lesz, időm ígérem, hogy elmegyek. De a jövő hét nem biztos, mert szerintem sok munka lesz.

- Pete már most eleged van a babából pedig még meg sem született! - Felrohantam a lépcsőn becsapva magam mögött az ajtót, jelezve, hogy én befejeztem a beszélgetést.

Be se jött utánam hagyott hadd higgadjak le. Körülnézve a hálószobánkban arra jöttem rá, hogy holnap elmehetek vásárolni. Le kell, cserélnem a függönyöket. A terítők is valami borzalmasak voltak és a hűtőben sem volt elegendő étel, hogy főzhessek majd. Már kezdtem kicsit lehiggadni ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni. Belépve a fürdőbe majdnem elcsúsztam. Megijedtem. Hisz szinte még meg sem tudtam, hogy terhes vagyok, de már balesetem lesz. A zuhany alá állva a hasamat simogattam és beszéltem a babához. Bizonygattam neki, hogy az apukája szereti, csak kicsit fáradtak vagyunk. Majd 10 perc után Pete belépet mellém. Majd ő is elkezdte simogatni a hasamat és úgy beszélni vele, mint ahogy az előbb én.

- Kicsim sajnálom, szeretlek téged és a babát is. Ha hiszed, ha nem alig várom, hogy meg szülessen. - Később jöttem rá hogy hozzám beszélt. Megfordultam és megcsókoltam.

- Nagyon szeretlek. Örülök, hogy ilyeneket mondasz, mert már féltem, hogy meggondoltad magad. De a doki miatt még haragszom! - jelentettem ki.

- Haragszol? - kérdezte majd elkezdte a nyakamat lágyan érzékien puszilgatni. Majd egyre lejjebb haladva. Halk sóhajokkal jeleztem neki, hogy tetszik, amit csinál. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy hol vagyunk.

- Pete ne! Vagyis ne itt! Menjünk be az ágyba. - mosolyogtam rá.

- Rendben. - kapott fel és már mentünk is befelé. Majd egy gyönyörű éjszakát együtt töltve sajnos hamar jött a másnap reggel. Így mikor felébredtem Pete már elment és csak egy cetlit hagyott a konyhaasztalon.

Jill szívem!

Sajnos nem tudlak elkísérni, vásárolni. De hamar hazajövök, főztem neked kávét. A reggeli meg a hűtőben. A tegnap éjszaka volt a legszebb. Nagyon szeretlek.

Puszillak:

Pete

Már tudtam, hogy úgyse fog hazaérni így felmentem a szobába felöltözni.

Egy fekete farmert és egy lila hosszú ujjú felsőt választottam. A ruhásszekrényben még nagy volt a rendetlenség pedig már egyszer összepakoltam. Megrántottam a vállam és úgy döntöttem, hogy ha majd lesz, kedvem megcsinálom.

A városba érve csak egy két ember mászkált az utcákon. Kevesen laknak Forksba így mindenki ismer, mindenkit csak engem nem ismer senki. Ha tudni is fogják, ki vagyok akkor úgy, mint Peter Jones-nak a felesége, aki 20 évesen teherbe esett tőle. Vagy valami hasonló. Pedig Pete sem sokkal idősebb, mint én csak 3 évvel. Megérkeztem a bolthoz. Nem szoktam meg a kicsi boltokat így odaérve nem tudtam, hogy mit hol találok. Ezért megkértem az egyik eladót, hogy segítsen. Hamar ráleltem arra, ami nekem kell. Még a lakáshoz kiegészítőket is találtam. Egy kedves fiatal srác volt az, aki segített és egyből rájött, hogy ki vagyok.

– Szia, te biztos Jill vagy Peter felesége! - jelentette ki két terítő bepakolása közt.

– Igen! Örülök, hogy megismerhetlek. - próbáltam kedves lenni. De legalább a nevemet tudta ez jó jel. Egyből nem érzem magam elveszve.

– Ha segíthetek, akkor csak szólj, hallottam, hogy terhes vagy és nem szeretném, ha hazáig cipelnéd ezeket a nehéz holmikat. - mutatott a szatyorba lévő dolgaimra.

– Megköszönném, ha segítene valaki. De még a lakás nem olyan, mint amilyenre szeretném alakítani. Át akarom festetni, egy kicsit színesíteni meg ilyenek. - kezdtem bele bár nem tudtam, hogy miért mondom el neki.

– Segítek! Hazaviszlek, kocsival vagyok és úgyis most járt le a munkaidőm! - mondta ezután levette a kötény és elkérte a csomagokat, majd elindultunk a kocsi felé. - Milyen festéket szeretnél? - kérdezett vissza miközben rakta be a szatyrokat a csomagtartóba.

– A nappalit nap sárgára, mert úgyse süt sokat a nap. A hálószobát pedig vörösre és feketére. A konyhát meg mályvaszínre, bocsi halványlilára. - pontosítottam, mert a fiúk nem ismerik annyira a színeket.

- Képzeld, tudom, milyen a mályva két nővérem van. Meg a feleségem is lakberendezés mániás! Az ő családja meg nagyon odavan a változásokért - mondta.

– Értem. Már feleséged van? - kérdeztem tőle.

– Persze! Renesmee Cullen! - mondta és mikor meghallottam a nevét bevillant a doki.

– Dr. Carlisle Cullen rokona? - kérdeztem tőle.

– Természetesen a lánya. Ismered? - kérdezett vissza.

– Igen ő az orvosom. Aranyos és az asszisztense is. Hozzá pedig bejött három fiú ők is szimpatikusak. - akartam folytatni, de beleszólt.

– A fiai voltak biztos: Edward a magasabb vöröses barna, Emmett az óriási fekete hajú, és a legalacsonyabb Jasper, aki szőke. - mutatta be őket Jake. Mert közben kiesett a jogsija a zsebéből, amit felvettem és visszaadtam neki így megtudtam a nevét.

– Jól ismered őket nem is mondtam jelzőt, de már tudtad kikről beszélek.

– Persze Nessie bátyjai. Az asszisztens meg a nővére Rosalie, de van neki még egy nővére Bella. Rosalie barátja Emmett, Bella pasija meg Edward. Csak Jaspernek nincs senkije. A fiúk idegesítik is ezért. - vigyorgott.

– Értem akkor gondolom sokat vagy náluk. Mert ugye a húguk a feleséged. - mondtam neki.

– Persze ott lakom. Mindenki egy házban lakik csak külön részen. A festékeket mikor akarod megvenni, mert azok nehezek lesznek? - érdeklődött.

– Azt nem tudom. De majd megoldom. - mosolyogtam rá.

– Rendben akkor hazaviszlek. - mondta majd beszálltunk a kocsiba és indultunk.

– Szeretnék valamit kérdezni! Nem tudod, hol van a rendőrség? - érdeklődtem.

– De tudom, ha gondolod, megmutatom.

– Köszönöm nem kell, csak egy címet szeretnék.

– Rendben! De már közben pakoltunk is befelé. Hagyott egy cetlit az egyik csomagon a számával és a címmel. Ha valami gondom lenne, csak szóljak és segít.

Mikor már végeztem a rendrakással és megfőztem láttam, hogy 3 óra lesz. Nem tudtam meddig van nyitva a rendőrség így felkaptam a kabátot és elindultam a címre. Hamar odaértem, mert négyutcányira volt. Mikor bementem látszott, hogy tiszta és mindenre figyelő rendőrök vannak. A pult mögött egy barna hajú nő ült.

– Jó napot kívánok Isabella Swan vagyok. Miben segíthetek? Kérdezte bájosan. Olyan ismerős volt hasonlított valamennyire a kórházban dolgozó recepciós lányra. Megint elkezdtem gondolkodni, ezért nem figyeltem rá.

– Elnézést - hajtottam le a fejem. - A rendőrfőnököt keresem - vörösödtem el.

– Rendben egy pillanat és szólok neki. - mosolygott és már el is tűnt.

Mikor visszaért egy korosodó férfi jött vele vissza. Olyan mintha rokonok lettek volna. De nem tudtam el dönteni hisz bármi lehet. Egy kisvárosban minden előfordulhat.

- Jó napot Charlie Swan vagyok a rendőrfőnök. - mutatkozott be. Akkor ő a lánya. Következtettem le.

– Üdvözlöm, én Jillien Grant vagyok. Frissen végeztem az FBI profilozóinál és szeretnék munkát vállalni. Az irodai munka is megfelel, mivel terhes vagyok. - mondtam mire a lány megdermedt. Ezt az apja is meglátta.

– Bella drágám mi lenne, ha levegőznél egy kicsit? - kérdezte a lányát.

– Rendben apu kb. 20 perc és itt vagyok.

– Jillien akkor fáradjon be és megbeszéljük a dolgokat. Van egy munka a számára pont most ment el az egyik munkatársunk nyugdíjba. - beszélt miközben mutatta az irányt.

– Értem, de én csak addig dolgoznék, míg a baba engedi. Meg természetesen utána. - mondtam közbe észrevettem, hogy valamit nagyon néz.

– Elnézést, mit mondott? - kérdezte vissza úgy, mint én mikor nem figyeltem a lányára.

– Semmi csak hogy nem végig maradok. - ismételtem meg magam.

– Rendben, persze a baba. - jutott eszébe.

– Akkor jövő héten kezdhet is! - mondta majd kitessékelt az őrsről. Olyan érzésem volt mintha meg akarna szabadulni tőlem.

– Viszlát! - köszöntem el.

– Viszlát! - mondta majd becsukta az ajtót és eltűnt mögötte.

Hazafelé sétáltam és nézelődtem. Szeretem a természetet, de nem akkor mikor állandóan esik. Olyan nyomott hangulatom lesz tőle. Majd ahogy illő neki is állt szakadni. Még jó hogy egy háznyira voltam az otthonunktól. Hazafutottam és átöltöztem valami szárazabba. Pete még nem volt itthon így lefeküdtem aludni. Amíg haza nem ér.

1.fejezet

Ma reggel nagyon izgatottan keltem,  hiszen találkozhatok az új doktorral, aki remélem jó hírekkel tud szolgálni. Peterrel már régóta terveztük, hogy lesz egy babánk, de most már komolyan is gondoljuk. Peternek már rendesen fizető állása van egy bankban, ami most nyílt Forksba így most költözködünk. Ezért kerestünk egy orvost, aki helybeli, hogy ne kelljen mindig visszautazni San Franciscóba. Pete már nagyon izgatott, sőt még jobban, mint én.

A gardróbon előtt álltam és még azt a pár darab ruhát pakoltam ki, ami még nem volt becsomagolva. Tegnap ugyanis még nem tudtam eldönteni, hogy mit is vegyek fel, mert amint tudom Forks nem a legmelegebb hely, sőt állandóan borús és esik az eső. Végül egy farmernadrág és egy vastagabb pulóver mellett döntöttem. Éppen azon gondolkoztam el, hogy vajon mindent bepakoltunk-e mikor Petert hallottam bejönni a házba.

- Jill drágám siess, ha nem indulunk időben, akkor elkésünk!- szólt fel az emeletre ahol már az utolsó bőröndöt tömtem meg. Nekem könnyebb elmenni innen hisz a családom már 2 éve, hogy meghalt egy balesetben. De neki nem, mert mindenkit itt kell hagynia. De most már én vagyok a családja, vagyis ezt mondogatja, mintha próbálna meggyőzni magát.- Sietek, csak egy kicsit nehéz a bőrönd!- nyögtem neki. Mire vette a célzást és elvette a kezemből és egy könnyed mozdulattal berakta az autóba a többi mellé.

Még egyszer körbenéztem a házban, mivel ez volt az első közös otthonunk és annyi emlék köt minket ide, vagyis inkább kötött, mert most másik életet kezdünk egy teljesen új helyen. Izgalommal léptem ki az ajtón, és belül volt egy olyan sejtésem, hogy sok minden meg fog változni ezután.- Meg is vagyunk! Induljunk, kíváncsi vagyok, hogy apuka leszek-e, vagy még próbálkoznunk kell. - mondta majd megcsókolt és beültünk a kocsiba.


- Én is kíváncsi vagyok. De mostanában rosszul szoktam lenni. Légyszíves ne hajts gyorsan jó?- kérdeztem tőle.

-Természetesen vigyázok rátok! - mondta mosolyogva. Olyan aranyos biztosan összetörne, ha a doki azt mondaná, hogy nem vagyok terhes. De én annak érzem magam. Reggelente hányinger és szédülés, vagy éppen éjjel süteményevés, felszedett plusz kilók, ez csak terhesség lehet.

- Na és persze magadra! - pontosítottam.

Hamar odaértünk, de lehet, hogy, csak azért mert az út nagy részét végig aludtam. Viszont így kipihenten és gyorsabban ki tudtam pakolni a csomagokat. Addig Pete a kocsit rendezte, mert valami baj volt vele. Állítólag nem nagy csak valami ereszt. De nekem mondhatja én nem értek a kocsikhoz valószínű, hogy még egy kereket sem tudnék cserélni ha, kellene. A bőrönd gyorsan kiürült, mert már csak azok a ruhák voltak benne, amit az utolsó héten viseltünk. Megtaláltam a kedvenc ruhámat, ez egy fekete pánt nélküli ruha volt a derekánál egy vastag fekete szalaggal körbeölelve az elejét pedig alul virágok díszítették ehhez tartozott még egy magas sarkú fekete cipő is, ami nagyon kényelmes volt. Fel akartam venni erre nem jött rám. Belenéztem a tükörben és csak most vettem észre, hogyha csak egy picit is, de nőtt a hasam.

Lefutottam majd Pete nyakába ugrottam. Majd lágyan és érzékien elkezdtem csókolni. Úgy, mint mikor én szeretném, hogy kényeztessen. Visszacsókolt és simogatott majd eszébe jutott a doki. Ugyanis nemsokára találkozunk vele, de annyira megörültem, hogy ki is ment a fejemből.

-Jillien! Állj nincs időnk 20 perc múlva a dokihoz kell mennünk. – mondta nagy önkontrollal, amit mindig is irigyeltem. Nekem sose volt ilyenem hisz mikor Peter csak célozgat, rá nem tudok nemet mondani, hisz ha csak egy puszit is kapok, akkor már lázban égek. Bezzeg Pete, ha nemet mond, akkor az nem is marad. De ezt szeretem benne. Ha rajtam múlna, akkor már…

- Tudom, tudom, de terhes vagyok! Ez már tuti, mert a fekete színű ruhám nem jön rám!! - erősködtem.

- De ez még nem biztos! Ne dédelgess álmokat várd, meg még az orvos azt mondja, hogy az vagy.  - mondta nagy szigorral.

-Felszaladok és gyorsan átöltözök, egy kényelmesebb ruhába. - mondtam és nyomtam még egy puszit az arcára.  Igaza van Peternek, de néha pillanatok alatt lerombolja a jókedvem, persze tudom, hogy ezzel nem rosszat akart. Gyorsan felvettem egy nadrágot és egy lengébb felsőt, de a biztonság kedvéért leakasztottam kifelé a fogasról a kabátomat is.

- Rendben akkor indulhatunk? - kérdeztem tőle kicsit csüggedten.

- Jill sajnálom, de hidd, el az jobban fájna, hogy ha beleélnéd magad és a végén kiderülne, hogy nem igaz! -mondta majd megpuszilta a nyakamat. Annyira aranyos mikor aggódik értem, de valakinek észnél kell lennie mikor így felpörgök és az pedig csak ő lehet, ezért nem is haragszok rá.

- Értem drágám, de akkor is. Nem vagyok az a hízékony típus ezt te is tudod jól! - mondtam.

- Tudom! Indulhatunk? - kérdezte és már be is ültem a kocsiba. Nem tudom, hogy miért kocsival mentünk hisz nem volt messze a kórház talán csak pár utcányira. A parkolóban nem volt túl sok autó ezért majdnem az ajtónál leparkoltunk, majd bementünk a recepcióra.

- Jó napot! Rosalie Hale vagyok Dr. Carlisle Cullen asszisztense. Segíthetek? -kérdezte egy fiatal barna hajú lány. Kedves volt és rokonszenves is, majd Pete válaszolt.

-Jó napot! Peter Jones vagyok és a jegyesemet hoztam a doktorhoz vizsgálatra. - mondta.

- Rendben akkor, hogy hívják? - kérdezte a nevem a lány, de nem tudtam válaszolni, mert valami furcsát vettem észre.

- Jillien Grant. -mondta Pete majd megbökött, hogy figyeljek.

- Elnézést igen így hívnak. - mondtam mosolyogva és egy picit el is szégyelltem magam, amiért nem figyeltem rá, hogy mit kérdezett.

- Semmi gond a doktor 5 perc múlva megérkezi, és akkor fogadja önöket. Addig foglaljanak helyet, mutatott a székek felé.

Leültünk a váróba és csak nézelődtem nem tudom miért volt az a furcsa érzésem. Olyan mintha valaki figyelt volna és az érzelmeimre lett volna kíváncsi meg hogy milyen kivizsgálásra jöttem. Nagyon megijedtem talán már képzelődök is. Ez is a terhességek tünete lenne? Nem hiszem, de mintha egyre jobban érezném. Valamivel el kell terelni a figyelmem, mert ha így folytatom, az orvos haza sem enged.

- Pete félek. Mi lesz, ha nem vagyok terhes? - kérdeztem tőle. Belül ezért is izgultam, mert tudtam, hogy az neki is nagy csalódás lenne.

- Ne aggódj drágám akkor majd legközelebb. Nem hagyom, hogy egy ilyen széplány baba nélkül maradjon. Mindent megadok, amire csak vágysz és ez most egy baba. - mondta majd megfogta a kezem és megpuszilta. Hát igen most sem csalódtam, mi mást is mondhatna, mivel ő engem félt.

- Minden aggodalmam elszállt mikor belépet három srác az ajtón, mintha testvérek lettek volna. Odamentek a recepcióshoz. Az egyik nagyobb darab barna hajú, a másik vékonyabb egy kicsivel őneki vöröses árnyalatú a haja, a harmadik pedig alacsonyabb a kettőnél és szőke hajú.

- Szia, Rose mikor jössz haza? - kérdezte ez egyik.

- Sziasztok, fiúk hamarosan. Már csak ők vannak hátra. -mondta felénk mutatva és megcsókolta a legmagasabb srácot látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást.

- Értjük. Megvárjunk? - kérdezte a másik.

- Megvárhattok. Akkor üljetek le Carlisle biztos örülni fog nektek hisz már kb. egy hete felénk se néztetek. - húzta fel az orrát, majd sértődötten a papírokkal kezdett el matatni.

- Sajnáljuk, de a pasi buli az pasi buli. Carlisle meg dolgozott. - mondta a szőke hajú srác röhögve.

Majd 2 perc csend után megérkezet a doki. Odament Rosaliehoz és valamit mondott neki nagyon halkan én nem is értettem, hogy miről beszélnek, majd oda lépett a fiúkhoz.

-Istenem titeket is lehet látni? Azt hittem már haza se jöttök Esme már aggódott. - szidta le őket elég jól. De ők csak vigyorogtak rá, mintha mi sem történt volna.

- Tudod apa, egy kicsit jobban belevetettük magunkat a telefont meg nem vittünk magunkal.-mondta a barnás hajú még mindig nevetve.

- Jól van, otthon beszélünk, most mennem kell! -hagyta őket ott majd felénk közeledet.

Az orvos magas volt és szőke hajú, de nem tűnt olyan öregnek, hogy apának szólítsák őt. Talán ha a harmincat elérte, viszont jó hírnévnek örvendett. Biztosan csak örökbe fogadta őket gondolkodtam el egy pillanatra.- Jó napot Dr. Carlisle Cullen vagyok. Ön biztos Jillien? - kérdezett. Nagyon kedvesnek tűnt és volt a hangjában valami megnyugtató.

- Jó napot! Igen, de csak Jill. - válaszoltam.

- Akkor mehetünk? – kérdezte, majd a kezével intett, hogy kövessem őt a vizsgálóba.

- Természetesen. De a párom is jöhet velünk? - kérdeztem kicsit félve. Egyre izgatottabb lettem és az segít, ha Pete ott van mellettem.

- Persze. – válaszolta. Kézen fogtam Petert és úgy mentünk az orvos után. Mire odaértünk szegénynek annyira szorítottam a kezét, hogy már el akarta engedni, vagyis csak próbálta, mert nem hagytam neki.

-Nyugodj, meg kicsim mindjárt kiderül, hogy igazad volt-e én végig itt leszek. – mondta nyugtatás képen.A kivizsgálás eltartott legalább 20 percig. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam soha nem szerettem ilyen helyekre járni a doki is eltűnt 5 percre addig gyorsan felöltöztem. Kimentem a szobából be az irodába ahol Pete várakozott. Amint meglátott felállt a székből és átöleltem bíztatásképpen, mert nagyon ijedt voltam. Az irodában volt egy nagy íróasztal rajta egy csomó papírral, de mégis rendezettnek tűnt, az asztallal szemben két karosszék ezekben ültünk mi, a falon oklevelek, diplomák és egy pár zöld növény lógott. Nem kellett sokat várni, de nekem nagyon hosszúnak tűnt mintha minden perc csigalassúsággal telt volna Peter próbált nyugtatni, de nem ment neki inkább, egyre feszültebb lettem. Miután a doki visszajött semmit nem lehetett le olvasni az arcáról, ami nagyon idegesített.

- Önnek semmi baja sincs makkegészséges. - mondta mire én elszomorodtam, hogy ezek szerint nem vagyok terhes.

- De van egy jó hírem. - mosolygott.

- Micsoda? - kérdeztem izgatottan.

- Gratulálok kismama. - mondta. Mi?? Kismama?? Én?? Annyira boldog vagyok, hogy anyuka leszek, lesz egy családom. Hirtelen mintha minden színesebb lenne körülöttem, mintha nem is ugyanabban az irodában lennék, mint ahol az előbb voltam. Erre a hírre már olyan régóta várunk, hogy ilyen gyorsan nem is lehet felfogni, pedig már annyiszor tervezgettem, neveken gondolkodtam, a boltokban babaruhákat és játékokat nézegettem. Most pedig kell, egy pár perc mire egyáltalán reagálni tudok.

- El sem hiszem. Pete anyuka leszek te meg apuka!! – ugrottam gyorsan a nyakába. Majd elindultunk kifelé az orvosról meg is feledkezve, csakis egymással törődve.

- Jövő héten ugyanekkor kismama. - mosolygott hisz látta, hogy nagyon örülünk ennek a hírnek.

- Persze doktor úr itt leszünk, viszlát! - köszöntem és kiléptünk az irodából.- Viszlát és gratulálok a babához. - köszönt a recepciós is.

- Köszönjünk, viszlát. - válaszoltuk és már el is tűntünk. Semmi nem érdekelt most csak Peter és a babánk, annyira boldog voltam, hogy már a sírás kerülgetett. Beültünk az autóba és elindultunk haza.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz, viszont ahogy ránéztem Peterre láttam, hogy az arcán furcsa érzések kavarogtak felfedeztem rajta a bánatot és a dühöt is. De vajon miért?

Megbánta volna? Mégsem akar gyereket? Ezt minél előbb tisztáznunk kell még a legelején, mert nem fogom őt kényszeríteni, hogy mellettem maradjon, ha neki fontosabbak a haverok és velük a bulizás, hát áldásom rájuk. Megijedni nem fogok, ha egyedül is, de felnevelem ezt a babát. Amíg így elgondolkodtam haza is érkeztünk, most majd minden kiderül, remélem lesz elég erőm ehhez a beszélgetéshez.

Új blog!

Egy kis ismertető az új blogról.


Jillienről szól aki teherbe esett Peter nevű jegyesétől, viszont egy munka miatt Forksba költöznek. Boldogan élnek, amíg Jillnek segít Pete, de sok munkája miatt elhanyagolja barátnőjét. A végén Jillnek egyedül kell járnia a dokihoz, ahol megismerkedik Rosalie Hale-el akivel nagyon jó barátságba kerül. Majd a barátságnak köszönhetően megismerkedik minden Cullenel, és természetesen Rose bátyjával is Jasperrel. De sajnos Jill elvetél egy szörnyű autóbaleset miatt . Pete sokáig magát hibáztatja, majd Jillt és a végén elhagyja. Rose a mentőöv Jillnek.


A többit megtudjátok a többi fejezetből.


-Pusszi:


Stabby